Álmosan pislogva ültem fel az ágyamban, tompán halottam, hogy a telefonom rezeg, de még nem voltam képes felfogni, semmit sem. A tegnap este nagyon elhúzódott, Emmett hajnaltájt hozott haza. Az elmúlt két hétben alig aludt nálam és én tudtam, hogy a fogadás miatt van, amit persze ő tagadott. Cserébe, a nap minden percében velem volt, és ez megnyugtatott.

Körbenéztem a szobámban, s valami más volt. Világos, túlságosan is világos volt. Kipattantam az ágyból, egyenesen az ablakhoz léptem, és elhúztam a sötétítőt. A nap hét ágra sütött Forksban, télen, fantasztikus – gondoltam keserűen. Végre annyira felébredtem, hogy rá tudjak nézni a telefonomra, ami még mindig villogott. Tizenhét nem fogadott hívást mutatott a telefonom. Felvont szemöldökkel néztem meg a neveket. Felváltva Emmett és Alice hívott. Mi a fene van? Ránéztem az éjjeliszekrényemre, és majdnem felsikítottam.

– Elaludtam – nyögtem fájdalmasan, majd kapkodni kezdtem.

Ilyenkor lenne jó egy kis vámpírgyorsaság – gondoltam magamban, miközben sietve fogat mostam, és magamra rángattam a ruháimat. A táskámba is csak találomra pakoltam be, és már rohantam is a garázsba. Eszeveszett sebességgel száguldoztam az iskoláig, azon imádkozva, hogy nem kapjon el a helyi rendőrfőnök. Úgy látszik, hogy az imáim nem hallgattattak meg, mert hamarosan megláttam a visszapillantó tükörben a járőrkocsi fényeit. Fenébe, fenébe, fenébe – szitkozódtam magamban. Az út szélére húzódva vártam, hogy Seth Swan a helyi rendőrfőnök a kocsimhoz érjen. Te atya ég, pont ő, neki még az ükapja is rendőr volt – sóhajtottam magamban, miközben a telefonomon néztem az időt. Nagyon elkéstem.

– Jó reggelt! – köszönt udvariasan, behajolva az ablakomon.
– Jó reggelt! – motyogtam lehajtott fejjel.
– Kicsit gyorsan hajtottál Lizzy – jelentette ki vidáman. Mi ebben olyan vicces? Felnéztem rá, és meglepetésemre vigyorgott, mint a vadalma. Barna szemei, szőke haja és kreol bőre volt, nem csoda, hogy minden nő oda volt érte.
– Sajnálom, de elaludtam, és annyira siettem, hogy nem is figyeltem a sebességre – hadartam egy szuszra –, és ebben a tanévben, nem engedhetek meg magamnak semmi lazaságot, gondolom az okáról ön is halott. Most is hatalmas késésben vagyok, és nem tudom, hogy fogom kimagyarázni magam, de nagyon kérem ne büntessen meg, ígérem, ezentúl nagyon oda fogok figyelni, és…
– Lizzy, Lizzy, levegőt – vágott a szavamba nevetve Seth. – Elengedlek, de ez az első és utolsó alkalom – mondta nagylelkűen. – Megértettük egymást?
– Jaj, köszönöm – lélegeztem fel. – Hálám örökké üldözni fogja – mosolyodtam el.
– Nem tudom, hogy ez jó-e nekem – nevetett ő. – Na, eredj! – utasított játékosan. – Persze, csak lassan.
– Viszlát! – köszöntem el.

Beérve a suliba már senki sem volt a parkolóban, az órák már javában mentek. Gyorsan leparkoltam, és már rohantam is az órámra. Tudtam, hogy ma nem jönnek suliba a Cullenek, mivel sütött a nap. Hát lehet ennél rosszabb ez a nap?

– Elnézést, elaludtam – rontottam be a terembe. – Az angoltanár helyett, most egy szőke, nagyon csinos nő állt a tanári asztal mögött. Gyorsan körbenéztem, hogy jó helyre jöttem-e, de megláttam Sue Bartrow szeplős arcát, akivel csak az angolom volt közös, így rájöttem, hogy nem járok rossz helyen.
– Miss Evens – mondta a nő, felém fordulva. A vér is megfagyott az ereimben, amikor megláttam a szemeit. – Én Pamela Nartmann vagyok, az új történelemtanár, és már most szögezzük le, hogy az én órámról nincs késés. Most az egyszer elnézem még önnek, de ez az utolsó alkalom. – hűvös volt a hangja, mégis olyan volt, mint a hárfa, lágy és dallamos. De a szemei… – Most fáradjon a helyére, folytatnám az órát. Próbáljon felcsatlakozni.

Némán a helyemre somfordáltan, és lehuppantam a székre, a szívem még mindig zakatolt, és a levegő is nehezen talált a tüdőmbe. Ez a sápadt bőr, a természetfölötti szépség, a gyönyörű hang, a szemei alatt húzódó lilás karikák, és azok a világos topáz szemek. Az új tanárom egy vámpír, Vega vámpír, de vámpír. Nagyon kellett koncentrálnom, hogy a tananyagra figyeljek, és ne nézzem túl feltűnően. Ellenben ő, folyamatosan engem fixírozott, mintha, csak nekem tartaná az órát. Zavarba ejtően nézett, de az asztalom közelébe nem jött, sőt ha jobban meggondolom, el sem mozdult a tanári asztal mellől. Annyira mereven állt, mint egy kőszobor. Ez nem jó, még lebukik, lazítania kell a tartásán. Vettem egy nagy levegőt, és suttogni kezdtem, tudva hogy rajta kívül senki sem hallja meg.

– Lazítson már egy kicsit. – suttogtam szinte némán. – Túl merev, és pislogjon néha, így nem természetes.

A szemei látványosan kikerekedtek, de szót fogadott, és megmoccant. Sűrűbben kezdett pislogni. Már nem csak engem nézett, hanem a többi diákra is rápillantott. Én büszkén magamra hátra dőltem. Könnyebb volt így figyelni az órára. Hamarosan kicsöngettek, én pedig összeszedtem a cuccaimat, és kiindultam.

– Elizabeth – szólt utánam Miss Nartmann. – Beszélhetnénk?
– Igen tanárnő – léptem az asztala mellé.
– Most látom csak, hogy te ugrottál egy évet – nézett fel a papírjai közül. – Nagyon intelligens vagy.
– Köszönöm – feleltem mosolyogva.
– Tudod ugye? – a hangszíne megváltozott, szinte vádló volt. Hátráltam egy lépést mielőtt válaszoltam volna.
– Nem tudom, hogy mire gondol – tettettem az értetlent.
– Lizzy, ne akarj hülyének nézni – állt fel ő, és elém lépett. – Te tudod, hogy mi vagyok, de a kérdés az, hogy honnan? – ez nem az én napom, az már tuti.
– Miss. Nartmann – hangom rekedtesebb volt az átlagnál. – Én nem fogom önt elárulni – szinte már suttogtam.
– De honnan tudod? – szűkült össze a szeme.
– Nem ön az egyetlen Forksban – feleltem halkan, mire meglepetten rám pislogott. – A Cullen név nem ismerős.
– Carlisle – suttogta megremegve. Oké, akkor a bemutatás is piskóta lesz. Azonnal a mobilom után nyúltam, tárcsázva a doki számát.
– Lizzy, valami baj van? – Carlisle hangja aggódó volt.
– Nyugi doki, csak egy kérdésem lenne – szóltam bele fej rázva. Mindig túl sokat aggódik.
– Délután nem egyedül érkeznék hozzátok…
– Rendben.
– Alice látta – gondoltam.
– Várunk, és az utolsó órád elmarad.
– Akkor megyünk. Viszlát! – köszöntem el, majd a zsebembe csúsztattam a mobilt, és az előttem álló vámpírra néztem, aki még mindig mozdulatlanul állt. – Ráér délután? – kérdeztem vigyorogva.
– Igen, azt hiszem – felelte ő csendesen. – Mi ez az egész? – kérdezte gyanakodva. – Te honnan… – ekkor megszólalt a jelzőcsengő.
– Most mennem kell, mert erről az órámról nem akarok lekésni – vágtam a szavába. – Az utolsó órámnak fél egykor lesz vége, a kocsimnál találkozunk, csak kövesse az illatomat – kacsintottam rá mosolyogva, majd kislisszoltam az osztályból.

Magam is meglepődtem, hogy ilyen könnyedén tudok beszélni, egy vadidegen vámpírral, de hát a szeme színe azt mutatja, hogy nem veszélyes. Habár ki tudja?! A matekóra dögunalom volt, és nem is nagyon figyeltem. Eldöntöttem, hogy elkérem majd a jegyzeteket valamelyik osztálytársamtól. Amikor kicsengettek, azonnal rezegni kezdett a mobil a zsebemben. Emmett hívott, így mosolyogva vettem fel a telefont.

– Szia! – köszöntem vidáman. – Feladod? – kérdeztem. Mostanában, mindig így köszöntünk egymásnak a telefonban.
– Szia cica! – hallottam meg a mély dörmögését. - Nem. És te?
– Hiányzol – mondtam szomorkásan.
– Te is nekem – jött a válasz, hasonló hangnemben. – De már csak négy óra, és megint látlak.
– Már alig várom.
– De ugye nem bántott az a nő? – mindenki folyton aggódik, a hócipőm már tele van.
– Nem bántott, Em – feleltem unottan. – A mai napom amúgy sem a legjobb.
– Mi a baj?
– Majd mesélek – hárítottam hamar. – Szeretlek.
– Szeretlek – búcsúzott el ő is, majd megszakadt a vonal.


A következő négy órára azt hittem, hogy soha nem telik le. Majdnem felsikítottam örömömben, amikor kicsöngettek. Felkaptam a cuccaimat, és már futottam is a parkolóba, ahol megláttam a kocsimban támaszkodó Pamela Nartmannt.

– Miss Nartmann! – léptem mosolyogva mellé.
– Szólíts csak Pam-nek – mosolygott rám vissza.
– Pam, akkor mehetünk?

Beültünk a kocsimba, és egyenesen a Cullen ház felé hajtottam. Persze vigyázva, hogy betartsam a kötelező sebességet, hiszen nem hiányzott még egy találkozás Swan rendőrfőnökkel. Hamarosan oda is értünk a ház elé. Leállítottam a motort, és már akartam volna kiszállni, amikor Pam megfogta a karom.

– Mi a baj? – kérdeztem meglepve.
– Nincs semmi baj – felelte, de láttam, hogy hezitál. – Jól nézek ki? -. kérdezte félénken, mire én elmosolyodtam
– A vámpírok mindig jól néznek ki – feleltem irigykedve. – Maga is tökéletes.
– Tegezz, kérlek – legyintett szerényen. – Vagyis, a sulin kívül, nyugodtan tegezhetsz – javította ki magát.
– Oké, akkor befelé – intettem a kezemmel, majd kipattantam a kocsiból. Alighogy az ajtóhoz értünk, az kinyitódott, és Emmett kapott a karjaiba.
– Szia! Feladod? – kérdezte vigyorogva.
– Nem. És te? – csókoltam meg mosolyogva.
– Én sem – suttogta a számba. Majd letett, és kézen fogva beindult velem a nappaliba. Pam még mindig az ajtóban álldogált.
– Gyere – kézen fogtam és behúztam a nappaliban ahol mindenki ránk várt – Sziasztok!
– Szia Lizzy – köszönt Carlisle, és meglepve nézte a kezemet, ami még mindig Pam kezét fogta. – Pam? – kérdezte, amikor felnézett rá.
– Szia Carlisle! – köszönt szorongva. – És Edward – nézett a meglepett fiúra.
– Pam – Edward hangja ugyanolyan meglepett volt, mint Carlisle- é.
– Akkor valaki felvilágosítana minket is? – kérdezte Bella türelmetlenül.
– Ez érdekes kis mese lesz – vigyorodott el Emmett.
– Ez a családom – eszmélt fel a doki. – Emmett, Bella, Alice, Jasper, és Esme – ölelte magához a feleségét. – A konyhában van még Levy.
– Már itt is vagyok – lépett be az említett. – Helló! – nézett végig Pam-en.
– Örülök, hogy megismerhetlek titeket – mosolyodott el, és Levy-re nézve megcsillant a szeme.
– Ülj le, kérlek – szólalt meg Edward udvariasan.
– Akkor mi a story? – kérdezte Emmett lehuppanva a kanapéra, engem pedig az ölébe húzva. Mindenki leült, kivéve Edwardot, és Carlisle-t
– Egy évvel az átváltozásom után, elköltöztünk Svédországba – kezdte Edward halkan. – Carlisle munkát vállalt az ottani egyetemen, ahova én is beiratkoztam. Pam volt az angoltanárom.
– Nagyon intelligens, és szemfüles volt – folytatta Carlisle, rámosolyogva az említettre. – És rájött a titkunkra. De az nem tudom, hogy hogyan lett belőled fajtánkbeli…
– Miután elmentetek, összefutottam egy vámpírral, akinek vörös volt a szeme – felelte Pam nyugodtan. – Tudtam, hogy veszélyes, de elmenekülni már nem volt időm, de esélyem sem lett volna. Fiatal vámpír lehetett, mert nem ölt meg, csak táplálkozott belőlem, majd a sorsomra hagyott – folytatta Pam, maga elé meredve. A múlt képeit pörgethette a fejében, mivel Edward arca megvonaglott. – Három nap után éberen, és vérre szomjazva tértem magamhoz. Nem voltam képes embert ölni, bármennyire is szenvedtem a szomjúságtól, és akkor eszembe jutottatok ti, és az, hogy állati véren is lehet élni. Az életmód megfelelt nekem, és a beilleszkedést is megkönnyítette. A folytonos vándorlásomat leszámítva, egész jól be tudtam illeszkedni. Sajnos a tanítást fel kellett adnom egy időre, hisz tudjátok, az fiatal vér sokkal csábítóbb, mint… – ekkor elhallgatott, és jelentőségteljesen rám nézett.
– Folytasd csak – mosolyogtam rá. – Tudom, hogy sétáló étlap vagyok, de nem zavar – grimaszoltam, mire Emmett a fülemhez hajolt.
– Te maga vagy a kísértés – suttogta ellenállhatatlan hangon, mire én kiborsóztam.
– Nagyon furcsa, hogy emberi párod van – mondta szelíden Pam, mire Emmett felkuncogott.
– Igen, tudom – felelte, majd még jobban magához szorított. – A családunkban már csak ilyen furcsa szokás uralkodik. Nemde Bells?
– De igen – felelte Bella mosolyogva. – Én is ember voltam – nézett az értetlenül pislogó Pamre.
– Hát valóban furcsa – ismerte be.
– Folytasd,kérlek – szólalt meg Alice. – Hogy kerültél ide Forksba?
– Mivel nem változom, sajnos sosem maradhatok egy városban négy-öt évnél tovább. Forksra az interneten találtam rá. beírtam a keresőbe a legcsapadékosabb várost egész Washingtonban, és ezt dobta ki – felelte mosolyogva. – És amikor munkát kezdtem keresni, kapóra jött, hogy megüresedett egy a gimiben, méghozzá angol szakon.
– Azt nem tudod, hogy Mrs. Wron hová lett? – kíváncsiskodtam közbe.
– A tanáriban valami olyasmit hallottam, hogy felfedte magát, és elköltözött a Bahamákra egy Erl nevű pasival.
– Tudtam – mondtunk szinte egyszerre Emmett-tel, mire mindenkiből kitört a nevetés.

Miután Pam elmesélt mindent, Carlisle is mesélni kezdett, de mivel én már kívülről fújtam a mesét, kivonultam a konyhába. Emmett, Bella és Edward velem tartott. Csináltam magamnak egy szendvicset, és leültem a konyhaasztalhoz.

– Miért volt ma rossz napod? – kérdezte hirtelen Edward.
– Először is, mert elaludtam. Másodszor pedig, mert elkapott Swan rendőrfőnök…. – Bella hirtelen felszisszent, és alig halhatóan mondott valamit, amit én nem értettem. – Mi a baj? – kérdeztem ijedten.
– Azt mondtad, hogy Swan rendőrfőnök? – kérdezte csendesen.
– Igen, Seth Swan – bólogattam hevesen. – Ismered?
– Azt hiszem, hogy a rokonom – sóhajtotta Bella, és megesküdtem volna rá, hogyha ember lenne, most elájulna.
– Én… összezavarodtam – ingattam a fejem.
– Charlie Swan volt Bella édesapja – világosított fel Emmett.
– Várj, csak róla halottam – gondolkodtam el. – Anya egyszer előásott egy ősrégi aktát. Charlie Swan rendbontás miatt börtönbe került, de nem tartották bent, mert nem találtak elég bizonyítékot, és amúgy is ő volt Forks rendőrfőnöke.
– Milyen rendbontás? – Bella hangja izgatott volt.
– Azt hiszem, hogy az eltűnt lányát kerestette a Washingtoni titkos ügynökséggel, de nem jártak sikerrel, ezért összeverekedett valami fejessel. Nem tiszta az ügy és annyira nem is figyeltem oda anyára. Annyi biztos, hogy a felesége akkor volt állapotos, és fia született.
– Utána kell néznem – pattant fel Bella.
– Veled megyek – követte Edward.
– Hogy akarjátok? – kérdeztem kétkedve. – Betörtök a bíróságra?
– Akár – mosolyodott el Edward, majd hirtelen levegővé váltak.
– Hát ez csodás – sóhajtottam lemondóan.
– Feszült vagy édes – ölelt át hátulról Emmett. – Lazítanod kéne – búgta halkan a fülembe.
– Milyen lazításra gondolsz? – kérdeztem mosolyogva.
– Lenne pár ötletem – hideg lehelete a nyakamat csiklandozta. – De ahhoz, fel kéne adnod.
– Emlékszel, hogy mit mondtál a piros hóról? – kérdeztem mézédes hangon.
– Igen, emlékszem – hangja önelégült volt.
– Nézz ki az ablakon, esik? – kérdeztem csábosan.
– Nem, nem esik – morogta ő halkan. Leesett neki.
– Én nem adom fel – fordultam szembe vele. – De ha te nem érzed elég erősnek magad…
– Mondtam már, hogy egy bestia vagy – morogta Em szomorkásan.
– Bestia? – húztam fel a szemöldökömet.
– Egy csábító, gonosz kis bestia vagy, aki csak a nézésével is az eszemet veszi – fojtatta komoran, de a szája sarkában mosoly bujkált.

Megráztam a fejem, és egy apró csókot leheltem a lefelé konyuló, tökéletes ajkaira. Nem válaszoltam, mert tudtam, hogy igaza van, és Emmett pedig tudta, hogy én ugyanezt gondolom róla. Csábítás volt a négyzeten, de én nyerni akartam, ugyanúgy ahogy ő. Újabb csókot nyomtam az ajkaira, mire szorosabbra fonta a kezeit a derekamon, ezzel közelebb húzva magához. A testem azonnal megadta volna magát, ha az eszem nem fúj leállót.

– Gyerekek, mi jót csináltok? – libbent be Alice mosolyogva.
– Már semmit – engedett el Emmett vonakodva. – Most komolyan, te kinek drukkolsz?
– Lizzynek, természetesen – húzta fel az orrát Alice.
– Remek – fújtatta Em, majd kiviharzott a konyhából, én pedig pihegve folytattam az evést.
– Miért? - kérdeztem két harapás közt.
– Mert láttam, hogy mit kérsz, ha nyersz – mosolyogta Alice mindentudóan.
– De egy szót se – emeltem fel a kezem.
– A számon lakat – biztosított Alice, majd észhez kapott, és folytatta –, és az elmémen is.
– Helyes – feleltem mosolyogva.
– Lizzy – lépett be Carlisle, és Pam. – Pamnak is van képessége – Carlisle izgatottnak tűnt.
– Igazán? És milyen? – kérdeztem, miközben elmostam a tányéromat.
– Mesterien tanítok – felelte Pam mosolyogva. – És mint hallom neked egy tanárra lenne szűkséged.
– Ti most nem a sulis tanulmányaimra gondotok, ugye? – kérdeztem vigyorogva.
– Nem, mi a képességedre gondoltunk – mondta Carlisle, majd kiindult a hátsóudvarra. – Gyere, minél előbb meg tanulod használni, annál könnyebb lesz majd vámpírként… - itt elhallgatott, mert belépett Emmett, aki sötéten nézett rá. – Szóval, gyerünk – mondta végül, és kisétált az udvarra.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés