(Bella szemszöge)


Nagyon ritkán tudnak felidegesíteni, de ez most Edwardnak sikerült. Mégis mi jogon szól bele az életembe? És ha kedvem lett volna elmenni ezzel a fiúval randizni? Semmi köze hozzá! Bár az igazat megvallva, sosem mentem volna el sehova se Mikekal.
- Hallgatom a válaszod! – doboltam a lábammal türelmetlenül. Kétségbeesetten nézett rám, de ez most nem érdekelt. Ne higgye, hogy egy kis elkápráztatással minden el van intézve!
- Olyan piszkos gondolatai voltak rólad, nem hagyhattam, hogy elmenj vele! Kérlek, bocsáss meg! – nézett rám bűnbánóan. Felsóhajtottam. Túl nagy befolyása van rajtam…
- Megbocsátok, de ígérj meg valamit!
- Bármit! – ígérte elhamarkodottan.
- Ne szólj bele az életembe! Ezt senkitől sem tűröm el! – mondtam szigorúan. Az arca egy pillanatig megnyúlt, de aztán szenvtelen maszkba formálta az arcát.
- Értettem! – felelte ridegen, és otthagyott. Értetlenül néztem utána, de ő még csak vissza se fordult.
Alice táncolt mellém.
- Jössz tesire? – vigyorgott rám. Bólintottam. Gyorsan átöltöztünk, és bementünk a tornaterembe. Edward ott állt Jasperrel, és nem úgy látszott, hogy megbékélt volna. Alice mindenáron oda akart menni hozzájuk, de én nem támogattam az ötletet.
Becsöngettek, és a tanár belépett.
- Edward, Bella, hozzatok ki labdákat és mezeket. Ma röplabdázunk! – csapta össze a tenyerét. Fintorogva követtem Edwardot a szertárba. Összeszedegettük a szükséges dolgokat – mindezt néma csöndben –, és ki akartunk volna menni, csak egy volt a probléma. Az ajtó zárva volt.
- Alice! – morogta.
- Mi van Aliccel? – kérdeztem.
- Ő zárt be minket! Azt hitte, összevesztünk, és azt akarja, hogy kibéküljünk! – csapott bele az ajtóba.
- De hát nem így van?
- Tessék? – értetlenkedett.
- Nem vesztünk össze? – Felsóhajtott, és ezzel önkéntelenül is megadta a kérdésre a választ.
- Te nem láttad a gondolataikat. Én a 20. században születtem, ott soha nem volt példa rá, hogy a férfiak így gondolkodjanak. Ez egyszerűen benne volt a nevelésünkben. Mindig tisztelni egy nőt – leült a földre, és mellé kuporodtam. – És most ezek a… - azt hiszem nem talált rájuk elég jó jelzőt, ezért így folytatta: - mocskosak a gondolataik, és semmibe veszik a nőket! Felháborító! De én csak téged akartalak megvédeni! – folytatta sokkal lágyabban és a szemembe nézett. - Sajnálom.
- Edward, én is a 20. században születtem, bár később, mint te – halványan rámosolyogtam, amit ő viszonzott. – Pontosan tudom, hogy milyen gondolataik vannak. Eszem ágában sem volt randizni Mikekal – megborzongtam.
- Akkor szent a béke? – nyújtotta kezét.
- Szent a béke! – elfogadtam a felém nyújtott kezét, és megráztam. Azt hiszem, ettől a naptól kezdve lettünk Edwarddal igazi barátok.
- És hogyan fogunk kijutni innen? – kérdeztem.
- Kiugrunk az ablakon – mutatott fel, egy csibészes mosoly kíséretével. És valóban ott volt egy ablak. Megmenekülünk!
Először Edward ugrott ki, mondván, hogy el kell kapnia engem. Csak az a baj, hogy tényleg így történt, mert én sikeresen hasra estem volna, ha ő nincs ott.
- Köszönöm – motyogtam, és elpirultam. Kábító féloldalas mosolyt küldött felém, amitől ájulás közeli állapotba kerültem. Csak nyugalom, Bella. Ilyenkor mit kell csinálni? Hát, lélegezz mélyeket!
- Szerintem ma senki sem hiányolna minket a testnevelésről! Mi lenne, ha lógnánk? Majd az óra végén visszajövünk a szertárba.– próbáltam visszaállítani légzésemet a rendes ritmusába, és amikor ez sikerült, válaszoltam:
- Hát persze!


Mivel az iskola körül erdő volt, ezért nem volt nehéz megszöknünk. Egészen a belsejéig futottuk, ahol különös szag terjengett.
- Maradj itt, megnézem, mi az! – mondta idegesen. Jeges rémület tört rám arca láttán. Nyugtalanul nézett körbe. Vajon mi történt? – És vigyázz magadra! Ha bármi történik, vagy bármi gyanús, sikíts! – fogta meg a karom, és mélyen a szemembe nézett. Mielőtt bármit is mondhattam volna, elment, ezzel egyedül hagyva engem.
Azt hiszem, abban a pillanatban ronthattam el mindent, amikor kíváncsiságom utat tört magának, és követni kezdtem Edwardot. Persze látni nem láttam – hisz ahhoz túl messze volt –, de éreztem fenséges illatát.
Egészen az erdő széléig haladtam, ahol egy rét volt található. Edward és Alice álltak ott, és elképedt arccal néztek le a lobogó tűzre. Ekkor már tudtam, hogy baj van.
Melléjük mentem, mire egyszerre kapták fel a fejüket.
- Mi történt? – kérdeztem félve. Rossz érzésem támadt. Edward Alice felé fordult.
- Hívd fel Carlislet, és szólj neki, hogy jöjjön ide. Utána kérlek, hozd ide a többieket is! – barátnőm biccentett, és az erdőben eltűnt.
- Mi történt? - ismételtem meg a kérdést. Edward gondterhelten nézett rám.
- Figyelj rám, kérlek, és most kivételesen tedd azt, amit mondok – várakozóan rám nézett. Nagy nehezen bólintottam. – Menj vissza az iskolába, öltözz át, és Esme elmegy érted. Carlisle majd ad igazolást, ezzel nem kell foglalkoznod!
- Miért nem mondod el, hogy mi történt? – léptem közelebb hozzá.
- Nincs még itt az ideje! – susogta. – Vigyázz magadra! – szorosan átölelt, majd utamra engedett.


Úgy tettem, ahogy ő kérte. Visszamentem és átöltöztem, majd mikor Esme megérkezett értem, beültem mellé.
- Gondolom, te sem mondod el, hogy mi történt… - kezdtem tétován. Megrázta a fejét.
- Most hozzánk viszlek, jó? – bólintottam, majd eszembe jutott valami.
- És ezután mi lesz? – Esme szép arca zavarodottá vált.
- Majd később megbeszéljük.


A Cullen ház nappalijában ültem, Esme mellett. Mind a ketten olvastunk, bár azt hiszem egyikünket sem kötötte le a könyv.. Tudtam, hogy valami nagy baj történt. És azt is, hogy köze van ehhez a Volturinak. De nekem senki nem mond semmit! Se Edward, se Esme! 50 éves elmúltam, az ég szerelmére! Nem vagyok már kislány, hogy kímélni kell engem.


Hirtelen léptek zaja törte meg a csöndet, majd kinyílt az ajtó. A Cullen család hiányzó tagjai léptek be az ajtón. Az utolsó Edward volt, aki lehajtott fejjel ült le velem szembe. A többiek felmentek az emeletre, ezzel kettesben hagyva minket.
- Most már elmondod, hogy mi történt? – álltam fel, és az ablakhoz léptem. Szörnyű vihar tombolt kint, villámlott, és menydörgött.
- Igen. – Megállt mellettem, és szembe fordított magával. - Az utóbbi napokban több ember tűnt el a városban. Szerintem tudod, hogy a Volturi áll ennek a hátterében – bólintottam, jelezve, hogy egyetértek vele. Sokáig nem szólalt meg, és én meguntam a várakozást. Tudtam, hogy valamit nem akar elmondani.
- Mi történt? – kérdeztem.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés