Hajnali öt körül lehet az idő. Régen ilyenkor fordultam volna át a másik oldalamra alvás közben, de ezt most nem tudom megtenni így gondolkozok. Saját magam által kreált kérdések sorjázzák agyamat egyre nagyobb marhaságokkal. Ott kezdődött, hogy magányos leszek-e, feltűnök-e majd valakinek, esetleg megmernek-e majd szólítani. Alapvetően sosem voltam társasági lény, de legjobb barátom mindig volt. Talán most is akad majd egy ember. A későbbi kérdéseim egyre értelmetlenebbek lettek. Például… hogyan színlelek evést? Mi lesz akkor, ha nem tudok uralkodni magamon? Bekapcsoljam-e a képességemet vagy sem. Mindezeken olyan jól elfilozofálgattam, hogy már úgy néz ki, nem elég, hogy egy héttel később kezdek, már az első napomon elkések. Szerencsére már tegnap eldöntöttem, hogy mibe akarok menni, ezért magamra kaptam az egyszerű fekete csőfarmert, kék V kivágásos pulóverrel és már itthon sem voltam. A garázsból 200-zal tolattam ki és sebességemből akkor sem vesztettem, mikor befordultam a főútra. Öt percem maradt, hogy beérjek órára, de már láttam az iskola épületét. Egy gyors jobbos, egy még gyorsabb balkanyar és le is parkoltam. A könyveimet vámpírsebességgel pakoltam a táskámba, reménykedve, hogy senki sem látta meg. Emberi tempóban rohantam az be az ajtón. Elvileg töri órám lesz a 3-masban, ami rögtön jobb oldalon van. Nem akarok bemenni a tanár után, mert az milyen lenne. Majd legfeljebb azt mondom, hogy egy nappal később tudtam csak eljönni. Kilöktem a pajzsomat és elkezdtem hallgatni a teremben ülők gondolatait.
„Ha ebédnél megkérdem Mike-t, hogy látta-e már a…”
„Első világháború kirobbanásának okai” – olvasta egy lány.
„Nem úgy volt, hogy ma jön az új csaj? Biztos beijedt.” – gondolom az új csaj lehettem én.
„Istenem add, hogy Mrs. Valerie ne engem feleltessen. Talán még késik 5 percet, meg elmegy egy kis idő az új lány bemutatkozásával… Azt beszélik róla, hogy szép. Ha az, akkor én vezetem körbe.”
Ez az! Szóval akkor még nincs bent Mrs. Valerie. Legalább tudom, hogy így hívják, ami nem hátrány. Benyitottam a terembe és szerintem még az emberek füle is hallotta volna a hirtelen beállt csöndet. Amikor meglátták, hogy nem az a „házsártos vénasszony” vagyok, aki gondolataik réme volt, fellélegeztek. Egy-két „hűű-t” , „aszta” és „wow-ot” kaptam, főleg a fiúk részéről. Leültem e leghátsó padba, hogy kikerüljem a figyelő szemeket, de hallottam, amint az előttem ülő két fiú zavartalanul kibeszél.
- Tyler! Szerinted csak a szemem képrázott, vagy tényleg egy ilyen bomba nő ül mögöttünk? – kérdezte a szőke srác a padtársát.
- Ő az új lány, akiről mindenki beszél… és Eric nem hazudott, ez a csaj tényleg állati dögös! Mike, haver, ha nem lenne nekem Lauren, lecsapnám a kezedről. – halkan morrantam egyet, amiért egy másik ember tulajdonának tekint. Megérdemelnék egy kis tiszteletet. Elvégre a nagyanyja is lehetnék.
- Ne mondjátok már fiúk, hogy ez a csaj jó bőr, mert eldobom az agyamat. Ilyen fehér bőre csak egy albínónak van. – na, meg a vámpíroknak – Ráadásul nem is öltözködik jól. Az a csizma biztosan utánzat! – az én csizmám? Megvan az első ember, akit már nem csípek.
- Keserű a szőlő Jess? Amúgy a te kedvenceid is ilyen fehér bőrűek. – vigyorgott az a Tyler nevű fiú.
- Fogadjunk, hogy még a Cullenéknek is fel fog tűnni. Van rá egy tízesem, hogy ő lesz a te nagy szerelmed következő barátnője. – társult a beszélgetésbe a velem srégen ülő srác, akit azt hiszem, Bennek hívnak.
- Á, azt nem hiszem. Azt rebesgetik, hogy egyetemista nője van. De áll a fogadás. Szerintem nem jönnek össze. – mondta Mike.
- Reménykedj csak. Én Bennel vagyok. Összejönnek. - szavazott Tyler.
- Ha én nem kellettem neki, akkor tuti az a pletyka igaz, hogy a fiúkat szereti. Biztos vagyok benne, hogy nem jönnek össze. Ráadásul ez a lány nem is csinos. – fanyalgott Jessica. – Lauren, te mit gondolsz?
- Engem nem érdekel, de, ha el akarjátok veszteni a pénzeteket, akkor én akarom elvenni. Tehát szerintem nem jönnek össze.
- Jó reggelt kívánok! Meghoztam az év eleji felmérőket, de mielőtt kiosztom, lenne egy bejelenteni valóm. Mint látják, van egy új osztálytársuk Isabella Swan személyében. Gondolom már voltak szívesek megcsodálni, és ahogy Mr. Eric Yorkie úr álmodozva nézi, ezt már tényként is közölhetem. Legyen üdvözölve Ms. Swan. Óhajtja megírni a felmérőt ma, vagy halasztani szeretné? – jött be a tanár. Fekete haja kontyba volt tűzve és látszott rajta, hogy tipikus diktátor alkat.
- Köszönöm Mrs. Valerie. Megírnám én is ma. – válaszoltam elbűvölően. Legfeljebb amit nem tudok, bár kétlem, hogy lesz ilyen, annál tippelek. Mit veszíthetek?
- Akkor, Mr. Yorkie lenne szíves abbahagyni Ms. Swan bámulását a többi hímenművel egyetemben és kiosztaná a felmérőket? – nézett az első padban ülő fiúra, úgy, mintha meg akarná ölni. A fiú persze rögtön vette a lapot és felugrott a helyéről.
- Elnézést Mrs. Valerie. – vette el a tanárnőtől a dolgozatokat. – Nem fordul elő többet. – és szemlesütve kezdte el kiosztani őket.
A felmérő az elsős és másodikos anyagot foglalta magába. Mivel ezeket már mind tanultam, kb. 25 perc alatt elkészültem a dolgozattal. És csak azért tartott eddig, mert gondolkozást színleltem, kicseréltem a tollbetétet kétszer is és emberi tempóban írtam. Kellett nekem a gimnázium. Úgyse tudnak semmi olyat mondani, ami még nem tudok, hiszen 15 diplomám van! A filozófus énem megint előtört és rájöttem, hogy a vámpírok 1000-szer jobban tudnak unatkozni, mint az emberek. Hogy csináljak is valamit, kiterjesztettem a pajzsomat és elkezdtem hallgatózni. A legtöbben a dolgozatra koncentráltak rá, kivéve az előttem ülő srácot, a tanárnőt és egy Angela nevű lányt. Mike gondolatait kezdtem el hallgatni, amik egy dolog körül forogtam. Körülöttem.
„Majd az ebédlőben szólok neki, hogy üljön mellém és majd elhívom az év végi bálra is. Utána elviszem hozzánk és…” – itt húztam vissza róla a pajzsomat. Azok a képek… uhh. Az egy dolog, hogy képzeleg, az még valamilyen szinten oké, hiszen kamasz, na, de hogy ilyesmit! Ráadásul rólam. Szegénykém biztosan megilletődne, ha rájönne, hogy egy vámpírt akar az ágyába csábítani. Mondjuk, ahogy azt a pár képet elnéztem, nem a csodálkozás lenne az elsődleges reakciója. Mike perverz gondolatai után inkább átugrottam a tanárnőre, aki egy másik csoport dolgozatait javította.
„A Cullen fiú már megint hibátlant írt. Nem tudom, hogyan csinálják, de mind az öten csak hibátlanokat adnak be és még szépek is. Ha fiatalabb lennék, biztosan megőrülnék érte. Az a mosoly és olyan illedelmes, ráadásul a haja.”
Jesszusom! Mrs. Valerie egy nála 50 évvel fiatalabb fiúról ábrándozik. Ezt nem néztem volna ki Mrs. Diktátorból. Remélem Angela szebbeket gondol, vagy kirohanok a világból.
„Az a piros színű ruha jól állt, de a kék Bennek jobban tetszett. Majd megkérek valakit, hogy segítsen kiválasztani a báli ruhát. Több szem többet lát. Jessica biztos arra voksolna, amelyik a rózsaszínhez közelebb van, szóval ő nem lenne lojális, Lauren-t ez sem érdekelné. Anyu talán el tud jönni segíteni, ha elvitte az ikreket mamához”
Angela gondolatai meglepően kedvesek voltak. Rendes lánynak tűnik és jó emberismerőnek. Ha ember lennék, őt szeretném legjobb barátomnak, de nem vagyok ember. Esetleg megér így is egy próbát. Elmélkedésemet a jelzőcsöngő szakította meg.
- Aki készen van, kihozhatja és elmehet. – szólt a tanárnő.
Egyedül Angela és én álltunk fel és vittük ki a tesztjeinket, mert a többiek még javában bújták.
- Viszont látásra! – köszöntünk el és már ott se voltunk.
- Milyen órád lesz? – kérdezte Angela.
- Spanyol az 5-ösben Mr. Gibbs-sel. Neked?
- Nekem is. A nevem Angela, de a barátaimnak csak Ang.
- Bella vagyok. Nagyon örülök, hogy megismerhetlek.
- Én is. Ha tudnád, mekkora sztár leszek a fiúk szemében. Egy hete már másról sem hallani, csak rólad. – mosolygott a fancsali képemen. – Át tudom érezni. Én sem szeretek középpontban lenni, de az már teljesítmény, hogy a Cullenéket is felülmúlod.
- Kiket? – néztem rá kérdőn. Rengetegszer hallottam már róluk, de még mindig nem tudom pontosan, kik ők.
- Cullenéket. Ők is ide járnak. Öten vannak testvérek. Három most végzős, kettő velünk egyidős. Dr. Cullen és a neje fogadták őket örökbe. Csak Jasper és Rosalie Hale testvérek vér szerint is. Ők ikrek. Alice, Edward és Emmett pedig nem rokonok.
- Ezen csámcsognak a helyi pletykafészkek ennyit? Nekem teljesen elmegy, hogy ennyi az örökbefogadott gyerekük. – ellenérveltem.
- Nem, dehogy is. Ők együtt járnak. Rosalie és Emmett, Jasper és Alice egy pár. Csak Edward a szingli, de már harmadik éve nem adja be a derekát az őt ostromló lányoknak. Pedig elhiheted, akad bőven. Nagyon jól néz ki.
- Elhiszem. – mosolyogtam. De nálam egyetlen ember sem rúghat labdába. – Elég fura nevük van. Úgy értem, hogy ezek már régen kimentek a divatból. A kedvenc könyvemnek is Edward a főszereplője pedig az még az 1900as évek elején játszódik.
- Tényleg régiesek, de illik hozzájuk. Ez az a terem. Nem lenne kedved mellém ülni? – kérdezte bátortalanul.
- De, persze. Nagyon örülnék neki! – mosolyogtam rá.
Csöndben elfoglaltuk a helyünket és elkezdődött a spanyol óra. A tanár csak az elején faggatott, mert utána rájött, hogy anyanyelvi szinten beszélem a spanyolt. Egyszer-kétszer még ki is kellett javítanom a kiejtését, mert olyan szörnyű volt. Az óra többi részén unatkoztam és firkálgattam, majd küldtem egy sms-t Jakenek, hogy a gimnázium unalmas és vigyázzanak magukra. Még a levelező tagozatok is jobbak voltak az egyetemen! Kíváncsi lennék, mit szólna a tanár, hogyha kiderülne, hogy több diplomám van, mint az ő egész családfájának. Hála az égnek Mr. Gibbs még kicsöngő előtt befejezte az órát. Azt hiszem az előző óra előtt romlott volt az az uborka, amit befalt.
- Ez kész csoda! – motyogta Ang – Szerencsét hozol!
- Miért? – értelmetlenkedtem.
- Gibbs még soha nem fejezett be órát kicsöngőkor, mióta ide járok! – mosolygott.
- Én leszek az itteni kabala. – vigyorogtam. – Majd mackójelmezbe öltözve fogok rohangálni az iskolában. – Angela nevetését egy mély, öblös nevetés kísérte a teremből, ami mellett elmentünk.
- Remek ötlet. Akarsz egy címlap fotót? – mosolygott, mikor hirtelen megszólalt a kicsöngő. Diákok hada özönlött ki a folyosóra és rohant az ebédlő felé. – Mennyi éhenkórász! – képedt el.
- Nincs mackójelmez! Hamburgernek öltözök! – hahotáztunk, mikor megérkeztünk a menzaajtó elé.
- Készen állsz arra, hogy bemenj? Mindenki téged fog bámulni. – kérdezte.
- Csak nem lehetek olyan feltűnő, mint hiszed. Induljunk. – nyitottam ki az ajtót. Angelának igaza lett. Abban a pillanatban minden szem rám szegeződött és jól végigmustráltak. Néhány fiú annyira gátlástalanul nézett, hogy hallottam, ahogy koppannak a szemeik. Hála a tökéletes hallásomnak hallottam minden suttogó véleményt is magamról.
- Én megmondtam. – bökött oldalba Angela.
- Üljünk le! Most! – néztem rá ijedten. Csak bólintott. Futólépésben vettünk kaját. Illetve ő vett én meg csak vizet, mert „ma nem vagyok éhes”. Jobb is nekik, különben még vérengzést rendeznék az első napomon.
- Sziasztok! – köszönt Mike és letelepedett a jobb oldalamra. – A nevem Mike Newton.
- Bella vagyok! – akiről fantáziálgattál az első órádon.
- Örülök, hogy megismerhetlek szép hölgy.
- Én Jessica vagyok. – vágott közbe Jess, miközben Mike-t egy szúrós pillantással jutalmazta. – Ő itt Tyler és Lauren.
- Sziasztok. – mosolyogtam, amitől a Tyler nevű srác, folyós halmazállapotot kezdett felvenni.
- Én Ben vagyok! – ült le Ang mellé a fiú. – Már találkoztunk, együtt vagyunk, töri órán.
- Igen! Már emlékszem! – te vagy az, aki fogadtál benne, hogy egy halandóba beleszeretek. Mit is mondtál kibe? Ja, a Cullen srácba.
- Kérdezhetek valamit? – tereltem a témát. – Kik innen a Cullenek?
- Még nincsenek bent, de azt hiszem, mindjárt itt lesznek. – suttogta Jessica a drámai hatás kedvéért.
Mint valami rossz filmben, mindenki egyszerre nézett a nyíló ajtóra. Egy magas, izmos, fekete hajú srác jött be vigyorogva, a kezét egy szőke és hihetetlenül gyönyörű lány fogta. Utánuk egy magas, szőke és vékony, olyan világfájdalmas arcú fiú lépkedett. Egy dolog rögtön megragadta a figyelmemet. Az illatuk. Édes, mint a vámpíroké. A következő századmásodpercben esett le a tantusz, hogy bár hasonlítanak egymásra, de nem testvérek. A bőrük fehér, a szemük színe arany, pont, mint az enyém. Következtetésképp, nem én vagyok itt az egyetlen vámpír. Bármennyire is nem akartam, előtört belőlem a védekező ösztön és halk morgás tört fel torkomból. Már épp felálltam volna, de megkapaszkodtam Mike székében, aminek azonnal kitört a lába. A hangos hahotázás felébresztett, hogy mit csinálok és elfojtottam a morgást.
- Mi az Mike, ennyire elbódít téged Rosalie? – kérdezte Tyler.
- Ők Cullenék? – kérdeztem.
- Az izmos, fekete srác Emmett Cullen. Nem tudom, mitől ekkorák a bicepszei, de soha nem láttam még konditeremben. Ijesztő, ha engem kérdezel. – motyogta Mike, most már állva.
- A másik két ember – itt majdnem elnevettem magam – a Hale ikrek. Rosalie és Jasper. Rosalie elég beképzeltnek tűnik, Jaspernek meg mindig ilyen fájdalmas arca van. – magyarázta Jessica.
- Biztos szomorkodik, hogy nincs világbéke. – viccelődtem, mire Emmett jót derült. – Nem öten vannak testvérek?
- De. Viszont ők még nincsenek itt. – nézett rám lekicsinylően Lauren. Ő a második, akit nem szeretek.
- Mindjárt jönnek. Velük jár Mark és Eric is matekra, ők meg most jönnek. – mutatott az ajtóra Ben. – Van kedvetek eljönni holnap moziba? – váltott témát.
- Mi már beterveztünk egy vásárlást Jess-sel, Tyler és Mike pedig jönnek segíteni. – magyarázta Lauren.
- Én el tudok menni. – mondta Angela. Ben láthatóan nagyon örült a ténynek, Ang pedig hallhatóan, mivel a szíve négyszeres tempóra váltott.
- Nekem sem jó. Még nem költöztem be teljesen, így pakolászok. – hazudtam.
- Akkor csak ketten leszünk. – mosolygott Ben. Az ajtó nyílásával megint megéreztem az édeskés illatot. Volt egy napfényes keverék is, ami különösen tetszett nekem.
- Bella, ők a másik két Cullen. – kezdte Jess. – A lány, Alice. Ő eléggé fura, ha engem kérdezel. Állandóan vigyorog. Ő Jasper barátnője. A fiú Edward Cullen. Hihetetlenül jó pasi, de vagy meleg, vagy egyetemista barátnője van. – vagy vámpír fűztem hozzá gondolatban.
Magamban jót mosolyogtam, mert Jessica láthatóan bepróbálkozott, de el lett utasítva. Először a lányt néztem meg. Tényleg mosolygott. Divatosan öltözködik, és úgy megy, mint aki táncol. A bőre természetesen krétafehér. Rátértem a fiúra és elállt a lélegzetem. Neki van olyan hihetetlen napfény illata. A haja kócos bronzbarna és a szemei… Éppen találkozott a tekintetünk. Leesett állal bámultam őt és ő is eléggé lefagyott, tálcával a kezében.
- Bella, Edward Cullen téged bámul. – mosolygott Angela.
- Ezt nem hiszem el! Vesztettem 25 dolcsit! – fancsalodott el Mike.
- Cssss! Meghallja. Egyébként, nem biztos, hogy összejönnek. – suttogta neki az időközben csatlakozott Mark. Ha tudná, hogy így is hallom.
Most őszintén, nem nagyon érdekelt a fogadásról szóló vita. Tökéletesen elvoltam azzal, hogy bambulhatom a „Cullen fiút”. Láttam, hogy a húga elkezdi őt rángatni az ebédlő közepén, de meg se moccan, csak engem néz. Alice követi a tekintetét és mosolyog. Elsuttog egy „ne is próbálkozz, úgysem mondom meg” – et, majd odamegy Jasperhez. A burkomat kiterjesztettem az egész ebédlőre, mert kíváncsi vagyok, ki mit gondol Cullenékről. Elsőnek a körülöttem ülők gondolatait hallom meg, amik nem túl érdekesek. Ang és Ben egymásra gondolnak, Jessica meg Mike és Edward közti hasonlóságokat keres. Megmondhatnám neki, hogy nem fog találni, de fölösleges. Az ebédlő többi része vagy a leckét tanulta, vagy a Culleneket képzelte el meztelenül. Mikor beértem az említetteket elég furának tűntek a gondolataik. Mintha szólnának valakinek.
„Ne bámuld már a csajt ennyire feltűnően!” – gondolta Rosalie.
„Meg kell hívni hozzánk, hogy tisztázzunk mindent. Alice meg már úgyis be van zsongva, ahogy látom Emmett is, és te sem panaszkodhatsz.” – gondolta Jasper.
„IIIIIII NEVER BE THE SAMEEEE, IF WE EVER MEET AGAIN” – ordibálta Alice. Nem hiszem el, hogy ilyen hangosan énekel magában. Megint bepróbálkoztam, most már több sikerrel.
„Ne is próbálkozz! Nem mutatom meg mit láttam!” – üzent gondolatban. Először azt hittem, lebuktam, de nem rám nézett.
„Öcsém! Nem mondod komolyan, hogy te bámulsz egy NŐT! Hölgyeim és Uraim, az örök szingli Edward Cullen le fogja teperni az új vámpírcsajt!” – gondolta Emmett, mire mindketten odakaptuk a fejünket.
Ő csak vigyorgott Edwardra és ártatlan arcot vágott. A képességem másik felét – amivel tudok gondolatokat közvetíteni másoknak – is bekapcsoltam és belemásztam Emmett fejébe.
„Ehhez a leteperős dologhoz nem gondolod, hogy nekem is van beleszólásom?” – kérdeztem, mire olyan meglepődött képet vágott. Rám kapta a fejét és leesett állal bámult.
„Igen, én voltam.” – közvetítettem. – „Bella vagyok, az új vámpírcsaj.” – mosolyogtam.
„Te tudsz beszélgetni velem a fejemben?”
„Ezek szerint”
„Én Emmett vagyok egyébként, a félelmetes, nagybicepszű srác. És támogatom a hamburgeres ötletet.” – mosolygott rám.
„Miért azt? A medve te akarsz lenni?” – kuncogtam halkan, hogy az asztaltársaság ne hallja.
„Én szigorúan csak eszem a medvét.” – röhögcsélt. A többiek kérdő tekintettel néztek rá, így megpróbálta köhögésnek álcázni a nevetését. Ez eléggé hülye ötlet volt, mivel a vámpírok hangja kitisztul az átváltozáskor, azt meg kötve hiszem, hogy láncdohányos, vagy beteg lenne.
- Emmett. Nem hallom a gondolataidat! – nézett rá Edward furcsán.
- Ne engem hibáztass. Éppen kommunikálok. – kacsintott rám Em.
- El tudod titkolni a gondolataidat? Taníts meg! – kérlelte Jasper.
- Miért van ez? – szólt Rosalie.
- Biztos azért, mert annyira üres az agya, hogy nincs mit kiolvasnia. – mosolygott Alice.
„Lelépek, mielőtt gyanút fognának! Szia, Mackó!”
„Szia. Hambi”
- Megyek órára. Majd még találkozunk! – mondtam az asztalnál ülőknek.
Fogtam magam és felálltam lerakni a tálcámat és a bontatlan ásványvizemet. A pulthoz vezető úton az egyik negyedikes srác megfütyült, mire olyan dühös szemeket meresztettem rá, hogy amikor meglátta rögtön elfordult. A háttérben hallottam, ahogy Emmett jót nevet a történteken. Elindultam a kijárati ajtó felé, de Alice-szel találtam szembe magamat. Kérdőn néztem rá, miközben mosolygott.
- Szia, Alice vagyok. – mutatkozott be.
- Tudom. – mosolyogtam rá. – Én pedig Bella.
- Tudom. – vigyorgott még jobban. – Ne menj be biológiára.
- Miért ne menjek be? – kérdeztem.
- Vércsoport meghatározás. Az pedig furcsán nézne ki, hogy beléd törik a tű. – magyarázta.
- Oké, köszönöm, hogy szóltál. Akkor haza is megyek. – kerültem ki, de utánam szaladt.
- Szerintem inkább gyere el hozzánk. Meg kéne beszélnünk néhány dolgot. – komolyodott el.
- Van egy olyan érzésem, hogy veled nem lehet vitatkozni. – erre megrándult a szája.
- És milyen jó érzés. – jött oda Jasper. – A parkolóban várunk.
Azzal kimentek. Lassan, de biztosan mentem én is ki a parkolóba az én gyönyörűségemhez, ami mellett még két csodaszép autó állt. Az autók mellett pedig szintén gyönyörű gazdáik.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés