(Edward szemszöge)

Alice hívása után rögtön indultam is haza.Kicsit megkönnyebbültem,hogy Alice végre látja Janet.Ha elkapjuk,akkor már nem fenyegeti Bellát többé veszély.Hihetetlen,hogy megint magára kell hagynom.Remélem Alice nagyon fog vigyázni rá.Jamesnél is ez volt,és nem sokon múlt,hogy Bella túlélte.Szerencsére hazaértem,még mielőtt meggondoltam volna magam.

-Sziasztok!-köszöntem a családomnak,akik már mind rám vártak.

-Szia Edward.Alice elmondta,hogy hol van Jane?-kérdezte Carlisle.

-Igen.Egy barlangban van,ahol ha megtámadjuk esélye sincs elmenekülni.

-Induljunk már! Alig várom,hogy végre legyen egy kis bunyó.-türelmetlenkedett Emmett,de látszott rajta,hogy nagyon fel van dobva.Be is zsebelhetett Rosalitól egy szúrós pillantást.

-Carlisle,Belláéknak biztos nem lesz semmi bajuk?Nem kéne,hogy valaki még itt maradjon?-vetettem fel a kérdést.

-Én is aggódom értük.-csatlakozott Jasper is.

-Nyugi,beszéltem az Inari-klán vezetőjével,és az iskolában minden embert megvédenek.

-Hát jó.Akkor induljunk.-mondtam kicsit bizonytalanul.

Erre mind a hatan elindultunk a barlang felé.
Már egy ideje futottunk amikor megérkeztünk a Bellával közös rétünkre.Eszembe jutott
valami és azonnal meg kellett néznem.Amióta visszajöttem az "utazásomból" nem is jártam itt.Remélem hogy még nem tűnt el.Bár ki is vinné el?Amint megérkeztem ahhoz az odvas fához amibe rejtettem habozás nélkül belenyúltam és kiemeltem az apró selyem dobozt.

Kinyitottam és megláttam benne a legcsodálatosabb gyűrűt amit csak el tudnék képzelni a szerelmem ujján.Ahogy megpillantottam a gyűrűt az emlékek szinte bevillantak az agyamba.Ugyanúgy ahogy Bella belépett az életembe és mindent felforgatott.

"A nap már magasan dél fölött járt amikor megérkeztem.Szerencsére Carlisle megengedte hogy elhozzam a sötétített üvegű Mercedes-t.Milyen rég jártam már tengerpart közelében.Utoljára talán 1936-ban amikor Carlisle-t elkísértem egy orvosi konferenciára.Meg kellett szállnom egy hotelban hogy még véletlenül se lásson meg senki.Baseball sapkában napszemüvegben és hosszú kabátban mentem be.A recepciós és a vendégek is furcsán néztek rám.De nem érdekelt,sokkal fontosabb ügyben járok itt minthogy ilyesféle formaságokkal foglalkozzak.Holnap reggelre Alice megjósolta az esőt így gond nélkül eljutok majd a házhoz.Még szerencse hogy tavaly mindent pontosan megtudtam a házról és lakóiról."

Hirtelen megéreztem egy hideg kart a vállamon.Ennek következtében kitaszítottam magam az emlékek mély tengeréből.Mögöttem Jasper állt és a gondolataiban kérdések áradatát zúdította rám.Én csak nemlegesen megráztam a fejem.A selyemdobozt gyorsan visszaraktam a fába aztán már futottam is.

Már majdnem ott voltunk amikor meghallottam Jane gondolatait:

"Vajon melyik a legalkalmasabb időpont hogy elkapjam az ártatlan kis Bellácskát?Megbosszulom a Mester halálát ez már biztos.De most mégis mi lesz velem?Mindent elvesztettem ami fontos volt számomra."

Hirtelen megsajnáltam Janet és a kezemmel jeleztem a családom többi tagjának hogy álljanak meg.

-Ma már nem lesz semmi féle bunyó.Jane gondolatai elég furák.-szóltam hátra.

-Hogy érted ezt fiam?-kérdezte Carlisle.

-Mintha bánná ezt az egészet,fél és szomorú.Egyszerűen hihetetlen.Még sosem láttam így vagyis hallottam így Janet.-válaszoltam hitetlenkedő hangon.

-Ne máár!Edward kérlek ne csináld ezt.Muszály valakivel verekednem egy jót.Lécci,lécci,lécci!!-könyörgött a család medvéje és egyben bohóca.

-Emmett erre most nincs időnk!-szólt szigorú hangon Carlisle.

-Szerintem nézzük meg hogy mit tehetnénk Jane érdekében-és nagy lendülettel kézen ragadta Esmet és elkezdtek futni a barlang felé.

Mi pedig készségesen követtük őket.Ahogy odaértünk a barlanghoz rögtön megpillantottuk Janet.A ruháit már nem is lehetett volna ruhának nevezni hiszen rongyokban,koszosan lógott rajta.A máskor tökéletesen álló haja most szanaszét állt és faágak ültek meg a csomóiban.Egyedül kuporgott a sarokban.Borzasztó látvanyt nyújtott.

De ahogy megpillantott minket rögtön felpattant és támadó pozicióban helyezkedett.De már annyira le volt gyengülve hogy alig állt a lábán.Esme rögtön odasietett hozzá és átkarolta,Jane pedig mindannyiunk nagy meglepetésére készségesen omlott nevelőanyánk karjai közé.

-Jane!Minek köszönhetjük látogatásodat?-kérdezte Carlisle meglehetősen nyugodt hangon.

-Muszály volt elmenekülnöm valahová.És mivel azt gondoltam hogy ti talán befogadnátok!-nyögte elhalóan.

-Szeretnél hozzánk csatlakozni?-kérdezte meglepetten Alice.

Jane rám emelte a tekintetét.És igennel válaszolt de engem nem is nagyon érdekelt a válasza annál inkább amit gondolatban üzent.

"Szeretlek Edward!"

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés