Esme azonnal a karjaiba zárt, és gyengéden megölelgetett.

– Ugye jól vagy? – kérdezte aggodalmasan.
– Remekül – feleltem mosolyogva. – Mit nekem két vérszomjas vámpír? – kacsintottam rá Bellára, aki felnevetett.
– Mit akartak? – kérdezte Carlisle. – El sem hiszem, hogy Jane elhagyta Olaszországot Aro felhatalmazása nélkül – ámuldozott halkan.
– Szerelmes – jelentette be Edward, ami engem meg sem lepett, hisz Alex úgy mutatta be, mint élete szerelmét, vagy nem élete szerelmét…á hagyjuk.
– Alex bosszút akart rajtam állni – mondtam csüggedten, még mindig nem hittem el.
– Újszülött, és fékezhetetlen – szólalt meg Jasper nyugodtan. – Minden dühét, és félelmét éreztem. Elkeseredve próbálja elfelejteni azt a kínt, amit az átváltozáskor érzett. Szerelmi bánata volt, ami felerősödött, és vegyült a vérszomjával. Rossz párosítás – csóválta a fejét.
– Azt hitte, hogyha elpusztít téged, akkor könnyebb lesz neki – folytatta Edward rezzenéstelen arccal.
– Szuper – huppantam le a kanapéra. – Akkor most retteghetek, hogy visszatér, és lemészárol – dünnyögtem elkeseredve.
– Nem jön vissza – nyugtatott meg Edward. – Jane nem engedi neki, túlságosan is fél Aro haragjától. Tudod a Volturi szeretné ugyan, hogy mi Cullenek eltűnjünk a föld felszínéről, az életmódunk miatt, de nem akarnak nyíltan megtámadni.
– Nem nézik jó szemmel, hogy mi nem gyilkolunk, mint a normális vámpírok – jelentette ki Carlisle. – De ismerem Arot, ő nem szegné meg a saját szabályait, még ha irigy is ránk.
– Irigy, rátok? – csodálkozva húztam fel a szemöldökömet.
– Több okból is – csilingelte Alice halkan. – Az önuralmunkra, hogy képesek vagyunk az emberek közelében lenni, anélkül, hogy nem végeznénk velük.
– És, a mi családunk szokatlanul nagy – folytatta Bella mosolyogva.
– De nem csak emiatt – szólalt meg végül Carlisle. – Szeretné maga mellett tudni az összes különleges képességű vámpírt, beleértve Alice-t, Jaspert és Edwardot is.
– Á, már értem – bólogattam.- Alex ezért mondta, hogy érdekes lennék Aro számára.
– Csak gondolj bele – lépett elém Carlisle –, ha már most ekkora a hatalmad, akkor mi lesz átváltozás után. Annyira… – nem fejezte be a mondatot, mert Emmett megköszörülte a torkát.
– Hosszú volt ez a nap – mondta mély dörmögéssel. – Lizzy, biztos fáradt, mennünk kéne.
– Rendben – egyeztem bele, mivel tényleg kikészültem. Elbúcsúztam a többiektől, és hazaindultunk.

Emmett ma velem aludt, szorosan a karjaiba zárva aludtam, de a rémálmokat nem tudta elűzni még a közelsége sem. Ott voltam az erdőben, Jane rettenetes pillantásától szenvedtem, és Alex, csak mosolyogva nézte a haláltusámat. Gyűlölt engem, és annyira fájt nekem, hogy miattam szenved ennyire. Biztos voltam benne, hogy viszont fogom még látni, és abban is, hogy nem is olyan sokára fog ez bekövetkezni. Ezért teljesen el kell sajátítanom a tehetségemet, hogy legközelebb felkészülve várjam őt. Minden erőmmel küzdeni fogok, de nem a legyőzésében, hanem abban, hogy megbocsásson nekem, és boldogan éljen, a szerelmével, mindörökké.

A hónapok eszeveszett gyorsasággal teltek el, és arra eszméltem fel, hogy már csak pár hét választott el attól, hogy megnyerjem a fogadást és behajthassam Emmetten a megérdemelt jutalmamat. Az éjszakák egyre kínzóbbá váltak, mert ő ugyan mellettem feküdt, de pár őrjítő csóknál, és szenvedélyes simításnál több nem történt. És ez lassan de biztosan az eszemet vette. Mohon vártam azt a percet, amit újra a karjai közt élhetem át a gyönyör minden formáját. Egy este amikor Emmett és az egész családja túrázni mentek, egyedül feküdtem az ágyamban, és éppen ezen gondolkoztam. Na meg persze azon, hogy vajon mit csinálna, ha most felhívnám, és azt kérném…nem is kérném, hanem követelném, hogy azonnal jöjjön el hozzám. Biztos, hogy percekbe telne, és ott volna az ágyam előtt állna, fölém tornyosodna, azzal az igézően gyönyörű testével.

Mivel a gyakorlás is egyre könnyben ment, nem tudott annyira lefárasztani. És a fölös energiám is kezdte feszíteni a testem, ilyenkor utáltam, hogy nem vagyok valami nagy sportoló, vagy mit tudom én, erőművész egy cirkusznál. Kipattantam az ágyból, és mérgesen a fürdő felé baktattam, talán a zuhany segít. Nem lett sokkal jobb, ezért úgy döntöttem, mielőtt valóban felhívom őt, lefekszem és alszom.

Furcsa egy álmom volt, az ágyamban feküdtem, és próbáltam összpontosítani az alvásra, sikertelenül. A holdat néztem, telihold volt, és szokatlanul élesen láttam a kerek gömböt, amit most egy felhő sem takart. Ezüstös fényben világította meg a szobámat, szinte olyan volt, mintha köd lepne el mindent, és akkor hirtelen megpillantottam őt, amint a hold megvilágította alabástrom fehérségű bőrét, az ágyam előtt állt, és engem nézett, topáz szemei igazi drágakövekként csillogtak.

– Álmodom – suttogtam, és Emmett felé nyúltam.
Ő csak elmosolyodott, és az ujját a szája elé tette, jelezve ezzel, hogy hallgassak. Kinyújtottam felé a kezem, ő pedig megfogta azt, a bőre olyan hideg és kemény volt, mint mindig, de most valami más volt, az érintése másképp hatott rám. Mindig feltüzelt, az ha Emmett hozzám ért, de most mintha a testem lángra lobbant volna. A csókja olyan volt, mint a selyem tapintású jég, bársonyos, mégis hideg.

A kéjtől remegve, öleltem magamhoz izmos nyaka köré fontam a kezem. A vékony pólóm alá nyúlt, és lassan, nagyon lassan lefejtette rólam, a kényelmetlenné vált ruhadarabot. Minden csókja után perzselt a bőröm, jóleső bizsergés futott végig a testemen. Biztos voltam benne, hogy álmodom, mivel, Emmett nem adná fel ilyen könnyen, még ha ő is kínozza ez az önként vállat cölibátus. De nem érdekelt, hagytam, hogy kényeztessen az én álombeli plüssmacim.

Kemény, izmos karjaiba vett, közben egy percre sem hagytuk abba a csókolózást, levegő után kapkodva nyöszörögtem, hogy tegyen magáévá, adja meg nekem azt, amire már hónapok óta epekedve várok. És Emmett megtette, a testünk eggyé vált, halk sikoly szakadt fel a mellkasomból, amikor éreztem, hogy férfiassága teljesen kitölt. A dereka köré tekertem a lábam, ezzel még jobban magamba fogadva őt. Hanyatt döntött, és lassan mozogni kezdett. Fokozva ezzel az amúgy sem csekély élvezetemet.
– Emmett – nyögtem alig hallhatóan, ő nem szólalt meg csak csókolt, és csókolt.
Minden lékésénél közelebb értem a teljes, megsemmisítő, orgazmusig, és akartam. Igen, akartam, hogy újra felrobbanjak, szerelmem karjai közt, mert csak ő tudta kihozni belőlem, ezt a mérhetetlen gyönyört.

A csípőm szinte magától kezdett el körkörösen mozogni, szerelmem ágyéka alatt, ösztönözve őt ezzel. Bevált, mert Emmett mozgása felgyorsult, halk légzése, veszedelmes morgásba váltott át, ami mindig megvadította az örülten dobogó szívemet. Zihálva öleltem magamhoz, a körmeim, megint a vállába mélyedtek, amikor éreztem, hogy a beteljesülés gyönyöre megfeszíti a tesztem. A fejem hátra hanyatlott, és halkan nyögdécselve, vártam, hogy a testem megnyugodjon, míg szerelmem hűs ajkait a nyakamon éreztem.

Nem akartam kinyitni a szemem, mert tudtam, hogy a nap az ami a csukott szemhéjamon is átszűrődik. A tegnap éjszaka emlékei még mindig elevenen éltek a testem minden porcikájában. Vajon tényleg álom volt csupán? Felkaptam a telefonom az éjjeliszekrényemről, és tárcsáztam is.

– Szia cica! – köszönt az annyira szeretett mackóvámpírom.
– Szia! – vigyorogtam magamban. – Emmett, még mindig a hegyekben vagytok?
– Igen, este indulunk haza – válaszolta ő vidáman. – Miért kérded? Feladod? Mert ha igen, akkor azonnal indulok – hangja izgatott lett, ami megint megmosolyogtatott.
– Nem, nem adom fel – feleltem mosolyogva. – Csak tegnap este… hagyjuk, várlak haza – mondtam végül.
– Mi volt tegnap este? – Emmett hangja egyre kíváncsibb lett.
– Tegnap este hiányoztál – feleltem belesóhajtva a mondatba. Tehát mégis álom volt.
– Te is hiányzol.
– Tudom, ezért siess haza – mondtam halkan.
– Bébi, észbe sem kapsz, már ott is leszek – nevetett fel szerelmem.
– Ajánlom is – morogtam a telefonba, majd belecuppantottam, és egy szeretlek után letettem.

Kipattantam az ágyból, és egyenesen a fürdő felé vettem az irányt. Csak álom volt a tegnap éjszaka, el sem hiszem. Hiszen a testem, még mindig attól a jóleső bizsergéstől remeg. Gyorsan lezuhanyoztam, és magamra kapkodtam a ruháimat, majd lebaktattam a konyhába, apa és anya már nem volt otthon. Mostanában egyre kevesebbet látom őket, persze ez azért is van, mert nem sokat vagyok itthon, de akkor is sokat dolgoznak. Majd délután szóvá is teszem ezt – gondoltam magamban. Magamba diktáltam egy tál müzlit, csak, hogy legyen bennem valami étel, és már indultam is a suliba. Éppen a garázsból faroltam ki, amikor megláttam egy szőke férfit, amint a ház oldalának támaszkodva vár rám. Leállítottam a motort, és leengedtem az ablakot.

– Jó reggelt! – köszöntem meglepve, amikor megláttam, hogy ki az.
– Szia Lizzy!
– Még nem is volt alkalmam gyorsan hajtani – poénkodtam vigyorogva, mire ő is felnevetett.
– Nem, még nem, de ki tudja – kacagta Seth Swan.
– Miben segíthetek? – kérdeztem végül udvariasan, mire ő lehajtotta a fejét. Nem is olyan csúnya pasi, sőt.
– Szóval… én… én kérdezni szeretnék valamit – kezdte akadozva.
– Mi lenne az?
– Emmett Cullen a barátod, ugye?
– Igen – feleltem mosolyogva, és vártam, hogy folytassa, de nem tette, helyette a kezembe nyomott pár ősrégi lapot, ami egy kis mappába volt gyűjtve.
– Ezt olvasd el, utána hívj fel, kérlek – mondta, még mindig lehajtott fejjel.
– Mi ez? – néztem a kezemben lévő rongyos megsárgult lapokat.
– Csak olvasd el, és itt a számom – nyújtott felém egy kis lapot is. – Most pedig menj, mert elkésel a suliból – mondta végül, majd el is tűnt, beült a járőrkocsiba, és elhajtott.
– Mi a fene?! – mormoltam felvont szemöldökkel, de a táskámba dobtam a füzetet, és a papírt, majd elindítottam a motort.

A suliban, nem volt túl nagy a hajtás, annak ellenére sem, hogy mindjárt itt az év vége, és az érettségi, mindenki lazán vette az órákat, volt aki be sem jött. A tanárok sem nyúztak minket, elmondásuk szerint majd az utolsó kér hétben fognak minket megszorongatni. Szuper. Történelem órán szabad foglalkozás volt, ezért előszedtem a lapokat, és olvasni kezdtem, már az eső mondat elolvasása után tudtam, hogy mit akart tőlem Seth.

„Bella, drágám!
Teljesen nevetségesnek érzem, amit csinálok, de muszáj ezt megtennem, mert különbem teljesen becsavarodom. Tudom, hogy már az is őrültség, hogy levelet írok neked, amikor azt sem tudom, hogy milyen címre küldjem, de kiírom magamból az elmúlt négy év fájdalmát, és ez jó. Igen, már négy éve, hogy eltűntél. Jacobbal mentél a rezervátumba, és én nem is sejtettem, hogy az lesz az utolsó alkalom, hogy látlak. Azt hittem, hogy Jacobnak végre sikerült a lehetetlen, és elhódított attól a Cullen gyerektől. Hiszen elhagyott téged, se szó se beszéd, csak eltűnt, te pedig teljesen összeroskadtál. Hónapokig csak szenvedtél, olyan voltál mint egy élőhalott, vagy mint egy érzéketlen robot, aki teszi amit, kell. Ha nem lett volna Jacob, akkor nem is tudom, hogy mi tévő lettem volna, talán visszaküldelek anyádhoz. De ő kirángatott abból a mély gödörből, és végre élni kezdtél, igazán élni, és még mosolyogtál is. Végre azt hittem, hogy elfelejtetted őt, és boldog leszel Jacobbal. És akkor egy nap amikor hazaértem a munkából, és csak egy levelet találtam, amit még csak nem is te írtál, és csak annyi volt benne, hogy elmentél, mert Edward bajban van, és Alice megért, hogy segíts. Három gyötrelmes, tudatlanságban töltött nap után a karjaiban hozott haza, fáradt voltál, és sápadt, azt hittem, hogy haldokolsz. Aztán, amikor felébredtél, és nem adtál semmi értelmes magyarázatot, csak annyit, hogy Edward az életed, és vele akarsz lenni. Elhiszed nekem, hogy az nagyobb szenvedés volt számomra, mint az a három nap? Még az sem tartott vissza, hogy szobafogságra ítéltelek, csak vele akartál lenni, a barátaidat is elhanyagoltad, még Jacobot is. De az érettségi után megváltozott valami. Több időt töltöttél vele, és én reménykedni kezdtem, hogy Jacob képes arra, hogy elfelejtesse veled azt a Cullen gyereket. Bíztam benne, ezért elengedtelek vele. Rosszul tettem, nagyon rosszul… bocsáss meg nekem.”

A csengő hangjára kaptam fel a fejem, pislogtam párat, hogy visszatérjek a valóságba. Te szentséges ég, Charlie Swan, Bella édesapja levelei vannak a kezemben. Seth tényleg Bella rokona, te jó ég, én egy délelőtt kiderítettem azt amit Bella és Edward nem tudott több hónap alatt. Összeszedtem a cuccaimat, és mentem a következő órámra. Sajnos teljesen a z olvasottak hatása alá kerültem, ezért nem is nagyon figyeltem arra vártam, hogy hazaérhessek, és elolvassam a többi levelet.. Arra gondoltam, hogy ebédszünetben tudok majd olvasni, de nem tudtam, mert Angie és a többiek szóval tartottak, így esélyem sem volt olvasni. Majd otthon.

Amikor kicsöngettek az utolsó órámról is, azonnal a kocsimba pattantam, és már hajtottam is haza. Hazaérve, csináltam magamnak egy szendvicset, és egy pohár tejet öntöttem magamnak, majd leültem a konyhaasztalhoz, és olvasni kezdtem.


„Kedves Bellám!
Megint csak írok, mert a múltkori levéllel megkönnyebbült a lelkem, egy kicsit, talán folytatom ott, ahol abbahagytam.
Este amikor már rég haza kellett volna hogy érj, nem voltál sehol, helyette Jacob csöngetett, és sírt, mint egy kisgyerek. Elmondta, hogy leugrottál arról az átkozott szikláról, ő pedig túl későn ért oda, a hullámok elnyeltek, ő ugyan kimentett, és amikor kiért Dr. Cullen, azonnal a kórházba vitt. Azt hittem, hogy megörülök a fájdalom, és a tehetetlenség dühe, majdnem szétfeszítette a testemet. Látni akartalak, még utoljára magamhoz ölelni téged, elbúcsúzni. De amikor bementem a kórházba, nem voltál ott, be sem voltál jelentve, és a Cullen család is elutazott. Minden olyan ködös volt, és elviselhetetlenül fájdalmas volt. El sem tudod képzelni mit érez egy apa, ha elveszti az egyetlen gyermekét. Nem tudtam gyászolni, minden erőmmel azon voltam, hogy megtaláljalak, és tudjam, hogy biztonságban vagy, még akkor is ha a föld alatt fekszel, egy fakoporsóban. Latba vetettem minden kapcsolatomat, minden rendőri szervet megmozgattam, még az átkozott titkos ügynökséget is a felkerestem, hogy találjanak meg. Vagy legalább a Cullen családot, talán ők tudják, hogy mi történt veled. De nem jártam sikerrel, te és ők is eltűntek, mintha eltöröltek volna titeket a föld felszínéről. Sue Clearwater volt minden vigaszom, hiszen ő is elvesztette a férjét. Segített a gyászban, és erőt adott abban, hogy megbirkózzak mindennel, és ne adjam fel a keresésedet. Jacobra nem számíthattam, mert ő eltűnt, még Billy sem tudta, hogy hova ment. És egy idő után, ez a kölcsönös segítség valami más lett, szerelem, beleszerettem Sue-ba, és ő is belém. Úgy éreztem, mintha egy csöppnyi napfény férkőzött volna az életembe a folytonos éjszaka mellett. A hónapok teltek, és nem találtak semmit, én pedig megpróbáltam belenyugodni abba, hogy talán soha nem látlak viszont. Feleségül vettem Sue-t. Leah egyetemre ment, és elköltözött tőlünk, Seth pedig úgy nézet rám, mintha mindig is az apja lettem volna, én pedig egy darabot visszakaptam abból a gyermeki szeretetből, amit azt hittem, hogy elvesztettem, örökre. Most abbahagyom, mert Sue hív, hogy kész a vacsora, de ígérem, hogy írok még.”


Már vettem volna is a kezembe a következő levelet, amikor meghallottam, hogy csörög a telefonom a táskámban. Felpattantam, és kivettem a mobilt, majd a fülemhez emeltem.

– Mesélj – szóltam bele, mivel meg sem néztem, hogy ki hív.
– Szia kicsim! – köszönt anya.
– Szia anya!
– Kicsim, bent maradok túlórázni, és azt hiszem apád is – jelentette be anya, a hangjában valami felismerhetetlen hidegség volt. – Biztos megleszel nélkülünk, szerintem Emmett örömmel átmegy hozzád, vagy te őhozzá.
– Oké anya – mondtam szomorkásan. – Pedig én…
– Mennem kell, nem tudom mikor érek haza puszi – mondta anya hirtelen, és le is tette.
– … beszélni akartam veletek – fejeztem be a félbe hagyott mondatot.

Visszaültem az asztalhoz, és enni kezdtem, bár semmi étvágyam nem volt, magamba kényszerítettem a szendvics felét, közben pedig azon agyaltam, hogy vajon mi baja lehet anyáéknak. Olyan hűvösen viselkednek velem mostanában. Lehet, hogy őket is elhanyagoltam mostanság? Akaratomon, és talán tudtomon kívül távolodtunk el egymástól, mindenképpen meg kell ezt beszélnünk. Mihelyst eldöntöttem magamban mindezt, újra a levelek felé fordultam, és a kezembe vettem a következő megfakult lapot.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés