Jacob’s and Nessie’s story

Új élet

Farkas énem majdnem túluralkodott rajtam. Itt álltam a Volturi előtt egy csomó vámpírral körülvéve, hogy megvédjem bevésődésem tárgyát. Bella átadta nekem Nessiet egy hátizsákkal. Levettem a hátáról. Nem volt nehéz, bár nem tudtam mi van benne, de azért be voltam avatva Bella tervébe. Kissé elmerengtem Renesmee arcán. Mint mindig, most is teljesen elkápráztatott kinézete. Göndör fürtjei lágyan omlottak vállára. Csak a szemét nem láttam, mert aludt…

-Jake, fuss! - kiáltott valaki.

Mikor megértettem a szavak jelentését őrült iramba kezdtem. Minden utamba kerülő dolgot elsöpörtem, csak a kezemben lapuló kislányra gondoltam. A fák csak úgy suhogtak el mellettünk. Épp eldöntöttem, hogy mikor már biztos távolban leszek, megnézem mi van a táskában, mire falkám tagjainak gondolatai kezdtek eltűnni a fejemből. Ekkor már biztos voltam: vesztettünk. Mindenkinek vége, csak mi menekültünk meg. Néhány farkas fejében még láttam Caius gonosz tekintetét, ebből arra következtettem, hogy az a vérszívó vette el érzékszerveik. Hirtelen sötétség lett, már csak az én gondolataim hallottam és Nessie nyugodt szuszogását. Még futottam egy-két órát, mire úgy éreztem megállhatok. Visszaváltoztam, addig letettem egy picit Renesmeet egy kisebb sziklára. Mire visszaértem ő már ébren volt. Mosolyogva várt, Ő nem tudta, mi történt. Ekkor minden megszűnt számomra, csak az angyali arcot láttam. Visszamosolyogtam rá, Ő pedig felkacagott. Kinyitottam a táskát. Két hamis születési kivonat, két hamis útlevél és egy hamis jogsi. Megnéztem a rajtuk álló neveket. Vanessza és Jacob WOLFE… Csak ezt ne. Most komolyan? Muszáj pont Wolfe vezetéknevet kapnom??? Bella ezt egyszer még meg fogja…Ekkor jutott eszembe. Már biztos elvesztették a csatát, ha meg nem, akkor biztos elfogják, mert már nincsenek farkasok. Gondolatmenetem közben Nessie egy fehér lapot vett ki a táskából.

-Elkérhetem?- kérleltem.

-Mit kapok csejébe? – mosolygott rám.

-Megígérem, hogy veszek neked csokit.- mondtam, s közben felemeltem jobb kezem, bal kezem pedig a szívemre raktam.

-Hááty….-ekkor odaszorította kicsike kezét az arcomhoz és lepergetett előttem pár képet.

Csoki helyett vadászni akart. Valahogy át kell majd szoktatnom az emberi ételre, hogy ne emlékezzen ezekre a dolgokra. Sokkal jobb lesz neki.

-Csoki.- mondtam neki és ezzel lezártnak tekintettem az ügyet.

-Rendjben. -mondta kissé szomorúan és átadta a papírt.

Nagy nyomtatott betűkkel ez állt rajta: RIO. Ez mit jelenthet? Azt akarja Bella, hogy Rióban éljünk? Na azt már nem. Elég, hogy már így is Wolfe névvel kell élnem. Körülnéztem. Olyan reggel 6 lehet, s a távolban meghallottam egy reggeli TV műsort:

-Jó reggelt Tampa!

Jól jön ilyenkor a hallásom. Amúgy Tampa nekem jó. Ebbe legalább mi döntünk Nessievel.

-Nessie, jó lesz ha Tampában élünk? -kérdeztem.

-Jóó. De a többijek hol vanjak? -na ettől féltem, hogy megkérdezi. Csak nem mondhatom Neki azt, hogy: mind meghaltak, de nyugi majd én vigyázok rád.

-Háát..Ők most már máshol élnek. Ketten fogunk élni és én leszek a…az…apukád. -ebbe még belegondolni is rossz. Ha nagyobb lesz mit mondok neki? Sok fiú lesz akiknek tetszeni fog. Elbírom majd engedni? Ha Neki így lesz jobb, akkor természetesen.

-Ooo-ké, Dzék apa. -mondta nevetve, és úgy ejtette ki az okét mintha két külön szót mondott volna. Ez nehéz lesz. -gondoltam.

Aznap vettünk egy kis házat a táskában lévő pénzből és berendezkedtünk. Bár nem ment olyan gyorsan, mint ahogy ment volna Alicenek, de kész lettünk. Nessie szobájában volt egy kis, rózsaszín ágyneműs ágy, egy ruhásszekrény és pár játék. Nekem csak egy nagy franciaágyam volt (hogy elférjek rajta), és egy éjjeli szekrény. Majd berendezkedünk idővel. Carlise azt mondta még régen, hogyha Nessie több emberi dolgot tesz, akkor rendes tempóban fejlődik, úgyhogy szerintem áttérünk az emberi kajára… Plusz el kell mennem dolgozni, mert nem fog örökké kitartani a Cullen pénz. Folyamatosan bővült a lista a fejemben. Van még pár dolgunk…

Már épp aludni készültem, mikor apró kopogásokat hallottam új szobám ajtaján.

-Szabad. -szóltam ki.

Ekkor benyitott az én kis Nessiem, kérlelő tekintettel.

-Aludhatok veled, apa? -mondta kérlelőn, de egy kissé meglepett, hogy apának szólított.

-Persze. -válaszoltam neki és egy barackot nyomtam kicsike fejére.

15 évvel később

*Nessie szemszög*

Különös érzelmek

Épp egy erdőbeli álmom volt mikor megszólalt az ébresztőm. Álmosan kikapcsoltam és visszadőltem. Tudtam, mi következik. 1…2…3 számoltam magamban, s ekkor benyitott apa.

-Nessie! Elkésel a suliból! -szólt rám. Felnéztem rá. Elakadt a légzésem. Remélem nem vette észre…Mostanában mindig ez van ha ránézek. Olyan fura minden. Kiskoromból nem emlékszek csak arra, hogy apával berendezkedtünk itt és apa biztonsági őrként kezdett dolgozni.15 év alatt csak annyi változott, hogy máshogy nézek rá. Azt, hogy hogyan azt nem tudom, csak máshogy. Azért elég gáz, hogy nem kapok levegőt apám mosolyától…CIKI.

-Rendbeeen. -válaszoltam még mindig kómásan. Apa kiment én meg felkeltem és belenéztem a tükrömbe.

-Mint egy élőhalott…-suttogtam magam elé. Beletúrtam a hajamba és elindultam a fürdőszobába. Gyorsan megmostam a fogam, átöltöztem és megfésülködtem. Lefelé menet apa odaszólt nekem:

-Reggeli nélkül mész el? Nem lesz valami bajod?- már megint ez az örökös aggódás…Néha már idegesítő.

-Igen. Nem vagyok éhes. -mondtam neki és már mentem volna ki mire még egyszer szólt nekem.

-Hé, már nem is köszönsz nekem? Amúgy ne vigyelek el? -kérdezte kissé sértődötten.

-Bocsi elfelejtettem. Ma inkább gyalog megyek. Szia.- mondtam neki és nyomtam egy puszit az arcára. Forróság öntött el. Szerintem váratlanul érte, hogy megpusziltam, mert hirtelen megfeszült és megfogta az asztal szélét.

-Sziia.- szűrte ki fogai között, és mosolyt erőltetett arcára. Csak tudnám ilyenkor mi baja, van. Meg azt is, hogy nekem mi bajom van…

Elindultam az ajtó felé, de meggondoltam magam, mikor megláttam, hogy hideg van. Az ilyen napok is ritkák ampában…

-Mégiscsak elvihetnél. -mondtam apának.

-Rendben. -mondta és egy hatalmas mosoly terült szét arcán.

Egy perccel később már apa Renault Meganjában ültünk a suli felé tartva. Egész úton nem szóltunk egymáshoz,csak néztem és néha ő is rám pillantott.

-Na, megérkeztünk. Szia Nessiem, vigyázz magadra. Tényleg, nem kellene egy kabát? -kérdezte aggódva.

-Nem köszi, tudod, hogy sose fázom, bár nem tudom miért. -csak képzelődtem, vagy erre tényleg elmosolyodott -Szia. Délután hazasétálok.- köszöntem neki mire ő megpuszilta a homlokom. A hirtelen szédülés miatt kászálódtam a kocsiból és boldogan elindultam barátaim felé.

Egy padnál ültek mindannyian. Chad, Bree, Erik, Daniel és *bár nem sorolhatom ide, mert csak Daniel miatt ült itt* Ashley. Bree észrevett és integetni kezdett nekem. Erre mind felém fordultak és mosolyogva várták, hogy odaérjek. Leültem Chad és Bree mellé, mert még volt 10 perc becsengetésig.

-Minek köszönhető ez a mosoly? -kérdezte a fülembe súgva felém pillantva Bree. Tényleg mosolyogtam? Fel se tűnt…

-Semminek. -titkolóztam bár én se tudtam annak okát. Lehet, hogy a kocsiban történte…Áá ilyen hülyeséget, hogy emiatt.

- Na…A legjobb barátnőd csak átlát rajtad.- nyaggatott.

-Hát..Lehet, hogy majd elmondom, bár még én se tudom beazonosítani boldogságom okát. -súgtam fülébe, erre hülye szavaim miatt mindketten nevetésben törtünk ki. Mindenki felénk fordult.

-Elmondjátok nekünk is ezt a vicces dolgot, Ness?- nézett rám Chad.

-Semmi különös. -vágtuk rá egyszerre.

-Naaaa. -kérlelte Breet Erik. Barátnőm rögtön elvörösödött és lesütötte a szemét. Láttam, hogy nehezen bír beszélni, ezért kisegítettem.

-Nem mondjuk el. -mondtam incselkedve. Bree gyorsan eltátogott felém egy *köszi*-t, mire én rámosolyogtam.

-Ha nem hát nem. Hagyjuk, hogy értelmetlen dolgokon röhögjenek a ikrek.- mondta gúnyos hangon Ashley. Az épp Ashley mögé érkező Thom mikor meghallotta "Miss. Énmidennéljobbésszebbvagyok" nyávogó hangját, *blablabla*-kat tátogott a levegőben. Mindenki nevetett kivéve, csak Ashley nézett értetlenkedve ránk. Aztán megbökte Danielt, aki megpróbálta inkább elfojtani röhögését. Körbenéztem. Már csak mi ültünk kint, mindenki ment az órájára. Nekünk  is mennünk kellene a bioszra…

-Azt hiszem, ha most nem megyünk, akkor Mr. Neandervölgyi beír igazolatlannak. -szólalt meg Bree Eriknek, Chadnak és nekem. Már megint ugyanarra gondoltunk. Nem csoda, hogy ikreknek hív minket az egész suli.

-Igaz. Menjünk.- szólalt meg Erik. Azzal mind a négyen felálltunk és elindultunk a terem felé. Ashleynek nyelvtanórája volt, ő Thommal ment az 5-ös terem felé.

-Várjatok meg! -mondta Daniel, hátranéztünk s ő közben sietve jött felénk. Ekkor minden gyorsan történt, de nekem nem volt bajom a gyorsasággal. Dan megbukott egy kis gödörben, elesett és táskája felém repült. Én szimplán reflexből kaptam el, de én is megbotlottal a hirtelen súlytól Chad lábában, s zuhantam az akkor feltápászkodó Daniel felé. Ő még pont időben kapott el s elvette a táskáját a kezemből.

-Köszönöm. -lehelte felém, öt centire arcomtól.

-Szívesen. -súgtam vissza. Még mindig mosolyogtam. Lehet, hogy azért mosolygok reggel óta mert a kocsiban… Chad hirtelen megköszörülte a torkát.

-Öhm…Megyünk már? -kérdezte.

-Ömm…Persze.- válaszolt Daniel. Csak képzelődtem vagy tényleg zavarban volt? Tovább mentünk a terem felé. Breevel hátra maradtunk. Meglökte a könyököm.

-Ez meg mi volt? -súgta nekem.

-Mi?- értetlenkedtem.

-Hát ez, Dannel.- mondta.

-Nem értem miről beszélsz.- továbbra sem tudtam mire céloz.

-Nem jó ötlet Ashley kiszemeltjével flörtölni, ráadásul láttad Chad reakcióját? Szerintem még lehet ebből valami. Bárcsak mi is így lennénk Erikkel…

-Te meg miről beszélsz?Nem miatta vagyok boldog.. -hupsz. Elszóltam magam.

-Na mond már el mitől vagy ilyen boldog?- kérlelt tovább barátnőm. Közben bejutottunk a terembe és még mielőtt Daniel megkérdezhette volna, leültem Bree mellé és folytattam a beszélgetést.

-Hát nem is tudom…Mostanában olyan fura érzéseket vált ki belőlem ha…

-Na?

-Nem is tudom-haboztam.

-Mond már!- mondta kissé túl hangosan, és mindenki ránk nézett.

-Miss. Wolfe és Taurner, megosztanák velünk is ezt a fontos dolgot? -kérdezte Mr. Gibbons.

Mindketten paradicsom vörösek lettünk, az osztály kíváncsi fejjel nézett ránk. Chadre néztem, ő bátorítóan mosolygott. Összeszedtem a hangom.

-Nem érdekes, Mr. Neanderv..izé Gibbons. -mondtam az ajkamat harapdálva.

-Minden bizonnyal érdekesebb az órámnál.

-Annál mi nem érdekesebb? -gondoltam magamban.

-TESSSÉK????? -vonta fel szemöldökét kiabálva Mr. Gibbons.

- Csak nem…?-kérdeztem halkan Breet.

- De. Kimondtad hangosan. -suttogta szemlesütve.

- Öö…Elnézést…Nem akartam…

- MOST AZONNAL KI INENN! Igazolatlant kap! Az biztos izgalmasabb, mint az órám!- ordította mire én tovább vörösödve kimentem.

Most várhatom meg az óra végét. Mit csinálok én addig? Leültem egy padra és unottan néztem magam elé. A mai nap nagyon fura volt. A kocsiban. Apa eddig is adott nekem puszit de ma nagyon érdekes érzés öntött el ajkainak érintésétől. Megbuggyantam? Kezdek megőrülni? Csak 15 vagyok és amúgy is az apámról álmodozok…

-Hello. Min gondolkozol? –kérdezte tőlem egy fiú hang, merengésemből felébresztve.

-Azon, hogy mi a megfelelője annak, ha a gyereknek tetszik az apja. Kb. mint a pedofil, csak fordítva…-jézus milyen hülyeségeket mondok.

-Hát nem tudom. Apafil?- kérdezte a hang, mire felnéztem rá.

Megvizsgáltam arcát. Tökéletes vonásai voltak. Kék szemeibe néztem. Ekkor érzések áradata öntött el. Sok fura érzés. De egészen más mint a kocsiban. Mért hasonlítom össze a mostani érzéseimet azzal amit apa iránt „érzek”.Mit érzek iránta egyáltalán? Családi szeretet. (Vagy nem?) Tiszta apafil vagyok. Felkuncogtam az új szó gondolatára.

- Matt vagyok. Matt Timson.- mondta mosolyogva és kezet rázott velem…

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés