Bella szemszöge:

-         Fel is adhatnád. Unatkozom. – mondtam és színpadiasan ásítottam, mire a szél játszadozni kezdett hajfürtjeimmel. – Nem kell ezt csinálni. Megszeged a szabályt. – úgy éreztem ezt muszáj közölni vele, hisz még gyerek.

-         Mit tudsz te a szabályról, vérszopó? – felhorkantam.

-         Ott voltam mikor megszületett, kölyök. Mikor még tervben sem voltál. – mondtam gúnyosan.  Két lábára állt. Megsajnáltam. Összeráncolt homlokkal álltam teljesen megfeledkezve a mögöttem álló emberről. Ránéztem Edwardra. Teljesen meglepődtem mit láttam. Tekintete az én tekintetemet kereste. Mikor találkozott a tekintetünk különös csillogást láttam benne. Furcsa volt. Nem fél tőlem? Nem fél a következményektől, ami a titkunk felfedésével járul rá, és rám is? Nem fél attól, hogy egyszer elvesztem a fejem és az életének vége? Semmi félelmet nem láttam vadul csillogó zöld szemébe. Néha-néha sajnálkozó – szomorú pillantást küldött Leah felé, akinek haja csimbókosan lógott vállára, szeme alatt sötét karikák jelezték kimerültségét, szeme elgyötört, arca fájdalomtól eltorzult.

-         Menj haza Leah. – suttogta Edward megtörve a csendet. Még egy utolsó pillantást küldött felé, aztán már csak rám figyelt. Az arcom bizsergett. Roppant érdekes érzés járta át testem minden porcikáját. Ha ember lettem volna, az örömtől már meghaltam volna.

-         Mi?! – kérdezte a lány hisztérikus hangon. – Elküldesz?!

-         Sajnálom, - mondta bűntudattal teli hangon. – Nem én akartam, hogy ide gyere. Magadtól jöttél. Amúgy is meg akartam neked mondani, hogy….

-          Ne is folytasd. – mondta makacsul Leah. – Szeretlek……

-         Én…én…én tényleg sajnálom. Menj haza, kérlek. Nem akarom, hogy tovább szenvedj. Sue majd segít neked. Remélem, hamarosan elfelejtesz.

-          Sosem foglak elfelejteni.
Pár perc kínos csend telepedett le közénk. Az ember alakot öltött Leah, a fa törzsének dőlve pislogott. Edward, aki eddig szemét a fűnek szegezve meredt, felpillantott. Először Leahra, aztán rám. Ezt megtette kétszer-háromszor. Aprót bólintott saját gondolatára, aztán felállt, felém jött. Kezét a derekamra tette. Jólesett az érintése. Keze kellemes meleg volt, finom puha bőre különös bizsergést indított el testemen.  Morgás hallatszott, léptek zaja. Felpillantottam.
Már csak távolodó alakját láttam a fiatal vérfarkasnak. Komolyan megsajnáltam, de az utálatom a vérfarkasok iránt sosem fog megszűnni. Ezen nincs mit változtatni. 

-         Hát, ez…hm….érdekes volt – mondta pár perccel később. – De pár dolgot tisztáznunk kellene.
Bólintottam. Leültünk a fűbe. Szeme fogságban tartotta az enyémet.  Nem tudtam elnézni máshova.
Nem volt elég erőm rá. 

-         Szóval, te most…? – kérdeztem – Nem félsz? – Meglepődött a kérdésemtől. Pár perc gondolkodásba mélyedt. Ez volt a legnagyobb dolog amitől féltem. Mi van, ha csak Leahnak mondta, hogy nem fél, azért, hogy megnyugtassa?

-         Nem – felelte kurtán pár perccel később. – Legfőképpen ezen gondolkodtam. Aztán arra jutottam, hogy nem számít.

-         Nem számít? – emeltem fel a szemöldököm. – Edward, kérlek, gondolkozz!

-         Azt már megtettem párszor. Az eszem és a szívem mind mást-mást diktál. Az eszem azt súgja fussak el, de a szívem arra bíztat, hogy maradjak. Nem tehetek mást, minthogy a szívemre hallgatok. Szóval nem érdekel.

-         Tehát, akkor…. – mondtam csöndesen, rekedtes hangon.

-         Nekem sok mindent be kellene vallanom neked. De félek, ha elmondom, akkor itt hagysz….

-         Mond. – mondtam mosolyogva. – Szerintem ez az egész így is fordítva értetődik. Neked kellene befogni a farkadat, és elfutni. Neked, nem nekem! És most mond, kérlek.

-         Az egész ott kezdődött mikor megláttalak. – kezdte – Szóval, mikor megláttalak első látásra valami irtó fura érzést éreztem. Talán szerelem volt első látásra? Aztán ezt az ötletet elfeledtem. Leahval kezdtem el öhm… szóval volt egy csók. Nem a szív diktált, hanem a józanész. Aztán rájöttem, hogy nem volt jó ötlet. Megbántam, de ez ellen már nem tehettem semmit sem. Aztán szóba álltál velem. Az volt életem legszebb napja. Ráadásul még randiztunk is. Annyira jó volt. Majd jött Leah. Felkavarodott minden. Választanom kellett. Ez meg is történt. Téged választottalak. – sóhajtott. –  De egy valamitől félek.

-         Mitől? – kérdeztem kíváncsian.

-         Attól, hogy neked nem olyan érzéseid vannak irántam, mint nekem irántad. – mondta szomorúan. – Én..én… szerelmes vagyok beléd Bella.

Szerelmes vagyok beléd Bella. – Csengte a hang a fülemben.
Szerelmes vagyok beléd Bella. –  Visszhangozta

-         Látod? – mondta szomorúan. – Ettől féltem. – szavak helyett megfogtam a kezét.

-         Én is ugyan ezt érzem. – mondtam mosolyogva. Felemeltem az állát. – El sem tudom mondani milyen érzés volt, mikor megtudtam, hogy mit is csinálsz Leah Clearwaterrel. – szemei örömkönnyektől csillogtak. Életem során, most éreztem magam igazán boldognak………

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés