Álarc mögé rejtett szerelem – 1. fejezet

Bella szemszöge:

Anyámmal az erdőben sétáltunk. Mindenféléről beszéltünk. Szerettem nagyon. Az égvilágon mindent megosztottam vele. Jól kezelt bármilyen helyzetet és megpróbálta a dolgok jó oldalát nézni. Már egy ideje sétáltunk. Leültünk egy kőre. Egymás mellett ültünk csendben és hallgattunk. Hallgattuk a természet hangjait, a közelben lévő patak csobogását, a madarak csiripelését. Ezek a legszebb hangok, melyek nem csupán a természet dallamai, hanem a lélek legbelső szükséglete. És ha belegondolok, egyre jobban tesszük tönkre. A szemeteléssel, erdők kivágásával. Gondolataimból egy morgás szakított ki. A fák mögül jött a hang. Valami kijött onnan, de olyan sebességgel, hogy csak egy elmosódó csíkot láttam belőle. Kezdtem pánikolni. Hátra fordultam és megláttam egy embert. Vagy még sem ember volt. Természet felettien szép, szemei vörösök, melyek vészt jósoltak. Rávetette magát anyámra. Hegyes fogait nyakába mélyesztette. Teljesen lemerevedtem. Nem tudtam mit csináljak, és hogy segíthetnék édesanyámnak. Lábaim önálló életre keltek. Futottam, de megbotlottam egy fadarabban. Az a valami utánam jött. Megfogta a lábam és azzal húzott magához. Megpróbáltam szabadulni szorításából, de nem ment. Valami roppant és erős fájdalmat éreztem a karomban. Biztos voltam benne hogy eltörött. Fogaival vészesen közeledett nyakam felé, és beleharapott. Iszonyú fájdalom járta át a testemet.  Égett mindenem. Nem akartam meghalni. Még csak 17 éves vagyok. Nem így képzeltem el a halálomat.

Valaki leszedte rólam a vámpírt. Már hallottam ilyen teremtésekről, de csak a mesékben. Nem gondoltam, hogy létezhet a világon egy ilyen faj is. Hatalmas csattanások, majd füst szag. Az a valaki hozzám hajolt és ennyit mondott: - Bírd ki! Túl fogod élni. - Akárhogy is hittem neki. Felemelt majd futásnak eredt. A szél arcomba csapott, de lassan felemésztett a fájdalom. Nem tudom, mióta lehetek ilyen állapotban. A fájdalom még nagyobbra nőtt és a szívemet támadta meg. Egy utolsó dobbanással leállt. Azt hittem itt a vég, vége az életemnek. De akkor miért hallom valakinek a szavait.

-         Mindjárt vége lesz. Már nem kell sok. – mondta. Meg akartam tudni ki a megmentőm. Hirtelen nyitottam fel szemeimet.

Ezt nem kellett volna. Nem láttam semmit. Szépen lassan a kép kezdett kivilágosulni. Egy aggódó arccal találtam szemben magamat. Neki is ugyan olyan vörös szemei voltak, mint a támadómnak. De ő mégis más volt. Tőle nem féltem.

-         Szia! – köszönt. – Az én nevem Aro. Hogy érzed magad? – kérdezte.

-         Szia! Jól. – láttam rajta, hogy megdöbbent – Te mentetted meg az életemet? – kérdeztem. A hangom csak úgy csilingelt. És nem csak ez az egy volt furcsa. Hallottam apró paták dobogását, bokrok rezzenését.

-         Igen.

-         Nagyon köszönöm. Te is vámpír vagy?

-         Igen, ahogy most már te is.

-         MI???? – hangom pár, oktávval feljebb szaladt. Akkor ezért van ez a sok furcsaság? Bizonyosan.

-         Az a vámpír, aki rád támadt még újszülött volt...

-         Újszülött?? - szakítottam félbe kérdésemmel. Nem értettem. A csecsemők az újszülöttek, de aki rám támadt kb. 19- nek nézett ki.

-         Te is az vagy. Azokat nevezik újszülöttnek, akik nem rég változtak át. Szóval az a vámpír rád támadt. De mielőtt végezhetett volna veled, leszedtem rólad. Mivel a méreg már a szervezetedbe került meg kezdődött az átváltozás. Három napon át voltál eszméletlen. - kezdtem felfogni a dolgot. Én vámpír. ÁÁÁ! De akkor embereket kell ölnöm??

-         És akkor embereket kell ölnöm? – kérdeztem hisztérikusan.

-         Általában a vámpírok emberi véren élnek, de van egy másik, eshetőség is. Az állati vér, mely nem olyan ízletes, laktató, mint az emberi.

-         Nekem tökéletesen megfelel az állati is. – válaszomra még jobban leesett az álla. – A lelkiismeretem mindig kínozna.

-         Nem vagy szomjas? – kérdezte.

-         Ne... – ekkor a torkom égni és kaparni kezdett – Ez meg mi?

-         Szomjas vagy. Induljunk vadászni.

Futásnak eredt. Én is utána indultam. Örömmel figyeltem fel rá, hogy könnyen lépést tudok vele tartani. Sőt még gyorsabb is vagyok nála. Váratlanul megállt.

-         Szagolj a levegőbe. – utasított és én követtem parancsát. Megéreztem két ember illatát.

-         Hallgass az ösztöneidre.

Így is tettem. Futni kezdtem zsákmányom irányába. Támadó állásba álltam. Már éppen ugrani akartam, amikor megszólalt egy belső hang. Bella mit csinálsz? Képes lennél ártatlan embereket megölni? Igaza van annak a hangnak. Nem tudnék megölni egy embert sem. Újból beleszagoltam a levegőbe és megéreztem egy oroszlán illatát. Újra zsákmányom felé futottam. Hangtalanul közelítettem meg az oroszlánt. Támadó állásba álltam és már ugrottam is. Rávetettem magam az oroszlánra. Ütőerébe mélyesztettem fogaimat. Az édes nedű csillapította a torkomban lévő égést. Pár perc múlva a test teljesen kiszáradt. Egy csepp vér sem maradt. Az égés csillapodott, de nem múlt el teljesen. De ezt a kicsit bármikor el tudom viselni. Felálltam a test mellől. Aro egy fának dőlve várt rám.

-         Végeztél is?

-         Igen.

-         Egy valamit nem említettem. A vámpíroknak vannak képességeik. Nekem a gondolatolvasás. De csak érintésen keresztül tudok mások gondolataiban olvasni.

-         Akkor az enyémeket is hallod? És nekem van valamilyen képességem?

-         Nem. A tiedbe nem látok. Én magam sem értem az okát. Az elméletem, hogy az agyad körül egy pajzs van és ettől nem tudok az elmédbe hatolni.

-         És miért mentettél meg?

-         Hát tudod, amikor megláttalak elámultam. Ember létedre gyönyörű voltál. Bele akartam nézni a fejedbe és nem sikerült. Úgy éreztem nagyon különleges lehetsz. Így hát elhoztalak és most itt vagy. – Örültem annak, hogy nem lát bele a fejembe.

-         De te még be sem mutatkoztál. Hogy hívnak?

-         Bella.

-         Csatlakoznál a családomhoz? – tette fel a kérdést.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés