215 évvel később

Bella.Bella nem kellett volna,hogy ez legyen!Miért tetted?Hiszen...tudtad jól,hogy meg birom menteni magam.És most...most minden más lett.

215 évvel korábban / Valahol New York környékén /

-    Tudod öcsi,az előbb igazán jól színészkedtél.Már én is kezdtem megijedni tőled – Humorizált Em,miközben még mindig azt a bizonyos faházat kerestük.
-    Ne most Emmett.Inkább a tekinteteddel fürkészd a környéket,hátha meglátod.
-    Oké-oké.De akkoris!Káprázatosan csináltad.Majd megtaníthatnál erre.
-    Ott van! – Mutattam rá a nem igazán luxus kinézetű házra.Futásnak eredtem.
-    Várj,Edward!Ne ilyen gyorsan – kiáltott utánam,de ezt én már meg sem hallva,betörtem az ajtót.
-    Hé! – Állt elém az a hülye fiatal kis srác,akinek neve Mark,és akit mindig is teljes szívemből gyűlöltem.
-    Hol van Bella? – kérdeztem ingerülten,de fintorogva elfordult.

Ahogy elfordította a nyakát,szinte kirajzolódtak azon ereinek körvonalai,és látni lehetett,ahogy abban friss,zamatos vére áramlik.Úgy is már rég voltam vadászni,nem hiányozna senkinek.Hiszen Ő rossz.Rossz ember...Léptem előre egyet,és félve tekintett végig rajtam.Rápillantott Amy-re,aki mindenbizonnyal Emmettel volt elfoglalva.De hol van Carol?Nem látom sehol.Tekintetem ismét Markra vándorolt,és kiéhezett állat módjára vetettem rá magam,hogy kiszívjam belőle az éltető folyadékot.Hatalmas fájdalommal telve felordított.

-    Engedd el! – Lökött el tőle az említett,társa holtteste pedig élet nélkül rogyott a földre.
-    Emmett – Kezdtem el keresni,mivel nem értettem,hogy kerülhetett ki a kezei közül Amy. – Hol van Emmett? – kéreztem tőle.
-    Egy kis időre elaltattam.De ne aggódj.Azt hiszem... – Pillantott maga mögé. - ...nem halt meg – Vigyorogta el végül a végét,és morogva rátámadtam.

Erős fájdalom nyilallott a mellkasomba és térdre estem.

-    Mi...mi ez? – kérdeztem fuldokolva.
-    Emlékszel,hogy elloptam mindenki erejét?Beleértve Jasperét is.Úgyhogy...
-    Mi történt Markkal?  - Hallottam meg fülsüketítő sipítását Carolnak a szoba sarkából,akinek kezei között kétségbeesetten nézett rám Bella.
-    Edward elintézte – Nézett rá Amy Markra,aztán vissza rám.
-    Tudod mit – Intézte hozzám szavait a kis szöszi. – Megölted Adamet,megölted Markot.Én miért ne ölném meg a te kis Isabellád? – Rántotta meg karjánál fogva szerelmemet,aki fájlalni kezdte kicsiny,törékeny testrészét.
-    Hagyd békén! – Vicsorogtam rá.
-    Szeretnél elbúcsúzni tőle?Mert akkor azt most tedd – Fenyegetett.
-    Azt mondtam,hogy hagyd békén! – Emeltem fel a hangom,és ellöktem Bellától Carolt.

Hanyattesett a kemény padlón,és én fölé gördültem.Felnéztem kedvesemre,aki rémült arckifejezéssel figyelte minden tettemet,és fejét balról-jobbra mozgatva próbált rábeszélni arra,hogy ne tegyem.Ne tegyem ugyanazt,amit Markkal.Szemeimet ismét Carolra vetettem,de e hosszú idő pocsékolás miatt,Amy egy szempillantás alatt a falnak lökött.Az egész leomlott.

-    Edward! – Futott oda hozzám Bella. – Edward... – Emelte fel a fejem,és karjai közé vett.
-    Szerelmem,menny innen.Minnél távolabb,rendben?
-    Ohh nem.Nem megy innen sehova – Állt fel Carol,miközben pulóverét porolta le. - Először is te fogod végig nézni a halálát,aztán pedig veled is végzünk.Ez így okés.Ha tetszik,ha nem.
-    Ehhez nekem is lenne egy-két szavam – Rontott be a házba Em kintről,és magával sodorta Amyt.Mosolyogva véltem felfedezni,hogy nincs semmi baj.
-    Edward,Bella jól vagytok? – Nézett ránk,miközben kezei közé fogta a lány nyakát.
-    Igen – válaszoltam,mikor már én is talpon voltam. – Többiek?
-    Még nincsenek itt – Dörmögte,aztán heves csatába kezdett Amyvel.
-    Többiek? – kérdezte megilletődve Carol.
-    Jobb lenne,ha feladnátok magatokat – Egyik kezemmel magam mögé tessékeltem Bellát.
-    Az egész Cullen család úton van ide? – Villantotta ki fogát.
-    Még adunk nektek egy esélyt,és szabadon távozhattok – Ajánlottam fel hőisesen.
-    Azt már nem!

Mondata végét szinte már elharapta,és futásnak eredt a szoba másik felébe,ahol a szekrényen,ha jól láttam ezüst karó lehetett.Felkapta a kezébe,és dühösen elindult felém.Féloldalas mosolyra húztam a szám azon a tényen,hogy ők még mindig abban a hitben élnek,hogy a vámpírokat csak ezüst dolgokkal,esetleg fokhagymával lehet megölni.Vigyorogva vártam ki,hogy minnél közelebb érjen hozzám,hogy aztán belém döfhesse azt.Kíváncsi voltam a tekintetére,mikor rájön arra,hogy mit sem árt nekem az a tárgy.Már csak pár lépésnyire lehetett,mikor megéreztem magamon kedvesem erős szorítását.Nem értettem.Hiszen tudta jól,hogy ezek a dolgok csak mesék rólunk.

Négy méter,három méter és végül két méteres távolság.Nem merészkedett tovább jönni,hanem mint a labdahajításnál,eldobta a karót.Becsuktam a szemem,és kivártam,hogy megtörténjen.Hiszen...attól függetlenül,hogy nem halunk meg tőle,fáj.Érezzük a fájdalmat.

Már rég belém kellett volna hatolnia – Gondoltam magamban,és kinyitottam a szemem.

-    Bell... – Álltam meg a beszédben hirtelen,de aztán felkiáltottam. – Bella!

Néztem magam elé,ahol szerelmem helyezkedett el,mivel elém ugrott.Ő benne ért véget a dobás.Végigpillantott magán,és mint ahogy én is,felfedezte a gyomortájékán  átszúródott vas darabot.Újból felemelte a fejét,és egy ’sajnálokomot’ suttogott el,miközben ajkaiból a vér elerett ömleni.Összeesett.

-    Bella – Rázkódtam a sírástól,amit persze könnyek nélkül végeztem,és körülöttem síri csönd lett.Mindenki oda figyelt.
-    Bells.Kislány.Miért csináltad? – Jött oda Emmett,és szájainak széle neki is lefelé kunkorodott.

Düh,bánat,szerelem,mélységes fájdalom.Valahogy így jellemezném azokat az érzéseket,amelyek ekkor bennem lakoztak.Egyszerűen felfoghatatlanok voltak számomra ezek a pillanatok,ahogy végig néztem saját vérében fuldokló szerelmemet.Bella nem halhat meg...nem.

-    Mire vársz még?Változtasd át! – Dörrent rám Emmett,és én értetlenül néztem rá.
-    Még egy vámpírral több?Felejtsétek el! – Volt ellenvetésére Carolnak,aki rátámadott Emmettre.Mégis mit gondolt?Vámpír és ember közül ki az esélyesebb?

Nem foglalkoztam velük többet,csakis kedvesemre koncentráltam.Egyre több és több vért veszít.Nem sokáig lesz lehetőségem átváltoztatni.Utoljára belenéztem a számomra legszebb szempárba,és ajkamat övére tapasztottam.Apró csókot leheltem rá,és onnan tovább vándoroltam egyenesen a nyakára.

Túlságosan is nagy hatással van rám a vére...Már szinte el is felejtettem mennyire kínoz,annyira hozzá szoktam.De ez most más.Mi van,ha nem birok megálljt parancsolni magamnak?Nem birom megtenni.Viszont ha nem csinálom,akkor végleg eltávozik,ami persze egyben az én halálomat is jelentené.Nagy levegőt vettem,és becsukva a szemem közeledtem artériája felé.

Utána már csak egy nagy csörömpölés hallatszódott,és a lábam mintha le akart volna szakadni.Kinyitottam a szemem,és láttam,hogy Amy karjaiban fekszik Bella teste,akinek szemei már fent akadtak attól,ahogy ez a nő táplálkozik belőle.Most még fehérebb volt,mint szokott.Fehér volt mint egy...NEM!

Felálltam,és megnéztem,hogy mi a baja a sípcsontomnak.Lepillantottam rá,ahol azt a karót véltem felfedezni,amely Bellát is megsebesítette.Kirántottam magamból,és elszakítottam szerelmemet Amytől.

-    Bella...Bella,kérlek.Szólalj meg! – szólítgattam,de semmi jel.Semmi.
-    Edward – Hallottam meg magam mögül apám hangját.Most érhettek ide.
-    Szerelmem... – Szorítottam magamhoz élettelen testét,és zokogtam.Nem akartam elengedni.
-    Edward.El kell mennünk innen.Gyere – Tette a vállamra a kezét Alice,akire ahogy felnéztem,tisztán ki lehetett venni a szeméből,hogy Ő is sír.
-    Én nem...nem akarom itt hagyni – Túrtam a fejem Bella hajába,és mélyet beleszippantottam,hogy soha ne felejtsem el ezt az illatot.
-    Nem tudunk mit tenni vele.Meg... – Elcsuklott a hangja. – Meghalt.Gyere.A többiek kint vannak.Jasper és Emmett elmentek Amy után.Elszökött.Carollal végzett Em.És most...neked is el kell jönnöd.
-    Alice! – Emeltem fel a hangom.Más milyen szituációban rég megsértődött volna,de most nem.Tudta,hogy jogosan viselkedem így. – Ha Ő nincs,én se vagyok.Hát nem érted?Szeretem.
-    Tudom.Én megértelek.Nekem is... – Fordult el,mivel megint rájött a sírás. – Nekem is nagyon fog hiányozni.Örökké a legjobb barátnőm marad.És biztosan Ő is azt akarná,hogy te élj.Ezért kell elmennünk.
-    Én pedig Örökké Őt fogom szeretni.Örökké.Ezért akarok én is utána menni.
-    Edward nem teheted!Engedd el.Gondolj arra,hogy Ő mit tenne a helyedben.
-    De miért Alice?Miért ne mehetnék utána?
-    Mert nekünk meg rád van szükségünk.Ezt te miért nem fogod fel?Szerinted Esme mit érezne? – Nézett rám kétségbeesetten,és én tudtam,hogy igaza van.
-    Jól van – Adtam fel. – De akkor vigyük el,és temessük el tisztességesen.Megérdemli.Legalább ennyit.Kérlek – Kezemmel gyönyörű arcából kitúrtam egy kósza tincset,és legbelül mélyen reméltem,hogy csak alszik.
-    Rendben – Sóhajtott.- Szólok Carlislenak.

Suhant el,és gyorsaságának szele egy kissé lemaradva mögötte,utána baktatott.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés