Bella szemszöge:

Nem szóltunk egymáshoz, csak néztünk a másik íriszébe.

Semmi értelme nem lett volna, ha megszakítjuk ezt a csodálatos pillanatot.
Ha valaki azt mondja nekem két hónappal ezelőtt, hogy megismerek egy fiút, akibe szerelmes leszek, és megváltoztatja az életem, akkor simán szemberöhögöm.
Mosolyognom kellett.
A szám széle már rángatózott, de nem akartam, hogy ez a csodálatos pillanat elvesszen.
Végül aztán az arcom megadta magát.
Elvigyorodtam, kivillantva fogaimat.

-         Gyönyörű vagy, mikor mosolyogsz. Mondták már? – kérdezte ellenállhatatlan hangon.

-          Nem. – hajtottam le a fejem. – az utóbbi időkben. Vagyis visszamenőleg több mint száz éve…nem igazán mosolyogtam. – a beszélgetés számomra rosszfajta időkre terelődött. – Nem voltam régen ilyen, mint most. Megváltoztattad az életemet. Fényt hoztál a sötétségembe, Edward. – szája O alakot formált. Gondolom, nem hitte, hogy ezeket én tényleg komolyan gondolom.

-         Ezt nem tudtam. Azonban akkor is gyönyörű vagy. – mondta. Megcirógatta a kezemet, mely az övét fogta. – Öhm… szeretnék kipróbálni valamit.

-         Mit? – kérdeztem.

-         Majd talán később. – rázta meg a fejét. Bronz hajának pár tincse homlokára simult.
Kimondhatatlanul nagy vágyat éreztem, hogy beletúrjak gyönyörű hajába.
Tedd meg, na! Mit veszíthetsz? – kántálta a hang a fejemben

-         Hmm.... – motyogtam.
Engedtem a kísértésnek. Felemeltem szabad kezemet, a hajába túrtam, majd kezemmel megsimítottam az arcát. Ahol hozzáértem, az libabőrös lett.     
Sóhaj tört fel valahonnan a mellkasom környékéről.
Mindketten ziháltunk, de ez még semmi sem volt. Apró puszit nyomtam arcára, mire a szíve még nagyobb tempóban dübörgött, lélegzete felgyorsult (bár már előtte is jócskán zihált), arca halván rózsaszín árnyalatot vett fel, szemei kitágultak, azonban arca ragyogott. Megrebegtettem a pilláim. Jót kuncogtam a reakcióján. Szemei őszpontosítás nélküliek lettek, szája szétnyílt.

-          Az előbb mondtam, hogy ki szeretnék kipróbálni valamit – kezdett bele. Nem válaszoltam. Közelebb hajolt hozzám. Arca már csak centikre volt az enyémtől. Szíve kalapált, szemeit becsukta.
Ajkai lágyan súrolta az enyéimet. Amire senki sem számított az én reakcióm volt. Mohón kaptam ajkai után. Gyengének beletúrtam a tarkóján lévő hajába. A nagy lendülettől elestünk.  Ő volt felül. Végignyaltam felső ajkam.
Torkom kapart
Mikor ajkaink játéka befejeződött fejemet a mellkasára döntöttem. Hallgattam egyre lassuló zihálásunk.

-         Na, tudod ki lesz az, aki miatt, ha megfogod a kezem a suli parkolójában, ebédszünetre mindenkinek elmondja? – kérdeztem nevetve.
Valójában nem bántam, sőt, egyenesen örültem neki, hogy Ő az enyém.

-         Kicsoda? – kérdezte ironikusan.
Mindketten tudtuk a választ.

-         Jessica Stanley. – mondtam vigyorogva. Semmi, és senki nem tudta tönkre tenni a mai napomat. Bár volt egy kis sérülés a lábamnál, fájt, de kit is érdekel ez most, ebben a pillanatban? Engem nem.

-         Ma tutira én leszek Alice próbababája. – gondoltam bele. Ő lehet talán az egyetlen, aki mindenről tud. Jézusom… mi fog várni rám?!
                                                 ***
Másfél nap múlva. Suliba menet, a kocsiban.:

-         Alig várom, hogy bemutasson neki! – lelkendezett Alice.

-         Biztos megnyerő személyiség lehet. – helyeselt Jasper.

-         Ja, tuti. Bella, oda, meg vissza van érte. – mondta Rosalie.
Most komolyan. Nem veszik észre, hogy ÉN is itt vagyok?!

-         Hmmm.. – Emmett csak ennyit bírt kinyögni.
Perverz fantáziája uralkodik rajta. Ismét!

-         Majd bemutatlak Neki titeket, ha Esme, és Carlisle is jelen lesznek. Ez így nem illik. – oktattam ki őket. Nem akarok kínos szituációt. Emmett elsüt pár hülye faviccet, engem meg jól lejárat. Nem! Szó sem lehet róla!.

-         Megjöttük. – szóltam, miközben befordultam a suli parkolójába. Még mindig megbámulták a kocsimat – vagy minket –, ez sosem fog megváltozni.
Az ezüst Volvo már ott állt megszokott parkolóhelyén. Sofőrje a kocsinak támaszkodva nézte az ablakomat. Sötétítve van az ablakom, szóval nem sok mindent láthatott egy ember.
Elsőnek Rose szállt ki Emmettel, majd Jasper szállt ki, Alice-l kézenfogva indultak el a sulihoz. Utoljára szálltam ki.
Mosolyogtam.
Nem esett, de az idő borús volt. Tökéletes idő. Alice szerint nem fog esni szóval nyugodtan közlekedhetek.
Lassú léptekkel haladtam Edward felé..

-         Szia. – köszönt.

-         Szia. – mondtam.
Megfogta a kezem. Kezemet a nyakára tettem.
Lehúztam egy apró csókra.
A levegő is megfagyott.
Ez már agyrém.

-         Az emberek nem szoktak csókolózni? Vagy mi a franc van? – súgtam oda Edwardnak. Megrázta a fejét.

-         Nem, ez teljesen szokványos. Csak te…, te Cullen vagy. – mondta. Értetlen arckifejezésemre elkezdte magyarázni. – A Cullenek nem szoktak randizni. Mindenkinek megvan a maga párja. Te voltál a kivétel.  Csak fura az embereknek. Idővel majd megszokják. Cirógatta meg a derekamat. Elhaladtunk sok ember mellet, azok követtek minket a szemükkel

-         Ez idegesítő. – mondtam. Beletúrtam a hajamba.

-         Tudom. Mondom, idővel majd megszokják és akkor meg kit érdekel? – mondta mosolyogva. Arcomat simogatta, ami fokozatosan simult ki az érintésére.
Elkísért az órámra.

-         Mire vége van az órádnak, itt vagyok. – ígérte. – Szeretlek. – mondta. Hosszú csókban búcsúztunk el egymástól. – Szia. – mondta és befordult a sarkon.

-         Szia. – suttogtam a semmibe, de mégis mosolyogtam.
A mai nap nagyon jó lesz számomra..      

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés