3 hét. Ennyi idő telt el Emmett társasjátéka óta. Általában minden nap Cullenék asztalához ültem le „ebédelni”, de még így hallottam, amint a többiek találgatják, együtt vagyok-e Edwarddal, vagy nem. Alice most is szokásához híven pattogott az asztalnál.

-          De kérlek, délután indulunk, és már alig van ruhám. – nézett könyörgőn Alice Emmettre.

-          Én bikiniben fürödtem, úgyhogy te sem vásárolsz. – zárta le a témát Em.

-          Emmett, kérlek, kérlek, kérlek, kérlek, kérlek. Csak egy bolt. Egy apró icipici kis boltocska. Egy boltocskácska.

-          NEM. – mondta Emmett haragosan, de a kaján vigyor miatt előre féltem tőle. Ilyenkor általában az Edwardos incidens jön szóba. – Bár, ha Bella és Eddy elvállalja, akkor elküldheted őket egy fehérnemű boltba.

-          Emmett! – hurrogtuk le egyszerre.

-          Látjátok? Mint egy házaspár. – nevetett.

-          Alice, milyen lesz az idő? – kérdezte Jasper.

-          Várj. – lehunyta a szemét és feltartotta a mutatóujját. – Végig szakadó eső lesz.

-          Mike Newton már alig várja, hogy veled legyen egy szobában. – mondta Jasper – Kíváncsi rád.

-          Milyen pizsamát vigyek? – kérdezte Alice.

-          Nem is fogsz aludni, minek neked pizsama? – értetlenkedett Rosalie.

-          Csak, hogy legyen. – öltött rá nyelvet Alice – Annyira jól fogunk szórakozni!

-          Hurrá. – „lelkesedtem”

-          Kicsim, nyugodj meg egy kicsit. – kérlelte őt Jasper – Két óra múlva már a buszon ülsz.

-          Én lelépek, mert a végén elkések biológiáról. Sziasztok. Akkor majd a busznál találkozunk. –álltam fel, de Alice visszarántott.

-          Csak nem hitted, hogy nem segítek összeválogatni a ruháidat? – kérdezte, de a szemében mást láttam. Ebből vásárlás lesz.

-          Akkor óra után a tiéd lehet. – kuncogott Edward.

-          Igazán nagyon kedves gesztus tőled, hogy nekem adod Alice-t. – „köszöntem meg” Edward kedvességét.

-          Máskor is. – mosolygott féloldalasan és hallottam, hogy a közelünkben ülők sorra szívrohamot kapnak.

-          Sziasztok. – pattantam fel, mert meghallottam a jelzőt.

A tálcámat, érintetlen étellel, letettem a pultra és kisiettem a menzáról. Az előző órán láttam Mr. Banner fejében, hogy videót akar velünk nézetni, ami nem rossz ötlet, tekintve, hogy az osztály többsége kiakadna a boncolástól, ami a másik alternatíva volt.

-          Bella, megvárnál? – hallottam magam mögül Edward bársonyos hangját.

-          Nem. – mosolyogtam rá, de bevártam.

-          Te tudod, mit nézünk ma? – kérdezte, a hangjából kihallatszott, hogy ő bizony tudja.

-          Videót. – mondtam.

-          Azon belül? – kérdezte belépve a terembe, de választ már nem tudtam adni, mert belépett a tanár.

-          Nos, gyerekek. Úgy döntöttem, hogy mivel közeleg a bál, nem akarok senkit a tananyaggal elborzasztani. Ma egy oktató filmet nézünk, ami szintén jól jön majd oda és az életben is később. – kezdte, Edward kuncogásából, pedig rosszat sejtettem.

-          Elnézést tanár úr, de mit nézünk? – kérdezte Mike.

-          Egy kis videót arról, hogy felelősségteljesen kell viselkedni. – írta körül Mr. Benner (Mason itt majd döntsd, el melyik legyen: P) azt, ami a legrosszabb sejtésemet igazolta.

-          Szóval felvilágosító filmet? – zaklatta tovább Mike a tanárt.

-          Igen Mr. Newton. Azt. De semmi olyan nem látszik benne, amit maga látni szeretne. – mondta a tanár, mire az egész osztály nevetni kezdett.

-          Ilyenkor viccesek ám a diákok gondolatai. – suttogta Edward.

Erre eltoltam a pajzsom és miközben elindult a film, valóban jókat derültem egy-két élénk fantázián. Volt olyan is, amin inkább bosszankodtam – például Mike és Tyler – mert ők annyira bántóan fantáziáltak RÓLAM. Ez azért már súrolja a tűrőképességem határait. Pedig, ha jól tudom Tyler és Lauren egy pár. Edwardon nem láttam volna, hogy kuncog. Ő ökölbe szorított kezekkel ült a pad legszélén. A szája is csukva, a szeme közel a feketéhez. Nem tudom, mi dühíthette fel ennyire, de megtudhatom. Belekukucskáltam hát a gondolataiba.

„Nem lesz az, amit Alice látott. Nem lesz az, amit Alice látott. Nem lesz az, amit Alice látott. – mondogatta magában, aztán Mike gondolatait is hallottam magamról. – Mike Newton, te perverz disznó! – kiáltották a gondolatai. Megérintettem látva a dühöt a szemében és furcsán rám csodálkozott.

-          Nyugodj meg. – suttogtam.

-          Sajnálom. – fújta ki a levegőt pont akkor, mikor Mr. Banner felkapcsolta a villanyt.

-          Rendben van. Mindenki mehet haza pakolni, aztán 2 óra múlva találkozunk a busznál. – engedett el bennünket.

-          Akkor találkozunk még. Jó „pakolást”. – mosolygott Edward és kiment a teremből. Én csigatempóban összepakoltam még a cuccaimat és kisétáltam a parkolóba, ahol Alice hatalmas, arcrepesztő vigyorral állt a kocsimnál.

-          Szia! – köszönt – Irány a pláza.

-          De Alice, neked nem szabadna… - kezdtem, de belém fojtotta a szót.

-          Amit Emmett nem tud, az nem fáj neki. – pattant be az anyósülésre.

-          Csaló. – mosolyogtam.

-          Ez van. Először is. Kell venni pizsamákat, utcai ruhát, neked is kell rendes ruha, na meg persze a báli ruha és neked még fehérne… nem tudod, hol lehet jó báli ruhát kapni? – de nekem gyanús volt a be nem fejezett szó.

-          Mit akarsz nekem venni? – kérdeztem.

-          Csak ami szükséges. - tért ki a válaszom elől. Inkább ráhagytam, mert úgysem adta volna be a derekát.

Beültem a kocsiba és indítottam. Valami új szám ment a rádióban, amit Alice bőszen énekelt, még meg nem szakította egy látomás. Nem akartam hallgatózni – de akartam, csak nem tettem meg – de rákérdeztem mit látott, hiszen olyan nagy volt a mosolya.

-          Mit láttál? – kérdeztem.

-          Azt, amit eddig is. – mosolygott – és azt, hogy valóban be kell iktatni AZT a boltot.

-          Rá sem kérdezek melyiket.

-          Jól teszed. – vigyorgott változatlanul.

-          Nagyon kicsi és rettentő bosszantó. – mormoltam.

-          Összeillenétek. – mire hitetlenkedve odakaptam a tekintetem – Ne nézz rám így. Ez a véleményem.

-          Várjunk. Le vagyok maradva. Kivel illenék össze?

-          Hát Edwarddal. Csak mind a ketten olyan vakok vagytok, ha szerelemről van szó. És itt még az az átkozott makacsságotok is akadályozó tényező.

-          Mi csak barátok vagyunk. – mondtam. Erre Alice agya teljesen eldurrant.

-          Hát épp ez a probléma! Két idióta! Komolyan nem látjátok a jeleket, Bella? Pontosan összeilletek, és mindig szikrázik körülöttetek a levegő és szerinted nem vettem észre azokat a pillantásokat?

-          Nem tudom, miről beszélsz. – néztem mereven az utat.

-          A csókról! A tóban! Rémlik?

-          Az Jasper miatt volt.

-          Jasper azt mondta, hogy mindent ő csinált, kivétel a vágyatokat. Azt saját magatoknak köszönhetitek.

-          Nem. – kötöttem az ebet a karóhoz – Nem szoktunk olyanokat csinálni, mint egy pár.

-          Nem? Nem? Ha te nem nézel oda ő bámul téged és fordítva. Azok a féltékenységi rohamok pedig… és ott a játék is. Alig ismerünk egy hónapja, de ti már akkor tudtatok egymásról mindent. Mindketten makacsak vagytok, egy a zenei ízlésetek, kedvelitek is egymást! Mi a baj veletek?

-          Hű. – csodálkoztam – Edward valóban jóképű, de Alice, mi csak barátok vagyunk. Nem, nem vagyunk úgy egymással. Nincs velünk semmi baj, csupán csak nem vagyunk szerelmesek. – magyaráztam neki. Még jó, hogy nem tud a csókról, amit nem Jasper idézett elő, mert különben évezredekig – és komolyan évezredekig – ez lenne a téma.

-          Megmondom én mi a ti nagy bajotok.

1. Nem hallgattok rám.

2. Idióták vagytok.

3. NEM HALLGATTOK RÁM!

-          Megérkeztünk. – parkoltam le és Alice arca egyből földerült.

-          Hiányoztál. – simogatta meg a pláza épületét

-          Megpuszilgatni nem akarod? – nevetgéltem.

-          Vicces vagy. – füstölgött.

-          Neked meg elvonási tüneteid vannak. – kacagtam még mindig rajta.

Szerintem Alice-hez képest rekordsebességgel látogattuk végig a boltokat és kivételesen nem próbáltatott fel velem semmit, csak azt mondta, hogy: „Az a kék kell, meg az a lila, az a szürke, amit az előbb néztél, az szóba sem jöhet. Fel kell dobnom a ruhatáradat.” És még sok ilyesmi. Végigjártuk már az összes márkás boltot és most jönnek a báli ruhák. Azt hittem fellélegezhetek és gyorsan túlesünk a dolgon, de hiú remény volt. Alice itt már kevésbé volt kegyes – sőt, egyenesen zsémbes és goromba és diktatórikus volt - és minden kezébe akadó darabot felpróbáltatott velem, egy lila kivételével, mert, ahogy ő mondta: „Nekem is kell valami ruha, meztelenül mégsem mehetek, de nyugi, az összes többi rád vár.” Mondhatom nagyon megnyugodtam. A 10. ruhánál jártam, és úgy voltam vele, hogy most már egy szmokingban is képes lennék elmenni. Már a tükörbe nézni sem akartam, mert egy perc múlva már úgyis le lesz véve. Kiléptem a fülkéből és Alice tipikus „én megmondtam” mosolyával találkoztam.

-          Ez lesz az! – nézett végig csillogó szemekkel rajtam.

-          Komolyan mondod? – kérdeztem én is, most már tele reménnyel.

-          Igen. Bella, ez tökéletes. – éljen! Végre! – Neked mi a véleményed?

-          Az igazság az, hogy nem néztem meg a tükörben. – vallottam be szemlesütve, mire barátnőm durcásan karon ragadott és tükör elé vonszolt. A lélegzetem elakadt.

-          Ez én vagyok? – kérdeztem. Az arcomat határozottan felismertem, de a többit nem.

Egy kék, igen dekoltált ruha volt rajtam. Kiemelte a bőröm színét, ez a szín határozottan az egyik kedvencem. Közben ez a kis kobold még cipőt is szerzett, mert tudta, hogy ez lesz. Emiatt persze kitört a veszekedés, de csak rövid ideig civakodhattunk - hogy miért próbáltatott fel velem még 900-at akkor – mert indulni kellett hozzám csomagolni. Épp kiléptem volna az ajtón, mikor Alice még beszaladt egy fehérnemű boltba. Gondolom Jaspernek szeretne kedveskedni, ezért megvártam ott. Nem akartam belekotnyeleskedni a magánéletébe, és – ez volt a nyomósabb indok – a boltba se nagyon akartam bemenni. 3 perc múlva már a kocsiban ültünk és hazafelé száguldottunk, a megengedett sebesség kétszeresével. Alice megint csak dudorászott, néha-néha gonosz mosoly jelent meg ajkain, de aztán el is tűnt. A kocsiból való kipakolást – hála a vámpírerőnek – egy kör alatt letudtuk, pedig másképp legalább ötször kellett volna fordulni. Alice előkapta a legnagyobb bőröndömet és szélsebesen elkezdett bele pakolászni. Gondoltam hagyom, hagy élje ki magát, így lementem és bekapcsoltam a tv-met. Még be sem jött a képernyő, Alice már kitakarta a készüléket. Ott állt csípőre tett kézzel.

-          Mi az? – kérdeztem ártatlanul.

-          Csak ez a bőröndöd van? Akkor hova teszem a báli ruhát, a cipőket, a pizsamát, meg a fehérneműt? – háborodott fel.

-          Te nem egybe rakod? – képedtem el, ő meg úgy nézett rám, mintha dilis lennék.

-          Hol találok másik nagyméretű bőröndöt? – toporgott.

-          Az már nincs, de van egy nagy utazótáskám a könyvtárban. – tele könyvekkel. Amint kimondtam Alice már el is tűnt. Hallottam, ahogy kirámolja a könyveimet, majd felsuhan az emeletre. Semmi érdekfeszítő nem ment a tv-ben így felbaktattam hozzá, megnéztem mit művelt. Hát… nem csalódtam benne. A gardróbomból minden ruha kihajigálva a szoba közepére egy hatalmas kupacba.

-          Remélem, tudod, hogy ezt te fogod oda visszatenni. – mondtam.

-          Igen. Én ne tudnám? – vigyorgott és lezárta a táskát. – Indulhatunk is!

-          És a te cuccaid?

-          Azt már tegnap összerámoltam. Plusz, a most vett dolgaimat beleraktam a te bőröndöd oldalába. Nem gond? – nézett kutyus szemekkel.

-          Nem. Akkor tényleg indulhatunk. – mondtam, miközben kitessékeltem a szobaajtón. Még egy utolsó pillantást vettettem a hatalmas ruhadombra és sóhajtottam egyet.

-          Ne színpadiaskodj már! Nagyon jó lesz! Láttam. – mosolygott, de éreztem, hogy van valami hátsó gondolata is.

-          Nem színpadiaskodok. Ez tényleg tragédia. Ráadásul nem is vagyok jó színésznő egyesek szerint. – gondoltam Jacobra.

-          Ajj, gyere már! – vonszolt le a lépcsőn mind a két bőrönddel a kezében. Gyorsan berakta, nem, nem is rakta, inkább hajította a kocsi hátsó ülésére a csomagokat és kilőttünk. A parkolóban már ott gyülekezett az évfolyam. Láttam Edward Volvóját is. Éppen akkor szállt ki, mikor leállítottam a motort. Két óriási bőrönddel jött oda hozzánk.

-          Sziasztok. – mosolygott.

-          Nem mondod, hogy ennyi cuccod van! Lehet valami abban a pletykában, hogy meleg vagy. – vihorásztam.

-          Vicces vagy, de kettő ellenérvem is van. Az egyik, hogy Alice a húgom. – igen, így már érthetőbb, miért van ennyi cucca. – A másik, hogy ez Alice holmija. Az enyém már a buszban van.

-          Hát, ha az övét is berakjuk, akkor nem tudunk majd elindulni. – néztem a hatalmas monstrumokra. Edward jót derült rajta, de Alice csak fintorgott.

-          Akartok még rajtam viccelődni, vagy felülünk végre? Amúgy is, ez az egészséges ruhamennyiség és minőség.

-          Még jó, hogy sosem lehetek beteg. – ironizáltam.

-          Alice, kérlek, ne örülj már ennyire annak a látomásnak, vagy tudod mit, örülj neki, de akkor legalább mutasd meg! – szólt Edward a húgának.

-          Várd csak ki a végét. Tetszeni fog nektek. – ettől a többes számtól elég erős lett a gyanúm a látomás témájáról, de nem szóltam. – Ami pedig a ruhamennyiséget illeti, ha az nem is volt meg a minőség az igen.  Legalább neked is egy szakember pakolt be.

-          Ő pakolt be neked? – kérdezte Edward ijedten.

-          Igen. – válaszoltam egyszerűen.

-          De, ugye figyeltél rá, mit rak el? – most, hogy mondja.

-          Teljesen szabadkezet adtam neki. – mondtam, és nem tudtam, mennyire meg is bánom ezt majd később.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés