Az eső hatalmas cseppekben esett, és majdnem beborította az apró ablakot, vízfüggönyként eltakarva ezzel a kilátást. Figyelj oda Lizzy! – korholtam magam, már sokadjára. Irodalom órán ültünk, és próbáltam a tananyagra összpontosítani. Pam szellemként sétálgatott az osztályban, és halk dallamos hangon olvasott fel a kezében tartott könyvből. A Szent Iván-éji álmot olvastuk éppen, a Rómeó és Júlia után ez a kedvenc Shakespeare művem. Mégis nehezemre esett, hogy figyeljek az idézetekre, mert utolsó óra lévén, már alig vártam, hogy megszólaljon a csengő.

– A következő órára kérek egy hatszáz szavas esszét – csapta össze a könyvet Pam, amikor már sejtette, hogy hamarosan kicsengetnek. – Ne feledjétek, ez is érettségi tétel lesz, szóval lelkiismeretes munkát kérek! – mosolyodott el, és Emmettre sandított, míg az osztály többi fele lemondóan felnyögött, velem együtt. Végre megszólalt az a fránya csengő.

Felpattantam, és sebesen pakolni kezdtem a könyveimet, mindenki kisietett, csak mi hárman maradtunk az osztályban, Emmett, Pam és én.

– Lizzy, ma felmentelek a gyakorlás alól, mivel péntek van… – mosolygott rám Pam –, és Levy tervez valamit.
– Dúl a szerelem, mi? – kuncogtam vigyorogva.
– Csak barátok vagyunk – húzta fel az orrát, de a szája szegletében ott bujkált egy kis mosoly.
– Akkor Lizzy ma csak az enyém – vidult fel Emmett.
– Csak a tied édes – néztem rá mosolyogva. – És persze a tankönyvemé – húztam el a szám. – Persze neked kisujjból menne az esszé, de nekem nem.
– Ugyan cica, segítek – ölelt magához az én nagy macim.
– Nem ér csalni – dorgált meg minket Pam játékosan meglengetve az ujját.

Nevetgélve mentünk ki az osztályból, ekkor megláttam Angie-t, és vidáman felé integettem, mire ő elkapta a fejét, és elsétált. - Mi a fene? - kérdeztem meglepve, és utána siettem, magam mögött hagyva Emet.

– Mi van? – fogtam meg a karját, amit ő azonnal el is húzott.
– Semmi, nincs semmi – mormolta mérgesen.
– Ang, ismerlek, valami bajod van, méghozzá velem – néztem rá dacosan.
– Megmondtam, hogy nincs semmii bajom – morrant rám. – Most mennem kell, szia! – vetette oda félvállról, majd el is sietett.
– Mit csináltam? – kérdeztem letörtem, és végigpörgettem az elmúlt napokat a fejemben. Nem hanyagoltam el, annyi időt töltöttem vele amennyit csak tudtam. Közben Emmett is mellém ért. – Emmett, milyen nap van ma? – kérdeztem félve a választól.
– Május 22 – felelte azonnal.
– Jaj, ne! Istenem! – kiáltottam fel, és a fejemhez kaptam. – Hogy lehetek ilyen dinka, hogy kiment a fejemből?
– Mi a baj édes, mi történt? – fogta meg szerelmem a kezem.
– Ma van Angie szülinapja – nyüszítettem fájdalmasan. – És én elfelejtettem.
– Azért volt olyan furcsa ma – állapította meg komolyan.
– Helyrehozom, de szükségem van Alice-re – motyogtam elhatározottan. Ki sem mondtam, már csörgött is a telefonom.
– Két perc, és már ott is vagyok érted – szólt bele Alice vidáman.
– Életmentő vagy – sóhajtottam fel.
– Tudom – felelte nevetve, majd megszakította a vonalat. Bűnbánó arccal néztem fel Emmettre.
– Sajnálom – mondtam halkan.
– Megértem – mosolyodott el. – Majd máskor élvezzük az édes kettest – mondta végül, és megcsókolt.
– Szeretlek, és ígérem, hogy kiengesztellek – bújtam hozzá szerelmesen.
– Alig várom – nevetett hamiskásan, majd újra egy szenvedélyes csókkal kábította el az agyam, de ekkor dudáltak.

Alice, mint ahogy megígérte megérkezett, én pedig bepattantam a sárga csodakocsijába, amit Edward vett neki. Valami hagyományról beszéltek, hogy minden tízévente kap egy sárga Porchet, de nem nagyon értettem, habár kettőjük beszélgetéséből, szinte sosem értek semmit.

Szélsebesen beszáguldoztunk Port Angelesbe, és míg én a megfelelő ajándékot kerestem, Alice megvett mindent a bulihoz. Persze morgolódott egy sort, hogy kevés az idő, így nem tudja azt a színvonalat nyújtani, amit szokott. Egyszerűen nem tudtam, hogy mit vegyek Angie-nek, pedig már vagy száz boltot végigjártam, amikor megakadt a szemem egy fekete nagyobb méretű dobozon. Egy sminkszereket forgalmazó bolt volt. Majdnem felsikítottam örömömben, mert tudtam, hogy a barátnőm minden álma, hogy egyszer profi sminkes legyen. Abban a dobozban pedig minden benne volt, a púderen kezdve a szempillaspirálon keresztül, a rúzsig. A tökéletes kezdő sminkkészlet. Rögtön meg is vettem, és becsomagoltattam, majd boldogan kerestem meg Alice-t.

– Na, minden megvan? – kérdeztem mosolyogva, amikor megláttam, hogy vagy hat hatalmas szatyorral a kezében sétálgat.
– Majdnem – felelte csüggedten. – Nem találok sehol születésnapi gyertyát.
– Miért, van már torta? – kérdeztem meglepve, mire Alice elvigyorodott.
– Remélem, nem veszed zokon, hogy kicsentem Angie-vel közös képeteket a pénztárcádból – nézett rám boci szemekkel. – Levy már készíti az arcképes tortát, és ha kész van, akkor viszi is a házatokhoz.
– El sem tudod képzelni, hogy mennyire hálás vagyok – nevettem fel boldogan.
– De még mindig nincsenek gyertyák – fújtatott Alice, olyan volt, mint egy igazi morcos kerti törpe, csak ezerszer szebb. Akkor eszembe jutott, egy nagyon régi emlék.
– Megvannak a gyertyák – rikkantottam boldogan. – Vagyis, csak egy gyertya.
– Nem értelek – rázta meg a fejét Alice.
– Körülbelül hat évesek lehettünk, amikor karácsonyra kaptam a szüleimtől egy gyertyakészítő játékot – kezdtem mosolyogva. – És Angie azonnal ki is akarta próbálni, persze katasztrófa lett, mert nem értettünk hozzá, ahhoz meg nem volt türelmünk, hogy megvárjuk anyáékat, míg segítenek. Csináltunk két gyertyát, nagyon csúnyák lettek, de mi büszkék voltunk rá, és megígértük egymásnak, hogy ezek lesznek a tizennyolcadik szülinapi tortánkon.
– Ez annyira édes – olvadozott Alice. – Akkor a gyertya is megvan, indulhatunk hozzátok, mert még fel kell díszíteni a házat.
– Nekem még oda kell csalnom Angie-t – mondtam elgondolkozva.
– Körülbelül egy fél óra kell, amíg Emmett, Bella, Edward és én feldíszítjük a nappalit.
– Van egy ötletem – mosolyodtam el, és elővettem a telefonom, majd tárcsáztam Mike számát. – Szia! – köszöntem miután felvette. – Figyelj, ha Angie ott van melletted, akkor csinálj úgy, mintha egy haverod lenne – utasítottam, mielőtt megszólalt volna.
– Matt, szia haver! – Mike azonnal vette a lapot.
– Fél óra múlva buli lesz nálam. Kérlek, győzd meg, hogy eljöjjön. Tudom, hogy pipa rám, de bízom a meggyőzőképességedben.
– Érezd úgy, hogy el van intézve haver – nevetett bele a telefonba Mike. – Akkor majd találkozunk, most ápolom a nőm lelkét – nevetett tovább, mire halottam, hogy Angie felmorog.
– Köszi, akkor fél óra múlva – köszöntem el, és kinyomtam. – Ha meg nem jön el, akkor elraboljuk. Szerinted Jasper, és Levy benne lenne egy emberrablásba? – kérdeztem mosolyogva, mire Alice felnevetett.
– Biztos vagyok benne, de nem lesz rá szükség – felelte vidáman. – De most siessünk!

Bementünk még egy élelmiszerboltba rágcsálnivalóért és üdítőért, majd visszaindultunk Forksba. Egész út alatt a telefonon lógtam, és felhívtam minden barátunkat. Hatalmas szerencsém volt, hogy majdnem mindenki igent mondott a hirtelen jött bulira. Hazaérve, Emmett, Edward, Jasper, Levy és Bella már ott voltak. Míg a többiek a nappaliba mentek, én és Levy a konyhába mentünk, előkészíteni a rágcsálnivalókat, majd felfutottam a szobámba, és hatalmas rendetlenséget csináltam. Mivel nem találtam meg a gyertyát, majdnem sírva fakadtam.

– Bella – kiáltottam elkeseredve, mire ő azonnal megjelent a szobám ajtajában.
– Mi a baj? – kérdezte miközben mosolyogva a rumlin.
– Kérlek, vesd be azt a szuper vámpírszaglásod, és találd meg nekem a gyertyát – kérleltem elkeseredve.
– Csak ennyi? – nevetett, majd beleszagolt a levegőbe, odament a polcomhoz, és beletúrt a ruháim közé, majd felemelte a kezét, amiben a rózsaszín eldeformálódott gyertya volt. – Hát nem valami szép – nevette megszemlélve azt.
– De az enyém – kaptam ki a kezéből, majd lefutottam a földszintre.

Miután mindennel elkészültünk, egy nagy sóhajjal rogytam le a fotelbe. Körbenéztem, és boldogan vettem tudomásul, hogy Alice-ék tényleg kitettek magukért. Már csak az emberek kellettek, és kész a szuper buli. Hamarosan megérkeztek a vendégek is, és kicsit feszélyezve ugyan a Cullen gyerekek miatt, de csendesen beszélgetve várták az ünnepeltet. Megpróbáltam mindenkivel váltani pár szót, és hamarosan Emmett mellett kötöttem ki, aki bevállalta a DJ szerepét.

– Remélem, a szomszédok bírják a hangos zenét – vigyorgott rám Emmett, miközben a CD-ket nézegette.
– Te Szent Ég! A szüleim! – kaptam a fejemhez, ma másodjára. Hogy lehetek ennyire szétszórt?
– El van intézve – vigyorogta Alice szélesen. – Esme és Carlisle elrabolják őket, és amúgy is már lebeszéltem velük. Megértették, és ma nem alszanak itthon.
– Te mindenre gondolsz – vigyorogtam szélesen én is.
– Fél perc, és megérkeznek – ködösödött el Alice szeme. – Hatalmas siker lesz a mai buli – suttogta végül vidáman a fülembe, amikor meghallottuk a csengőt.
– Megyek – kiáltottam ki, és a szám elé tettem az ujjam, majd lekapcsoltam a nappaliban a villanyt, és az ajtóhoz siettem.
– Mike addig szekált, amíg el nem jöttem – szólalt meg Angie durcásan, amint kinyitottam az ajtót. – Mérges vagyok rád! Remélem, tudod! – morogta végül karba tett kézzel.
– Hát, azt sejtettem – kezdtem bűnbánó arccal. – Azt ugyan még mindig nem tudom, hogy miért – folytattam visszatartva a mosolyomat. – De gyere be öntök egy pohár narancslevet, és megbeszéljük – tártam szélesre a bejárati ajtót, majd karon ragadtam, és magammal húztam, egyenesen a nappali felé.
– Te tényleg nem tudod, hogy milyen nap van ma? – kérdezte Angie, és éreztem, hogy mindjárt elsírja magát.
– Ami azt illeti… – mosolyodtam el, és felpattintottam a villanyt, ekkor mindenki hangosan elkiáltotta magát.
– BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT!
– …pontosan tudom, hogy milyen nap van ma – folytattam mosolyogva a félbehagyott mondatomat, majd megöleltem a meglepett barátnőmet. – Boldog tizennyolcadikat édesem!
– Köszönöm – szipogta könnyekig hatódva.
– Oké, bűnös vagyok, mert tényleg kiment a fejemből, de azért szuper kis bulit hoztunk össze neked, nem? – vallottam be őszintén.
– Ezért vagy te a világ legjobb barátnője – mosolyogta Angie, és megint megölelgetett.
– Gyerekek, figyelem – kiáltotta el magát Alice, mire Jasper behozta a hatalmas tortát, amin a mi arcképünk díszelgett.
– Ezt meg hogy… – ámult el barátném, majd meglátta a tortán a gyertyát, és megint könnyes lett a szeme. – Hát emlékeztél rá? – kérdezte megint csak szipogva, de nem tudta folytatni, mert a barátaink odajöttek, hogy felköszöntsék.


Mindent összevetve nagyszerű buli lett, még annak ellenére is, hogy egy délután alatt intéztünk el mindet. Mire nem jó egy túlbuzgó vámpírlány, és a szintén vámpír testvérei – nevetgéltem magamban, mire Edward rám kacsintott. Szerencsére a szomszédok nem döntötték ránk a z ajtót, hogy túl hangos a zene. Egyedül anyáék hívtak fel, hogy másnap szeretnék egyben találni a házat, és ha lehet ugyanabban a tiszta állapotban, ahogy otthagyták. Alice csinálta a hangulatot, míg Jasper gondoskodott róla, hogy mindenki jól érezze magát. Már javában elmúlt éjfél, mire ki tudtam menni a konyhába, hogy fellélegezve megigyak egy pohár szőlőlevet. Levy üldögélt a konyhaasztalnál, és elgondolkozva olvasgatta az aznapi újságot.

– Szia idegen! – köszöntem neki mosolyogva, és miután kiöntöttem magamnak az üdítőt leültem mellé. – El sem tudod képzelni, hogy mennyire hálás vagyok a torta miatt.
– Igazán nincs mit – felelte halványan mosolyogva. – Tudod, hogy rám mindig számíthatsz.
– És sajnálom, hogy miattam elmaradt a programod Pammel.
– Ne sajnáld – mondta komolyan. Hajaj, valami nagyon nem stimmel.
– Mi a baj? – kérdeztem kedvesen.
– Nem tudom – felelte Levy csüggedten. – Én mindent megpróbálok, de egyszerűen nem akar felém nyílni – sóhajtott fel végül. – Én tényleg, nem csak barátként akarom őt.
– Biztos vagyok benne, hogy ő sem – nyugtattam mosolyogva. – Jasper nem csak baráti érzelmeket érez nála, ha rád néz. Higgy nekem, Alice és én naponta kikérdezzük szerencsétlen fiú, már nagyon un minket.
– Tényleg? – kérdezte csillogó szemekkel.
– Ahham – feleltem magabiztosan. – Ja és majd’ elfelejtettem… – kezdtem vigyorogva.
– Tudom, tudom, te megmondtad – nevette el magát Levy.
– Pontosan – mondtam felhúzott orral, majd megöleltem. – Szép is a szerelem, nemde bár? – kérdeztem mosolyogva.
– Igen az – felelte. – És ti meddig bírjátok még?
– Nem tudom – nevettem fel. – De már nem sokáig – mondtam végül zavartan kacarászva.

Igazából, én már réges-rég feladtam volna, mert nem érdekelt az, az átkozott fogadás, sőt már az sem hogy haladékot kérjek, mert döntöttem a jövőmmel kapcsolatban. Annyira vágytam rá, hogy az szinte már fájt, de nem tudtam, hogy tudassam vele azt, hogy én feladtam. Csak álljak elé, és kész? Nem, az nem én vagyok, valami romantikusra van most szükségem. És ekkor egy agyafúrt ötlet fogant meg a fejemben. Magamban kuncogva, pakoltam össze a poharakat, Levy pedig segített nekem ebben is. Egyszer csak Alice robogott be a konyhába, egy hatalmas vigyorral az arcán.

– Lizzy, Lizzy – csóválta a fejét nevetve. Én csak megráztam a fejem, és a szám elé tettem az ujjam, majd megérintettem a fejét is, és a nappali felé intettem. - Oké, érettem – bólintott még mindig vidáman.
– Miről van szó? – érdeklődött Levy.
– Aki kíváncsi, az hamar megöregszik – ráztam meg a fejem, Levy felvonta a szemöldökét, mire én felnevettem. – Na jó, te nem, de akkor is, érted te mit akarok mondani.
– Értelek – nevette el magát ő.

Visszamentem a bulizókhoz, ahol Angie elkapott, és táncra kényszerített, azzal érvelve, hogy ez ma az ő napja, én nem mondhatok neki nemet. Tánc közben Emmett pillantását kerestem, és meg is találtam azokat az aranybarna szemeket, amik nekem az egész világot jelentik.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés