Ahogy a szünet hosszabbodott, hallottam apa légzésének sebességét.

- Edward? - kérdezte Carlisle, halkan és idegesen.

- Nem biztosak benne, hogy hogyan is folytassák. Mérlegelik a lehetőségeket, kiválasztják a kulcs célpontokat- engem, természetesen titeket, Elazar, Tanya. Marcus a kapcsolataink erejét figyeli, gyenge pontok után kutatva. A romániaiak jelenléte irritálja őket. Aggódnak az arcok miatt, akiket nem ismertek fel - Zafrina és Senna miatt főleg- és a farkasok miatt, természetesen. Ezelőtt még sohasem múlták őket létszámban felül. Ez állította meg őket.

- Létszámban felülmúlni? – suttogta Carlisle hitetlenkedve.

- Nem számolják a szemtanúikat - lehelte apa. - Ők jelentéktelenek, értelmetlenek a testőrség számára. Aro csak élvezi a közönséget.

- Beszélhetek? - kérdezte Carlisle.

Apa hezitált, majd bólintott.

– Ez az egyetlen esély, amit kapni fogsz. - Carlisle rendezte vállait és tett néhány lépést előre a védelmi vonalunktól. Féltettem, kitárta a karjait, tenyerét felfelé tartva, mint üdvözlésnél. - Aro, öreg barátom.

Századokkal ezelőtt volt.

A fehér tisztás egy hosszú pillanatig halálos csendben volt. Érezni lehetett a feszültséget, mely emelkedett, ahogy a percek teltek. És akkor Aro fokozatosan lépkedett előre a Volturi alakzat közepéből. A védelmező, Renata, vele mozgott, mint ha az ujjhegyei oda lettek volna varrva a köpenyéhez. Legelőször a Volturi sor reagált, egy motyogó morgás futott végig a vonalon, haragos tekintetekbe hajlottak le a szemöldökök, az ajkak visszahúzódtak a fogakról. Néhány őr előrehajolt. Aro feltartotta az egyik kezét nekik:

- Nyugalom. - Sétált még néhány lépést, majd fejét az egyik oldalra billentette. Tejes szemében kíváncsiság villant. - Igaz szavak, Carlisle, - lehelte az ő vékony, leheletfinom hangján. - Nem tűnnek helyénvalónak, figyelembe véve a hadsereget, amit összegyűjtöttél arra, hogy megölj, és megöld a számomra kedveseket.

Carlisle megrázta a fejét és előrenyújtotta a jobb kezét, mintha nem is lenne majdnem

száz yard közöttük.

- Érintsd meg a kezem és tudd meg, hogy soha sem volt ez a célom.

Aro ravasz szemei elkeskenyedtek.

- De hogy is számítana a célod, kedves Carlisle, szemben azzal, amit tettél? - Összehúzta a szemöldökét és a szomorúság árnyéka futott át arcán- őszinte volt vagy sem, nem tudtam megmondani.

- Nem követtem el azt a bűnt, amiért idejöttetek büntetni engem.

- Akkor állj félre és hagyd, hogy megbüntessük a felelősöket. Őszintén, Carlisle, semminek sem örülnék jobban, minthogy megkíméljem az életed ma.

- Senki sem szegte meg a törvényt Aro. Engedd, hogy elmagyarázzam. - Carlisle újra felajánlotta a kezét.

Mielőtt Aro válaszolhatott volna, Caius egyenesen Aro mellé sietett.

- Milyen sok lényegtelen szabályt, mennyi fölösleges törvényt csináltál magadnak Carlisle, - sziszegte az ősz hajú öreg. - Hogy lehetséges, hogy megvédesz egy olyan törvény megszegését, ami tényleg számít?

- A törvényt nem szegték meg. Ha meghallgatnál…

- Látjuk a gyermeket Carlisle, - vicsorogta Caius. - Ne kezelj minket bolondként.

- Ő nem halhatatlan. Ő nem vámpír. Könnyedén be tudom bizonyítani ezt, pár pillanat alatt…

- Ha ő nem egy a tiltottak közül, akkor miért gyűjtöttél össze egy hadsereget, hogy megvédd? – vágott közbe Caius.

- Szemtanúk Caius, mint ahogy ti is hoztatok. - Carlisle intett a mérges hordának az erdő szélén, némelyikük morgással válaszolt. - Bárki a barátaink közül el tudja mondani az igazat a gyermekről. Vagy csak nézz rá Caius. Lásd az emberi vér pírját az arcán.

- Csel! - csattant fel Caius. - Hol van az informátor? Hagyjátok előjönni!- Nyújtogatta a nyakát, amíg ki nem szúrta Irinát a feleségek a mögött habozni. - Te! Gyere!

Irina értetlenül bámulta őt, az arca olyan volt, mint valakié, aki még nem teljesen ébredt fel egy förtelmes rémálomból. Caius türelmetlenül csettintett az ujjával. A feleségek egyik testőre Irina mellé ment és nagyjából hátba lökte. Irina kétszer pislogott, majd lassan, kábultan Caius felé sétált.

Néhány yarddal később megállt, a szemeit még mindig a nővérein tartva. Caius odasétált Irinához és pofon vágta. Biztos, hogy nem fájt, de volt valami rettenetesen megalázó benne. Olyan volt, mint látni valakit belerúgni egy kutyába. Tanya és Kate egyszerre szisszent fel, Irina teste megmerevedett és szemei végre Caius-ra fókuszáltak. Aki egyetlen karmos ujjal mutatott rám, ahogy anya hátába kapaszkodtam, az ujjaim még mindig összegubancolódva Jacob bundájában. Egy morgás morajlott végig Jacob mellkasán.

- Ez az a gyerek, akit láttál? - követelte Caius. -  Az, aki nyilvánvalóan több mint ember?

 Irina felénk pillantott, először vizsgálva mióta a mezőre lépett. A feje oldalra billent, zavarodottság jelent meg arcán.

- Nos?- vicsorogta Caius.

- Én... én nem vagyok benne biztos…- mondta zavarodott hangon.

Caius keze rángatózni kezdett, mintha újra meg akarná ütni.

- Mire gondolsz? – mondta acélos suttogással.

- Ő nem ugyanolyan, de azt hiszem ugyanaz a gyermek. Arra gondoltam, hogy megváltozott. Ez a gyerek nagyobb annál, mint akit én láttam…

Caius dühös zihálása tört elő hirtelen csupasz fogain, és Irina abbahagyta befejezés nélkül. Aro Caius oldalán termett és megfékező kezét vállára tette.

- Légy higgadt testvér. Van időnk, hogy megoldjuk ezt. Ne legyünk meggondolatlanok.

Egy mogorva kifejezéssel, Caius hátat fordított Irinának.

- Most, kedvesem, - mondta Aro meleg, édes morgásban. -  Mutasd, meg amit próbáltál elmondani.

Bizonytalanul, Irina odaadta a kezét. Aro megfogta a kezét, mindössze néhány percig.

- Látod Caius? - mondta. - Egyszerű dolog megkapni, amire szükségünk van.

Caius nem válaszolt. A szeme sarkából Aro vetett egy pillantást a közönségére, a csőcselékére, majd visszafordult Carlisle-hoz.

- Úgy tűnik, van egy rejtély a kezünkben. Ahogy feltűnt, a gyermek megnőtt. Irina első emléke teljesen tiszta volt a halhatatlan gyermekről. Furcsa.

- Pontosan ez az, amit próbálok elmagyarázni, - mondta Carlisle, és a változásból hangjában, arra lehetett gondolni, hogy megkönnyebbült. Ez volt az a szünet, amire mi feltettük az összes ködös reményünk. Nem éreztem megkönnyebbülést. Vártam majdnem dermedten a stratégiánk azon részéré, amit apa megígért. Carlisle ismét feltartotta a kezét.

Aro tétovázott egy pillanatra.

- Inkább szeretném a magyarázatot valaki olyantól, aki központi figurája a történetnek, barátom. Rosszul feltételezem, ha azt gondolom, hogy a törvényszegést nem te követted el?

- Nem volt törvényszegés. – felelte erélyesen Carlisle.

- Bárhogy is legyen, az igazság minden oldalát ismerni fogom. - Aro pihekönnyű hangja megkeményült. - És erre a legjobb utam az, hogy a bizonyítékot egyenesen a tehetséges fiadtól kapom. - Apa felé fordította fejét. - Ahogy a gyermek az újszülött párjába kapaszkodik, feltételezem, hogy Edward is érintett.

Persze, hogy apát akarta. Ha egyszer bele tud nézni apa elméjébe, mindegyikünk gondolatait ismerni fogja. Kivéve az anyáét, nem fog tudni az anya tervéről, amire remélem nem lesz rá szükség.

Apa odafordult és gyorsan megcsókolta az én és anya homlokát, elkerülve, hogy anya szemébe nézzen. Aztán keresztüllépdelt a havas mezőn, megpaskolva Carlisle vállát, ahogy túlhaladt. Hallottam egy halk nyöszörgést magam mögül Esme rettegése felszínre tört. Nehéz volt látni, ahogy apa átvágott az üres, fehér téren egyedül. Láttam Jane mosolyát, ahogy apa átlépte a középpontját a távolságnak közöttünk, amikor ő közelebb volt hozzájuk, mint hozzánk. Anya lassan zihálni kezdett, azt hiszem most sikerülni fog neki. A pajzsot kiterjeszteni, ez az a láthatatlan védelem mely megvédhet minket a Volturi katonáinak mentális erejétől. Anya egy kis nevetést hallatott, Jacob rá nézett, úgy mintha egy őrültet nézne. Apa néhány lépésre állt meg, ez volt a lényege az összes felkészülésünknek, engedni Aro-nak hogy hallja a történetünket a mi szemszögünkből. Anya most csak apára fókuszált, készen arra, hogy őt azonnal megvédje, ha valami rosszul sülne el. Apa álla arrogánssá vált, és úgy tartotta oda a kezét Aro-nak, mintha nagy méltóságot adományozna. Aro el volt ragadtatva ettől a viselkedéstől, de elragadtatása nem volt általános. Renata idegesen szorongott Aro árnyékában. Caius haragos tekintete olyan mély volt, úgy tűnt mintha a papírszerű, átlátszó bőre folyamatosan gyűrődne. A kis Jane megmutatta a fogait, és mögötte Alec szemei összeszűkültek a koncentrálástól. Aro megállás nélkül apa felé sétált- és tényleg, mitől kellene félnie? Világosabb szürke köpenyek hatalmas árnyékai - az erős harcosok-, mint Felix - csak egy pár yardnyira voltak. Jane és égető ajándéka apát a földre kényszerítette volna, miközben vonaglik a fájdalomtól. Alec megvakíthatta és megsüketíthette volna mielőtt egy lépést is tesz Aro irányába. Senki sem tudta, hogy anya elég erős-e ahhoz hogy megvédje, de én teljes mértékben bízom benne. Egy nyugodt mosollyal, Aro megfogta apa kezét. Szemei hirtelen becsukódtak majd a vállai összegörnyedtek az információ áramlása alatt. Minden titkos gondolat, minden stratégia, minden, amit apa hallott az elmékben körülötte az utolsó hónapban- most minden Aro-é lett. És még hamarabbiak - Alice összes látomása, minden csendes pillanat a családunkkal, minden kép, amit mutattam...mindez Aro-é is volt már. Anya csalódottan sziszegett, és a pajzs zavaros lett az ingerültségétől, változtatva a formáját és összehúzódva az oldalunk körül.

- Nyugi Bella! - suttogta anyának Zafrina.

Anya összeszorította a fogait, Aro folytatta az összpontosítást apa emlékeire. Apa is bólogatott, az izmok a nyakában megfeszültek, ahogy mindent újra látott amit Aro látni akart tőle, és Aro válaszait minderre. Ez a kétoldalú, de egyenlőtlen párbeszéd elég soká folytatódott, hogy már a testőrökben is nőjön a feszültség. Halk moraj futott keresztül a vonalaikon amíg Caius nem kiáltott szigorú parancsban csendért. Jane élesen előrehajolt, mint aki már nem bírja tovább, Renata arca merev volt az aggodalomtól. Egy pillanatig megvizsgáltam az erős védelmezőt, aki rémületre hajlamosnak és gyengének tűnt, noha hasznos volt Aro-nak, nem volt harcos. A harc nem volt a munkája, csak a védelem. Nem volt benne vérszomj. Újra Aro-ra néztem, ahogy kiegyenesedett, szemei villogóan nyíltak, félelmet és óvatosságot kifejezve. Még mindig nem engedte el apa kezét, apa izmai valamennyire ellazultak. Most már tudta, tudta, hogy nem vagyok se ember se vámpír, hanem mindkettő egyszerre.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés