- Érted? - kérdezte apa nyugodt, bársonyos hangon.

- Igen, értem, valóban. - értett egyet Aro és meglepő módon, majdnem meglepődöttnek hangzott. - Kételkedem, hogy vajon isten, vagy halandó látott valaha ilyen tisztán. – A testőrség fegyelmezett arca ugyanazt a hitetlenséget mutatta, mint amit én éreztem. - Sok mérlegelni valót adtál nekem, fiatal barátom,- folytatta Aro. - Jóval többet, mint amire számítottam. - Még mindig nem engedte el apa kezét, és apa feszült helyzete volt az, amit figyeltem, de ő nem válaszolt.

- Találkozhatnék vele? - kérdezte Aro- majdnem esedezve hirtelen buzgó érdeklődéssel. - Soha sem álmodtam egy ilyen dolog létezéséről a századaim során. Micsoda kiegészítése a történeteteknek!

- Miről van szó Aro? - csattant fel Caius mielőtt apa válaszolhatott volna a kérdésre. Csak a kérdés arra kényszerítette anyát, hogy a karjaiba húzzon, és védelmezőn magához szorítva ringassam a mellkasán.

- Valamiről, amiről soha sem álmodtál, kedves gyakorlatias barátom. Mérlegelj egy pillanatig, az igazság, amit szándékunkban állt szolgáltatni, többé nem alkalmazható. - Caius felszisszent a szavain meglepődöttségtől. - Nyugalom testvér. - csillapította óvatosan Aro.

Ezeknek jó híreknek kell lenniük- ezek voltak a szavak, amit mind reméltünk, a haladék, aminek a gondolata soha sem tűnt lehetségesnek. Aro meghallgatta az igazságot, elfogadta, hogy a törvény nem lett megszegve. De szemeimet apára szegeztem, és láttam az izmokat megfeszülni a hátán. Újra lejátszottam a fejemben Aro utasításait Caius-nak a mérlegelésre, és hallottam a kétértelműséget.

- Bemutatnál a lányodnak? - kérdezte apát ismét Aro.

Nem Caius volt az egyetlen, aki felszisszent erre az új kijelentésre. Apa vonakodva bólintott és még, én is megnyertem magamnak másokat. Aro tűnt mindig az öregek vezetőjének. Ha ő mellettem állt, a többiek tehetnek ellenünk? Aro megfogta apa kezét, és ő most válaszolt a kérdésre, amit a többiek nem hallottak.

- Azt hiszem a kompromisszum ezen a ponton biztosan elfogadható, ilyen körülmények között. Középen fogunk találkozni.

Aro elengedte a kezét, és apa felénk fordult, Aro csatlakozott hozzá, egyik karját mellékesen átdobva apa válla fölött, mintha legjobb barátok lennének mialatt fenntartotta a kapcsolatot apa bőrével. Kezdtek keresztülvágni a mezőn, a mi oldalunkra. Az egész őrség lépdelni kezdett mögötte. Aro hanyagul felemelte az egyik kezét, anélkül, hogy rájuk nézett volna.

- Állj, kedveseim. Tényleg nem jelentenek veszélyt, ha békésen viselkedünk.

A testőrség nyíltabban reagált, mint előtte, tiltakozó sziszegéssel és vicsorítással, de tartották a helyzetüket. Renata, az eddiginél is közelebb tapadva Aro-hoz, nyöszörgött aggodalmában.

- Mester! - suttogta.

- Ne légy ideges kedvesem - válaszolta. - Minden rendben.

- Talán magaddal kellene hoznod néhányat a testőreid közül. - javasolta apa. – Az megnyugtatná őket.

Aro bólintott, mintha ő maga is erre a bölcs megállapításra gondolt volna. Kétszer csettintett.

- Felix, Demetri.

A két vámpír azonnal az oldalán termett mindkettő magas volt és sötét hajú, Demetri kemény és sovány, mint egy kard pengéje, Felix hatalmas és fenyegető, mint egy vastüskés bunkósbot.

Mind az öten megálltak a havas mező közepén.

- Bella, - hívta apa anyát. - Hozd Renesmee-t… és néhány barátot.

Mély lélegzetet vett, a teste megfeszült az ellenkezéstől. Tudtam, hogy anyát halálra rémíti a gondolat, hogy engem oda vigyem, de bízott apában, és abban is, hogy Aro tisztességes lesz. Aro-nak két védelmezője volt az oldalán a találkozóhoz, szóval két embert vihettünk magunkkal. Egy perc se telt el, anya ki mondta azt a két nevet, akit viszünk.

- Jacob? Emmett? – kérdezte csendesen.

 Emmett, égett a vágytól, anya ezért választotta, na persze azért is mert ő olyan erős. Jacob, mert nem bírná, ki ha itt hagynánk. Mindketten bólintottak. Emmett vigyorgott. Átvágtunk velük a mezőn. Másik morajt hallottam a testőrségtől, ahogy tisztán látták a választást, nem bíztak a farkasokban. Aro felemelte a kezét, újból leintve védelmüket.

- Érdekes társasággal vagy. - dörmögte Demetri apának.

Apa nem válaszolt, de egy mély morgás szűrődött ki Jacob fogain. Néhány yardra álltunk meg Aro-tól. apa kihúzta magát Aro karja alól és gyorsan csatlakozott hozzánk, megfogva anya kezét. Egy pillanatig némán néztek egymásra. Majd Felix üdvözölte anyát halkan félreszólva.

- Hello újra, Bella. - Pimaszul mosolygott miközben tovább követte Jacob minden rezdülését a szeme sarkából.

Kényszeredetten mosolyogott az óriási vámpírra.

- Szia, Felix.

Felix kuncogott.

- Jól nézel ki. Jól áll a halhatatlanság.

- Kösz szépen.

- Szívesen. Túl rossz. . .

Megjegyzését félbehagyta, de nem volt szükség apa képességére, hogy elképzeljük a végét. Túl rossz, hogy meg kell ölnünk titeket egy másodpercen belül.

- Igen, túl rossz, nem igaz? – morogta anya ironikusan.

Felix kacsintott. Aro figyelmen kívül hagyta az eszmecserét. Fejét oldalra billentette, elbűvölve nézett rám.

- Hallom a különös szívét,- dörmögte majdnem énekelve szavait. - Érzem különös illatát. - Akkor homályos szemeit anyára emelte. - Az igazat megmondva, fiatal Bella, a halhatatlanság tett a legkülönlegesebbé, - mondta. - mintha erre az életre teremtettek volna.

Anya bólintott elismerve hízelgését.

- Tetszett az ajándékom? - kérdezte, a medálra tekintve, amit viseltem.

- Gyönyörű és nagyon nagylelkű tőled. Köszönöm. Talán kellett volna küldenem néhány sort.

Aro élvezettel nevetett.

- Ez csak egy kis apróság, ami nálam porosodott. Úgy gondoltam illeni fog az új arcodhoz, és illik is.

Hallottam egy kis sziszegő hangot a Volturi vonalak közepéből. Anya átpillantott Aro válla fölött. Aro megköszörülte a torkát, hogy visszakövetelje anya figyelmét.

- Üdvözölhetem a lányod, édes Bella? - kérdezte kedvesen.

Ez volt, amiért reménykedtünk, és tett két lassú lépést felé.  Aro találkozott velünk, arca sugárzóan boldog volt.

- Ő tökéletes, - motyogta. - Mint te és Edward. - Majd hangosabban, - Hello, Renesmee!

Gyorsan anyára néztem. Bólintott.

- Hello, Aro! - válaszoltam hivatalosan, magas, csilingelő hangomon.

Aro szemei elkábultak.

- Mi az? - sziszegte Caius hátulról. Dühösnek látszott, hogy meg kell kérdeznie.

- Félig halandó, félig halhatatlan. - jelentette be neki és a többi testőrnek Aro, anélkül, hogy levette volna elbűvölt tekintetét rólam. - Teherbe esett és kihordta ez az újszülött, miközben még mindig ember volt.

- Lehetetlen. - gúnyolódott Caius.

- Úgy gondolod, a bolondját járatják velem testvérem? - Aro teljesen meglepődött, de

Caius megrándult. - A szívdobogás, amit hallasz ugyancsak egy trükkös csalás?

Caius összevonta a szemöldökét, megbántottnak tűnt, mintha Aro udvarias kérdése letolás lett volna.

- Nyugodtan és körültekintően, testvérem, - figyelmeztette Aro, még mindig rám mosolyogva. - Tudom jól, hogy mennyire szereted az igazságod, de igazságtalan lenne ez ellen a különleges kicsike ellen tenni a származása miatt. Milyen sokat tanulni, milyen sokat! Tudom, hogy te nem lelkesedsz úgy, mint én a történetgyűjtésért, de légy velem elnéző, testvérem, amikor hozzáadok egy jelenetet, ami megdöbbentett a valószínűtlenségétől. Idejöttünk igazságra és szomorúságra várva a hamis barátoktól, de nézd mit értünk el helyette! Egy új, világos ismeret magunkról, a lehetőségeinkről.

Hívogatóan felém nyújtotta a kezét. De nem ez az volt, amit akartam. Elhajoltam anyától, felfelé nyújtózkodva, hogy ujjbegyeimmel megérinthesse Aro arcát. Aro nem reagált megdöbbenéssel, mint ahogy majdnem mindenki tette a mutatványomra; hozzászokott a gondolatok és emlékek szállásához más elmékből, mint ahogy apa. Megkértem ne bántson senkit, hiszen ők a családom, nem történt törvényszegés vagy egyéb ok a miatt bánthatna, visszajátszottam, hogy az előbb mit mondott, megmutattam a családomat.  Szélesebben mosolygott és elégedetten sóhajtott.

- Ragyogó. - suttogta.

Visszaereszkedtem anya karjaiba.

- Kérlek! - kérleltem őt.

Aro mosolya udvariassá vált.

- Természetesen nem vágyom bántani a szeretteidet, drága Renesmee.

Aro hangja vigasztaló és gyengéd volt, átvert egy pillanatra. Majd hallottam apa fogait csikorogni és mögöttünk Maggie felháborodott szisszenését a hazugságra.

- Csodálkozom. - mondta Aro elgondolkodva, látszólag nem vette észre előbbi szavai reakcióit. A szemeit váratlanul Jacobra emelte, és a helyett, ahogy a Volturi többi tagja undorral néztek rá, Aro szemei olyan vággyal voltak teli, amit nem értettem.

- Ez nem így működik. – mondta apa, az óvatos semlegesség eltűnt hirtelen érdes hangjából.

- Csak egy kóbor gondolat. - mondta Aro, nyíltan felbecsülve Jacobot, majd szemei lassan a farkasok második vonalára szegeződtek mögöttünk.

- Nem tartoznak hozzánk Aro. Nem úgy követik a parancsainkat. Azért vannak itt, mert itt akarnak lenni.

Jacob fenyegetően morgott.

- Úgy tűnik, ragaszkodnak hozzád, - mondta Aro. - És a fiatal párod és a… családod. Hűségesek. - A hangja lágyan cirógatta a szavakat.

- Elkötelezettek, hogy megvédjék az emberi életet, Aro. Ez teszi őket olyanná, hogy együtt tudjanak létezni velünk, de veled aligha. Kivéve, ha újra átgondolod ezt az életmódod.

Aro vidáman nevetett.

- Csak egy kóbor gondolat, - ismételte. – Tudod, hogy van ez. Közülünk senki se tudja teljesen ellenőrzése alatt tartani az ösztönös vágyunk.

Apa fintorgott.

- Tudom, hogy van ez. És szintén tudom a különbséget ilyesfajta gondolat és mögötte lévő cél között. Sohasem működött volna, Aro.

Jacob hatalmas feje apa felé fordult és egy félénk szűkölés szökött ki fogai közül.

- Érdekelte az ötlete a… testőr kutyáknak, - motyogta vissza apa.

Volt egy percnyi halott csend, majd dühös vicsorítások hangja szakadt fel a teljes falkából, megtöltve a hatalmas teret. Volt egy kemény utasító ugatás —Samtől, gondoltam, mivel nem fordultam meg hogy megnézzem —és a panaszkodás baljós csendbe tört át.

- Azt hiszem ez a válasz a kérdésre,- mondta Aro, ismét nevetve. - A sors megválasztotta ki mellé áll.

Apa sziszegett és előrehajolt. Anya megragadta a karját, miközben Felix és Demetri egyszerre guggolásba csúszott. Aro ismét leintette őket. Ők mindannyian visszatérek az előző testtartásukhoz, apát is beleértve.

- Milyen sokat megvitatni, - mondta Aro, hangszíne hirtelen egy elfoglalt üzletemberé volt. - Milyen sokat eldönteni. Ha ti, és a szőrős védőitek megbocsátotok kedves Cullen-jeim, muszáj tárgyalnom a testvéreimmel.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés