(Bella szemszöge)


Megláttam Edwardot, ahogy épp a partra úszott.
Ott volt Ő, teljes életnagyságban, arcán idegesség tükröződött, mégis, nekem olyan volt, mint egy megtestesült álom. Ahogy karján kirajzolódtak izmai, amikor kimászott a partra. Ahogy egyébként kócos haja, most vizesen lógott bele szemeibe. Legszívesebben beletúrtam volna, hogy ne takarja el előlem tökéletesen arany pillantását.
Vizes inge rátapadt izmos mellkasára, ami vonzotta a tekintetemet. Azt hiszem, ájulás közeli állapotba fogok kerülni, ha nem hagyom abba Edward mustrálását.
Elfordítottam a fejem.
De nem sikerült! Szemeimet vonzotta egész lénye, és pár másodperc után visszairányítottam tekintetemet rá. Visszafojtottam egy sóhajt, hisz most rettegnem kéne, ehelyett csak Edward tökéletesen kidolgozott felsőteste érdekel.
Védekező állást vett fel, amitől egyszerre Ő maga volt a tökély, és a veszély egyszerre.
Ő volt számomra minden.
- Csak nem a kis szívszerelmedet akarod megvédeni? – kérdezte Félix gúnyosan, és Edward felé indult. Heidi eközben lefogott, nehogy ki tudjak szabadulni. Bár Edward látványa teljesen megbabonázott, ezért van egy olyan érzésem, hogy egykönnyen nem tudnék megmozdulni.
Edward felmorgott, és rávetette magát Félixre. Kecsesen mozgott, akár egy ragadozó.
Előnyben volt gondolatolvasása miatt, így úgy gondoltam, most már én is akcióba lendülhetek.
Heidi karját kicsavartam, és elhajítottam. Vérfagyasztó sikolya a mellettünk lévő vámpírokat is észhez térítette. Miközben Félix Heidihez sietett, addig Edward felkapott, és beugrott a folyóba.


- Most mi lesz? – kérdeztem tőle, miközben a hátán utaztam. Már negyed órája csak futott, nehogy a Volturis testőrök utolérjenek.
- Nem tudom… - vallotta be és lehajtotta a fejét. – De megvédelek bármi áron!
- Pont ettől tartottam – susogtam, szinte hangtalanul, de ő mégis meghallotta. Megállt, és a talpamra állított. Lehajtottam a fejem. Nem most volt itt az ideje, hogy elmondjam neki az érzéseimet. Főleg a ,,majdnem” csók után.
- Kérlek, nézz rám! – kérlelt. Makacsul megráztam a fejem, mire felsóhajtott, és gyengéden felemelte az állam.
- Egy dolgot jól jegyezz meg, Bella. Akár az életem árán is megvédelek! Bárkitől és bármitől! Higgy nekem! – hittem neki, hisz aranyló szemei valami egészen új dolgot sugároztak… valódi komolyságot.
- Ne tedd! – leheltem. – Inkább menekülj, Edward! Amíg még teheted! – arcomon egy könnycsepp jelent meg, amit ő újbegyével finoman letörölt.
- Ezt már egyszer megbeszéltük – kezdte. –És egyébként is én…
- Edward! Edward! – kiáltotta Alice, ezzel félbeszakítva bátyját. Nemsokára ki is lépett egy fa mögül.
- Örülök, hogy épségben vagy… - borult a nyakamba. Szorosan átöleltem.
- Alice, mi történt? – kérdezte Edward húgától.
- Rose… Roset elrabolta a Volturi – makogta, és biztos voltam benne, hogyha ember lenne, már rég zokogna.
- Cserét ajánlanak fel… - suttogtam. – …és én beleegyezek – olyan gyorsan kezdtem el futni, ahogy csak bírtam. Nem akartam, hogy bárki a családból megakadályozzon.
Visszarohantam a vízeséshez, ahonnan Félix illatát követve eljutottam a Volturi szálláshelyéig.
Kikerekedett szemekkel néztem a táborra, ahol csaknem minden Volturis testőr látható volt.
Rosaliet sehol sem látom, ő valószínűleg Aroékkal van – gondoltam magamban, és kicsit közelebb osontam a táborhoz.


Már percek óta csak itt lapulok! Tennem kell valamit, különben a többiek ideérnek!
Mintha csak a segítségemre sietett volna, Aro hangosan megszólalt, egyenesen rám nézve.
- Bújj elő a rejtekedből, Bella! Ha átadod magadat, Rosalie Cullenek nem lesz semmi baja! – intett egyet, és Félix maga előtt lökdösve kirángatta Roset egy sátorszerűségből.
Előléptem a bokor mögül, és lassan közelebb sétáltam.
- Áhh, kedvesem, örömmel látom, hogy hallgatsz a szavamra. Az esélyed a túlélésre egyre csak növekszik – beszélt hozzám leereszkedően. Tudtam, hogy mit akar.
- Engedjétek el Őt, én pedig csatlakozom hozzátok! – mondtam magabiztosan, de legbelül apró kis darabkákra törtem szét.
- Gyors észjárásod van Bella! Ez tetszik! De előre figyelmeztetlek, Cullenéket egy ideig figyeljük, tehát a szökés eszedbe se jusson! – nevetett fel gúnyosan, majd Rose felé bökött. – Őt engedjétek el! – majd felém nézett. – Gyere ide, kedvesem! – óvatosan közelítettem felé. Mikor előtte álltam, a vállamra terítetett egy köpenyt. Rosalie még mindig hitetlenkedve állt Félix előtt, aki kicsit sem finoman megbökte. Rose megrázta a fejét, és az erdő felé kezdett menni, de még egyszer visszanézett rám.
- Köszönöm, Bella. Még meghálálom ezt neked… – susogta, majd eltűnt az erdő sűrű rejtekében. Tudtam, hogy most látom Őt utoljára.
- Üdvözlünk a Volturiban! Ha ellenszegülsz, büntetésed a halál! – Aro kivillantotta pengeéles fogait, mire én a félelemtől megborzongtam. Elégedetten elmosolyodott.
- Nem fogok emberi vérrel táplálkozni! – szólaltam meg, mikor megfordult. Egy pillanattal később a földön találtam magam, fölöttem Aro volt, aki a nyakamat fojtogatta.
- Most jól figyelj ide, amit mondok, az nem kérés, hanem parancs! Emberi vért fogsz inni, ember kell ölnöd! – sziszegte. Bólintottam.
Marcus és Caius csendesen figyelte az eseményeket, most viszont megindultak egyenesen az erdő mélyébe. A többi Volturi tag Aróval együtt követte őket.
Felsóhajtottam.
Nekem most már közöttük van a helyem.
Lassan követtem őket, egyre beljebb és beljebb a rengetegbe, de még hallottam, ahogy valaki fájdalmasan felüvölt, és tudtam, hogy Edward gyönyörű hangját már sosem hallhatom…

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés