Bekanyarodtam az utcába.
Üres. Mint mindig. Most sajnos még Bella sincs itt, hogy legalább valami jó dolog is történjen velem. Nem, semmi.
Leparkoltam a házunknál, kivettem a táskámat, és beléptem a házba. Egy apró kis cetli volt az asztalra rakva. Érdekes. Apa sose szokta az asztalra rakni az üzeneteket, hanem a hűtőre.
Odasétáltam és elkezdtem olvasni:
„Szia Edward!
Engem még nem ismersz, Alice vagyok, Bella nővére. Ma egy kis meglepetést csinálok a mi kis Bellánknak. Meg fog lepődni az biztos. Ezt csak azért írom, hogy ne lepődj meg, hogy nem megy el hozzád ma éjszaka. Bocsika. :)”
Hát ez furcsa. Melyik is Alice? A szőke hosszú hajú, vagy a rövidke hollófekete hajú? Bella említette is őt. Áá, persze. Azt mondta, hogy „A kis idegesítő pöttöm Alice”. Szóval akkor Ő a kicsi. Mosolyogtam és félbehajtottam a cetlit. Beledugtam a zsebembe, majd a konyha felé vettem az irányt.
A hűtőben találtam egy furcsa dobozkát.
Rajta egy ugyan olyan rózsaszín cetli.:
„Ezt Esme készítette neked.Láttam, hogy ízleni fog, ezért jó étvágyat.”
-Furcsa vagy Alice. – motyogtam. – De tetszik ez a kis furcsa lény.
Magamon kuncogtam.
Mikor szoktam én magamban beszélni?
Megettem a salátát, és tényleg nagyon finom volt.
-Nem találtam semmi kivetni valót benne, ezért mindent megettem, ami a dobozban volt. Volt ott még egy kis kókusztekercs, azt is megettem. A hasamat fogva dőltem le a kanapéra.
Szundítani akarok egyet. – állapítottam meg.Fél perc múlva elnyomott az álom. Furcsa dolgot álmodtam.Teljesen össze-vissza volt benne minden. Bella és Alice vigyorogtak. Csak vigyorogtak, míg Emmett a háttérben hastánccolt.Kezdett még zavarosabbá válni, mikor Leah feltűnt. Dr. Cullennel kézen fogva mentek be a terembe. Találkoztam Leah tekintetével. Ismét átvett a bűntudat…..Ekkor vége volt az állomnak.
A homlokom izzadt, a szívem kalapált.
Most meg mi a fészkes fenét csináljak?!
A bűntudatom ural engem mostanában. Talán nem kellett volna ezekkel a szavakkal illetnem Leaht…. Beszélnem kellene vele, tisztázni a félreértéseket.
Ez csak egy hülye fellángolás volt, semmi több. Nem vagyok szerelmes Leahba, csak….. csak vonzott. Furán vonzott.
Felkaptam a telefonom. Tárcsáztam a számot.
Sokáig csak néztem, majd mikor már felbátorodtam, megnyomtam a hívás gombot.
Kicsöngött, de nem vette fel senki.
Párszor még próbáltam, de nem vette fel.
Gondolom még haragszik rám. Sóhajtottam. Mikor lesz ennek vége? Már alig várom azt a napot, mikor minden gondom megszűnik. Lesz olyan egyáltalán? Nem! Nem hiszem, hogy lesz.
Öt perc múlva ismét megpróbáltam hívni. Semmi.
Akkor áthívom Bellát. – határoztam el magam. Már hiányzott. Tárcsáztam a számot, és megnyomtam a hívás gombot.
Kicsengett, de nem vette fel senki.
Ebből semmi jó nem sülhet ki! Rosszat sejtek………
Megpróbáltam egyszer,kétszer,háromszor,négyszer,ötször,hatszor,hétszer és nyolcadik próbálkozásra feladtam. Mi a franc van?
Se Leah, se Bella nem veszi fel a telefont.
Kit hívhatnék, aki tud a varázslényekről?
Gondolkozz! Edward, gondolkozz!
Megvan! Sue! Tárcsáztam a számot, és megnyomtam a hívás gombot. A második csörgésre felvette.
-Halló, tessék? Clearwater lakás. – motyogta bele Sue jól felismerhető hangja.
-Szia Sue. – hadartam – Itt Edward. Gond van. Leah hol van?
-Nem tudom. Egész nap nem láttam. Azt hittem hozzád vagy valamelyik barátjához ment, de Jacobbal az imént találkoztam és a többi falkataggal sincs.
-Tudom, én is hívtam, de nem vette fel. Ráadásul Bella sem veszi fel a telefont.
-Aww… – motyogta. Gondolom ismeri Bellát.
-Tegye félre az előítéleteit, kérem. – morogtam. Ez nem alkalmas pillanat.
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés