A lányvécé egyik fülkéjében találtam rá Rosalie-ra. Sírt.
Mit tett Emmett hogy Edward és Rose is így megbántódtak? Ha ők megbántódtak Alice és Jasper miért nem?
Csak álltam a fülke előtt, de bemenni nem mertem. Végül aztán elszántam magam, mert ketyegett az óra.
-Rose, kérlek, mondd el mit tett, amivel ennyire megbántott – térdeltem le elé.
-Megriadnál, sőt ki se néznéd ezt belőle. Én sem néztem ki, de mégis meg tudta tenni – rázkódott meg mégjobban.
-De mit tett? Kérlek Rose, ne kelljen mindent harapófogóval kihúznom belőled – könyörögtem. Egy pillantra abbahagyta a sírást, vett egy nagy levegőt és elmondta azt a három dolgot, amit Emmett tett.
-Megütött, megalázott, megbántott – lenézett rám és várta a reakciómat.
-Uram Istenem – és nem bírtam tovább, együtt sírtunk a lányvécében. Csengettek és én megígértem Edwardnak hogy ott leszünk becsengőre.
-Rose, mennünk kéne. Becsengettek – fogtam meg a kezét.
-Rendben, de szerintem mosakodj meg előtte…– állt fel, majd engem is felsegített.
-Tudom csak megígértem Edwardnak, hogy odaérünk becsengőre – siettem a csaphoz.
-Nyugi, nem lesz semmi baj. Oda fogunk érni időben – állt mellém Rose.
-Azt hiszem, így jó vagyok – álltam Rose elé.
-Tökéletes. Induljunk – húzott ki a vécéből.
Futva tettük meg az utat a teremig, de időben odaértünk. Mikor beléptünk az ajtón, Edward aggódó szemekkel vizsgálgatott minket, és természetesen észrevette, hogy én is sírtam nemcsak Rose.
-Elmondta mit tett vele az a rohadék? – súgta oda nekem.
-Igen. De én ezt nem néztem volna ki belőle – rázott ki a hideg.
Nem kérdezett tovább, vagy inkább nem kérdezhetett tovább, mert belépett a tanárunk. Az órák repültek, mint a gondolataim. ”Hogy tehetett ilyent?” „Mi legyen most?” „Rose nem költözhet el!” „Költözzön hozzánk”
Ilyen gondolatok jártak a fejemben addig míg le nem ültünk ebédelni.
-Bella, min gondolkodsz egész nap? – fogta meg kezem Edward.
-Majd elmondom, csak ne most, mert megint elkap a sírógörcs – suttogtam, hiába halotta mindenki körülöttem.
-Nyugodjatok már meg, könyörgöm, mindannyian, nem bírom ki ezeket, az érzelmeket – fakadt ki Jasper.
-Sajnálom, de ha tudnád mi történt, akkor még a saját érzelmeidet is nehéz lenne elviselni- suttogott rekedtes hangján Rose.
-Nem tudom, de érzem. Emmett gyűlöli magát, Edward gyűlöli őt és aggódik, Alice kíváncsi hogy mi történt, ti meg féltek és kétségbe vagytok esve. A sajátomat ehhez érezni már semmi lenne – válaszolt feldúltan Jasper.
-Menjünk haza és beszéljük meg – állt fel Alice.
-Rendben azt hiszem, lesz miről beszélgetni – indult kifelé Rosalie.
-Emmett, te rohadék állat – morgott Edward. Kijött belőle az állat vagy inkább a vámpír.
-Ne húzd fel magad Edward. Inkább induljatok, otthon találkozunk – fordult felénk Alice.
Edward haragosan felállt, engem majdhogy nem felrántott, és sebes léptekkel indult a parkoló felé. Egész úton csak Emmettre szabott jelzőket morogott.
-Hímsoviniszta, erőszakos, bunkó, idióta – és csak morogott és morgott, míg oda nem értünk.
~0~
A Cullen-ház nappalijába ültünk és vártuk Carlisle-t és édesanyámat. Fentről kiabálás és csörömpölés hallatszott. Megint rám tört a sírhatnék, de Jasper odaült a másik oldalamra és nyugtatóhullámokat küldött felém. Edward a kezemet simogatta. Szembe velünk Esme, ő könnyek nélkül zokogott és Alice vigasztalta.
-Miért történt ez? – kezdtem hang nélküli sírásba.
-Nem tudjuk mi sem. Emmett gondolatai közt azt látom, hogy elborul az agya és megtörtént, ami megtörtént – karolt át Edward.
-Nem volt veszekedés csak bántó szavak, fájdalmas sikítás és egy ütés. Aztán Rosalie szaladt ki az erdőbe olyan sebességgel, hogy azt hittem az ajtó is leszakad – mesélt Esme.
-Fájdalmas sikítás? Akkor Emmett meg… – kezdtem de, nem tudtam befejezni.
-Nagyon úgy néz ki – bólintott Alice.
-A csattanás az ütés lehetett? – kérdeztem mire Jasper bólintott egy kicsit. Egyre jobban bújtam Hozzá.
-Utállak. Alig várom, hogy megjöjjön Apa és Betti, és végre eltűnhessek az életedből Te mocsadék. Te voltál az az ember, aki megdobogtatta a szívemet mikor az már nem dobogott. Szerelem volt első látásra és ez nem sűrűn fordul elő az életben. Tudod, lemondtam Edwardról is, mikor téged, megmentettelek te idióta – kiabált felfelé a lépcső aljáról Rose. Ilyen hosszú beszédet még sose hallottam tőle. És ez az Edwardos rész, ezt sem mesélték de elég viccesnek hangzott így évtizedek után.
-Megjöttünk – toppant be 2 percre rá Anya és Carlisle.
-Végre. Kérlek Apa, hagyd, hogy elmenjek innen. Bella még azt is felajánlotta, hogy költözhetek hozzájuk, mert Charlie is megengedi – fordult feléjük Rose.
-Öhm, vagyis, még Apával nem beszéltem, de kérlek Anya, fűzd meg, Rád hallgat – sétáltam Rose mellé.
-Én nem szeretném Rosalie-t elengedni, még nem tudom az okát, miért akar elmenni – szólalt fel Esme.
-Majd elmondja Emmett, ha akarja, én még beszélni, sem tudok róla – ült le a fotelbe Rose.
-Kislányom, kérlek. Ne menj el – kérlelte Esme.
-Sajnálom, jó helyen leszek Belláéknál. Majd jövök látogatni, vagy Ti is jöhettek - és ezzel a mondattal Rose lezárta a beszélgetést.
~0~
Állunk Rose gardróbjában, ami körülbelül akkora, mint az én szobám. Ebből Rose válogat, ugyanis a feltételem az volt hogy csak egy bőröndöt hozhat. Az is hol fog elférni?
-Rose, kérlek. Vacsorára haza kell érnünk – kérleltem 10 perc után.
-Jaj, bocsi csak a vörös blúzomat kerestem, de már látom – mondta, levette a polcról, majd betette a bőrönd aljára.
-Látom, haladtok – lépett be Edward - Jasper szeretné tudni, hogy elviszed a kocsit is, vagy az marad? - tette fel kérdését.
-Hát nem tudom, hogy elfér-e vagy van e garázs? – Rám néztek mindketten.
-Szerintem elég nekünk az Opel is – mondtam őszintén.
-Akkor marad, de Emmett nem nyúlhat hozzá, még a közelébe se mehet – magyarázta Edwardnak miközben elkezdett gyorsabban pakolni. Felsóhajtottam.
-Rendben, ha kész vagytok, mehetünk – bólintott majd kilépett az ajtón.
-Nem látsz egy fekete csillámos tunikát? – nézelődött Rose újra. Az utolsó ruha és nem találja. Istenem milyen egy vásárlás.
-Ott van – mutattam egy magas polcra.
-Nem érem el, Edward, légyszi gyere, és segíts – mondta normál hangerővel Rosalie, majd rá 20 másodperccel Edward is ott állt mellettünk.
-Mit szeretnél?- kérdezte udvariasan Ő.
-Nem érem el azt a polcot, amin az a fekete csillámos tunika van, látod? – magyarázta Rose és felmutatott.
-Ezer örömmel leveszem, ha ez a legutolsó ruhadarab – vigyorgott Edward. Levette és még a bőröndbe is betette.
-Köszönöm – mondta Rose és ráült a tetejére, intve nekem, hogy húzzam be.
Mosolyogva segítettem neki.
-Látod Bella, nem is tartott olyan sokáig – felkapta a bőröndöt és méltóságteljesen elindult lefelé.
„Hála Edwardnak” – kuncogtam magamban.
-Mi olyan vicces? – fordult hátra Rose.
-Milyen lesz veled lakni. Végigfutattam magamba milyen lesz. Vacsorák, tusolás, alvás – kuncogtam.
-Nyugi kicsi lány, ha elhiszed, ha nem ki fogom bírni – mosolyodott el.
-Mehetünk? – fordult felénk Edward.
-Még elbúcsúzom – letette a táskát és mindenkihez odament és megölelte, kivéve Emmettet.
-Sziasztok. Vigyázzatok magatokra, mind a ketten! – lépett be a nappaliba Anyu is.
-Hogy érted hogy „mind a ketten”? – fordultunk mindannyian Anya felé.
-Charlie két nap múlva utazik egy másik megyébe. Nem mondta? – nézett rám.
-Nem, de még nem is említette. De jól elleszünk mi Rose-zal kettesben, ugye? – kacsintottam rá.
-Hát persze, meg még odaköltöztetjük, mondjuk Edwardot is – nevetett.
„Elszabadult a fantáziája” – kuncogtam.
-Rose, elszabadult a fantáziád – vigyorgott Edward mire hangosan felröhögtem. Mindenki rám nézett.
-Pont erre gondoltam én is ezért röhögök – nagy nehezen a röhögögörcsöm közben kinyögtem.
-Akkor menjetek, még segítenetek kell Charlienak pakolni, meg ilyenek – ölelt meg mindhármunkat Anyu is és indultunk.
Az autóban Rose megengedte, hogy az anyósülésen üljek, Edward mellett. Egész úton a kezemet fogta, viszont én kicsit kényelmetlenül érzetem magam, szegény Rose miatt.
-Megjöttünk – állította le a motort Ő.
-Rose, készen állsz az emberi életre? – fordultam hátra.
-Igen – bólintott mosolyogva.
-Akkor mehetünk. Úgy látom, Charlie már vár minket - bökött a veranda felé ahol égett a villany.
Csendben kiszálltunk majd átkaroltam Rose-t, megfogtam Edward kezét és úgy indultam a házhoz.
Kínos volt a csend a nappaliban, így kénytelen voltam megszólalni:
-Apu, szeretném neked bemutatni Edwardot és Rosalie-t – léptem elé.
-Sziasztok, Charlie vagyok – mosolygott kedvesen.
-Köszönöm Charlie hogy megengedte, hogy maguknál lakhassak – szerénykedett Rose.
-Ha már itt fogsz lakni, kérhetem, hogy tegezz? – mosolygott.
-Persze, köszönöm – mosolyodott el Rose is.
-Edward Anthony Masen Cullen – mutatkozott be apámnak Edward is.
-Edward, gondolom a lányom… - kezdte de, Rose félbeszakította.
-Jól gondolod Charlie. 2 napja vannak együtt – mosolygott ránk Rose.
-Szerintem menjünk fel. Megmutatom hova pakolhatsz – mosolyogtam majd a lépcső felé intettem.
-Edward – szólt utána Apám – Remélem, túléled majd Bellát – nevetett.
-Inkább neki kéne sok szerencsét kívánni Edwardhoz – nevetett Rose is.
-Köszi mindkettőtöknek – mondtuk egyszerre Edwarddal mire a ház zengett a nevetéstől.
~0~
Pakolunk megint. De most már az én szekrényembe. Szorítottunk egy kis helyet Rose ruháinak. A pakolás végeztével Rosalie szólalt meg:
-Köszönöm mindkettőtöknek, ez nem sikerült volna nélkületek – ölelt meg mindkettőnket egyszerre Rose.
-Örülök, hogy itt vagy és nem valami szállodába mentél – mondta Edward.
-Ezt Belláéknak köszönhetem – mosolygott Rám.
-Olyan, vagy mint a testvérem – már majdnem sírtam annyira meghatódtam.
-Pedig a sógornőd vagyok – nevetett.
-Akkor én most megyek. Holnap jöjjek értetek? – nézett ránk.
-Nem kell, majd megyünk az Opellel – rázta a fejét Rose.
-Akkor kikísérlek – mentem az ajtó felé majd le a lépcsőn.
-Jó, hogy veled lesz – ölelt meg, amibe beleborzongtam.
-Lesz, aki vigyázzon rám, mi? – kacsintottam, de csak egy huncut mosollyal válaszolt.
-Szeretlek, vigyázzatok magatokra – mondta majd egy édes csók után kilépett az ajtón.
Rohantam fel az emeletre. A szobába érve láttam Rose-t, ahogy az ablakon bámul kifelé, tudom hogy hallott minden szót.
-Sajnálom – suttogtam.
-Nem a te hibád. De Edward tényleg igazat mondott, fülig szerelmes beléd –mosolygott majd megölelt.
-Na gyere, essünk túl az első emberi vacsorádon – nevettem. Olyan boldog voltam, hogy madarat lehetett volna velem fogatni.
A konyhában már ott volt Apám.
-Mit együnk vacsorára? – kérdeztem.
-Mondjuk tojásrántotta – adott ötletet Rose.
-Apu ülj le, nézd a meccset és szólunk, ha jöhetsz – mondtam Neki.
-Rendben de oda ne égessétek – nézett ránk.
-Nem fogjuk – nevettünk.
Rose tökéletesen készítette a rántottát ahhoz képest, hogy most tette életében először.
A vacsora békésen telt, apu is megismerte Rose-t közelebbről és láttam rajta hogy nagyon megkedvelte.
A fürdő úgy lett beosztva, hogy először Én, utánam Rose majd Apu fürdik. Láttam Rosalie-n hogy Emmett fájdalmat okozott neki, és hogy boldog de inkább hagytam hadd, gondolkozzon. Békésen feküdtünk egymás mellett mikor engem elnyomott az álom.
Utolsó gondolatom az volt hogy ennél tökéletesebb de szomorúbb napot még nem éltem meg.
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés