(Rebecca szemszöge)

Mikor megérkeztem a Cullen házba Rosalie várt rám dühösen.

- Rebecca beszélnünk kell!- eléggé idegesnek tűnt, de nem tudtam az okát.

- Hol van Edward?- kérdeztem kíváncsian. Mégis csak miatta vagyok itt.

-Hát pont róla akarok beszélni. Van egy kis gond.

- Mi? Miféle gond?- erre igazán nem számítottam.

- Nyugodj le, kérlek!

- Nem nyugszok le. Beszélj már végre!- ordítottam rá.

- Szóval ma véletlenül kihallgattam Alice és Jasper beszélgetését. A húgomnak látomása volt. Méghozzá Edwardról és egy emberlányról.- az utolsó mondatot képtelen voltam felfogni.

- Mégis mit akarsz ezzel mondani?

- Edward szerelmes lett ebbe alányba.

- Biztos tévedsz. Egy emberbe? Még Edward se ostoba ennyire.-bár ezt csak a magam megnyugtatására állítottam.

- Miután Alicet kifaggattam, az első útam a kórházba vezetett. Számonkértem Carlisle-on ezt az ostobaságot. Edwarddal össze is vesztem miatta.Miután elhagytam Carlisleirodáját meglátogattam a titokzatos idegent. Az a kis liba úgy beszélt velem, mint egy utolsó senkiházival. Végsőkig fokozta a türelmemet, míg nem elvesztettem azt. Balszerencsémre megfenyegettem, amit Edward is meghallott. Nem tudod elképzelni mennyire védte őt. Beleszeretett, ez biztos. Rebecca, muszáj valamit tenned. Különben az a kis ember még elveszi tőled a bátyjámat.

-Rosalie szavai sebet ejtettek a szívemen. Annak a kis senkinek sikerült megszereznie Edward szerelmét, amire én képtelen voltam. Hisz csak azért van velem, mert... Ááá. Ez lehetetlen. Muszáj valamivel levezetnem a feszültségem. Megfogtam az első kezembe akadó vázát, és a földhöz dobtam. Már indultam volna a második felé, de Rosalie megakadályozott.

- Ezzel nem oldasz meg semmit. Csak rontasz a helyzeteden.

- Igen? Akkor megmondanád, hogy mégis mit tegyek?- kérdeztem tőle ingerülten.

- Van egy tervem.- mosolygott rám sejtelmesen.

Ahogy hallgattam Rosaliet, egyre inkább egyetértettem vele.

- Tetszik. Nagyon tetszik-vigyorogtam rá.

- Akkor szövetségesek?

- Szövetségesek- nyújtottam felé a kezem, amit ő készségesen el is fogadott.

A nap további részében kidolgoztunk minden apró részletet a tervünkkel kapcsolatban.Mikor meghallottam Edward Volvojának a hangját, sugárzó mosollyal indultam le a nappaliba. Mikor meglátott kikerekedett szemekkel nézett rám. Szóhoz se jutott a döbbenettől.

- Re...Rebecca...Mit...mit keresel te itt? Azt hittem később jössz.

- Úgy volt, de már nem bírtam tovább nélküled. Nem is örülsz nekem?

- De, csak...  csak megleptél.

- Hiányoztál- és a nyakába vetettem magam. Szájon akartam csókolni, de eltolt magától.

- Mi a baj?Olyan feszültnek látszol?- mintha nem tudnám. Biztos most is arra a lányra gondol. Még érezni rajta az illatát.

- Semmi. Nincs semmi baj- próbált egy mosolyt az arcára erőltetni, de én átláttam rajta. Akkor sem eresztelek a karmaim közül Edward Cullen. Te az enyém vagy.

Az elkövetkező egy hétben minden idejét velem töltötte, se gondolatban mindig máshol járt. Észrevettem ugyan, de sosem céloztam rá egy szóval sem. Minden nappal közelebb éreztem a győzelmem pillanatát. Egy délután fülig érő mosollyal lépett be a szobámba Rosalie.

- Becky. holnap. Holnap jön. Alice látta. Holnap végre bosszút állhatunk rajta.

- Ez komoly? Istenem, ez fantasztikus. De ne felejtsd el Edward elől elrejteni a gondolataidat.

- Hát ez csak természetes. Győzelem?

- Győzelem- válaszoltam, és pacsiztunk egyet. Mint két kislány. De diadalomra szomjazó kislányok. Este Carlisle családi kupaktanácsot szervezett a nappaliban, és be is jelentette a hírt. Edward arca eltorzult a fájdalomtól. Szenvedj csak, te kis áruló. Miután véget ért a megbeszélész visszavonultunk a szobánkba. Egyikünk se szólt a másikhoz. Mindkettengondolkoztunk. Mindketten ugyanarról a személyről, csak más okokból kifolyólag. Annyira elszaladt az idő, hogy csak reggel ébredtem föl a gondolataimból. Lazítás képpen elmentem fürödni. Nem tudom mennyi ideig lehettem itt, de egyszercsak dörömbölést hallottam.

- Becky? Becky, élsz még? Ha nem tudnám, hogy lehetetlen, azt hinné, hogy belefulladtál a kádba.- áh. Csak Rosalie az.

-Megyek már-gyorsan magamra tekertem egy törölközőt, és kinyitottam az ajtót.

- Mi ilyen sürgős?

- Mindjárt itt van. Egy óra múlva.

- Mi? Addig még el kell készülnöm. Segítenél?

- Hát persze.

Az elkövetkező egy órában Rosalie megcsinálta a hajam, és a sminkem. Végül egy diszkrétnek nem igazán mondható ruhát adott rám. Mikor belenéztem a tükörbe, elképedtem. Egyszerűen lélegzetelállítóan néztem ki. Na ezt neked kiscsaj. Ebben a pillanatban meghallottuk Carlisle autójának hangját.

- Siessünk-szóltam oda Rosalienak.

Mikor leértünk a nappaliba, már mindenki ott volt. Mindeki szemébe valami mérhetetlen csillogást véltem felfedezni. Engem bezzeg ennyire nem vártak. Még ki is löknének a házból, ha tehetnék. Alice izgatottságát nem leplezte. Már Jasper sem volt képes visszafogni őt. Amíg ő az ajtóhoz rohant, hogy kinyissa, én Edwardhoz simultam. Ebben a testhelyzetben vetette ránk az első pillantását a lány. Ezt, neked. Meglepődöttségét, és csalódottságát nem is titkolta. A válaszom erre, csak egy ezer wattos mosoly volt.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés