Hallottam a tűz sercegését, lábak trappolását a fűben.

Tudtam, hogy valaki megmentett, azt is tudtam, hogy még élni fogok, de egyéb dolgokban teljesen tanácstalan voltam.

-         Na és a keze? – kérdezte az imént halott aggódó hang.

-         Rendbe jön, ne aggódj. – bíztatta őt egy kislányos hang. – Láttam.

-         De olyan mozdulatlan. – cáfolta meg a megnyugtatást a hang.

-         Edward, ne aggódj már, rendbe jön. – mondta a hang. A felismerés úgy csapott belém, mint a villám. Edward az! Már tudom!

-         Köszönetet kell még mondani a vérfarkasoknak. – mondta a nyugodt hang. Carlisle?

-         Jasper..? – kérdezte Edward.

-         Igen? – kérdezte a bátyámtól. Tehát Jasper is itt van?

-         Hall minket? Meddig lesz eszméletlen? – kérdezte

-         Hall minket, mert érzem benne e felismerés érzését. Alice elvisz téged hozzánk, hogy Bella vadászni tudjon, aztán visszamegyünk.  Rendben?

-         Oké, Jasper, de vigyázatok rá. – aztán nem hallottam semmit sem. Megint elsötétült minden. Pár perc múlva (amiket én óráknak érzékeltem) finom, édes illat csapta meg az orom. Csörgedező vére csábító volt. Dobogó szíve egyenesen elbódított. Nem tudom mikor álltam fel, és mikor támadtam rá, de csak akkor eszméltem Vére csillapította a torkomban lévő kaparást. S most már éreztem a testrészeim. Újra a régi Bella lettem. Az érzékszerveim kitisztultak, a látásom is tökéletes volt. Éreztem mindent. Csokoládék,kelő kenyér, fahéj, fenyő, és kakaó illatát. Mind-mind vámpír illat volt. Mikor tele voltam már, zsírosan, akkor abbahagytam, és a családomra néztem  Eléggé rosszul nézhettem ki, mert Esme aggódóan vizslatott, úgy mint Rose. Emmett csak vigyorgott. Motyogott egy ,,Mindig is tudtam, hogy szívós egy csaj!”-t és átkarolta Rose-t. Jasper nem velem foglalkozott, inkább az erdőt kémlelte.

-         Jól vagy….Bells? – kérdezte Carlisle.

-         Igen. – jött a rekedtes válasz. – Hol van Leah? Hol van Edward?

-         Edward nálunk van, kedves fiú. – mondta Esme.

-         Leah pedig visszament La Pusba. – mondta Carlisle

-         Értem. – mondta, s a hangom ugyanúgy rekedtes volt, de mégis éreztem; Én vagyok.

-         Biztos, hogy jól vagy? – kérdezte Rosalie. – Nem fáj semmid?

-         Éppenséggel fáj, de kibírható. – mondtam.

-         Annyira aggódtunk érted. – mondta Esme. Nem érdekelte a véres ruhám, sem az összegubancolódott hajam, megölelt. – Nem tudtuk ki lehet, azt sem tudtuk hol vagy. Nem tudod milyen érzés volt. Szörnyű. Azt hittem elveszítünk.

-         De ki volt az? – kapcsolódott bele Emmett a beszélgetésbe. Eddig csendesen figyelte beszélgető párosunkat.

-         Egy vörös hajú nő. A nevét nem mondta, de… - Carlislera néztem jelentőségteljesen. – Azt mondta, hogy Carlisle meggyalázta, és neki akart szenvedést okozni, hogy engem megkínoz és megöl… - Carlisle szeme kitágult.

-         És Leah Clearwaterrel mit akart kezdeni? – kérdezte

-         Tudta, hogy olyan ember vagy, hogy sok mindent magadra vállalsz. Ezért még a fájdalmadhoz bűntudatot is akart. Arra gondolt, így mindenképpen megbosszulja azt, amit tettél.

-         Tehát azt mondod vörös hajú volt. – töprengett Carlisle. – Olasz akcentusa volt?

-         Igen, pontosan olyan, mint nekem. – helyeseltem. Valóban, a nő erős olasz akcentussal beszélt. Katonái közt színes bőrű teremtmények is volt. Talán Carlisle már sejti ki is volt a támadóm?

-         Serena volt. – mondta. Nem mesélt erről a nőről, abban biztos vagyok.  – Serena Volturi. – mondta. A Volturi név hallatán a hideg is kirázott. A Volturi egy királyi család. Túlságosan jól ismerem őket, ahhoz, hogy örökre megutáljam őket. Emberek vérén élnek, nem kímélnek senkinek sem. Magának Carlislenak sincs, aki pedig Aró – a vezetőjük – barátja. Aró furfangos vámpír, egyfajta gyűjtő. Minden vámpírt befogad, de leginkább a különleges képességű vámpírok kellenek neki. Például Alice, és én is.

-         Mit keres Ő itt? Miért nincs Volterában?

-         Azért, amiért téged is elrabolt. A Volturi, gondolom elengedte őt.  Nincs képessége.

-         De Aró senkinek nem kímél. – mutattam rá a tényre.

-         Valóban, senkinek. – gondolkodott el.

-         Mostantól kétszer akkora védelemben leszel – jelentette ki Jasper. Most szólalt meg először. – Ez a nő nem fogja feladni. És az újszülöttek sem. Gondoljatok csak bele. Megöltük a fél társaságot. Mi lesz még itt?

-         Szuper. – kurjantott Emmett. – Végre lesz egy kis buli!

-         Hpm.. – morogtam.

-         De makacskodj Bella. – veregette meg a vállam. Fájdalmasan sziszegtem. – Jól vagy?

-         Ha talán nem a fájós vállát veregetnéd meg a nagy mancsaiddal, drágám, akkor talán nem fájna neki, érted mackó? – kérdezte gúnyosan Rosalie. Természetesen ez nem tetszett neki.

-         Ne haragudj. – kért bocsánatot Emmett.

-         Ugyan már. – legyintettem. – Semmi nem történt. Most pedig, szeretném látni Edwardot és a nővéremet.

-         Ez természetes, drágám. – mondta Esme.

Azzal elindultunk a ház felé.    

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés