(Rebecca szemszöge)

Amíg ez a kis csöves az ajtóban állt földbegyökerezett lábakkal, én végig futtathattam a szemem rajta. Semmi különleges dolgot nem láttam rajta, amiért Edward beleszerethetett. De nézzük meg még egyszer! A haja. Hát az kész röhej. Szerintem még életében nem találkozott fodrásszal. Ettől a hajtól Hajas Laci már rég szívinfarktust kapott volna. Az arca. Hát...hm... Semmi festék. Az arcszíne pedig... Ha képen látnám halottnak hinném. Na, jó, menjünk tovább. Tokája van, semmi melle, úszógumi, combja túl vastag. A ruhája pedig.... Jesszus! Valaki hozzon egy vödröt, mert mindjárt kidobom a taccsot. Ez nem ismeri a divatot? Semmi nőies nincs benne. Hogy is fogalmazzak... nem túl szofisztikált jelenség. Gondolataim közül Alice nyávogása szakított ki.

- Jaj, már annyira vártalak. Olyan jó, hogy végre itt vagy. Nagyszerűen fogjuk magunkat érezni.- sipítozta ennek a libának. Jaj, remélem tetveket nem hozott. Biztos, ami biztos, majd kitakarítok.

- Köszönöm a vendéglátást.- eresztett el egy mosolyt Brittany. Brittany? Jaj, hogy is hívják ezt a csajt? Sose volt túl jó a memóriám. Elvégre aki szép, annak nem kell agy.- Esetleg bemegyünk?

- Jaj, hogy én milyen buta vagyok. Persze, gyere be. Csak tudod, túlizgatott vagyok.- felelte Alice. Hogy tud ezzel szóba állni?

- Azt észrevettük- vágta oda Jasper. Na, végre. Valaki legalább az én oldalamon áll.

- Ő itt Jasper. A férjem. Ne foglalkozz vele! Én se szoktam-válaszolta Alice, majd nyelvet öltött rá. Hogy ez mennyire gyerekes viselkedés. Nem igaz, hogy ennyi év után se tudott még felnőni. Látszik, hogy csak én vagyok tökéletes.

- Köhöm...- köszörülte meg a torkát Emmett. Felettébb vidámnak tűnt. Csak nem valami csínytevésen töri a fejét? Remélem nem. Ki nem állhatom a vicceit. Roppant bosszantóak.

- Ő itt a bátyám. Emmett. Vigyázz vele! Szeret humorizálni, de néha túlzásba viszi.

- Nem is- válaszolta duzzogva pockoska.- Mizu csajszi? Mi szél hozott erre? Remélem, lesznek vicces dolgaid. Pl: elesni egy vámpírokkal teli házba. Tényleg. Tudod, hogy hívják a vámpírok adminisztrátorát?- mintha valakit is érdekelne.

- Nem. Nem tudom. Hogy?- kérdezte kíváncsian a csaj. Jaj, most mit játssza itt az agyát? Esküszöm, ha nem lenne ilyen csodálatosan festett a körmöm, felpofoznám.

- Vérelszámoló.- és Emmett nevetésben tört ki. OH MY GOD! Ilyen rossz viccet még életemben nem hallottam. Na, mindegy. Edi fiú előtt meg kell játszanom magam.  Esmének sem tetszhetett a vicce, mert nyakon vágta. Már azt hittem itt csak debilek élnek.

- óóó. anyu. Ezt miért kellett?- kérdezte Emmett és ártatlan ábrázattal pislogott rá. Cöh. Azt hiszi tud pislogni? Akkor még engem nem látott.

- Szia. Esme vagyok. Ennek a nagy gyereknek az anyukája. Meg persze a többieké is.- mosolyogva nyújtotta oda neki a kezét. A kiscsaj kapott az alkalmon, és átölelte. Mindenki kővé dermedt. Most dobhatom majd ki Esme ruháit. Köszike.

- Köszönöm. Én Bella vagyok- válaszolta, amikor elváltak egymástól. Ebben a pillanatban Rosalie termett előtte levakarhatatlan vigyorral az arcán.

- Szia, Bella. Nem tudom, ismered e már Rebeccat. Ő Edward barátnője.- hm... most megkapta. Már biztos azon agyal, hogyan húzzon el innen. De felemelő érzés lesz őt megalázni. Már épp elkönyveltem a győzelmem, amikor ez a kis liba felemelt fővel elém lépett.

- Szia, Bella vagyok. Örvendek, hogy megismerhettelek- nyújtotta a kezét felé. Egy apró mosolyt is eleresztett. Nagyon meglepődtem nyugodtságától. Mit művel ez a hülye? Most őrjöngenie kellene. Lehet, hogy okosabb, mint hittem?

- Rebecca vagyok-végül úgy döntöttem, hogy kezet rázok vele. Még szerencse, hogy vámpír vagyok, így biztosan nem kaphatok el tőle semmilyen fertőzést. Módfelett mulatságosnak találta, milyen ideges lettem. Ez a csaj szórakozik velem? A kérdésemre hamar választ is kaptam, amikor Edwardhoz lépett, majd átölelte. Edi kicsit meglepődött, de aztán szorosan visszaölelte. Még csak meg sem próbálja előttem letagadni, az érzéseit? A köd leszállt az agyamra. Kirohantam a házból, be az erdőbe. Néhány fát átküldtem a túlvilágra. Később, mikor már valamennyire megnyugodtam, letelepedtem egy fa aljába. Az állatok kíváncsisággal figyeltek. A szarvasok szemében sajnálatot véltem felfedezni. A sajnálatnál borzalmasabb dolog nincs. A sajnálat megalázza azt, aki iránt érezzük. Azt az embert kiszolgáltatottá teszi velünk szemben. Védtelenné. Hát nem sajnálkoznunk kell, hanem érezni. Igen! Én érzem ezt a mérhetetlen gyűlöletet a lánnyal szemben. Nincs más választásom tehát, minthogy végrehajtsam a tervet. Felugrottam, és szélsebesen száguldottam vissza a Cullen házba. A hév vitt előre, így véletlenül kicsaptam a bejárati ajtót. Mindenki várakozásteljesen nézett rám. Várták a dühöt, a mérget,a tajtékzást, a kiabálást. Várták, hogy a lányra vessem magam. Nem szóltak, nem mozdultak, csak vártak. De én meglepetést okoztam nekik. Lassan Bella elé vonultam, letérdeltem, majd így szóltam.

- Ne haragudj, kérlek. Nem tudom mi ütött belém. Elvesztettem a józan ítélőképességemet. Meg tudsz nekem bocsájtani?- néztem mélyen a lány szemébe. Ha ez nem használ, akkor semmi. Bella félénken körbenézett, majd amikor Edwardtól egy bólintást kapott, megszólalt.

- Persze.Én nem haragudtam rád.- na, persze. Nekem te csak ne hazudj! De a célra gondolok. Ha már ennyire meghitt a helyzet, ideje elrontanom. Hogy én mennyire rossz kislány vagyok.

- Kiengesztelésül szeretném, ha velem és Rosalieval töltenéd az estét. Beszélgethetnénk, és jobban megismerhetnénk egymást. Mit szólsz?- segélykérő pillantásokat küldött Alice felé, de amikor látta, hogy hasztalan belement.

- Rendben.

- Ez nagyszerű. Akkor szerintem máris felmehetnénk Rosalieék szobájába.-válaszoltam nyájasan. Ennyi nyáltól lassan megfulladok.

- Jaj, és megcsinálhatnánk a sminked, a hajad- mondta tapsikolás közepette Rosalie. Nagyon jól játssza a szerepét. Elkezdtem Bellát húzni a lépcső felé. Ő megtorpant, visszafordult, majd ennyit mondott.

- Jó éjt.

- Érezzétek jól magatokat- kívánt minden jót Esme. Jaj, ha sejtené.

Szerencsésen sikerült felcipelnünk Bellát a szobába. Az ajtóból még utoljára kikiabáltam.

- Senki se zavarjon. Ez rád is vonatkozik Emmett.- ezzel bezártam magunk mögött az ajtót.

(Edward szemszöge)

Kissé meglepett ugyan Rebecca viselkedése, de örültem, hogy végre belátta jobb békességben élni. De a családom aggodalmát nem tudtam semmissé tenni.

"Jaj, remélem nem lesz semmi baj."- gondolta Esme.

"Olyan kis védtelen szegény."-kontrázta Carlisle.

- Kérlek, bízzatok bennem. Nem láttam semmi aggodalomra okot adó gondolatot Rebecca fejében. Sőt még Rosalie is arra gondolt, hogy megpróbál kedves lenni vele. Nyugodjatok meg. Tudom mit csinálok.

- Rendben Edward. Bízunk benned.-veregetett vállba Carlisle.

- Köszönöm. De most ha megbocsájtotok elmennék vadászni.-igazából semmi szükségem nem lenne rá, de megőrjítenek a gondolataik.

- Menj csak, kedvesem.-válaszolta anyai mosollyal Esme.

A szokásos rétemre vonultam el gondolkozni. Szerettem itt lenni. Itt mindig szabadjára engedhetem a fantáziámat. Itt elképzelhetem, ahogy Bellát a karjaimban tartom. Ahogy lassan a füléhez hajolok, majd belesuttogom: " Veled csodálatos hallgatni a csöndet." Majd hallom a felgyorsult szívverését, amitől melegség tölti be a halott szívem. A leheletem súrolja a nyakát, amitől ő megborzong. Ettől egy hatalmas mosoly terülne el az arcomon. Korábban úgy véltem, én egy jégcsap vagyok, de Bella felolvasztott. De mi értelme ennek az önsanyargatásnak? Semmi. Hisz ez csak egy álom. Egy szappanoperában lehet elnyerném Bella szerelmét, de ez a valóság. Nekem kötelességeim vannak. Van a szükséges, a kell és a lehet. A lehet nem előzheti meg a szükségest. Milyen kár, de ez az igazság. Na, elég a kínzásból Edward Cullen! Felnőtt férfi vagy, nem futamodhatsz meg a gondjaid elől. Most felemeled azt a csontos segged, visszamész a házba, és vállalod a tetteid következményét. Egy harcos sohasem futamodik meg. És te harcos vagy. Nem egy gyáva alak. Sipirc vissza. Amikor hazaértem Esme, Carlisle és Emmett tvztek a nappaliban. Észrevettek, de nem szóltak semmit sem. Még a gondolataikat is próbálták elterelni. Nagyon hálás voltam ezért. Úgy gondoltam felmegyek a szobámba, és hallgatok egy kis zenét. Nyugodtnak éreztem magam, mígnem meg nem láttam valamit az emeleten. Ettől a valamitől teljesen lehidaltam. Ekkor rájöttem, hogy az élet nem egy habostorta, és nem minden az, aminek látszik. Hisz a valóság is befolyásolható.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés