(Alice szemszöge)

Még mindig itt állunk az erdőben. Jacob az imént közölte velünk, hogy egy véres kardigánt találtak, ami Belláé. Na most, a helyzet az, hogy ha nem bukkannak a nyomukra időben akkor valószínűleg a legjobb barátnőm már nem fog élni, mivel vagy Victoria, vagy maga a vérveszteség végez vele.
- Nem, ezt nem hiszem el! Mit csináljak most? A képességem nem hat rájuk – morogja ekkor bátyám.
- Ezt meg hogy érted? – kérdeztem.
- Amikor ott voltam a határnál… Én… nekem hallanom kellett volna a gondolataikat, hiszen arrafele mentek el. Egyszerűen semmi olyan nem hat rájuk, amivel sikerülne őket megtalálni. Nem látod őket, mert a farkasok területén vannak. Nem érezzük őket, ahogyan a farkasok sem, és nem hallom a gondolataikat – mondta, majd rácsapott az egyik közelében lévő sziklára.
- Majd valahogy megoldják.
- De ott kéne lennem! Nekem kéne segítenem! – Már kiabált.
- Az addig rendben van, hogy segíteni szeretnél, de épp az előbb mondtad, hogy a te képességed sem használ – próbáltam győzködni, de mintha rám sem figyelne, továbbra is dühös volt, főképp a tehetetlenség miatt. Ekkor megfogtam a karját. – Edward! Nem tehetünk semmit! Kérlek, nyugodj meg – mondtam, bár tudtam, hogy valószínűleg ez sem használ, hiszen én is ideges voltam, csak nem mutattam.
- Ha a kezeim közé kaparintom azt a nőszemélyt, én esküszöm, hogy... – Itt egy dühös morgásba fulladt a mondat, mialatt az öklét igen erősen összeszorította. – Valahogy át kell jutnom a határon.
- Nézd, nem szívesen mondom, de bíznunk kell bennük. Ha most átmész a határvonalon, akkor azzal csak harcot szítasz és nem érnénk el vele semmit, hiszen te sem tudnád hamarabb megtalálni a rejtekhelyet. De abban biztos lehetsz, hogy Victoria fizetni fog Bella miatt! Kérlek, én csak nem akarlak elveszíteni!
- Jó, rendben! – mormogta. – Igazad van. Én... most visszamegyek a házhoz – motyogta , miközben abba az irányba mutatott, amerre menni készült.
- De ugye nem csinálsz valami őrültséget? - kérdeztem, miközben fürkészőn néztem rá.
- Nem, ugyan, hova gondolsz - válaszolta, mire kissé megnyugodtam, bár azért úgy döntöttem szemmel tartom, viszont igyekeztem elrejteni ezt a gondolatot bátyám elől.
Amint elindult, néhány másodpercig még maradtam, aztán követni kezdtem, de óvatosan, nehogy észrevegyen. Mikor megpillantottam a házunkat, hangosan fújtam ki a levegőt, mert éreztem az illatát. Igyekeztem kiüríteni a fejem, de aztán a végén úgy döntöttem, hogy inkább majd magyarázkodok, de meg kell néznem, hogy itt van-e. Ezért felmentem a szobájába, ahol őt nem találtam, viszont ahogy körülnéztem, a polcon hevert egy kis cetli. Gyorsan elvettem, majd olvasni kezdtem.
„Alice!
Gondoltam, hogy követni fogsz, ezért is kellet nagyon sietnem. Bella az életem, nem hagyhatom, hogy baja essen. Egyszerűen nem veszíthetem el újra, szóval most akárhogy is, de megtalálom. Talán tévedtem és csak a hangulatom miatt nem hallottam a gondolataikat. Egy próbát megér. Átmegyek a határon, ellenben megígérem, titeket nem fognak megtámadni a farkasok, majd kimagyarázom, így nem lesz gond.
Ne próbálj meg utánam jönni!
Ha valami rosszul sülne el, akkor mondd meg a többieknek, hogy sajnálom.
Edward”
A végét már csak futás közben olvastam el.
Olyan gyorsan rohantam a határ felé, ahogy csak tudtam.
Miért nem hallgat rám? Miért ilyen önfejű? Méghogy kimagyarázza? – gondoltam vissza a kis levélkére, amit a házban találtam helyette.
A francba, a francba, a francba... – mondtam magamban. Eközben még mindig folytattam utamat La Push határa felé. Azonban a telefonom ekkor megcsörrent. Úgy vetem fel, hogy oda sem néztem ki hív.
- Hallo! – szóltam bele.
- Alice! Szia! Tudom, hogy nem a legjobbkor zavarlak, de van valami hír? – kérdezte apám. Oh, tényleg, elfelejtettünk nekik szólni. Nem, most még nem mondom el, ne aggódjanak feleslegesen.
- Nem, nincs. Csak várjuk, hogy legyen bármi fejlemény – hazudtam.
- Edward jól van? Hogy viseli?
- Nehezen, de még bírja.
- Beszélhetnék vele?
- Öhmm… nem, mert éppen a háznál van.
- De itt nincs, az biztos, mert láttuk volna. Most mi épp a háznál tartózkodunk.
- Oh, házat mondtam? Úgy értettem, hogy a… fáknál. Igen, elment vadászni, mert nagyon, de nagyon feszült volt, ami persze érthető, de mindegy. – Ekkor értem a határhoz, gyorsan körülnéztem, majd átléptem rajta.
- Biztos, hogy jól vagy, Alice?
- Igen, hát persze, rendben vagyok, de nekem most mennem kell. Szia. – Meg sem vártam, míg válaszol, letettem a telefont. Még mindig Edward illatát követtem, bár most már nehezebb volt, mert az egész terület átható kutyaszagban úszott. Én nem akarom megbántani a farkasokat, pláne, hogy ennyit segítenek Bella keresésénél, de a szaguk az rémes, persze, ők is ezt mondják a miénkről. Mondjuk, mit várok? – Ellenségek és akkor még legyenek jó illatúak a másik számára. Na jó, azt hiszem, hogy kezdek megbolondulni. De most komolyan, ilyeneken gondolkodni ebben a helyzetben, az már kész őrültség. Azonban tovább nem filozofálhattam ehhez hasonló elmésségekről, ugyanis megláttam Edwardot, ahogy éppen beszélget a farkas alakban lévő Jacobbal. Jöttemre bátyám mérgesen nézett rám.
- Alice, mégis mit keresel itt? Megmondtam, vagyis írtam, hogy ne gyere utánam!
- Igen, ahogy azt is, hogy majd „kimagyarázod”, mi? Neked teljesen elment az eszed! – közöltem mérgesen. – És amúgy van valami újság? – kérdeztem már kicsit higgadtabban.
Edward ránézett Jacobra, aki minden bizonnyal, gondolatban üzent neki.
- Még nincs – válaszolt immár felém nézve, majd visszafordította a fejét.
- Nézd, sajnálom, de meg kell engedd, hogy segítsek… – Köhintésemre, kijavította magát. – segítsünk a kutatásban. Tudom, hogy ott a szerződés. Igen, tudom, hogy miben egyeztünk meg, de kérlek. Bella neked is fontos, ezt tudom. Én csak… szeretném megtalálni. – Jacob egy ideig maga elé nézett, majd lassan bólintott, aztán futni kezdtünk.
- És hol? – hallottam meg Edward kérdését, mire ránéztem, ő meg csak megvonta a vállát. – Éppen azt ecseteli, hogy eddig mit csináltak az előkerítés érdekében. – Néhány másodperc múlva újra megszólalt, de megint nem hozzám intézve szavait. – Valószínűleg az egy hamis nyom volt. Egyáltalán nem arra mentek. Igen, tudom, hogy nem érezzük őket, de szerintem azt csak amolyan biztosítékképpen használták. Na és ha… Honnan tudtad, hogy erre gondoltam? Hát persze, kölcsöncsórtad a képességem, igazán lehetséges. Jó, de mi van, ha beválna? Rendben, hogy már próbáltátok, de ti nem vagytok vámpírok. Én jobban érzem. Nem, nem azt akartam mondani, hogy nincs jó szaglásod. – Kezdett kicsit elegem lenni, ebből a fél párbeszédből, mert nem igazán értettem semmit. – Jó, talán tényleg hülye ötlet. És akkor mi legyen? Nem ezt csináltuk eddig is? – Rendben, most lett elegem abból, hogy nem tudom, miről beszélnek, ugyanis most ez egy igazán komoly helyzet. Már éppen rájuk akartam szólni, amikor is, meghallottunk egy hangos kiáltást, mire Edwarddal összenéztünk és szélsebesen rohanni kezdtünk abba az irányba.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés