Reggel, amikor felébredtem eléggé kába voltam. Az agyam hirtelen túl sok információt fogadott be. Az első, hogy Jacob egy vérfarkas. A második, hogy nála már megtörtént a bevésődés vagy minek nevezik.De azt mondta, amikor meglátott engem vagy mondjuk inkább hogy fellökött, akkor már csak én számítottam neki. A harmadik, hogyha Bella megtudja, hogy Jacob már nem néz úgy Renesmeere akkor én nagy veszélybe kerülök, mert Bella úgy gondolja, hogy Jacobnak Nessie mellett kell maradnia. De Jacob már nem tud úgy gondolni rá, ahogyan rám. A negyedik hogy Jacobnak fogalma sincs miért mentett meg engem Edward. De ezt igazából én se tudom. Talán Jake miatt. De az ő elmondása szerint annyira azért nincsenek jóba. Egy valami azért biztos, ha ő, akkor nincs, ott akkor már nem élnék, mert aki megtámadott az egy vámpír volt. Összerezzentem, amikor erre a szóra gondoltam. Olyan rémisztően hangzik. De Jacob valamit titkolt előllem. Amikor rákérdeztem, hogy miért ijedt meg annyira mikor rájött mennyit tudok, azt mondta, hogy csak féltett, De én láttam a szemébe, hogy hazudik. Tegnap este a beszélgetésünk után, hazakísért. Megígérte, hogy találkozunk a suliba. Kíváncsi leszek, Mia képére mikor meglátja, hogy Jacob nekem köszön majd. Mert szerinte a „Sam bandája” senkivel sem áll szóba. Embryt kivéve mert ő mindenkivel beszél. A legtöbbször általában Leila körül legyeskedik. A többiek szerint bejön neki. Én nem tudtam mivel kb.egy hónapja lakok itt. Az ötödik és legfontosabb dolog hogy őrülten szeretem Jacobot. Ezekkel a gondolatokkal indultam ma reggel a suliba. Az ajtóban ott várt Mia és együtt indultunk. Az iskola bejáratánál a kapunak támaszkodva ott várt Jacob. Szája óriási vigyorba szaladt, amikor meglátta döbbent arcomat. Odajött és puszival köszöntött.

-         Szia! – mondta kedvesen. Én alig jutottam szóhoz.

-         Szia – dadogtam. Láttam mellettem Mia lefagyott képét.

-          Hát te? – kérdeztem

-         Gondoltam megvárlak itt és mehetünk együtt órára. de ha nem akarod nem muszáj! – tette hozzá gyorsan szomorkodva.

-         Dehogyis, ez remek ötlet – vágtam rá gyorsan és még odaszóltam Miának

-         Majd később még beszélünk. – nézte, ahogy elsétálunk és annyit mondott

-         Oké –mondta és úgy nézett rám mint aki nem hisz a szemének, de utána már sietett is nehogy elkéssen. Lassan sétáltunk egymás mellett Jakekel. Ő szólalt meg először.

-         Nincs kedved ma eljönni velem valahová? Mutatni szeretnék valamit. – kérdezte vontatottan.

-         De szívesen – feleltem lelkesen. Veled bárhová – tettem hozzá magamban.

-         Oké megmutatom, milyen farkas vagyok. – mondta vigyorogva de közben az arcomat nézte, hogy mit reagálok. Én legbelül újongtam. Nagyon kíváncsi voltam már rá, csak eddig lepleztem.

-         Okés! – feleltem még lelkesebben. Erre felderült az arca. Látszott rajta hogy meglepődött a reakciómon, de örült neki. Rámosolyogtam. Szembefordult velem és láttam valamire készül.

-         Gina – suttogta. És közelebb hajolt hozzám. Amikor az ajka már csak egy centire volt az enyémtől, megint kiejtette a nevemet, de ezúttal mondott még valamit, amitől a szívem hetedik fokozatra kapcsolt.

-         Gina… szeretlek – és forró ajka már az enyémen volt. Olyan puha és meleg. Lágyan, gyengéden csókolt. Visszacsókoltam. Egyre szaporábban vettem a levegőt. A keze, ami eddig a derekamon volt, végigcsúszott a gerincemen aztán vissza. Melegség árasztott el. A karom a nyaka köré fonódott. Elnyílt az ajka éreztem forró leheletét a számban. Még szorosabban magához húzott. Testem az ő forró testéhez tapadt. A csókot az iskolacsengő szakította félbe. A karja visszacsúszott a derekamra és ott is maradt. Én szólaltam meg először.

-         Én is szeretlek – suttogtam, mert féltem a hangom elcsuklik. Ő mosolygott.

-         Hmmm… - mondta és átölelet. Mikor bementünk az osztályterembe már mindenki a helyén ült. Én is gyorsan leültem a helyemre, vagyis mondjuk inkább elszédelegtem, mert Jacob csókjától még mindig kába voltam.

-         Szia! – mondta Mia.

-         Szia – feleltem röviden. Jacob is letelepedett a helyére és láttam, hogy neki sem tisztult még ki a feje. Jared megbökte, de rá se nézett csak engem bámult, ahogy én is őt. Szinte egész óra alatt őt bámultam és ő is engem. Mia néha-néha vetett rám egy pillantást és mosolygott magába. Óra után ismét Jacobbal indultam a következő órára. Csak tesi órán kellett elválnunk. De akkor is csak arra vártam mikor megyünk már be a terembe. Alig vártam már a délutánt. Majd megölt a kíváncsiság vajon hogy nézhet ki Jacob farkasként. Órák után elindultunk a kocsijához. Egy keskeny úton haladtunk.

-         Hová megyünk? – kérdeztem vidáman. Szerintem hallotta a hangomban a vidámságot, mert elmosolyodott és adott egy puszit.

-         Majd meglátod – mondta kuncogva. Majd megölt a kíváncsiság, de türtőztettem magam. Ekkor eszembe jutott, amit Mia mondott. Arról hogy Jacob megvédte Bellát, amikor terhes volt. Kíváncsi voltam, hogy mitől?

-         Jacob? – kérdeztem óvatosan.

-         Igen? – féltem, hogy meg fog haragudni vagy szomorú lesz. De azért rákérdeztem.

-         Amikor Bella terhes volt – kezdtem. Láttam megrezzen az arca, amikor kimondom Bella nevét. – te elmentél megvédeni. Mitől kellett megvédened? – láttam, hogy elkomorodik, hogy fájnak neki ezek az emlékek. Bár ne kérdeztem volna meg. De aztán láttam, hogy nagy levegőt vesz.

-         Akkor még a dolgok másképpen voltak. Nem voltunk ilyen szoros kapcsolatban Cullenékkel. Régen mi ellenségek voltunk. Bár ezt gondolom, már tudod – némán bólintottam.

-         Szóval, amikor Sam megtudta, hogy Bella terhes, azt gondolta a baba veszélyes lehet, mert nem tudtuk milyen ereje van. A falka el akarta pusztítani a veszély forrását. – itt a hangja elhalkult – Én nem hagyhattam, hogy… bántsák – elcsuklott a hangja. Kezem a remegő kezére tettem. Amikor hozzáértem lenyugodott.

-         Szeretted őt igaz? – kérdeztem halkan. Féltem, hogy ha hangosan mondom, elcsuklik a hangom. Rám emelte a tekintetét. Látta az arcomon a szomorúságot.

-         Régen… nagyon szerettem Bellát, de ő Edwardot választotta. Megszakadt a szívem, de elfogadtam. – annyira sajnáltam, bárcsak itt lehettem volna. Bár hamarabb ismertem volna meg.

-         De aztán jött Renesmee, de ő iránta nem éreztem soha úgy. Csak egy vonzás volt, ami arra késztetett, hogy védjem meg. Bella eleinte nem örült ennek. De utána elfogadta később pedig már ragaszkodott hozzá hogy mindig ott legyek. – ennél a résznél gúnyosan elvigyorodott. – És Nessie tündéri kislány. Majd meglátod. – vigyorgott és folytatta.

-          De aztán jöttél te – kezdte és megszorította a kezemet. – Amióta megláttalak nem vágyom másra, csak hogy veled legyek – mondta és rám mosolygott. Nem azzal a gúnyos mosollyal, hanem azzal a meleg barátságos, nyugtató mosolyával. Én pedig meg sem tudtam szólalni. Végül annyit nyögtem ki.

-         Uhm… már értem. – és kibámultam az ablakon. Ezt nem tudtam hová tenni. Jacob szerette Bellát Ő is szerette Jacobot de ő mégis Edward mellett döntött. Nem tudtam elképzelni mivel jobb Edward Jacobnál. Nekem semmi érdekes nem volt benne. Olyan hidegnek és távolinak tűnt. Ellentétben Jacobbal aki mindig vidám jó kedvet sugárzó rendes srác. És még csak nem is hideg és kőkemény. El sem tudtam képzelni mit ehetett Bella Edwardon. Igaz még csak egyszer láttam, akkor is sötét volt. Most visszanéztem Jacob arcára. Valamiért elszomorodott. Nem kellett volna felhoznom ezt a témát.

-         Mi a baj? – kérdeztem gyengéden. Nem nézett felém. Az arcához nyúltam és gyengéden megsimítottam. Erre lehunyta a szemét. Mikor kinyitotta ismét a tekintetemet kereste.

-         Hogy vagy? – kérdezte aggódva, amit nem értettem.

-         Jól. Természetesen. De miért? – kérdeztem bambán. Nem tudtam miért kérdezi ezt? – De miért kérdezed ezt?

-         Csak gondoltam túl sok hirtelen az információ. – vigyorgott gonoszul. Chh… még ilyenkor is képes gúnyolódni.

-         Köszönöm szépen az agyammal semmi baj! – játszottam a sértődöttet.

-         Ne haragudj! – kérlelt kölyökkutyaszemekkel. Nem tudtam ellenállni.

-         Na, jó, de a közeljövőben ne vond kétség alá az agykapacitásomat. – ezen elröhögte magát.

-         Oké! – mondta kuncogva – Megérkeztünk. – közölte még mindig jól mulatva. Ismerős volt a hely.

-         Ez nem a La Pushi erdő? – kérdeztem.

-         De az! Miért talán félsz a nagy farkastól? – kérdezte heccelődve. de szerintem még mindig rajtam mulatott. 

-         Haha, nagyon vicces – pöfögtem.

-         Miért jártál már itt? – kérdezte most kíváncsian de még mindig röhögött. Hát ez nem igaz..

-         Igen jártam – feleltem még mindig durcásan. Nem igaz hogy ennyire nevetséges vagyok. Dühösen elindultam be az erdőbe. Azt hittem követ, úgyhogy egyre mélyebbre mentem. Mikor már nem tudtam hol vagyok megfordultam. De Jacob nem volt ott. Nem láttam semmilyen ösvényt se semmit. Eltévedtem. Mielőtt még eluralkodott volna rajtam a pánik zajt hallottam a hátam mögül. Megfordultam, de nem láttam semmit. A zaj egyre közelebb jött. Hirtelen szuszogást hallottam a hátam mögül. Megfordultam és nem hittem a szememnek. Egy óriási nagy vörösesbarna farkas állt előttem. Kíváncsian nézett rám ismerős barna szemeivel. Nagyon ismerős volt mintha már láttam volna valamikor. Ekkor ugrott be. Ugyanez a farkas volt az álmomban is. Ez volt az a farkas, aki Bella és közém ugrott. Jacob. Ő volt az. Biztos voltam benne. Meg akar ijeszteni – gondoltam. De én nem ijedtem meg. „Farkasszemet” néztem vele. Oldalra döntötte nagy busa fejét és kíváncsian méregetett. Kíváncsi lettem. Vajon milyen lehet a bundája? Óvatosan kinyújtottam a kezem és megérintettem a nyakánál lévő vastag szőrt. Behunyta a szemét és felsóhajtott.  Odadördölözött az oldalamhoz. Aztán megbökte a karomat, és fejével a háta felé mutatott. Csak nem azt akarja, hogy másszak fel rá? – kérdeztem magamban.

-         Jake, ez most komoly? – kérdeztem kacarászva. Komolyan bólintott. Huh…

-         Még sosem utaztam farkason – mondtam. Komolyan kezdtem megijedni. – mi rá a garancia, hogy nem fogok leesni? – olyan volt mintha kuncogna. Megfordult és ismét a háta felé bökött. Amikor látta, hogy nem akaródzom felszállni meglökött és mielőtt elestem volna lefeküdt és én így a hátára estem. Ezután gyorsan felállt nehogy le tudjak mászni. Karommal átfontam a nyakát, lábammal meg a hasát. Keményen csimpaszkodtam belé. Ismét kuncogó hangot hallatott, és elindult. Úgy száguldott, mint a villám. Még soha nem láttam ehhez foghatót. Lazítottam a szorításon és kikukucskáltam. A fák őrületes sebességgel haladtak el mellettünk. Még feljebb másztam és hagytam, hogy a szél a hajamba kapjon. Olyan érzés volt mintha repülnék. Amikor hirtelen megállt majd nem előrre estem és sikítottam egyet, de ő gyorsabb volt és megint odafeküdt, hogy ráessek.  Mostmár egyre hangosabban nevetett rajtam. Persze farkasul. Együtt nevetgéltünk. Nem tudtam kérdezzem, e meg nem mehetnénk e még egy kört, mert nagyon tetszett, de szégyelltem. Végül aztán mégis megkérdeztem.

-         Jake? – kezdtem lassan. Mire ő felém fordította nagy fejét és barátságosan nézett rám.

-         Tudom, hogy fáradt vagy.. – mondtam mire ő a szemét forgatta. Ezt vehettem nemnek.

-         Szóval nem vinnél el még egy körre, mert nagyon tetszett? – böktem ki végül és szemlesütve vártam a válaszát. Erre ő megint kuncogott egyet és felállt. Odasétált mellém és megint felkapott a hátára és már futottunk is.

*

Halálosan kifáradtam. Soha sem hittem volna, hogy egy vérfarkas hátán ülve fogok rohangálni egész délután. Jacob persze soha nem fáradt ki, én viszont az ötödik kör után fáradtan terültem el az egyik fa tövében. Jake persze utánam jött és lefeküdt mellém. Fejét a mancsaira téve pihent.

-         Na, mi az mégis csak elfáradtál? – incselkedtem, mire morrant egyet, felpattant és beszaladt az erdőbe. Bambán néztem utána. Vajon mi baja lehetett? Ennyire megbántottam volna? Felálltam és el akartam indulni utána, de kilépett a fák közül az emberi alakjában. Csak egy rövid farmernadrág volt rajta semmi más. Be kell valljam nagyon szívdöglesztően festett. Kigyúrt felsőtestéhez illett bronzszínű bőre. Észrevette a méregetésemet, és vészjóslóan elvigyorodott. Készült valamire.Én kihívóan néztem rá mire ő felhúzta az egyik szemöldökét.

-         Mit is kérdeztél az előbb? – kérdezte azon a vészjósló hangon és közben sunyin vigyorgott.

-         Hát… nem is tudom, talán azt, hogy elfáradtál? – mondtam még mindig incselkedve, és hátráltam egy lépést, ezzel egy időben ő egyet felém.

-         Mi az csak nem félsz? – mondta lágyan, de volt valami a hangjában, amitől egy kicsit betojtam. Tett még egy lépést így még közelebb kerülve hozzám. Hirtelen támadt egy ötletem. Meg akartam tudni mennyi időbe telik neki, míg utolér engem, így elkezdtem az ellenkező irányba rohanni. Nem hallottam lépteket. Már kezdtem lassítani, hogy megnézzem, ott van e, de ekkor hirtelen valaki elkapta a derekamat és a földre rántott. Azt hittem keményet koppanok majd a földön, de e helyett valami meleg és puhára estem. Mikor odanéztem akkor vettem csak észre, hogy Jacob fekszik alattam és majd megszakad a röhögéstől.

-         Látnod kellett volna, milyen arcot vágtál – mondta és tovább röhögött. Próbáltam sértődött arcot vágni, de nem nagyon sikerült. Kitört belőlem a nevetés. Egy darabig még nevetgéltünk majd megszólalt.

-         Veled olyan könnyű önmagamnak lennem. Nem szórakoztam ilyen jól az elmúlt 4 hónapban. – mondta és láttam az arcán hogy tényleg boldog, úgyhogy hittem neki.

-         Emmettel és Edwarddal szoktunk szórakozni, de csak néha-néha.  – vallotta be.

-         Örülök, hogy ilyen szórakoztató vagyok – mondtam kuncogva. Egy csomó kérdés motoszkált a fejemben a falkát illetően, de mielőtt megkérdezhettem volna, a szavamba vágott.

-         Holnap elmondom Bellának mi a helyzet velünk – mondta határozottan. Kővé dermedtem és lesápadtam. Csak suttogásra tellett a hangomból.

-         Jake ezt nem kéne én… - itt elcsuklott a hangom.

-         Ne félj! Nem olyan banya mint amilyennek beállítják, csak nem rég lett vámpír és ez egy kicsit sok neki, és amúgy is sosem hagynám, hogy bántson, és szerintem Edward sem – tette hozzá egy grimasz kíséretében. Ezt nem értettem. Mi köze hozzám Edwardnak? Még csak egyszer láttam akkor is sötét volt. De mielőtt rákérdezhettem volna megszólalt.

-         Amúgy is már észrevette, hogy nem olyan vagyok, mint amilyen szoktam lenni. – ezt sem értettem.

-         Ezt hogy érted? – kérdeztem.

-         Hát… míg nem jöttél addig olyan átlagos voltam. Minden nap szinte ugyanolyan kivéve az első két hetet miután „elűztük” a Volturit. Akkor felhőtlen volt az örömöm.  – lehetett hallani a hangjában az idézőjelet, amikor kiejtette az elűztük szót. – De mióta találkoztam veled mindig nevetgélek és vigyorgok, ha éppen arra gondolok, ahogy elesel vagy arra, hogy mennyire makacs vagy. – itt elpirultam. Tényleg tudtam makacs lenni és néha-néha meg is botlottam, de nem hittem volna, hogy ezt ő is látja.

-         És ezek a dolgok neki is feltűntek, de még nem kérdezett rá.  – mondta komolyan elgondolkodva. – de szerintem csak idő kérdése. Amúgy is mindig kérdezik, hogy miért van ilyen illatom, de ilyenkor csak azt szoktam mondani, hogy hahó, én suliba járok. Erre mindig eltűnik a gyanakvásuk. – mondta büszkén. Megeresztetem egy mosolyt.

-         Hát… nem tudom, de Jake lenne egy kérdésem. Vagyis van úgy körül belől egymillió kérdésem, de ez nem hagy nyugodni – mondtam ki végül, mert kíváncsiságom egyre nagyobb lett.

-         Na és mi lenne az? – próbálta közönyös hangon mondani, de hallottam benne a kíváncsiságot.

-         Az előbb azt mondtad, hogy Edward sem hagyná, hogy Bella bántson. Kíváncsi lennék, hogy miért? – végre kimondtam.

-         Hát… nem is tudom – kezdte komolyan. – Mindig olyan fura, ha rólad van szó. Nem mintha mindig rólad lenne szó – tette hozzá gyorsan. De láttam, hogy ez nem igaz, mert elpirult. Olyan aranyos volt így. Nem bírtam ki. Egy kis vihogás hagyta el a számat, mire ő kíváncsian nézett rám.

-         Most meg mi van? – kérdezte bambán.

-         Semmi, semmi – mondtam nyugtató hangon. – Folytasd Légyszives – tettem hozzá.

-         Szóval ha Carlisle-val rólad beszélünk és néha Carlisle úgy beszél mintha te lennél a hibás, ha Bella dührohamot kapna – ennél a résznél a szemét forgatta. Így is nagyon aranyos volt.- Ő mindig megvéd, mielőtt még megtehetném – ezt elég szomorúan mondta. – De neki van egy nagy előnye. Nem mindenki tud mások gondolatában olvasni – itt durcás képet vágott. Ezt nem tudtam felfogni.

-         Edward tud olvasni mások gondolataiba? – kérdeztem döbbenten. Elvigyorodott. Tetszett neki a tudatlanságom, de ez engem bosszantott.

-         Igen képes rá. Látja és hallja, mire gondolnak az emberek – mondta és látszólag jól mulatott a döbbent arcomon.

-         Wáó...  – csak ennyit bírtam kinyögni. Akkor azért kuncogott, amikor nem akartam megmondani neki honnan ismerem. Az a szemét – gondoltam magamban. Jacob észrevette, hogy bosszant valami.

-         Mi az? – kérdezte érdeklődően. Most mit mondjak.

-         Majd kérdezd meg tőle – mondtam mérgesen.

-         Haragszol rám? – kérdezte kiskutyaszemekkel.

-         Nem, rád nem lehet.  – mondtam lágyan. –De rá igen. – látszólag nem értettem miről beszélek.

-         Na, jó ez nekem magas - mondta fejcsóválva.

-         Nem is baj – mondtam mosolyogva. Ez után azt is elmesélte, hogy Alice látja a jövőt, de ha az ember meggondolja magát úgy az is megváltozik. Jasper képes hatni más érzelmeire. Jacobnak ez nem tetszett.

-         Olyankor is megnyugszom, amikor nem akarok. Nagyon bosszantó – mondta durcásan.

-         Tényleg bosszantó lehet – vallottam be én sem szerettem, ha manipulálnak bár még senki sem tette velem. De volt egy kérdésem a falkával kapcsolatban. Ami már régóta fúrta az oldalamat.

-         És hogy lehet egy ember vérfarkas? – láttam, hogy megmerevedik.

-         Ez a génekben van – mondta, de láttam hogy valamit nem akar elmondani.

-         És lehet valaki olyan is vérfarkas akiben nincsenek meg a gének? – kérdeztem óvatosan. Láttam azon gondolkodik, elmondja e. De végül csak annyit suttogott

-         Igen – de alig lehetett hallani.

-         Hogyan? – kérdeztem, de az én hangom sem volt több suttogásnál. Félelem suhant át az arcán, aztán elrendezte az érzelmeit és mosolyogva szólt hozzám.

-         Ideje haza menni – mondta kedvesen. Tudtam ezzel vége a beszélgetésnek. De én nem fogom feladni.

-         Rendben, de ezzel ne hidd azt, hogy ezt lezártuk – mondtam és felálltam. Elindultam a kocsija felé, de nem tudtam merre van. Megfogta a kezemet és elindult ki az erdőből. Láttam, hogy mérges. Szóval nem lehet kellemes érzés a másik mód a vérfarkassá válássá. De nem állt szándékomban azzá válni. Csak kíváncsi voltam. Mikor a kocsijához értünk kinyitotta nekem az ajtót majd beült a kocsiba. Mikor láttam, hogy nem hajlandó hozzám szólni és szólaltam meg.

-         Haragszol rám igaz? – kérdeztem halkan.

-         Nem - hallatszott a rövid válasz. Nagyot sóhajtottam és kinéztem az ablakon. Könnyek szöktek a szemembe. Én csak megkérdeztem nem kellene ennyire durván viselkednie.

-         Te sírsz? – hallottam lágy hangját.

-         Nem – mondtam és letöröltem a könnyeket.

-         Ne haragudj, hogy ilyen elutasító voltam de – itt megakadt majd folytatta – félek, azzá akarnál válni, ami én, vagyok – mondta nagyon halkan.

-         Már megtörtént egyszer. Bella is amint meghallotta, hogy lehet vámpírrá válni egyből az akart lenni. Én nem akarom, hogy ilyen légy. Olyannak szeretlek amilyen vagy. – hadarta egy szuszra. És láttam rajta hogy tényleg fél. Meg kellett nyugtatnom.

-         Jake – kezdtem nyugtató hangon - én soha nem akartam semmilyen misztikus lénnyé válni. A maximum a hercegnő volt az is kiskoromban – láttam erre elmosolyodik.

-         Nem akarok azzá válni vámpírrá meg főként nem. Nem tudom Bellának, hogy tetszhetett ez az élet. Véren élni…hrr – beleborzongtam – A sajátomtól is rosszul vagyok. -  Láttam, hogy kuncog.

-         Ennek örülök – mondta, de valamit még mondani akart csak nem tudta hogyan kezdjen hozzá – Nálunk a vérfarkassá válásnak két módja van. A genetikai öröklődés vagy… - itt elakadt. – vagy egy fájdalmasabb módszer. Nem tart tovább fél napnál, de az az illető a kínok kínját éli meg.  – mondta suttogva – Ahogy a csontok átalakulnak, ahogy a meleg elterjed. Elhiheted átéltem. De annak, akinek nincs meg a génje annak kétszer olyan fájdalmas, mint a génekkel rendelkezőknek. De akkor sem lesz teljesen vérfarkas. Mármint átváltozik, de sok mindenben más lesz. Erről nem tudok sokat mondani, mert ilyet még nem láttam. – minden egyes szavát ámulattal hallgattam. Hogy ilyen létezzen. El sem tudtam képzelni. De még volt egy kérdésem.

-         És mit kell tenni ahhoz, hogy ez, történjen? Mármint úgy értem, hogy meg kell, hogy harapják az illetőt? – erre felnevetett, de nevetésében nem volt semmi humor.

-         Butus Gina – rázta a fejét – Mi nem vagyunk, vámpírok nem harapdáljuk csak úgy kedvünkre az embereket. – nagyot sóhajtott - Egy tőrrel… - kezdte, de nem volt biztos benne, hogy el akarja mondani.

-         Ennyire durva? – kérdeztem.

-         Hát… eléggé az.  – mondta halkan.

-         Nem baj mond el! Nem leszek rosszul - ígértem meg.

-         Hát… szóval egy tőrrel egy szimbólumot kell vésni az illető bal csuklójába és egy ugyanilyen jelet annak a vérfarkasnak a csuklójába, amelyik át akarja változtatni azt az embert. És a kettőt összeérinteni, hogy vért cseréljenek – mondta ki végül és az arcomat fürkészte. Gondolom azt leste mikor dobom ki a taccsot. De összeszedtem magam és próbáltam megemészteni, amit mond.

-         Huh… ez igen, de még mindig jobb, mint vért inni. Te legalább normálisat eszel – erre aztán hangosan felnevetett. Látszólag örül annak, hogy így reagáltam.

-         De tényleg nem zavar… ez téged? – kérdezte félve a válaszomtól.

-         Öhm… nem igazán. Addig, amíg nem akarsz vérfarkast csinálni belőlem – vallottam be őszintén. Féltem, hogy ezzel megsértem, de pont ellenkezőleg örült neki hogy így reagáltam.

-         Ezt akartam hallani – mondta büszkén. Észre sem vettem, hogy megérkeztünk a házunkhoz. Mikor látta szomorú pillantásomat azt mondta.

-         Nem lenne az ellen kifogásod, hogyha holnap én jönnék érted? – kérdezte és felcsillant a szeme. Én majd kiugrottam a bőrömből, de próbáltam közömbösen válaszolni.

-         Aha, az jó lenne – szerintem észrevette a hangomban az izgalmat, mert elmosolyodott. Én lesütöttem a szememet. Mikor felnéztem az arca pár centire volt az enyémtől. Éreztem a testéből áradó meleget. Sóhajtottam mire ő behunyta a szemét. Nem bírtam ki. A számat az ő lágy ajkaira tapasztottam. Viszonozta a csókot, de érződött rajta hogy meglepte a mohóságom. De ekkor észbe kapott és mohón, erősen csókolt. Karom a nyaka köré fonódott és közelebb húztam magamhoz. Ő is közelebb húzott. Erősen szorítottam a nyakát. Egyre vadabbul csókolt. Hirtelen a hajába túrtam, mire ő elégedetten sóhajtott. Meleg érzés fogott át. De ez nem a testéből áradó meleg volt. Valahogy más. Ez belülről jött. Azon kaptam magam, hogy már az ölében ülök és a lábam a dereka körül van. A csókot most ő szakította, meg hogy levegőt vegyen. Tényleg elfelejtettem levegőt venni, de nem is vettem észre. A keze, ami a derekamon volt most lejjebb csúszott a combomra és még közelebb húzott. Aztán valamiért hirtelen a csók ismét megszakadt és én már a helyemen ültem. Kíváncsian és egyben kicsit durcásan néztem rá. Arckifejezésem láttán lágyan elmosolyodott.

-         Itt jön apád – mondta kedvesen, de hallottam a hangján hogy ugyanannyira bánja amennyire én. Ekkor vettem észre apám közeledő kocsiját. Nézett volna egyet, ha meglát minket így.

-         Oh… tényleg – mondtam zihálva remegő hangon. Láttam, hogy hangom hallatán a vigyor az arcán még nagyobb lesz.

-         Akkor holnap érted jövök – mondta egy nevetést visszafojtva.

-         Oké – mondtam kábán és kiszédelegtem a kocsiból. hallottam, hogy azt mondja

-         Jó éjszakát szerelmem – erre én még jobban megszédültem és csak annyit bírtam kinyögni

-         Neked is - mondtam és néztem, ahogy elhajt. Hallottam, hogy anyu köszön amikor bejövök, de én mentem egyenesen a szobámba kavargó gondolataimmal együtt. Amikor hirtelen anyu állt előttem.

-         Neked meg mi bajod van? – kérdezte csípősen.

-         Se… semmi – dadogtam meglepetten. Erre nem számítottam.

-         Látom, van valami amit nem mondasz el – kezdte szigorúan. Átlátott rajtam. Hát igen anya jobban ismert, mint a tenyerét.

-         Na, jó van egy fiú – kezdtem mire anyám közbevágott.

-         Igen és ki az? – kérdezte kíváncsian.

-         A neve Jacob és nagyon rendes, ja és ugye nem gond, ha holnap vele megyek suliba? – kérdeztem reménykedve.

-         Persze hogy nem kincsem, lassan 18 leszel azzal mész, akivel akarsz. – mondta kedvesen. Ezt bírtam anyában, hogy tudta mit kell mondani, ha fiú, van a dologban.

-         Anyu, nem mehetnék aludni elég rázós napom volt – kérdeztem ismét reménykedve.

-         Igen? Mégis minek volt rázós? – kérdezte meglepve. Basszus… ebbe beletrafáltam. Persze, anya nem tud semmit sem a délutáni kirándulásról Jakekel. Most mit mondjak?

-         Hát… voltam egy két helyen… - kezdtem lassan.

-         És hol is pontosan? – kérdezte gyanakodva.

-         Na, jó Jakkel voltunk moziba – hazudtam. Utáltam hazudni, de ha muszáj… akkor muszáj. Ez bejött

-         Ja, értem oké kicsim jó éjt – mondta anya. Huh, ezt megúsztam.

-         Oké jó éjt anyu – mondtam és nagy léptekkel bementem a szobámba. Gyorsan megcsináltam a házit, lezuhanyoztam és bebújtam az ágyba. Alig vártam, hogy reggel legyen, bár féltem, mert Jacob ma mondja meg Bellának az igazat. Be voltam tojva. Mi van, ha eljön ma este? Nem! Jacob nem engedné – döntöttem el. Ezekkel a gondolatokkal aludtam el. De az agyam kicsiny része azon gondolkodott: Mi van, ha mégis eljön?

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés