Álmomban ismét Bella állt velem szemben. Csak most egyedül volt. Nem értettem, legutóbb Edward és Carlisle is ott állt az oldalán na meg Nessie , de most senki. Teljesen egyedül volt. Megint azzal a gúnyos vigyorral a képén. Felém sétált. Ahogy elhaladt a napfénynél a bőre úgy csillogott akár a gyémánt. De valamiért most nem féltem, hanem inkább kihívóan néztem rá. Éreztem, hogy az én szám is gúnyos vigyorba szalad. Magam mellé pillantottam, és megláttam Jacobot a farkas alakjában. Nem láttam a szemében azt a félelmet, mint az legutóbbi álmomban. Ehelyett inkább büszkeséget vagy elégedettséget. Azt hiszem. Felkapta a fejét és Bellára nézett, aki egyre gyorsabban közeledett felém. Két dolgot érzékeltem egyszerre. A forróságot a gerincem mentén, és azt hogy remeg a kezem. Egy hatalmas üvöltő hangot hallottam. Honnan jöhetett? – kérdeztem magamban. Láttam Bella arcán először a meglepettséget majd ezután ennek helyét félelem vette át. Nem tudtam miért fél tőlem, hiszen annyira erős. Magamra néztem és ekkor vettem észre, hogy négy lábam van. Arra ébredtem fel, hogy zihálva veszem a levegőt. Mikor már lenyugodtam ránéztem az órára. FÉL NYOLC???Úristen el fogok késni. Egy gyors zuhany után felöltöztem és rohantam le a lépcsőn, de útközben megbotlottam és lebukfenceztem vagy úgy 5 lépcsőfokot.
Hát igen az én szerencsém… - mondtam halkan. Feltápászkodtam és elindultam az ajtó felé. Félúton megcsörrent a mobilom. Jake volt az.
- Szia Jake mi a baj? – kérdeztem, de ekkor jutott eszembe, hogy elvileg tegnap elmondta Bellának mi a helyzet velünk. Lehet a miatt hív, hogy meneküljek ez az országból, mert üldözni fog.
- Szia! Figyelj, annyira sajnálom, de ma nem tudok odamenni érted a suliba. Edward és Jasper találtak valamit az erdőben meg kell, nézem – hadarta egy szuszra.– Ugye nem haragszol? Tényleg sajnálom – a hangja őszintén csengett.
- Persze hogy nem Jake – mondtam nyugtatóan.– Majd felhívom Miát – mondtam, de tudtam, hogy ő már rég a suliba van, ahogy ismerem.
- Jó, de azért délutánra van egy meglepetésem – hallottam a hangján hogy kacarászik.
- Igen és mi lenne az? – kérdeztem gyanakvóan.
- Hát… ez meglepi… - kezdett felhúzni, ha most nem mondja, meg nem fogok tudni figyelni.
- Jake ne húzz fel, mert – kezdtem, de nem tudtam hogyan folytassam.
- Mert? Mi lesz? – kérdezte mohó kíváncsisággal.
- Hát… nem fogok tudni figyelni egész nap az órákon és ez csak a te hibád lesz – mondtam komolyan.
- Na, jó, ha ennyire tudni akarod… - kezdte.
- Igen! – vágtam rá gyorsan.
- Be szeretnélek mutatni a falkának. – bökte ki végül. Ott helybe gyökeret eresztettem.
- Ho… hogy mondod? – kérdeztem dadogva.
- Mi az csak nem megijedtél egy rakás vérfarkastól? – kérdezte gúnyosan. De hallottam, hogy jól mulat rajtam.
- Én aztán nem – mondtam büszkén. Igazából feleannyira féltem a vérfarkasoktól, mint a vámpíroktól.
- Ezt jó hallani – mondta és hallottam a hangján hogy megkönnyebbült. – Akkor találkozunk ma délután. Szia!
- Szia – mondtam kurtán. Hallottam, hogy nevetgélve teszi le a telefont.
Épphogy csak beértem órára. Mia kíváncsian fordult hozzám.
-Miért késtél ennyit? Csak nem… - kezdte
-Mit csak nem? – kérdeztem bambán bár szerintem tudtam a választ.
-Hát Csak nem Jacobbal voltál? – ezt egy kicsit hangosan mondta. A hátunk mögött ülő két lány kíváncsian kapta fel a fejét. Ha jól emlékszem Leilának és Rachelnek hívták őket. Odajöttek hozzánk és elkezdtek kifaggatni Jacobról. Órán is halkan sutyorogtunk. Nagyon jól kijöttem velük. Megbeszéltük, hogy szombaton elmegyünk moziba, mert valami új romantikus vígjátékot vetítenek és ők minden áron meg akarták nézni, én pedig beadtam a derekam. Szinte könyörögtek, hogy kérdezzem meg Jaket nem akar e velünk jönni. De azt mondták, hogy elhívhatja akármelyik barátját. Ebbe is beleegyeztem. Nagyon jól kijöttem velük. Vége volt az óráknak. Amikor éppen azt tárgyalták, hogy ki néz ki jobban. Jared vagy Jacob, rám sandítottak és én elpirultam. Ezen jót nevettek. Ekkor pillantottam meg őt. A kocsijának támaszkodva állt. Egy ujjatlan fekete póló volt, rajta ami feszesen tapadt az izmaira. És mindeközben engem nézett. Amikor észrevette a bámulásomat szélesen elvigyorodott. Ezután már csak annyit bírtam kinyögni
-A… azt hiszem, én most megyek – és már indultam is az én személyes csodám felé. Hallottam, hogy Rachel elismerően motyog valamit
-Én Jacobra szavazok – mondták szinte egyszerre, mire kitört belőlünk a nevetés. Még nevetgéltem, amikor odaértem Jake-hez.
-Mi olyan vicces? – kérdezte kíváncsian, de mielőtt válaszolhattam volna megcsókolt. Nagyon édes és rövid csók volt. Nem tudtam megszólalni utána. Mire ő elnevette magát.
-Mi az nem is köszönsz? – kérdezte még mindig nevetgélve. Mire én fogtam és lágyan megcsókoltam és annyit mondtam
-Szia – most ő nem jutott szóhoz.
-Huh… - ennyit bírt kinyögni. Elmosolyodtam. Nagyon meglephettem, erre nem számított. A kocsiból láttam Mia, Rachel és Leila döbbent arcát. Odaintettem nekik és elindultunk a „falkához”.
*
Egy nagyon szép és nagy családi házhoz érkeztünk. Miután Jake kisegített a kocsiból elindultunk a ház felé. A kapunál Jared ügyködött valamin, és amikor észrevett minket odaszaladt hozzánk.
-Sziasztok – köszönt és rám nézett.
-Szia Jared vagyok – nyújtott kezet.
-Szia Jared Gina vagyok – mondtam és kezet ráztam vele. Ugyanaz a meleg érintés.
-Igen tudom a neved – kezdte vigyorogva – Jacob állandóan rólad beszél, vagyis gondolkozik, mondjuk inkább így mert… - kezdte volna de Jake figyelmeztető pillantást lövellt rá. Kuncogtam egyet. Most lebukott. Tehát tényleg gondol rám. Bár az én gondolataim is mindig körülötte forogtak, de azért ez jólesett. Elvigyorodtam, és ezt ő is észrevette.
-Mi az? – kérdezte gyanakodva majd dühös pillantást váltott Jared del aki mosolyogva indult be a házba. A délután egészen jól telt. Emily nagyon barátságos volt, és Leah –el is nagyon jól elbeszélgettem. Nem tudom Bellának mi baja volt vele. Paul állandóan poénkodott Jacobbal. Nagyon jól éreztem magam. De ekkor Jared kérdezett valamit Jaketől. Azt hitte nem hallottam.
-Jake? – kezdte halkan.
-Igen Jared – felelte Jacob még mindig jókedvűen.
-Elmondtad Ginának hogy mit látott ma Alice, amikor az erdőben voltatok? – láttam, hogy Jacob arcáról minden öröm eltűnik és komor lesz az arca.
-Nem - mondta komoran – és nem is akarom. Nem hagyom, hogy megtörténjen, Nem fogom egy percre sem magára hagyni, amíg idejönnek. – mondta és itt lezárta a témát. Hú, ez nekem magas volt. Ki akar ide jönni és mit akarna tőlem? Ez nekem sok. Ezután arra riadtam fel hogy valaki gyengén rázogat.
-Gina! Gina ébredj, itt vagyunk. Hazahoztalak. – mondta egy ismerős hang. Észre sem vettem, hogy elaludtam volna. Jake kisegített a kocsiból és a bejárathoz támogatott.
-Mi az ennyire kifárasztottak a vérfarkasok? – kérdezte gúnyolódva, de mégis kedvesen.
-Aha - sóhajtottam. – Bocs hogy cipelned kellett. Nem vagyok valami könnyű – ismertem be szemlesütve.
-Jaj, ne butáskodj már – mondta lágyan – Egyáltalán nem vagy nehéz és amúgy is szeretlek cipelni.
-Akkor jó – mondtam halkan motyogva.
-De ideje bemennem anya már biztosan a plafonon van – vallottam be.
-Oké, jó éjszakát – mondta és lágyan megpuszilt.
-Neked is- mondtam, de mielőtt elment volna odakiáltottam neki.
-Jake! Holnap szeretnék kérdezni valami fontosat. Megígéred, hogy válaszolsz rá? – reméltem ráharap, mert ha egyszer kimondja, akkor muszáj lesz elmondania.
-Neked bármit – ez az! ujjongtam magamba. Mostmár nincs visszaút.
-De miről is van szó? – kezdett gyanakodni szerintem rájött hogy nem kellett volna egyből megígérnie.
-Azt majd holnap megtudod – mondtam vigyorogva – Mostmár úgyis el kell mondanod! Nincs visszaút a szavadat adtad – mondtam és besétáltam a házba. Még láttam az arcán, hogy a döbbenetet félelem váltja fel. Nagyon komoly lehet az ügy, ha ennyire nem akarja, hogy tudjak róla. Ezekkel a gondolatokkal mentem be a házba. Ahogy sejtettem anya ki volt akadva hogy nem jöttem haza.
-Mégis hol járkáltál? Tudod mit szólt volna hozzá apád ha még előtte nem jössz haza? – sosem láttam még így kiabálni. Ennyire késő lenne.
-De hazaértem anya – mondtam unottan. Kezdtem unni hogy mindig mindent időhöz kötnek. Nagyon idegesítő, hogy haza kell érni apa előtt, úgyhogy eldöntöttem megmondom neki hogy mostmár nem mindig jövök haza időben.
-Anya, figyelj! -kezdtem komoly képpel. –Nemsokára 18 leszek. Szerinted nem kaphatok egy kis teret? Mert őszintén szeretnék a barátaimmal lógni és nem azt lesni hogy mennyi az idő és hogy mikorra kell hazaérnem. – óvatosan az arcára pillantottam. Nem volt mérges, inkább meglepett. Gondolkodott.
-Hát, kicsim te tudod de … - tette hozzá szigorúan – nem szeretném ha éjfélig kimaradoznál,mert halálra aggódom magam. – fejezte be a mondandóját. Éjfél? Ennyi lenne az idő? Gyorsan a faliórára néztem. Tényleg éjfél volt. Huh…így elaludtam volna? De Jake miért nem ébresztett fel? Na mind egy majd holnap ellátom a baját. De volt valami ami nem hagyott nyugodni.
-Ha ennyi az idő, akkor hol van apa? – kérdeztem mert nem tudtam hol lehet ilyenkor.
-Túlórázik. A turisták megint farkasokat láttak rohangászni az erdőbe és most azt nézik – mondta unott hangon anya, de azért lehetett hallani a hangjában az aggódást. Apámnak elég „veszélyes”volt a munkája. Vadőr volt a La Pushi rezervátumban. Szerette a munkáját de azért anya mindig aggódott érte. Én mióta tudom az igazat a vérfarkasokkal kapcsolatba,nem féltem. Tudom,hogy Jacob vagy Sam mindig vigyáz rá és az ott lévő emberekre. De ezt anyám nem tudhatta.
-Értem – mondtam közönyösen. – Akkor én most megyek aludni. Holnap péntek lesz ugye? – kérdeztem meg mert hirtelen nem jutott az eszembe.
-Igen – felelte anyu – Miért kérded?
-Á csak úgy – mondtam és elindultam a szobám felé. De ekkor eszembe jutott.
-Anyu? – kezdtem
-Igen szívem? – hallottam anyám hangját a konyhából.
-Ugye nem baj ha szombaton elmegyünk a csajokkal moziba? – kérdeztem már majdnem kiabálva, mert eléggé messze volt a konyha.
-Dehogy is! Jacob is veletek megy? – ez a kérdése hírtelen jött.
-Csak kedves fiúnak látszik és nagyon rendes ahogy aggódik érted – na ez kizökkentett.
-Te beszéltél Jacobbal? – mikor beszélhetett anyu Jakkel?
-Igen, és nagyon vices srác mindig mosolyog és tényleg elég helyes – pff…
-De anyu!! – pöfögtem.
-Mi az? Csak megmondtam a véleményem – védte magát. Hát igen anya mindig kimondja amit gondol.
-Aha, na én megyek aludni. Jóét! – a szobámba menve még morgolódtam egy sort. Chh hogy lehet ilyen? Még csak meg se mondta. Na mind egy holnap majd emiatt is kap. De ekkor beugrott amit hallottam, amikor Jareddel beszélgetett. Valakik idejönnek és Jake nem akarja, hogy találkozzanak velem. Lehet hogy veszélyesek? Vagy netalántán vámpírok? – elmélkedtem csendben. De mit láthatott Alice? Az biztos hogy köze van az erdőhöz, mivel Jared azt mondta hogy az erdőben. Holnap kiderítem! – döntöttem el és a fejemre húztam a takarót hogy ne halljam a kint tomboló vihart. Észre sem vettem hogy vihar van kint – jutott az eszembe. Nagyon féltem a viharoktól. Főleg kiskoromban. Mostmár nem félek…annyira. Hiába a takaró még mindig hallottam ahogy az eső üti a tetőt. De emellett mintha valami szaladgálna odakinn. Talán egy kóbor kutya vagy… vérfarkas.
*
Arra ébredtem, hogy valami selymes és puha dörgölőzik az arcomhoz. Nagyon meleget sugárzott. Mi a… - gondoltam magamba és kinyitottam a szememet. Egy óriási farkas feküdt mellettemvagyis jobban mondva a földön feküdt de olyan nagy volt hogy olyan volt mintha mellettem lenne. Lefagytam. Mi lett volna ha anya vagy a tesóm vagy ne adj isten apa jön be. Itt kaptak volna szívrohamot.Jól le akartam kiabálni a fejét de ahogy az arcára néztem, olyan nyugodt volt még így farkasként is, hogy nem volt szívem felébreszteni főleg nem kiabálni vele. De hogy jöhetett be? – elmélkedtem. Hisz az ablakot bezártam. Míg ezen gondolkodtam Jacob farkas felemelte a nagy busa fejét és álmosan de mégis kíváncsian nézett. Biztos azt várta hogy lekiabálom a fejét. De én már nem akartam.
-Hát te meg mit csinálsz itt? – kérdeztem kicsit duzzogva. Mire ő meghúzta hatalmas vállát. Láttam hogy aggódik hogy ki fogok akadni. De én inkább csak elmosolyodtam és adtam egy puszit az orrára. Meglepte a reakcióm. Még akkor is bambán nézett utánam amikor elindultam a fürdőszobám felé. A vállam fölött visszaszólta.
-Maradj itt, és várj meg. Mindjárt itt vagyok – mondtam de eszembe jutott valami. Reméltem nem haragszik meg érte.
-Ja és légy jó kutyus – mondtam egy gúnyos vigyor kíséretében. Láttam hogy a szemét forgatja de azért vigyorgott. Persze farkas módjára. Bementem a fürdőszobába. Gyorsan lezuhanyoztam megfésültem a hajamat, felkaptam a fekete csőnadrágomat és a kedvenc pulcsimat és már rohantam is vissza a szobámba. Kicsit meglepődtem amikor Jaket az emberi alakjában láttam.
-Huh… - ez azért kicsúszott a számon mire felhúzta a szemöldökét.
-Mi az farkasként jobban szeretsz? – kérdezte gúnyolódva.
-Nem csak kicsit meglepődtem. – vallottam be.
-De hogy a csudába jöttél be? – erre azért nagyon kíváncsi voltam.
-Hát… - kezdte óvatosan mint aki attól fél hogy mérges leszek rá. – Na jó akkor jöttem be amikor még nyitva volt az ablakod és elbújtam a fűrdőbe. – mondta szemlesütve. Tényleg mérgesnek kellene lennem, de rá nem tudtam haragudni. Mielőtt megszólalhattam volna gyorsan hozzátette.
-Amúgy meg reszkettél és nem akartam hogy megfázz. – tetszett hogy így aggódik értem.
-Jó rendben nem haragszom – mondtam nyugodtan – amúgyis rád nem nagyon tudok – tettem hozzá halkan. De az ő érzékeny füle persze meghallotta és szélesen elvigyorodott.
-Tényleg? – kérdezte lágy hangon.
-Tényleg – vallottam be őszintén, és lehajtottam a fejem hogy ne lássa ahogy elpirulok. Amikor felemeltem nem láttam sehol, de valami meleg és puha a derekam köré fonódott. A keze volt az. Gyengéden átkarolt és a fülembe suttogta.
-Én sem tudok rád – éreztem forró leheletét a fülemnél. Libabőrös lettem. Ezt észrevette és végighúzta az ajkát a nyakamon. Újabb borzongáshullám futott végig rajtam.Éppen meg akartam fordulni denem tudtam. Olyan jól esett hogy meleg karja ott van körülöttem. Lehunytam a szemem és élveztem a pillanatot. Szerintem ő is ugyanígy tett mert csak egyenletes lélegzetét lehetett hallani. A csendet én törtem meg pedig nagyon nem akartam.
-Jake… - kezdtem suttogva mert csak ennyire telelt.
-Igen? – kérdezte ő is halkan. Ezek szerint ő is „relaxált”.
-Tudom – hallottam a hangján hogy legszívesebben ő is lógna egy kicsit a suliból. De ma muszály volt menni. Utolsó nap és szombaton pedig …oh szombat, tényleg el is felejtettem, a mozi.
-Jake? – kezdtem megint halkan.
-Hmm? – mondta még mindig csukott szemmel. Olyan békés volt így az arca. Mint amikor aludt.
-Holnap moziba megyünk a csajokkal… és azt szeretném kérdezni hogy nincs e kedved eljönni velünk. – fejeztem be a mondandómat. Opsz de még volt valami – Ja és meghívhatnád néhány haverodat is – tettem hozzá. Egy pillanatra elengedte a derekamat de csak annyira hogy szembefordítson magával.
-Mozi? – kérdezte kíváncsian
-Aha – feleltem kurtán. Nem tudtam sokat mondani ha a szemébe kellett néznem.
-Hát… én biztos hogy elmegyek mert ahol te ott vagy az már nekem elég, de… - itt megakadt. – Kik is jönnének pontosan? – ez meg miért érdekelte? Na de mind egy hát legyen.
-Ott lesz Rachel, Leila, Mia és Lora – mondtam. Arcára gúnyos vigyor ült ki. Nem értettem az okát.
-Akkor Embry tuti eljön és Seth is – mondta vigyorogva. Furdalt a kíváncsiság.
-Miért? – kérdeztem és mohón vártam a válaszát.
-Biztos nagyon begőzölnek ha elmondom…de nem baj úgyis rég verekedtem egy jót – kuncogott magán.
-Hát szóval, Embrynek tetszik az egyik barátnőd. – hopp ez ütött.
-És ki az? – kérdeztem.
-Azt hiszem Leila. Ugye ez a neve? – azta ha ezt elmondom neki…
-Aha, igen – nyögtem ki végül.
-Héj de ez titok – mondta szigorúan.Ó a francba pedig elnéztem volna Leila arcát amikor elmondom neki hogy tetszik az egyik „bandatagnak”. Savanyú képet vágtam.
-Ó kár – mondtam szomorkodva. Ezt ő is észrevette.
-Ne félj Embry már készül hogy elmondja neki…úgy egy fél éve – mondta nevetgélve. –De akkor szombaton ott lesz az alkalom. – fejezte be.
-És Seth? – kérdeztem rá mert róla nem mondott semmit.
-Neki meg a másik barátnőd tetszik. – huh ez egyre jobb, gondoltam.
-Lora? – kérdeztem., mire a fejét rázta.
-Nem, hanem az a szőkés hajú. Azt hiszem Rachel – gondolkodott.
-Rachel? – kérdeztem. Komolyan ez egyre jobb.
-De ez is titok – tette hozzá szigorú arckifejezéssel.
-Gondoltam – sóhajtottam. Még egy darabig kuncogott. A csajok odáig lesznek hogy Jacobék is velünk tartanak. Közben eszembe jutott hogy mit is akartam kérdezni tegnap.
-Jake… - kezdtem lassan. – Figyelj, tegnap megígérted hogy válaszolsz egy kérdésemre. – láttam hogy megrándul. Hajaj..
-Igen? – adta a hülyét de én tudtam hogy csak nem akarja elmondani nekem.
-Azt szeretném tudni hogy értette azt tegnap este Jared hogy „Elmondtad Ginának hogy mit látott ma Alice, amikor az erdőben voltatok?” – kérdeztem.
-Öhm…hátén nem… - kezdte de én a szavába vágtam.
-Nem Jake! Megígérted! Tartsd a szavad! – mondtam a kelleténél hangosabban. Azt hiszem felhúztam mert remegni kezdett a keze.
-Nyugi! Semmi baj! – mondtam lágy hangon – Ne haragudj hogy így neked estem – mondtam halkan.
-Nem tene haragudj! Általában tudom türtőztetni magam – mondta és láttam hogy a remegés abbamarad.
-Jól vagy? – kérdeztem aggódva.
-Igen, sajnálom de nem akarom hogy emiatt stresszeld magad.
-Nem! Kérlek mond el – kérleltem lágyan.
-Na jó – adta be a derekát – Szóval van a vámpíroknak egy „vezető csoportjuk”mondjuk így. A nevük Volturi. Már meséltem neked hogy eljöttek elpusztítani Nessiet – ennél a résznél ismét elkezdett remegni a keze. Gondolom fontos lehet számára az a kislány. –és most ismét idejönnek.
-És mi köze van ennek hozzám? – kérdeztem kíváncsian.
-Alice látott téged ott ahol a tegnap jártunk és… - itt elcsuklott a hangja. Ajaj- gondoltam magamba.
-És? – vártam hogy folytassa.
-És azt látta hogy …megölnek – az utolsó szót már suttogta.
-Mi…miért? – dadogtam.
-Nem téged akartak megölni csak valahogy az útjukba kerültél és megérezték rajtad a vérfarkaszszagot és van köztük egy vámpír a neve Caius ő gyűlöli a vérfarkasokat, és amikor tavaly itt voltak ő háborút akart és nagyon csalódott volt hogy Aro a vezérük nem akar harcolni.– nagyon gyorsan beszélt. Oda kellett figyelnem hogy halljam mit mond.
-És akkor most…meg fog enni? – kérdeztem szorongva, mire láttam hogy arca eltorzul a fájdalomtól.
-Nem…ő egy olyan tőrrel szúr le aminek a mérge nem gyógyítható – mondta és láttam hogy szenved.
-De ennek nem kell megtörténnie Jake. Most hogy tudom még ha akarnék se mennék az erdőbe – mondtam mert én tényleg nem készültem oda menni.
-Tudom… csak ez olyan rossz volt ezt hallani. Még jó hogy nem vagyok gondolatolvasó mint Edward mert akkor nem bírnám ki . Látni hogy ott fekszel és nem mozdulsz – itt összeborzongott.
-Miért Edward látta? – kérdeztem bár szerintem tudtam a választ.
-Igen…és olyan volt mintha fájna neki amit lát, pedig alig ismer téged. – mondta fejcsóválva.
-Hmm… - gondolkodtam.
-És nem tudod miért akartam én az erdőbe menni? - kérdeztem
-Azt hiszem…utánam – vallotta be és láttam hogy komolyan beszél de…
-Miért voltál te az erdőben? – kérdeztem, mire kérdően nézett rám
-Ó hát persze harcolni már értem… - kicsit megszédültem. Le kellett ülnöm, ezért leereszkedtem a padlóra.Persze hogy oda akartam menni. Ha Jake ott van és harcol. Megijedt a reakciómtól.
-Gina jól vagy? – hallottam a hangját de nem figyeltem rá. A gondolataim akörül forogtak hogy Mi van ha nem jönne vissza? Mit kezdenék nélküle? Az zökkentett vissza hogy a teljes nevemen szólít.
-Georgina Sarah Whrote! – mondta hangosan.
-Hm? – kérdeztem gügyén.
-Ezt ne csináld többet azt hittem, őszintén nem tudom mit hittem. – aggódott.
-Én nem…akarlak elveszíteni – minden szót hangsúlyozva ejtettem ki.
-Nem is fogsz, csak ne gyere az erdőbe – mondta szigorúan.
-Oké – mondtam de tudtam hogy ez nem igaz. Ha ő ott van és harcol nekem is ott kell lennem, Akár az életem árán is. – döntöttem el. Gyanakvóan nézte az arcomat. Sejtette hogy készülök valamire. De mielőtt még rákérdezhetett volna gyorsan megszólaltam.
-Hát Alice olvadt havat lát és hogy rügyeztek a fák, úgyhogy gondolom úgy tavasz körül. – mondta még mindig gyanakodva.
-Huh… addig még egy fél hónap. –mondtam de azért lehetett hallani a hangomban a félelmet.
-Ne félj nem lesz baj – mondta nyugtatóan és megölelt. Olyan biztonságban éreztem magam. Ezt a pillanatot az zavarta meg hogy kopogtattak az ajtón. Még jó hogy kulcsra zártam - gondoltam.
-Egy perc – kiáltottam oda. – Jake bújj el valahová – mondtam az ajtó felé sétálva. Bemászott az ágyam alá és hallottam hogy kuncog.
-Sss… – pisszegtem le nevetve. De még mindig hallottam halk kuncogását. Az ajtóhoz mentem és kinyitottam. Anya volt az.
-Jó reggelt – mondtam.
-Jó reggelt kicsim – mondta anya de láttam ahogy óvatosan körbenéz a szobámba.
-Mi az?- kérdeztem ártatlanul
-Semmi csak beszélgetést hallottam és nevetgélést – mondta fürkészően. Felhúztam a szemöldökömet.
-Cseng a füled? – kérdeztem nevetgélve – Csak most keltem fel. Amúgy miért jöttél?
-Hát csak szólni akartam hogyha nem indulsz el két perc múlva akkor elkésel.- mondta szigorúan.
-Ohh oké máris indulok, már az előbb akartam csak valahogy kizökkentem
– mondtam és felkaptam a táskámat.
-Csak még megnézek valamit – tettem hozzá. Anya gyanakodva nézett de azért kiment. Ahogy kilépett az ajtón kitört belőlem a nevetés. Hallottam hogy az ágyam alatt is nevetgél Jake majd kimászik. Megint odajött és megölelt majd együtt indultunk a suliba. Ő persze az ablakon mászott ki. A nap unalmasan telt volna ha nem ismerem Jacobot. Vele egész nap csak nevetgéltünk. Paul állandóan viccelődött, Embry közölte hogy alig várja a holnapot, mire én elmosolyodtam. Sejtettem miért várja annyira. Észrevette a somolygásomat és gyanakvó pillantást lövellt felém.
-Mi az Gina? – kérdezte gyanakodva.
-Semmi, semmi – mondtam még mindig vigyorogva. Mire Embry hirtelen Jacobra nézett és dühös lett. Jake meg gúnyosan vigyorgott, de eközben ártatlan képet vágott.
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés