(Edward szemszöge)


-Én emlékszem arra, hogy ti mik is vagytok –mondta Bella.

Jól hallottam? Vámpír képesség ide vagy oda, most komolyan kételkedem abban, hogy kedvesem ezt mondta-e.
A szobában körbenézve mindenki döbbent tekintettel meredt Bellára. A gondolatok ezrei cikáztak fejemben.

„A kishúgunk jól átvágott minket. Mindig is tudtam, hogy van esze a kiscsajnak.” –Emmett.

„Érdekes, tényleg nem hazudik, de akkor miért nem mondta el előbb?” –Jasper.

„Szegénykém, biztos nehéz lehetett újra feldolgozni” –Esme.

„Vajon mikor jöhetett rá?” –Carlisle.

„Végre! Nem kell titkolóznunk előtte!” –Alice.

„Most hülyéskedik? Honnan tudná? Egész végig tudhatta, vagy csak most jött rá?” –Rosalie.

Én már azt sem tudtam, hogy mit gondoljak. Eddig is tudta volna, és egész végig játszott velünk, vagy csak most?

Legelőször Rosalie tért magához, akibe ismét beleköltözött némi rosszindulat.

-Szóval te végig tudtad, hogy mi mik vagyunk és csak szórakoztál? Mindenre emlékszel? Képes voltál eljátszani a bizalmunkat? Pedig már megszerettelek –mondta Rosalie dühösen.

-Rosalie! –szólt rá Esme.
–Nem ítélünk el senkit sem addig, míg nem tudjuk az igazságot. Nos Bella, elmesélnéd, mégis mi ez az egész? –kérdezte Carlisle. A gondolatok kíváncsiságról árulkodtak.

„Rosalie ezt jól elintézte” –gondolta Jasper. Már én is láttam, hogy ez alatt mit értett. Bella már a sírás szélén állt.

-Nem, nem tudtam egész végig. Rólatok sincs több emlékem azóta. Egyszer fordult elő, amikor egy olyan emlékkép ugrott be, amiben egy balett teremben lehettem talán. Fájdalmat éreztem, de nem tudtam miért. Aztán hallottam egy angyal hangját. Legelőször tényleg azt hittem, hogy itt a vég, de kiderült, hogy Edward az.


-Micsoda érzéki csalódás –sóhajtott Emmett, mire mindenkitől egy rosszalló pillantást kapott.
-Mindig a legkisebbet bántják –mondta, majd kezet összefonta a mellkasa előtt.


-Aztán társult hozzá még egy hang is. Carlisle –é. Nem tudtam, hogy mi lehet azaz érzés, hogy mi miatt égett a testem. Aztán olyat hallottam, hogy ki kell szívni a mérget. Majd az, hogy Edward a kezem fölé hajol és belemélyeszti a fogait a kezembe. Nem tudtam mire vélni ezt az egészet. Ezután apróbb jelek villantak fel a fejemben. De afelől, hogy vámpírok vagytok –e, azután kezdtem gondolkozni, miután Paul rámtámadt farkasként. Nem tudtam tovább magamban tartani, így döntöttem el, hogy szólok –mesélte, majd lehajtotta a fejét.


Mindenki fejében az elmúlt percek eseménye visszhangzott.
Tehát emlékszik rá! De hisz’ ez nagyszerű! Nem kell titkolnom előtte a valós kilétemet!
Szóhoz sem tudtam jutni. Hogy örömömtől, vagy mitől azt nem tudom.

-Jajj, Bella úgy örülök, hogy legalább erre emlékszel! –sipította Alice, majd Bella nyakába vetette magát.


-Bella… –kezdte Rosalie –Nem hittem volna, hogy valaha is ezt fogom mondani, de bocsánat. Megint előbb megszólaltam, nemhogy gondolkodtam volna –mondta.
-Nincs semmi gond. Nem haragszom rád –mondta kedvesem, majd megpróbált arcára erőltetni egy mosolyt.
-Nos, így tényleg sokkal könnyebb lesz, mindannyiunknak. Bella, ha legközelebb olyan emléked van, amit nem tudsz mivel magyarázni, kérlek szólj, hátha tudunk segíteni –kérte apám, mire szerelmem bólintott.


Esme odament kedvesemhez.
-Gyere, már biztosan éhes vagy, készítek neked valami finomat- ajánlotta anyám. Bella csak bólintással válaszolt, majd követte Esmét az említett helyiség felé. Rosalie elment vadászni, mert ma este ő vigyáz kedvesemre, míg mi is vadászunk. Carlisle felment a dolgozószobájába egy könyvet olvasni.


Emmett, Jasperrel kezdett el beszélgetni, míg én ugyanezt tettem csak Alice-szel.
-Tegnap este láttam valami érdekeset –kezdte Alice.
-Igen és mivel kapcsolatban? –kérdeztem, pedig már kezdtem sejteni, mire akar kilyukadni.
-Ajj ne játszd a hülyét –forgatta szemeit. –Büszke vagyok rád, hogy meg tudtad állni tudod mit –mondta jelentőségteljesen, amitől elkezdtem zavarba jönni.
-Nem volt nehéz, így utólag visszagondolva. Annyira, Bellára koncentráltam, hogy a vére iránti csábítás eltompult. Akkor még a szörnyeteg énem is szerelmes volt Bellába. Ezen eddig nem is gondolkoztam, e a kaparás akkor enyhült a torkomban. Mással voltam elfoglalva, mint a szomjúsággal –mondtam halkan Alice- nek, akinek fülig ért a szája.
De ez nagyszerű –csilingelte, majd megölelt.


Ettől még inkább zavarba jöttem. Furcsa, mert én tényleg nem tudtam, hogy van ilyen felem is. De azért a szexuális életemet kitárgyalni a húgommal, egy légtérben Emmettékkel… Így átgondolva van miért…


Jasper fészkelődni kezdett a helyén, amire mindenki felfigyelt.
-Mi az, Jazz? Mitől vagy így zavarban? –kérdezte Em kaján vigyorral a képén, én pedig már előre féltem.
-Nem én vagyok zavarban, hanem Edward –bökött fejével felém. Beletúrtam a hajamba. Nem akartam, hogy Emett tudomást szerezzen arról, ami Bellával tegnap köztünk történt, de úgy látszik ez lehetetlen.
-Mit csináltál Öcskös? –kérdezte, majd kezdett megvilágosodni. Már láttam is, amint fejében az össze puzzle darab a helyére kerül. Maga előtt látta Bellát, amint belép. Szemei vörösek voltak a sírástól, de arca ki volt virulva… akár az enyém.
-Csak, nem… ? A mi picike Edwardunk is felnőtt? –kérdezte, és vigyora még szélesebb lett.
„Csak nem, Edward? Lefeküdtél Belával? Ezt mikor akartad megosztani a jó öreg Emmett bácsival, ha? –kérdezte gondolatban, míg a valóságban a szemöldökét húzogatta.


-Nem hiszem, hogy ez rád tartozna –mondtam.
-Tudtam én! De miért nem szóltál? Még felvilágosítást is kellett volna tartanom! Mi lesz így? –játszotta. Erre mindenki csak a szemét forgatta.


Rosalie visszatért a vadászatból és érdekelte, hogy mi is történt. Bella, Esmével egyetemben is most jött ki a konyhából.


-Hát, itt meg mi történt? –kérdezte mosolyogva, majd kedveséhez ment és megcsókolták egymást.
-A mi Edwardunk is felnőtt! –mondta jó hangosan! Rosalie először értetlenül nézett körbe, de neki is leesett, hogy Emmett mire célzott.
Bella egyből fülig vörösödött. Ilyenkor annyira szép. Szívverése is felgyorsult. Szemeit lesütötte.
-Gyere Bella, megmutatom hol a fürdő –mentette Alice a menthetőt.
-Ugyan semmi szükség fáradnod, megtalálom egyedül is.
-De én ragaszkodom hozzá. A gardróbodat is meg szeretném mutatni –mondta, majd karon ragadta kedvesemet és felvonszolta az emeletre.


(Bella szemszöge)


Az Emettel való táralgás nagyon kínos volt számomra. Ahogy láttam, nem csak én, hanem Edward is zavarban volt.
Miután Alice felkísért az emeletre és a gardróbot is megmutatta elmentem lezuhanyozni. Most is a legforróbbra állítottam a hőfokot. Égette a bőrömet, de nem érdekelt. A 10 percesre tervezett fürdésből, jó fél órás lett. Elzártam a csapot, majd megtörölköztem. Hajamat vizesen hagytam, hadd’ száradjon meg saját maga. Felvettem az Alice által adott csipkecsodás pizsamát, majd visszamentem újdonsült szobámba.


Leültem az ágyamra és gondolkozni kezdtem. Mennyire rendesek Cullenék, hogy csak így befogadnak. Máris igazi családtagnak érzem magamat. Esme, akár csak az anyám. Legalább ők ott lesznek a temetésen nem úgy, mint Renée. Carlisle –t igazi apámnak tekintem. Mindig logikusan gondolkozik. Valamint ír igazolást is. Ma nem voltam iskolában, de szerencsémre most amúgy is tavaszi szünet van.
Emmett az én igazi mackós bátyám, aki megvéd a „rosszfiúk” –tól és mindig megnevettet. Kivéve most, mert inkább zavarba hoz, mintsem megnevettet. Rosalie az én szépséges nővérkém, aki után minden férfi a nyálát csorgatja. Alice a legjobb barátnőm és testvérem egyaránt. Edwardra úgy tekintek, mint életem szerelmére. Az is.



Kopogtatásra lettem figyelmes.
-Szabad! –szóltam ki.
-Én vagyok az –jött be Edward. Leült mellém az ágyra, majd az ölébe vont. Megpuszilta a fejem búbját, majd hozzákezdett mondanivalójához.
-Ma este vadászni megyünk és Rosalie –val maradsz egyedül. Már én is régen voltam. Ráadásul most, hogy itt fogsz lakni velünk –ezen mindketten elmosolyodtunk –vigyáznunk kell. Ne aggódj, reggelre itthon leszünk –mondta.
-Rendben, de vigyázzatok magatokra! –mondtam, mire égnek emelte a szemeit.
-Hányszor mondjam még, hogy ne miattunk, hanem magad miatt aggódj! Nincs szívem itthon hagyni téged –vallotta be.
-Nekem sincs ínyemre, hogy itthagysz, de muszáj menned. Legalább nem én hallgatom Emmett poénkodását –húztam el a számat, mire halkan kuncogni kezdett.
-Igen, ebben igazad van. Te így is szerencsésnek mondhatod magadat, mert a gondolatait sem hallod –grimaszolt, mire most én nevettem fel.
-Nem szép dolog tőled, hogy kinevetsz –mondta, majd megcsókolt.


Ez a csók gyengéd volt, és inkább arról szólt, hogy kimutassuk a másiknak az érzéseinket. Szerelem, féltés minden benne volt.
Elhúzódott tőlem, mert nekem levegőre is szükségem van.
Felállt, engem is magával húzva.
-Ideje mennem. Ha bármi gondod adódna, csak nyugodtan szólj Rosalie-nak. Vigyázz magadra! –mondta, majd egy puszit adott az orrom hegyére és megölelt.
-Te is vigyázz magadra! Nem tudom, hogy mi lenne velem nélküled.
-Egy aprócska követ hasonlítasz egy óriási sziklához –mondta, majd egy intés után kiment a szobából.


Befeküdtem az ágyamba, de elaludni nem tudtam. Órákig csak forgolódtam, de minden hiába. A hajnali órákban nyomott el az álom, viszont nem álmatlanul.
Azt álmodtam, hogy… :

„… az erdőben futok, céltalanul. Bolyongok és úgy érzem, mintha nem találnám a helyemet. Az eső zuhog és sötétedik. Egyedül vagyok, míg nem zajra leszek figyelmes az egyik bokorból. Elindulok felé, de megtorpantam, mert valaki a nevemen szólít:
-Bells! –kiáltotta Charlie.
-Apu! –kiáltottam viszont, majd elkezdtem futni felé, de látni még nem láttam. A fák nemhogy ritkultak volna, egyre sűrűbben hálózták be az utamat.

Már villámlott és dörgött is az ég, de még mindig próbáltam futni , gyedül küzdeni a semmi ellen. Olyan volt, mintha folyamatosan egy helyben állnék.
Nem tudom mennyi ideje mehetett ez, de egyszer csak megpillantottam a házunkat. Út nem volt körülötte, csak a fák borították.
Láttam felém közeledni Charlie –t is. Él! Istenem él!
-Bella! –kiáltotta ismét boldog mosollyal az arcán, de hirtelen elsötétült a tekintete és valamit nagyon nézett mögöttem.
Próbáltam megfordulni, de a lábam, mintha a földbe gyökerezett volna. Egy halk morgást hallottam, aminek hatására megremegtem. Egy gúnyos nevetést hallatott. Nem voltam rá képes, hogy az alak szemébe nézzek. Úgy éreztem, hogy bilincsek fogják közre a lábamat.
Majd az árny, hirtelen apu előtt termet és a nyakánál fogva felemelte. A nőnek vörös haja volt és a szemei is e színt öltötték fel.
Rámnézett, majd elmosolyodott.
-Ne! Victoria ne! –kiáltottam, bár fogalmam sem volt róla, hogy ki az a Victoria.
A vörös démon nem is hallgatott rám, odahajolt apu nyakához és belemélyesztette fogait a húsához. Pár perc múlva, ernyedten hullott Charlie teste a földre.
A vámpírnő ezek után hozzám fordult és elégedett mosollyal az arcán indult meg felém. A térdeimre rogytam és vártam a megmentő halált.
Az csak nem jött. Majd egy fehér csík elsuhanása után egy hangos csattanás hallatszott. Morgások és szakadások követték egymást, de nem tudtam, hogy ki a megmentőm.
Csak sírtam…”


-Bella! Bella ébredj! Ez csak egy álom! –hallottam egyre közelebbről Rosalie hangját.
-Mi, mi történt? –kérdeztem értetlenül.
-Biztosan csak rosszat álmodtál. Semmi gond –mondta. A nyakába borultam és sírni kezdtem az álmom hatására. Még egyszer végig kellett néznem az apám halálát, csak más kivitelben.
Percekig, vagy akár órákig zokoghattam, míg nem teljesen elapadtak a könnyeim.


-El szeretnéd mondani, hogy miről szólt az álmod? –kérdezte egy idő után Rosalie.
-Csupán újra, átéltem Charlie halálát, másik formában –mondtam elhaló hangon. Értetlenül nézett rám, mire hozzátettem. –Egy vörös hajú vámpír, akit Victoriának hívtam az álmomban, a saját szemem láttára ölte meg őt… -meséltem, mire megmerevedett.
-Bella, Victoria valós személy. Ő nem csak a te képzeléseid szüleménye. Tényleg vámpír, d ennél többet nem mondhatok –mondta. –Megyek és hozok egy pohár vizet, addig te fürödj le –mondta már mosolyogva.
Bólintottam, majd újra lefürödtem és egy másik pizsamát vettem fel. Amint visszaértem a szobába, az éjjeliszekrényen ott volt a pohár víz. Leültem az ágy szélére és megittam a vizet.


-Hozzak még valamit? –kérdezte Rosalie kedvesen, amitől majdnem a plafonig ugrottam. Ha én nem, de a szívem mindenképpen egy hatalmasat ugrott.
-Nyugi, csak én vagyok –mondta mosolyogva. –Tehát? Hozzak még valamit?
-Nem kell köszönöm –mondtam.
-Rendben, de most már aludj! A temetés miatt ne aggódj! Mindannyian ott leszünk veled! Most már te is a családhoz tartozol –mosolygott bátorítóan.
-Rosalie? Kérdezhetek valamit?
-Most is azt teszed, de persze –bíztatott.
-Ha nem tévedek, te régen nem szívleltél engem valami nagyon, igaz? –kérdeztem és a fejemet lehajtottam.
-Igazad van, tényleg nem kedveltelek eleinte. De, amikor lehagytunk mindenki szomorú volt. Ezt úgy kell érteni, hogy mindenki úgy érezte magát, mintha egy családtagot vesztettünk volna el. Eleinte az zavart, hogy ember vagy… ,hogy Edwarddal a kapcsolatotok csupán egy diákszerelem. Azonban rá kellett volna jönnöm, hogy ez annál sokkal több. Így adtam neked egy esélyt és rájöttem, hogy mennyire normális vagy –mesélte. Örültem, hogy ennyire őszinte velem.
-Köszönöm, hogy elmondtad.
-Nincs mit –mondta. –De most már aludj! –azzal már a szobában sem volt…

Nem kellett sokáig várnom, míg elnyomott az álom…


(Edward szemszöge)


Emmett egész idő alatt kikészített a gondolataival. Miért kell neki mindenről tudnia? Miért kell mindenből viccet űznie? Ezt soha se értettem. Az elején még tényleg mindenki nevetett a hülye megjegyzésein, de mostanra csak ő maga szórakozik rajtuk.


-Hé, Öcsi! Akkor holnap tartunk felvilágosítást! Mi, hogy azt mondod, nem tudsz addig várni? Rendben, akkor hozzákezdek most… Tehát van a méhecske, ami repül egészen a virágig, és akkor… -nm bírtam ezt hallgatni így mentem tovább vadászni. Megéreztem egy hegyi oroszlán illatát és azonnal a nyomába eredtem. Miután kiszívtam minden vérét, Emmett fejével találtam szembe magamat.


-Nem volt szép, hogy a mondandóm közepén otthagytál –dorgált meg, mire csak a szememet forgattam.
-Amúgy, ha tanácsra lenne szükséged, csak szólj! Rose baby –vel bemutatót is tartunk, ha kell! De, ha nagyon gondolod én is megnézhetlek titeket, hogy kielemezzem a hibákat! –mondta.
-Emmett! Nem fejeznéd már be végre? –kérdeztem.
-Soha! Eddig te élezted a nyelved mindenkin, most rajtunk a sor!


Fogtam magam és megint futásnak eredtem. De jött utánam! Ezt nem hiszem el… akármilyen gyorsan is futottam, nekiállt kiabálni.
-Milyen kár, hogy nem voltam ott! Pedig mennyire szeretem az ingyen pornót! Vittem volna kamerát is! Hmm… akkor ez is egy megoldás a kielemzésre… -és ezek még csak a szavak! De a gondolatai még rosszabbak!

-Nem tudnád kordában tartani a gondolataidat? –kérdeztem már ingerülten. Mennyivel jobban jártam volna, ha otthon maradok Bellával…

-Emmett, szerintem nyugodj le, mert Edward már tényleg nagyon mérges! –mondta Jazz.
-De jóóó! Huhú, bunyó! Kíváncsi vagyok, most hogy így fel vagy spannolva, le tudsz – e győzni!
-Fuss, ha kedves az életed –szűrtem a szavakat a fogam közt, majd a nyomába eredtem…

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés