Azon kaptam magam hogy kapkodva veszem a levegőt és kővé dermedek. Ezt ő is észrevette és elmosolyodott.

-     Ne ijedj meg nem áll szándékomban bántani téged – ám hallottam a hangján hogy nem igazán gondolja komolyan. – Nem akarom ezzel is bántani Jaket. Eleget szenvedett miattam míg ember voltam. – vallotta be. Én még mindig ott álltam és mozdulni sem bírtam.

-     Mi…mit akarsz tőlem? – kérdeztem remegő hangon.

-     Csak közölni akartam veled hogy én nem haragszom rád. Nem kell tartanod attól hogy bántani foglak. Sosem okoznék Jakenek fájdalmat mert szeretem. – itt összerezzentem. Hogy is versenyezhetnék vele. Hisz  ő olyan …szép én meg…áhh. Jacob is biztos szereti még. Görcsbe rándult a gyomrom, és megfájdult a szívem. Látta az arcomon hogy valami nincs rendben ezért gyorsan hozzátette.

-     De nyugi nem akarom elvenni tőled. Nekem ott van Edward. És már Jake se akarna engem.

-     Dehogynem! – vágtam rá. – Biztosan szeret még téged – láttam az arcán, hogy a reménykedést keserűség váltja fel.

-     Gina figyelj rám – kezdte. – Jaket nem láttam ilyen boldognak és felszabadultnak már nagyon régóta. Nagyon szeret téged. Hidd el. Én már csak tudom a férjem gondolatolvasó – mondta szem forgatva. Mire egy hisztérikus vihogás hagyta el a számat.

-     Állandóan rád gondol és amikor Alice azt látta hogy… - itt elhalhatott egy pillanatra de utána folytatta. – te nem mozdulsz és ott fekszel és Jacob ott zokogott, olyan volt mintha megszakadna a szívem az övével együtt. Átéreztem a fájdalmát.  – mondta szinte suttogva. - Gina! – szólt szigorúan. – Nem szabad ott lenned az erdőbe! Neked élned kell! – hallottam a hangján hogy komolyan gondolja.

-     Figyelj Bella – kezdtem. – te mit tennél a helyembe? Hagynád őt vagy Edwardot egyedül a csatában? Ne mond azt hogy gyerekjáték lesz legyőzni a Volturit mert ez nem igaz. Hallottam mennyien vannak. Érts meg nem hagyhatom egyedül – hadartam és láttam hogy együtt érez velem.

-     Elhiszem de…azért gondold meg mit teszel – mondta és kilibbent az ablakon.

-     Azt fogom tenni – suttogtam.

Álmomban Jacobot láttam amint harcol egy vámpírral. Túl erős volt és Jacob a földre került az meg fölé. Nem tudtam mit tegyek. Ekkor vettem észre hogy egy idősebb vámpír egy tőrrel a kezében közelít az én számomra olyan sokat jelentő vörösesbarna farkas felé. Arra ébredtem hogy könnyes a szemem. Olyan élethű volt. Azt hittem itt vége. Gyorsan a fürdőbe mentem és megmostam az arcomat hideg vízzel. Belenéztem a tükörbe. Falfehér voltam, pedig nem vagyok egy fehérbőrű típus. Legutóbb akkor voltam ilyen sápadt amikor apáék pókokkal ijesztgettek. Ugyanis gyűlölöm a pókokat. Felöltöztem és lementem reggelizni. Nem ettem sokat mert nem tudtam. Mindig az a kép ugrott be hogy az a fickó késsel a kezében megy Jacob felé. Gondolataimból telefoncsörgés riasztott fel.

-     Haló – szóltam bele halkan.

-     Szia itt Leila. Csak azt szeretném mondani hogy  nem gond ha kicsit hamarabb megyünk érted vagy Jacobbal jössz vagy hogy legyen? – hú nem is tudtam hogy valaki tud ilyen gyorsan beszélni.

-     Öhm, szerintem mi majd külön megyünk Jacobbal ha nem baj. Szeretnék vele beszélni – mondtam.

-     Oké, nem gond. De ugye nincs semmi baj? – kérdezte aggódva. Ezt szerettem Leilába hogy megmondja amit gondol.

-     Nem nincs csak valamit meg kell beszélnünk. – mondtam őszintén

-     Rendben akkor egy óra múlva. Szia – köszönt el.

-     Szia – mondtam és leraktam a telefont. Ezután elballagtam a szobámba és lassan felöltöztem. Nem csíptem ki nagyon magam csak a szokásos farmer és egy laza lila felső. Már éppen indultam volna ki a szobából amikor éles kopogást hallottam az ablakomon. Egyre erőszakosabb lett. Óvatosan kinyitottam és kikukucskáltam. A szívbaj jött rám amikor Jacob megjelent a fejem mellett.

-     Jacob mi a baj? – kérdeztem mert láttam az arcán a félelmet.

-     Gyere be gyorsan! – mondtam és bezártam az ablakot.

-     Mi az Jake? – kérdeztem félve.

-     Jönnek! – mondta remegő hangon.

-     Kik jönnek? – kérdeztem értetlenül

-     A Volturi - suttogta.

-     De nem úgy volt hogy fél hónap múlva jönnek?- kérdeztem reszketve, mert kirázott a hideg. Jacob látta ezt és odajött mellém. Átölelt és én szorosan csimpaszkodtam belé.

-     Nem lesz baj elintézzük őket – mondta Jake hidegen.

-     Nem Jake nem – ráztam a fejem – Nem akarlak elveszíteni.  – még gondolni is rossz rá.

-     Nem fogsz elveszíteni – mondta és még szorosabban ölelt.

-     És mikor jönnek? – kérdeztem suttogva.

-     Ma – idefagytam. Ennyire kevés időm van márcsak.Nem én még nem készültem fel erre.

-     Sss…Gina Sss nem lesz baj – észre sem vettem hogy sírok. Nem voltam sírós típus de ez kiakasztott. De én tudtam hogy igenis baj lesz. Hirtelen megint az álombeli kép ugrott be. Nem engedem hogy baja essen. Határoztam el.

-     Figyelj – kezdte. – Most elviszlek a Cullen házba és ott biztonságban leszel. Nekem el kell mennem felkészülni. Már nem sok időnk maradt. – mondta még mindig olyan élettelen hideg hangon.

-     Jó – csak ennyit bírtam kinyögni. Cullenék háza elég nagy volt és szép. A bejáratnál ott állt Emmett és Rosalie. Elég barátságosnak néztek ki. Emmett gonoszul vigyorgott amikor meglátta Jake karját a derekam körül. Tényleg olyan ahogyan Jacob mesélte. Szeret kötekedni. Beljebb ott voltak a többiek. Bella, Esme aki kedvesen mosolygott, Edward aki kíváncsian fürkészett. Gondolom a gondolataimat olvasta. Bólintott és közben vigyorgott. Oh hát persze ezt is hallotta. Bárcsak ne hallaná a gondolataimat – gondoltam. Erre elkomorodott az arca és kíváncsian nézett rám.

-     Ezt meg hogy csináltad? – kérdezte buzgón.

-     Mit? – kérdeztem bambán. Ekkor már mindenki minket nézett.

-     Hát ezt. Nem hallom a gondolataidat, pedig esküdni mernék rá hagy fél perce még hallottalak. De miután azt gondoltad bár ne hallanám mire gondolsz” süket” lettem. – gügyén néztem rá.

-     Nem tudom, csak úgy jött –mondtam hülyén.

-     Érdekes – motyogta. Eközben Jacob is ott hallgatott mellettem.

-     Gina lassan elkezdődik. Kérlek maradj itt. Esme itt lesz veled. Nem hagyom hogy egyedül légy. És kérlek ne csinálj butaságot. Vissza fogok jönni. – ígérte és a szemembe nézett majd megcsókolt és a többiekkel együtt kimentek az ajtón. Könnyes szemmel bámultam utánuk.  Esme odajött átkarolt és a kanapéhoz vezetett. Én leültem és azon agyaltam mikor kezdődhet a harc. Nem bírtam sokáig tétlenül ülni. Kis idő múlva fészkelődni kezdtem. Úgy éreztem valami baj fog történni, és hogy most kell meglógnom innen.

-     Esme? – kezdtem a kérdésemet

-     Igen Gina? – felelte kellemes dallamos hangon.

-     Mikor kezdődik? - suttogtam.

-     Ha jól hallom éppen most – mondta ő is halkan. Éreztem hogy baj fog történni. Valahogy meg kell lógnom innen. De hogy?

-     Esme? Kicsit éhes vagyok, nem csinálnál egy szendvicset? – kérdeztem . Persze mivel ő csupa szív egyből felugrott és a konyhába viharzott.

-     Persze hogy készítek – mondta lágyan.

-     Hol van itt a mosdó? – kérdeztem mert hirtelen támadt egy ötletem. Míg ő el van foglalva a szendvicsekkel én meglépek a vécéből.

-     A folyosó végén jobbra. – kiáltotta.

-     Köszi egy perc és jövök – mondtam és elviharoztam a mosdó felé. Úgy tettem mintha bezárnám az ajtót. Eszeveszettül rohanni kezdtem. De merre kell menni? – kezdtem bepánikolni de meghallottam egy óriási farkasüvöltést. Ó istenem add hogy még nem késtem el. Elkezdtem szaladni a hang irányába. Miután átverekedtem magam a bozóton olyat láttam amitől földbegyökerezett a lábam. Pontosan ugyan az volt mint az álmomban Csak nem egy idős vámpír közelített egy tőrrel hanem egy fiatal és szőke hajú.  És itt az volt a különbség hogy Jacob az emberi alakjában volt és több sebből vérzett. Ó ne ne! Nem lehet! Nem mozdult. A vámpír egyre közelebb ment hozzá. Nem is akarta leszúrni hanem inkább rádobni a kést úgy ahogy a dárcban szokás. Engem nem vett észre a bokor mögül. Háttal állt nekem. Jake kinyitotta a szemét és fájdalomtól torzult arccal nézett rá.  Épp dobni akarta kést de én fogtam magam és ráugrottam a hátára. Meglepődött, de hirtelen reagált és hatalmas erővel a földnek vágott. Szédültem. Hallottam Jacob hangját

-     Ne, Caius hagyd! Neked nem ő kell! Gina Miért? – ordította. Láttam hogy felém közeledik az említett személy. Megpróbáltam hátrébb csúszni kevés sikerrel. Hihetetlen gyorsasággal ott termett előttem. 

-     Ostoba – sziszegte – Mit képzeltél? Hogy egy ilyen gyönge ember csak úgy nekem jöhet büntetlenül. – mondta dühtől torzult arccal. A háttérben láttam hogy Jake próbál felállni de nem bír. Ezután már csak annyit éreztem hogy valami hegyes fúródik a hasamba és hallottam Jacob dühös üvöltését ahogy nekiesik a vámpírnak. Homályosan láttam. Borzasztóan fájt a hasam ezért odakaptam. Éreztem hogy valami a kezemre folyik. Ránéztem és csupa vér volt. Vadállati morgást hallottam. A hang irányába néztem. Láttam egy óriási farkast ahogy ízekre szedi Caiust. A szemhéjam elnehezült. Süllyedtem a mélység felé. Arra lettem figyelmes hogy egy forró kéz rázogat.

-     Gina! Kérlek ne! Kérlek ne hagyj itt! – könyörgött Jacob. Olyan volt a hangja mintha sírna. Megpróbáltam kinyitni a szemem. Még mindig homályos volt a látásom. Meg akartam nyugtatni.

-     Jake? – kérdeztem de nem ismertem rá a hangomra. Eléggé élettelenül csengett.

-     Igen itt vagyok! Nem lesz semmi baj! – mondta könnyáztatta szemmel. Megérintettem az arcát.

-     Tudom – suttogtam. De legbelül éreztem hogy semmi sem lesz rendben. Ismét éreztem ahogy elnehezedik a szemhéjam.

-     Ne ne aludj el kérlek, maradj velem hallod? – zokogta.

-     Szeretlek… - mondtam majd lecsuktam a szemem. Még hallottam a külvilág hangjait de már válaszolni nem tudtam.

-     Ne Gina! Gina! Mondtam hogy ne gyere utánam! – hallottam hogy zokog, és éreztem hogy forró keze az enyémet szorítja. De hallottam egy másik kétségbeesett hangot is. Egyre közeledett.

-     Úristen Gina! – azt hiszem Edward volt az.

-     Mi történt? -  kérdezte Jacobtól. De ő csak suttogni bírt.

-     Megvédett engem, és ő megsérült. – hallottam hogy nem nagyon bír beszélni.

-     De még él Jacob! Nem halt meg – mondta Edward

-     Tudom – hallottam Jacob elhaló hangját. – De mégsem tehetek semmit. A tőr mérgezett volt és a seb is mély.

-     Mérgezett? – kérdezte bambán Edward. Éreztem hogy valami hideg megfogja a másik kezemet. Edward lett volna?

-     Igen azt hiszem nekem szánták. Ez egy olyan méreg amitől nem tud a testem gyorsan meggyógyulni sőt sehogy sem tud meggyógyulni – hallottam hogy magát hibáztatja.

-     Én még mindig meg tudom menteni – mondta halkan Edward és mintha szorosabban fogta volna a kezemet. Nem! Azt nem – gondoltam. Jacob nem engedheti. Én nem akarok olyan lenni. Nem akarok véren élni nem!

-     Csak ez a lehetőség van igaz? – kérdezte halkan Jacob.

-     Igen .-  felelte Edward. Nem! Ismét csak nem, van másik lehetőség is. Meg kell mondanom valahogy neki. Ki akartam nyitni a szemem. De nem akart sikerülni. De olyat hallottam amitől erőre kaptam.

-     Tedd meg Edward… - suttogta. Kinyitottam a szemem és levegőért kapkodtam de már nagyon nehezen lélegeztem.

-     Ne Jake! Ne engedd én nem akarok vámpír lenni nem – nyüszögtem. Nagyon fájt a sebem amikor beszéltem de ezt el kellett mondanom.

-     De nem hagyhatom hogy meghalj, azt nem élném túl – monda halkan. És fájdalmas arccal nézett rám.

-     Jake van másik lehetőség is. – mondtam halkabban mint ő. – Emlékszel arra amikor – itt elakadtam mert borzasztóan fájt de folytattam – Beszélgettünk arról hogyan lehet valaki vérfarkas, és te nem akartad elmondani mert féltél hogy én is az akarok lenni? – némán bólintott. Szerintem kezdett neki leesni.

-     Én azt mondtam hogy nem akarok az lenni de inkább lennék az mint vámpír. – nem bírtam tovább beszélni.

-     Igen emlékszem, de Gina nem tehetem ezt veled. Ez nagyon fájdalmas és nem akarom hogy szenvedj. – fájdalmasan felnevettem.

-     Szerintem ennél rosszabb nem lehet – mondtam keserűen. Láttam rajta hogy gondolkodik. Ekkor éles szakító fájdalom nyilalt a hasamba és én felsikítottam. Láttam hogy mindkettőjük megrezzen és kétségbeesetten néz rám.

-     A seb nagyon fáj, Jake tedd meg! – nyafogtam – Kérlek! – tettem hozzá sikítva. Majd ismét lecsukódott a szemem de megint hallottam miről beszélnek.

-     Miről beszélt Gina, Jacob? – kérdezte Edward gyanakvóan.

-     Arról hogy változtassam… - itt elakadt egy pillanatra de utána folytatta – vérfarkassá – suttogta.

-     Ez lehetséges? – kérdezte Edward. Gondolom Jake csak bólintott mert nem hallottam választ.

-     Akkor csinálj valamit mert már nincs sok időnk – mondta Edward ingerülten. Vajon miért aggódott ennyire értem?

-     Van nálad egy kés vagy valami éles tárgy? – kérdezte Jacob még mindig halkan.

-     Igen, de mire az neked? – kérdezte Edward és egy pillanatra elengedte a kezem.

-     Majd meglátod – mondta röviden. Ezután éreztem hogy valami a kezembe szúródik , Jacob elkezd valamit motyogni és a kezem meg mintha valaki felgyújtotta volna úgy égett. Utána mintha lefagyasztották volna, és utána megint égett. Hallottam hogy felsikítok és el akartam rántani a kezem de egy hűvös és kemény kéz lefogott. Aztán éreztem egy forró kezet amint a sajátját hozzászorítja az enyémhez ott ahol az előbb még lángolt. Ekkor mintha szét akarna szakadni a kezem belülről, olyan érzés fogott el, és felpattant a szemem. Amit először láttam az Jacob könnytől áztatott fájdalmas arca volt. Aztán láttam Edward elgyötört arcát, és láttam hogy Jacob kezébe és az én kezembe ugyanolyan furcsa szimbólum van belevésve, és az most vörösen izzik. Éreztem hogy már nem fáj a hasam.  Odakaptam a kezem ismét a sebhez, de nem volt ott csak egy heg.

-     Jake? – kérdeztem halkan.

-     Igen? Itt vagyok most már nem lesz semmi baj. – mondta de hallottam a hangján hogy még nincs vége.

-     Mi történt? – kérdeztem csendesen.

-     Az a ..mocsok elszúrt téged de mostmár nem lesz bajod – mondta.

-     Értem - mondtam de ekkor éreztem hogy elkezd fájni először a karom, az amelyikbe a szimbólum van belevésve utána a másik és egyenként minden porcikám fájni kezdett.

-     Jake mi történik velem? Mindenem fáj – nyöszörögtem.

-     Elkezdődött az átváltozás – mondta suttogva. Ó tehát mégis megtette. De legalább nem leszek vámpír. Gondoltam,mire Edward arcán láttam egy halvány mosolyt.

-     Oh, tehát hallgattál rám… - ennyit bírtam mondani mert a szemem lecsukódott és minden elhalkult.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés