Megjegyzés: Itt Jasper jobban bírja a vért, engedékenyebb Sam...

(Alice szemszöge)

Azt az egy kiáltást, több kisebb követte, de nem is tudom, hogy jobb lett volna-e, ha inkább Bellát halljuk, mert úgy legalább tudtuk volna még, hogy életben van. Amint odaértünk, egy igencsak vigyorgó Victoriával, még négy vámpírral, a földön fekvő, több sebből vérző és ájult Bellával és egy fiúval találtuk magunkat szembe, aki úgyszintén a földön volt, egy pillanatra felnézett rám, aranyszín szeméről megdöbbentem, de mire alaposabban megnézhettem volna, elájult.
Néhány másodpercig nem mozdult senki, de aztán Victoria kicsit arrébb ment a többi vámpírtól, majd széttárta a karját. Ekkor minden olyan hirtelen történt. Edward és Jacob neki akartak ugrani, de mielőtt még odaérhettek volna, Jacob megállt hirtelen és éreztem, hogy ő is vérzik, pedig hozzá se értek. Bátyám nem vérzett, de ő is megállt valamiért. Ránéztem Bellára és már sehol nem voltak sebei, csak az arca tűnt fehérebbnek, de ezt és a vértócsát leszámítva olyan volt, mintha csak káprázott volna a szemem. Mondjuk azt egyáltalán nem értettem, hogy nekik hogy van ekkora önuralmuk, hiszen nomádok.
- Nyugalom, egyelőre nem fog meghalni. Vele csak akkor végzek, ha ti már nem lesztek útban. Egyébként tudtam, hogy keresni fogjátok, de hogy megszegitek a szerződést… erre nem gondoltam volna.
- Honnan tudsz te a szerződésről? – kérdeztem és a fejemben végigpörgettem, hogy hogyan vihetnénk ki Bellát innen épségben, de sajnos túlerőben voltak.
- Az informátoraim nem lényegesek. Viszont úgy látszik, hogy szeretnéd tudni a képességeiket, ugye? – Csak ekkor vettem észre, hogy még mindig meredten nézem Bellát és az agyam egy eldugott pontjában próbálok rájönni, hogy mi volt ez az egész. Nem válaszoltam, de folytatta. – Elmondom neked. – Erre már rá fordítottam a figyelmem. – Ő itt Ted – mutatott egy szőke hajú vámpírra. – Neki egy nagyon különleges képessége van. Az orrunk egy igencsak kifinomult érzékszerv, ugyanígy a korcsoknál is. Az ő képességével nem érezhettek meg minket, így ránk sem találhattak. Vele találkoztam legelőször. Aztán itt van Oliver. – Ő Ted mellett állt. – Az ő képessége egy bizonyos blokkolás, így szintén esélyük sincs megtalálni minket. – Oké, oké, de azt mikor mondja el, hogy Bellával mi történt. – Mellette pedig Mable – intett egy barna hajú lány felé. – Az ő képességének hatása alatt van az a két bugris ott előtted. Ő segített nekem abban, hogy Bella védtelenül maradjon. Az érzelmeket tudja befolyásolni, de olyan erősen, hogy ha teljesen mást akartál mondani, akkor is azt mondod, amit szinte parancsol neked. Jelenleg a drágalátos bátyád, meg az a korcs azt hiszik, hogy éppen természettúrára jöttek és csak nézniük kell a fákat. – Felnevetett. – Na és ne feledkezzünk meg Danielről sem. Ő az, aki azokat a szép kis sebeket ejtette Bellán, na meg a kis dögöt is megsebezte, a vámpírokra nem hat, de azért jó képesség. – Néhány másodperc múlva újból beszélni kezdett, közben fel-alá járkált, én pedig követtem a tekintetemmel. - El is tudja ám mulasztani ezeket a kis vágásokat, de a vérveszteséget nem, így ha végre nem álltok az utamba, Bellára elég hosszadalmas halál vár.
- Na és, ha ennyire biztosan mondtad, hogy esélye sincs senkinek megtalálni, akkor most…
- Azért vagytok itt, mert hagytam magam megtalálni – vágott közbe.
- És most mi lesz? – kérdeztem.
- Veled? Nos, választhatsz. Szeretnéd, ha már most megkérném Mable-t, hogy találjon ki neked valami jót, hogy miért vagy itt, aminek köze sincs a valósághoz, vagy azután csináljam ugyanezt, mikor nekem akarsz ugrani, mert megölöm a testvéred. Hajjaj, nehéz döntés, biztosan – sóhajtott fel drámaian. – De azért csak gondolkozz. Van rá úgy egy perced.
Most meg mit csináljak? – kérdeztem magamtól.
Kell lennie megoldásnak.
- Lejárt az idő – szólt rám Victoria.
- De még nem is…
- Az nem számít, hogy nem telt le. Az én szabályaim szerint játsszunk, úgyhogy ha lennél kedves elmondani a döntésed. – Nem mondtam semmit, egyszerűen figyelmen kívül hagytam, hogy hozzám beszél. – Hát, ez esetben csak egy dolgot tehetünk. Mable! – Éktelen harag gyúlt bennem Edward iránt. Nem tudtam hova tenni ezt, de aztán rájöttem, hogy ez Victoria egyik talpnyalójának a műve. Közelebb mentem Edwardhoz, bár nem akartam, aztán mozdulattal nekihajítottam egy fának. Csak az lángolt bennem, hogy meg akarom ölni.
Úgy, szóval Victoria velem végezteti el a piszkos munkát – gondoltam mérgesen.
Ebben a pillanatban azonban csitulni kezdett az érzés. Kisebb nyugalomhullám járt át. Edward felmordult, majd felkelt és zavartan körbenézett, de aztán nekitámadt Victoriánk és a többi vámpírnak, Jacob követte és most, hogy már én sem akartam – annyira – megölni Edwardot, utánuk mentem segíteni. És ekkor felbukkant Jasper. Nem tudom, hogy, vagy miért jött, de most aztán jobban örültem neki, mint egyébként. Harcolni kezdtünk, bár Jasper ellenezte, hogy én is ott legyek és hamarosan a többi Cullen is ideért, valamint a farkasok is csatlakoztak. Esme gyorsan elvitte Bellát és az ismeretlen fiút a helyszínről, nekünk pedig végül sikerült őket legyőznünk, noha Jacob azért beszerzett néhány sérülést Daniel képessége által.
- Nos, úgy látszik, hogy főleg a rejtőzködős képességeket vetted előnybe és az lett a veszted, hogy ideengedtél minket – suttogtam, miközben néztem, ahogy Victoria lassan teljesen elég.
- Vége van – mondta Jazz, én pedig megöleltem, majd elindultunk.
- Hogy lehet, hogy sikerült megakadályoznod azt az érzés bennem? – Biztos voltam benne, hogy érti, melyikre célzok. – Nem azt mondtad, hogy erősebb a képessége? Na és Edwardék?
- Tudod, a féltés aziránt a személy iránt, akit a legjobban szeretsz, csodákat tehet a képességeddel. Fel is erősítheti – mosolygott rám.
- Na és hogy jöttetek át a határon?
- Ezt én is kérdezhetném. Miután megéreztük az illatotokat, elindultunk utánatok, és mivel a határ túloldalán folytatódott, beszéltünk Sammel. Azt mondta, hogy Jacob valószínűleg bajban van, ugyanis azt kezdte éppen elmondani gondolatban, hogy merre menjenek, mert megtalálta Victoriáékat, meg hogy vele vagy te és Edward, de aztán hirtelen valami olyasmiről kezdett el beszélni, hogy milyen szépek a fák, meg hogy mennyire el akart már jönni egy ilyen természettúrára. Engedélyt kértünk a határ átlépéséhez. Először nem akarta megengedni, de aztán mondtam, hogy úgy könnyebben megtalálhatunk titeket, ha amint közelebb értünk hozzátok az érzéseitekre koncentrálok, mert valószínű, hogy megint nem fogjuk érezni az illatukat, ahogyan a tiéteket sem, egy idő után.
- Igen, Victoria megmondta, hogy olyan képessége volt annak a Tednek, ami elrejtette a szagukat. És mivel mi vele voltunk…
- A tiéteket is. Pontosan. – Ebben a pillanatban már ott voltunk a határnál.
Sam jött elő a bokrok közül emberi alakban és ránk nézett.
Ezt most az egyszer megúsztátok, hiszen segítettetek elpusztítani azokat a mocskos vérszívókat, de innentől ugyanaz a feltétel. Nem léphettek La Push területére és nem haraphattok meg senkit. – Ezután elfutottunk a Cullen-házhoz, ahol Esme idegesen tördelte a kezét.
- Bellát elvittem a kórházba, de az a fiú…
- Mi történt? – kérdezte Edward.
- Mi lesz vele? – kérdezte szinte teljesen egyidejűleg Rosalie.
- Vámpírméreg került a szervezetébe. Át fog változni. – És mintha csak ezt akarná bizonyítani, egy kiáltás érkezett az emeletről. – Előbb nem vettem észre, mert a harapás nem látszott a ruhájától, és amúgy is tele volt sérülésekkel. Sajnálom.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés