Éppen hogy beléptem a szobám ajtaján Alice belökte Edwardot és ő maga is bejött, majd kulcsra zárta az ajtót. Az arckifejezése semmi jót nem ígért számunkra. Hatalmasat nyeltem és Edwardra sandítottam, aki ugyanúgy nézett rám.
- Üljetek le. – csengett Alice hangja vészjóslóan.
- Nem köszönöm. – mondta Edward, én pedig szintén nem ültem le.
- Meghalunk. – suttogtam Edwardnak.
- Ez annál sokkal rosszabb lesz. – tekintete pedig alátámasztotta állítását.
- Ti ketten titkoltok előlem valamit – jelentette ki Alice – és nem áll szándékotokban elmondani. Igaz?
- De Alice, nincs… - kezdte Edward.
- Egy ideje már veled élek ahhoz, hogy tudjam, mikor mondasz igazat, mert engem nem tudsz lenyűgözni a szempilla rebegtetéssel. – fojtotta belé a szót barátnőm – Bella, igaz ez?
- Alice, nincs olyan dolog, amit ne tudnál. – azt szándékosan kerültem, hogy egyenes választ adjak, vagy, hogy belevigyem, hogy rólunk, mert az már hazugságnak minősülne.
- Nem szerettek engem? – vált a tekintete sértődötté.
- Tudod, hogy ez nem így van Alice. Te vagy a legjobb barátnőm. – mondtam.
- A legjobb barátnődnek elmondanád, mit titkolsz.
- Alice…
- Be ne dőlj! – szólt rám Edward.
- Mi? – néztem rá zavarodottan.
- Ne dőlj be a sértődött boci szemeknek. Elég ideje élek már vele, hogy megtanuljam, a kíváncsisága hajtja most, mert pontosan tudja, hogy szereted.
- Edward Anthony Mason Cullen! – dörrent Alice hangja – Mit titkoltok?
- Nincs semmilyen titok.
- Ezt ne próbáld meg nekem beadni! – követelőzött.
- És mi van, ha egy meglepetést titkolunk? – próbáltam elterelni a figyelmét.
- Bella, mondták már, hogy nem hazudsz jól? – ült le Alice a fotelba.
- Egy párszor. – fancsalodtam el.
- Üljetek már le! – szólt ránk. Edward leült a kanapéra, úgyhogy úgy döntöttem, hogy én állva maradok.
- Összetört az új kocsim és nem meritek megmondani? – kezdte a találgatást.
- Azt már rég megmondtam volna. – válaszoltam.
- A ruhatárammal csináltatok valamit? – kérdezgetett tovább.
- Hozzá se értünk a ruháidhoz Alice. – mondta Edward.
- Bella, borzasztó idegesítő, hogy fel-alá járkálsz. Ülj már le, kérlek, így nem lehet gondolkozni. – kért meg Alice. Az egyetlen hely Edward mellett volt a kanapén, így kénytelen kelletlen leültem mellé. Véletlen hozzáértem a kezéhez és abban a pillanatban elkaptam a kezemet, ahogy ő is ezt tette.
- Bocsánat. – mentegetőztem.
- Én kérek bocsánatot. – motyogta Edward.
- Atya. Úr. Isten. – tagolta Alice a mondatot, mire ijedten rákaptuk a tekintetünket. A mosolya még eddig nem látott szélességet öltött – Tudok mindent.
- Most eljátszod, hogy rájöttél, hátha így elmondjuk mi? – incselkedett Edward, de már ő is tudta, amit én. Alice valóban rájött valamire, csak az a kérdés, hogy eltalálta-e és ahogy Alice-t ismerem, 99 százalékig biztos vagyok benne, hogy eltalálta.
- Te – mutatott rám – és te – bökött most Edwardra – ti csak nem? – tette fel a költői kérdést.
- Fogalmam sincs, mire gondolsz. – mondtam, de a hangom annyira remegett, hogy senki sem hitt volna nekem.
- Csak nem voltatok együtt? – kérdezte mindent tudóan.
- De. – válaszolta Edward – Együtt voltunk, mivel mi vagyunk az egyetlenek, akik nem alszanak este. Tudod jól Alice. Minden este együtt vagyunk. – próbálta menteni Edward a menthetőt, bár a helyzet végképp menthetetlen volt.
- Nem úgy értem te idióta! – dühöngött Alice.
- Úgy tűnik az idióta a kedvenc szavad. – mosolyogtam rá, hátha el tudom terelni egy kicsit a témát.
- Csak mióta ismerlek titeket. De most nem ez a téma. Választ várok a kérdésemre. – pattant fel a fotelból. Felesleges lett volna válaszolni, mert tudta, hogy tudja a választ, de tőlünk szerette volna hallani.
- Mi is volt a kérdés? – húzta az időt Edward.
- Lefeküdtetek egymással vagy sem? – unta meg a ködösítést Alice.
- Nem. – válaszoltunk egyszerre.
- Nem, de? – nyaggatott tovább.
- De majdnem. – böktem ki végül és az arcom bizseregni kezdett.
- Ne kelljen már mindent harapófogóval kihúzni belőletek! – intett minket sietségre a házisárkányunk.
- Rose és Jasper ránk nyitottak. – válaszolta Edward higgadtan.
- Kár. – mormolta Alice.
- Na, de Alice! – hangom kicsit vádolóbban csengett, mint szerettem volna.
- Edward, most kimehetsz. – mondta Alice nagyvonalúan.
Edward kapva kapott az alkalmon és olyan gyorsan, amilyen gyorsan csak tudott kirohant a szobából egyedül hagyva engem a végzet asszonyával. Nem mertem megszólalni, vártam, hogy a legjobb barátnőm mondjon valamit. Valamit, ami számomra borzasztóan kínos lesz, de Alice csak mosolygott. Egy hirtelen mozdulattal a nyakamba ugrott és megölelt.
- Te és Edward, Edward és te! – mondogatta.
- Alice, mi nem csináltunk semmi öhm… olyat. Nem vagyunk egy pár. Csak barátok vagyunk. – motyogtam.
- Te aztán tudod, hogyan kell elrontani valaki örömét. – válaszolta szárazon, de a levakarhatatlan vigyor még mindig ott volt az arcán.
- Alice, én nem akarok róla beszélni. – próbáltam könyörgőre fogni a dolgot.
- Oké. Abbahagytam. De azt még megmondhatod, hogy élvezted? – csillant fel a szeme gyerekesen.
- Alice!
- Ez csak egy ártatlan kérdés. – emelte magasba a kezeit védekezően.
- Erre nem vagyok hajlandó válaszolni! – fordítottam neki hátat, de gyorsan előttem termett.
- Kérlek Bella! Kérlek! – vette elő a boci szemeit.
- Talán. – suttogtam.
- Bella! Könyörgök. – vált a pillantása szívszaggatóvá.
- Oké, oké, oké. Ez így baromira nem érvényes. – füstölögtem.
- Élvezted mi? – tapsikolt.
- Igen. – suttogtam, mert tudtam, hogy Edward mindent hallhat, ha figyel.
- Mennyire?
- Ez már több mint egy kérdés. – tértem ki a válasz előtt.
- Bella!
- Annyira, hogy ha nem rontanak ránk nem álltam volna le. Megfelel a válasz? – bizsergett megint az arcom.
- Nem tudom, te hogy vagy vele, de én már hallom a harangokat, meg azt, hogy tám tírárám, tám tírárám, kedves egybegyűltek…
- Alice, rossz a hallásod. – fogtam meg a pizsamámat és bementem a fürdőbe. Kintről elkezdtem hangokat hallani, így megnyitottam a tust is, hogy úgy tegyek, mintha tusolnék és hallgatóztam.
- Tudom, hogy kint vagy az erkélyen. Én mindent tudok drága bátyám. – mondta Alice.
- Tudod jól, hogy nem fog megtörténni. – hallottam Edward bársonyos hangját.
- Hitegesd csak magad ezzel. Élvezted. Te is.
- Nem vagyunk szerelmesek egymásba Alice. – emelte meg a hangját Edward.
- Ó, dehogynem, csak nem ismeritek fel. – szinte hallottam, ahogy Alice megmosolyogja azt, hogy mindent tud.
Ezek után nem hallottam semmit, így elzártam a csapot és kimentem a fürdőből. Az lehet, hogy hangokat nem hallottam, de még mind a ketten a szobában voltak és egymást bámulták dühös arckifejezéssel. Kijövetelemre Edward tekintete végigsiklott rajtam, majd biccentett és kiment. Alice még utána kiáltotta, hogy „dehogynem” és felém fordult.
- Ígérd meg, hogy nem szólsz Emmettnek. – néztem Alicere.
- Esküszöm, hogy egy szót sem szólok neki. Azt hiszem, ezen a témán lovagolna egy évszázadig – itt egy pillanatra elgondolkozott – vagy inkább egy évezredig.
- Kösz a biztatást. Ez baromira megnyugtató.
- Szívesen. – mosolygott töretlenül és lehuppant az ágyára.
- Alice, hány helyen laktatok eddig? – tettem fel a kérdést, ami már régóta fúrta az oldalamat.
- Amikor én Carlisle-ékhoz kerültem, akkor… - és egész este mesélt a boltokról és a családjáról, az életükről.
Kellemes volt hallgatni és legalább nem arról volt szó, hogy Edward és én mit csináltunk majdnem. Az este így gyorsan elrepült és a reggel is elrepült volna, ha Clapp edző nem kiabál Tylerrel, hogy meg akart lógni az öt perc múlva kezdődő táncpróbáról. Alice és én egyszerre pattantunk fel, hogy magunkra kapjunk egy ruhát és már vágtattunk is le a próbaterembe.
- Akkor kezdjük ma egy kis nyújtással! – mondta Emmett és hatalmas kaján vigyor terült szét az arcán – Bella kérlek, állj be Jessica mellé.
- Oké. – motyogtam és beálltam Jess mellé, aki egy elég kómás mosollyal üdvözölt.
- Akkor most mindenki érintse meg a bal bokáját, majd a talajt utána pedig a jobb bokáját. Ismételjétek meg ezt tízszer. Kezdhetitek! – vigyorgott még mindig Em.
Amikor elkezdtem értelmezni a feladatot, rájöttem, hogy ebben a tapadós táncgatyában, amiben nekem próbálnom kell – igen kell, mert Alice nem engedne mást – végig pucsítanom kell. Hátrasandítottam, hogy ki áll mögöttem, és persze, hogy Mike Newton kidülledt szemivel találtam szembe magam. A másik oldalon reménykedtem, hogy egy lány áll, de annál sokkal rosszabb. Edward nézte mereven a földet és végezte a gyakorlatot. Ahogy én is elkezdtem nyújtani, bizonyára Mike fantáziája beindult, mert Edward kicsit sem diszkréten morgott. Olyan sebességgel csináltam, amilyen gyorsan csak tudtam, és mire végeztem Emmett pont előttem állt rémisztő kéjvigyorral. A fejemben kigyulladtak a piros lámpák, felharsantak a vészkürtök, üvöltött a felismerés: Ő is tudja.
- Edward, Bella, meg kell beszélnünk az utolsó pár lépést a mambótokhoz. – mondta síri hangon és leült a terem másik végében. Idegesen néztem Rosalie-ra, aki mindössze egy szót tátogott: „hallgatózott”.
- Először is, én megmondtam, hogy ti fogtok majd huncutkodni. – kezdett bele a monológjába.
- De, mi nem is! – tiltakoztam.
- Igen, pont ez a gond. Esküszöm, szörnyűbben táncoljátok a mambót, mint az a két szerencsétlen. Ezek az elfojtott szexuális vágyaitok miatt vannak. Ha nem nyitják rátok az ajtót, akkor most vagy jól menne a mambó, vagy legalább a vízszintes mambó. – emelgette a szemöldökét.
- Emmett ez nem tartozik rád. – morogta Edward.
- Ó, dehogyis nem! Mint testvéred kötelességem átadni a tapasztalataimat neked öcskös. És elhiheted, nekem abból van bőven, szóval szívesen cserélek tapasztalatot. – kezdett volna bele Emmett a perverz monológjába.
- Emmett, nem történt semmi és nem is fog. Rájöttünk, hogy hiba lett volna tovább menni, sőt már az is hiba volt, ameddig jutottunk és nincs szükségünk arra, hogy ezzel a témával zaklass minket az idők végezetéig, mert nem történt semmi! – fakadtam ki.
- Látod-látod? Ez az elfojtott szexuális vágy miatt van! – röhögött Em.
- Ezek az utolsó szavaim hozzád: perverz disznó! – és elindultam a táncparkett felé.
- Ezt most jól megcsináltad! – mondta Edward és utánam jött. Emmett a két kezét dörzsölte össze, mint valami gonosztevő.
- Elindítod a mambót Rose? – kérdeztem, mire ő bizonytalanul bólintott.
A teremben táncoló párok abbahagyták a gyakorlást és leültek egy-egy padra. Minden szem minket figyelt, ami engem borzasztóan zavart.
- Még hogy elfojtott szexuális vágy! – dühöngtem és elindult a zene.
Edward elindította a lépést és profi táncosokat megszégyenítő módon mozgott, én pedig követtem. Egyszer-kétszer elég kínos volt, olyan közel lenni hozzá, de meg akartam mutatni Emmettnek, hogy tudom, mit csinálok. Elérkeztünk az utolsó pár lépéshez, ahol Edward megemelt és onnan fordultam át a másik oldalára, hogy beleálljunk a zárásba. A zene véget ért és hatalmas csend telepedett a teremre, mikor Emmett megszólalt.
- Látjátok, mit tesz egy kis vágy? – kérdezte a többiektől.
- Emmett! – dühödtem most már végképp be.
- Ne ölj meg, tudod, hogy igazam van. – vigyorgott – Akartad azt a kis etye-petyét Eddy fiúval akár tagadod akár nem.
- Táncra fel! – szólt Rosalie az üldögélőknek, hogy közönség nélkül ölhessem meg a Cullen család mackóját.
- Fogadjunk – suttogtam, de hallotta, mert a szeme felcsillant – Egy hétig nem érhetsz Rosalie-hoz egy ujjal sem és elmondok minden szaftos részletet az éjszakáról, de ha veszítesz Emmett Cullen, egy perverz megjegyzésed sem lehet rám az elkövetkezendő száz évben.
- Legyen tíz és megegyeztünk. – vigyorgott.
- Már élvezem is a csöndet. – indultam ki az időközben kiürült teremből.
- Élvezted volna Edwardot! – kiáltott utánam.
A következő pillanatban Rosalie gyilkosan pillantott Emmettre, Alice és Edward pedig szinte feltépték az ajtót olyan gyorsan értek be. Sosem voltam bosszúálló típus és nagyon nehezen lehetett kihozni a sodromból, de úgy tűnik ez a kényes pontom. Kihasználtam, hogy mindenki Alice-re meredt és hihetetlen sebességgel indultam meg a bosszú felé…

A péntek további részét és a szombatomat is azzal töltöttem, hogy bocsánatot kértem mindenkitől és beolvastam magamnak a hülyeségemért. Sosem voltam erőszakos típus, de Emmett megjegyzésére nagyon felkaptam a vizet. Úgy tűnik az a majdnem megtörtént dolog Edwarddal az én Achilles sarkam. Halk lépteket hallottam a lépcső felől, majd egy kopogtatást.
- Szia, Belluska! – köszönt Emmett.
- Én sajnálom, hogy úgy neked rontottam, fogalmam sincs mi üthetett belém. Emmett ne haragudj. – kértem tőle bocsánatot már századjára.
- Kösz jól, és te? Állj le kislány, mondtam már, hogy nem haragszom! Akkor sem haragudnék, ha hozzám is értél volna! – kuncogott.
- Elhiheted, neked mentem volna, ha Edward és Rose nem fognak meg és akkor lehet, hogy kárt…
- Ugyan már, Jasperrel szoktam verekedni, igazán edzett vagyok, ráadásul jó volt látni, ahogy Edward ledönt a lábaidról. – húzogatta szemöldökét.
- Ne kezdd megint. – mosolyodtam el és belebokszoltam a vállába.
- Na, végre! Már két napja próbálnak téged felvidítani a többiek, ráadásul Alice tisztára megbuggyant, mert ha továbbra is ilyen az állapotod, akkor nem jössz el a záró bálra, ami számára azt jelentené, hogy nem tudjuk megcsodálni legújabb ruhakölteményét az aktuális modellen. Tragédia nem? – vigyorgott.
- Akkor menjek le a próbára? – kérdeztem.
- Már nem kell, pont most végeztünk, én pedig feljöttelek öhm… meglátogatni. – de kihallatszódott a hangjából, hogy igazából nem ezért jött.
- Alice küldött, hogy megtudja, ott leszek-e a bálon. – tippeltem.
- Okos kiscsaj vagy te. – ölelt meg Emmett – Aztán szégyent ne hozzatok rám a mambótokkal.
- Nem mondtam, hogy ott leszek!
- Kérlek Bella! – jött be Alice. Emmett még intett egyet és eltűnt.
- Láttad már, mi? – kérdeztem nem kevés szarkazmussal a hangomban.
- Igen, és csodálatosan fogsz kinézni! És ha jól sejtem felmerült benned a kérdés, hogy hol jártam az elmúlt két napban. – én erre csak bólintottam – A Denali klánnak készítettem elő a helyet és befejeztem a szobátok berendezését. Nagyon jó lett. Jaj, Bella, mi ez a fancsali kép? Senki sem haragszik rád! Most pedig elkezdhetnénk készülődni, mert két óra múlva, te már a mambós ruhádban kápráztatod el az évfolyamot és Clapp edzőt. – vigyorgott és elkezdett a fésülködőasztalhoz húzni.
Először kirakott elém egy sor fehérneműt, én pedig nem győzködtem visszarakni őket a helyükre. Mindegyik nagyon kihívó volt. Alice megelégelte, hogy amit ő kihoz, én viszem is vissza, így erőszakkal eltorlaszolta az utamat. Szerencsétlenségemre a legeslegkihívóbb maradt a kezemben. Másodszor, állítása szerint „frizurát csinált” szerintem megkínzott. Ezek után „kifestette a körmeimet” szerintem megint csak megkínzott. Ráadásul teljesen feleslegesnek tartottam, mert ki fogja látni, de Alice-szel nem lehet vitatkozni. Persze ő fél másodperc alatt kész lett, én meg egy óráig szenvedtem „művészi” kezei között, hogy őt idézzem, majd jött a megváltás és felvehettem a ruhám, amit eddig nem is láttam. Fekete volt, az aljánál fodros és vérvörös, tipikusan olyan, amit a profi táncosnők használnak. Kíváncsi vagyok, vajon Edward is olyan tapadós ruhában lesz? Jézusom, miket gondolok?
- Bella, hahó! – integetett Alice az orrom előtt.
- Igen? Elbambultam. – kerestem valami magyarázatot.
- Feltűnt, de indulj, különben elkésünk. Öt perc múlva kezdés. – sürgetett meg.
Gyorsan rohantam lefelé a lépcsőn abban a halálos csapdában, amit Alice csak magas sarkúként emlegetett. Hallottam, ahogy Eric felkonferál minket. Pont a nevemre értem oda Edward mellé, aki megfogta a kezem és kivezetett a többi diák, tanárok és a szálloda lakói közé. Meghajoltunk és szembe fordult. Egy fekete ing volt rajta, de nem gombolta be a felső két gombot, a nadrágja sima fekete, és - ahogy a mögötte ülő lányokat elnézem – tapadós.
- Jól nézel ki! – csúszott ki a számon.
- Te is káprázatosan festesz. – mondta és éreztem, hogy bizsereg az arcom.
- Köszönöm.
- Kapcsold be a pajzsod, Emmett mondani akar valamit.
- Nem ment el? – kérdeztem.
- Meg akart várni minket. – kuncogta Edward.
Úgy tettem, ahogy kért. Kiterjesztettem a pajzsom ügyelve, hogy csak Emmett essen belé, mert különben zsongana a fejem.
„Emlékszel Bella, hogy táncoltál akkor, mikor az elfojtott szexuális vágyaidról beszéltem Edward irányába? Esküszöm, megszégyenítenéd a profikat is, ha lenne önbizalmad! Hajrá csajszi!”
A zene felcsendült, mi pedig elkezdtünk táncolni. Minden tökéletesen ment, de egy mondat motoszkált a fejemben. Mi lett volna, ha nem állunk le? Most, hogy itt álltam alig fél centire Edwardtól rájöttem valamire. Tetszett volna az éjszaka, túlságosan is. Tartanom kéne a távolságot, amennyire csak lehet, bár egy kicsit nehezítő körülmény, hogy a barátnőét kell majd „játszanom”.
- Gyere Bella, át kell öltöznöd! – ráncigált fel Alice az emeletre.
Elém rakta a kék ruhámat, amit közösen választottunk – illetve ő megbeszélte magával, hogy ez nekem jó, nekem pedig akkor jó – és felvettem azt a magas sarkú cipőt, amely egyébként taposóaknák kikerülésére lett tervezve.
- Gyerünk már! – sürgetett Alice.
- Nem neked kell ebben a förtelemben rohangálnod! – ellenkeztem.
- Csukd be a szád, akkor kisebb a légellenállás és hamarabb leérünk. – vigyorgott ezer wattosan.
- Köszi. – morogtam.
- Most pedig kedves vendégeink – szólt Eric hangja – felszolgálják az ételeket. Fogyasszák egészséggel.
- Ahogy látom, Mike már egészséggel fogyasztja a pezsgőt. – jött mellénk Edward.
- Ó, eszembe jutott, hogy fel kell hívnom Jaspert! – lépett le Alice.
- Fondorlatos. – motyogtam.
- Tessék? –vágott értetlen képet Edward.
- Ez a Jasperes dolog csak ürügy arra, hogy kettesben hagyjon minket. Most igazából a szobánkban pakolászik. – válaszoltam, de a hangomon hallatszott, hogy feszengtem.
- Ő Alice. – mondta Edward, mintha ez elég indok lenne. Mondjuk, ez elég indok is. Bőven…
- Igaz. – vettem le a pincér tálcájáról egy pezsgőt, amit elkezdtem lötyögtetni.
- Szép napunk van. – próbált beszélgetést kezdeményezni Edward.
- Zuhog az eső. – én meg elég bunkón viselkedek.
- Ez benne a szép. – nézett rám azokkal a mézarany szemeivel, amiktől megremegett a lábam.
- Nem szeretem az esőt. Semmilyen nedves és hideg dolgot nem kedvelek, de elég feltűnő lennék napsütésben. – mondtam valami ökörséget, de elmosolyodott.
- Ezt már egyszer mondtad. Még mikor ember voltál, Forksban. Mellém ültettek a biológia teremben és nem hallottam a gondolataidat, így megpróbáltam megtudni rólad dolgokat. Akkor is ugyanezt mondtad az esőről. Szóról szóra. Az volt az utolsó napom abban a suliban, akkor iratkoztunk ki, utána elköltöztünk és a rejtélyedet megoldatlanul ott hagytam Forksban.
- De most már megoldottad. – mosolyogtam.
- Igen, most, hogy újra találkoztunk. – küldött felém egy csibészes féloldalas mosolyt, amitől a mögöttem állók sorban ájultak el.
- Edward? Nem felejthetnénk el ezt az egész kellemetlenséget? Mármint, egy jó ideig össze leszünk zárva és elméletileg a barátnőd is vagyok, szóval… - kezdtem kínosan érezni magam.
- Ez logikusnak tűnik, de nem tudom elfelejteni – hajolt közelebb – vámpír vagyok. – mosolygott még mindig.
- Akkor megegyeztünk? Barátok? – kérdeztem.
- Csak barátok. Ó, Alice azt üzeni, hogy menjünk fel „próbálni”. – macskakörmözött az utolsó szónál és furcsa mód elindult a liftek felé.
- Mit kell felpróbálni? – érdeklődtem.
- Nem fel, el. – javított ki, de még mindig nem válaszolt, közben beléptünk a liftbe.
- Edward? – vontam fel kérdőn a szemöldököm.
- Tudod, van a filmekben egy meghatározó momentum, ami mindent világossá tesz… - ködösített.
- Nem vagyok valami nagy filmrajongó, úgyhogy lennél szíves világosabban fogalmazni? Melyik lenne az a meghatározó jelenet?
Edward lesütötte a szemét, szólásra nyitotta a száját és a lift ajtaja bezárult…

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés