- Nem vagyok valami nagy filmrajongó, úgyhogy lennél szíves világosabban fogalmazni? Melyik lenne az a meghatározó jelenet?

Edward lesütötte a szemét, szólásra nyitotta a száját és a lift ajtaja bezárult…

- A csókjelenet. – bökte ki végül.

- Hogy mi? – sipítottam.

- Alice azt akarja, hogy legyen egy elég meggyőző „csókjelenetünk”. – macskakörmözött.

- Ezt nem gondolhatja komolyan. – hitetlenkedtem.

- Azt hiszem, nem is. Olyan színészi csókfélére gondolt, tudod, mint a Rómeó és Júliában, azzal a különbséggel, hogy utána nem iszunk mérget és nem szúrjuk le magunkat. – merengett el.

A lift megállt és csendben lépdeltünk a szobám felé. Nagy meglepetésemre Jasper, Rosalie és Emmett is bent ültek.

- Van két kérdésem. Az egyik: Ti mit kerestek itt? A másik: Alice, ezt te komolyan gondoltad? –fakadtam ki. Az utóbbi pár napban elég nyavalygós lettem.

- Megkértem őket, hogy segítsenek nektek. Tudjátok, több szem többet lát alapon. Ki kell küszöbölnünk a hibáitokat, hogy Tanya ne jöjjön rá semmire. – érvelt Alice.

- Essünk túl rajta. – sóhajtott Edward és a szoba közepére sétált.

- Oké, kezdjük a kézfogással. – adta ki az utasításokat a kis kobold.

Minden nagyon jól ment. Persze Emmettnek mindenhez volt valami perverz hozzáfűznivalója is, de most képes voltam tolerálni anélkül, hogy ráugrottam volna. A légkör sem volt feszült, még idegeskedni sem idegeskedtem, valószínűleg Jasper miatt. Bár a kellemes pillanat akkor szállt el, mikor Alice újra megszólalt.

- Most jöhet a csók! – vigyorgott.

- Nem. – mondtam és összezártam a számat.

- Kérlek! – meresztett rám boci szemeket. Hirtelen minden ellenkezésem megszűnt, és tudtam, hogy nem magamtól. Szóval ezért kellett Jasper…

- Jó! – adtam be a derekam és szembe fordultam Edwarddal, akinek a tekintetében aggódás és vonakodás volt megfűszerezve vággyal, amit valószínűleg Jazz miatt képzeltem oda.

Egyre közelebb hajolt én pedig nyomtam egy gyors szájra puszit az ajkaira. Majd elfordultam.

- Megvolt. – vigyorogtam, maiért túljártam mindenki eszén.

- Azt csak hiszed! – zsörtölődött Alice.

- Annyival jobban ment, mikor bejöttünk. – próbálta elfojtani a mosolyát Jasper – Ugye Rose?

- Határozottan.

- Na, majd én megmutatom, milyen az igazi csók, ha már Edward nem tudja! – állt fel Emmett és odaállt elém.

- Pontosan tudom, milyen az igazi csók! – morgott Edward.

A karjaiba kapott, előtte még a szemembe nézett, de úgy, hogy a gyomrom liftezni kezdett és lassan közelebb és közelebb hajolt, még végül csak pár milliméter választott csak el tőle. Nem bírtam a teketóriázást és „rávetettem” magamat. Edward gyengéd volt és a csók nem tartott tovább pár másodpercnél, de azt hiszem bőven bebizonyította az igazát Emmettnek. Talán még többet is.

- Azt hiszem ez jó lesz. – próbált komoly képet vágni Alice.

- Persze, hogy jó lesz! Az utóbbi időben többet gyakorolták, mint egy házaspár. – nevetett Emmett saját viccén, de Rosalie tarkón vágta. – Au, bébi ezt most miért?

- Fogd be Emmett! – hallgattatta el férjét Rosalie, próbálva némi diszkréciót csempészni a szobába.

- Azt hiszem indulnotok, kéne a Denali klán hamarosan megérkezik. Tudjátok mi a dolgotok. – mondta Alice és odaszökdelt Jasper mellé.

- Edward, most már elengedhetsz. – súgtam oda neki, mert még mindig karjaiban tartott.

- Elnézést kérek. – mondta és kezeit maga mellé engedte.

Amennyire csak tudtam távolabb húzódtam tőle, de persze nem feltűnően. Nem akartam megsérteni, de már elég sokat botladoztunk. Túl sokat is. Ezt kellett volna gondolnom, de nem ment. Próbáltam bizonygatni, hogy Edward meg én csak barátok vagyunk, de a barátok nem csinálnak ilyet. Igazából mi két magányos idegen vagyunk, ellenkező neműek és ez a helyzet hozza ki belőlünk azt, amit. De próbálkozni attól lehet nem? Gondolatmenetemből Alice rángatott ki.

- Bella, Bella! – hadonászott előttem valamivel.

- Bocsánat, elgondolkoztam. – sütöttem le a szememet.

- Hát nem aranyos? Mint egy szende bárány. – kacagta Emmett.

- Te nem menni készültél? – emeltem meg az egyik szemöldökömet.

- Köszi, hogy ennyire kimutatod, hogy imádsz, de az ágyas szerepét Edwardra hagyom inkább. – „nagyvonalúskodott”.

- Emmett! – csattant megint Rosalie keze.

- Ne kezd megint, mert rád ugrok! – fenyegetőztem, de persze nem gondoltam komolyan. Az arcom bizsergésétől eltekintve, már egészen hozzászoktam Emmett efféle megjegyzéseihez.

- Akkor majd leállít az oroszlánod! – kacsintott Jasper és felállt – Tényleg ideje mennünk. Akkor, majd holnap találkozunk. – azzal nyomott egy gyors csókot Alicenek és kiment a szobából.

Rosalie követte egy köszönés után Jazzt, de a jó „öreg” Emmettre mindig lehet számítani.

- Alice, nem akarsz velünk jönni? Hagyni kell a fiatalokat gyakorolni! – paskolta meg Edward vállát, aki mereven állt.

- Maradok Emmett, viszont neked menned kell. – tessékelte ki Alice.

Komolyan mondom, néha csodálom őt. Úgy el tudja küldeni az embert a francba, hogy az már várja, hogy indulhasson. Mindezt egyetlen egy aprócska mosoly megeresztésével. Ezt meg kell majd tanulnom!

- Ciao Bella! – humorizált még egyet a nagydarab mackó és kisietett a szobából, mielőtt még Alice is megütötte volna.

- Bella, most már hajlandó lennél ide koncentrálni? – mosolygott még mindig Alice, de már koránt sem vidáman. Gonoszan. Nagyon-nagyon gonoszan.

- Persze. Mit szeretnél? – nyeltem egy hatalmasat, mikor Edward felhorkant mellettem és lehuppant a kanapéra..

- Kapcsold be a pajzsodat és meglátod. – mutatta Alice.

Megtettem, amit kért – mindig megteszem, mert lehetetlen ellenállni neki – és kiterjesztettem a pajzsomat kizárólag Alice-re. A fejében elkezdte pörgetni az egyik látomását. Még az illatokat is éreztem. Rózsa, igen rózsa illat volt a domináló, de éreztem még a tengerét, ami Rosalie-t jelentette, liliomot, ami valószínűleg Alice volt és a kelő kenyér kellemes illatát, szóval Esme is a közelben lehetett. Ezek után a hangokat kezdtem el hallani és megjelentek előttem az első képkockák is.

- Hogy haladtok? – jöttem be én az ajtón.

- Remekül. – mosolygott Rosalie, amint éppen Esme hajának utolsó lelógó tincsét tűzte fel a művészi alakzat befejező simításaként.

- De te még nem állsz sehogy sem Bella! – rivallt rám Alice. – Amúgy meg mondtam, hogy ez a mélykék koszorúslányruha jó lesz. Mindegyikőtöknek jól áll. Nagyszerű ízlésem van, el kell ismernetek.

- Túl sokat vagy Emmett közelében. Egyébként is, én már felöltöztem és most nem is én vagyok a lényeg. – vigyorogtam.

- Nem, de egyszer majd te is megházasodsz. Jaj, az lesz a leggyönyörűbb esküvő, amit valaha szerveztem!

- Kötve hiszem, hogy én megházasodom Alice. És, ha megtörténne sem mondtam, hogy szervezheted. Ehhez Chrisnek is lesz beleszólása. – ültem le én Esme helyére, hogy az én hajamból is alkalmi frizura legyen.

- Ó, dehogynem lesz esküvőd. És gyönyörű lesz Bella! Nekem elhiheted! – vigyorgott Alice ördögien.

- Örülök, hogy mégis jól alakultak a dolgok. – mosolygott Esme. Szemeiben anyai szeretett csillogott.

- Alakulhatott volna máshogy? – kérdezte Rosalie ironikusan, de meg is válaszolta saját magának a kérdését. – Nem, nem hiszem.

- Még jó, hogy nem. Alice így akarta, szóval így kellett lennie. – mondtam, mire mindenki elkezdett nevetni.

- Kezdünk! – kopogtatott be az ajtón Carlisle és valóban felcsendült a nászinduló. Alice belekarolt Carlisle-ba és maga mögé nézet, de csak fehérség látszott mögötte, semmi mást nem lehetett látni.

A látomás itt megszűnt.

- Nem értem, hogy ebből mit akarsz kihozni. – közöltem vele értetlenségem, de kérdezni nem kérdeztem semmit, mintha nem is érdekelne ki az a Christopher, vagy honnan jött szóba az én soha-meg-nem-rendezenedő esküvőm.

- Jazz megkéri Alice-t újra, vagyis megint lesz egy esküvőjük Jasperrel. – közölte velem Edward. A hangja ugyanolyan volt, mint az enyém. Őt vajon mi idegesítette fel? Ő tudja ki az a Christopher?

- Értem… és?

- Bella, láttad, ki jött utánam, mikor Carlisle-jal elindultam lefelé a lépcsőn? – emlékeztetett Alice.

- Nem, nem láttam, mert megszakadt a látomás. – válaszoltam neki.

- Ó, ezt nem kellett volna. Most kitör a vulkán. – motyogta Edward és még jobban belesüppedt a fotelba.

- Nem érte… - akartam kezdeni, de úgy tűnik, hogy a város egyetlen vulkánja működésbe lépett, ahogy Edward azt megjósolta és szóáradat sodort el engem.

- Hát éppen ez a nagy baj Bella! – kezdte Alice. – Akárhányszor próbáltam megnézni ki jön mögöttem, sosem ért el addig a pontig a látomásom! Tudod, mit jelent ez? Azt, hogy nincs meg a legfontosabb dolog, ami kell az esküvőmre!

- Eddig azt hittem, a legfontosabb dolog a menyasszony és a vőlegény. – fojtotta el a mosolyát Edward.

- Jó, az is, de azok után a koszorúslány a legfontosabb! És nem láttam, hogy ki vállalja el ezt a szerepet, koszorúslány nélkül pedig nem mehetek férjhez. – ült le az ágyra és rázkódott a sírástól. Edward halkan kuncogni kezdett, de mikor ránéztem abbahagyta.

- Alice, ne sírj, ha nagyon fontos neked én… - a mondatomat szokás szerint nem tudtam befejezni, mert Alice már a nyakamban csüngött. Ennyit a szívgyötrő gondokról és a zokogásról.

- Köszönöm, köszönöm, köszönöm, köszönöm, köszönöm, köszönöm, köszönöm! – sikítozott.

A cipőm viszont nem arra volt kitalálva, hogy két embert tartson meg – főleg, miközben beleakad a parketta egyik kiállásába és kitört a sarka. Alice természetesen a legmegfelelőbb pillanatban ugrott le a nyakamból, hogy mosolyogva nézze végig, ahogy seggre esek. Meglepetésemre azonban ez nem történt meg. Edward erős kezei szorosan tartottak, nehogy elessek.

- Köszönöm. – álltam rá a saját lábaimra, miután lerúgtam magamról mind a két szörnyűséget.

- Ez csak természetes. – dobott felém egy szemkápráztató féloldalas mosolyt.

- Le kellene mennünk, most jön a legizgalmasabb rész. – értetlenül néztem Alicere, aki csak ennyit mondott: – Bálkirályt és bálkirálynőt választanak.

- Micsoda meglepetés lesz neked az eredmény, Alice! – nevetett Edward.

- Neked is az lehet Edward. – tromfoltam le.

- Ó, nem. Nem mutatja meg nekem, csak azért sem, hogy idegesítsen. A bálkirályt mutatta csak meg.

- És az ki lesz? – érdeklődtem.

- Mike Newton. – mondta Edward, de amikor kimondta Mike nevét, grimaszt is vágott mellé.

- Gyerünk már, mindjárt kezdődik! – toporgott az ajtóban Alice.

- Megyünk már. – mosolygott Edward és elindult. – Te nem jössz?

- Nem vállalkozok öngyilkos küldetésekre. – mosolyogtam és felmutattam a kitört sarkú cipőmet.

- Az ágy alatt van egyik másik pár vészhelyzet esetére! – kiáltott fel Alice a lépcsőfordulóból.

- Ez nem lehet igaz. – füstölögtem, hogy keresztbelőtte a számításaimat, így nincs ürügyem arra, hogy hagyjam ki a bál többi részét.

- Szerintem már vállalkoztál egyre. – mosolygott Edward csibészesen.

- Mire?

- Szerintem Alice koszorúslányának lenni már önmagában merénylet saját magunk ellen. – magyarázta meg előbbi állítását és a mosoly nem fagyott le az arcáról.

- Miért? Már próbáltad? – kuncogtam és a mosoly lefagyott az arcáról. – Te már voltál! – nevettem ki.

- Ne beszéljünk róla. – tettetett borzongást és elmosolyodott. –Induljunk!

- Jó ötlet! – kiáltott megint Alice.

- Ó, ez nem ér! – mosolyogtam szakadatlanul.

Gyorsan felkaptam a két lábbelit és siettem lefelé a lépcsőn. Alice éppen a mikrofonhoz táncolt fel és elkezdte a szövegét, amit egyszer sem gyakorolt, de tökéletesen ment neki.

- Most pedig következzen az a pillanat, amire már mindenki nagyon várt. Eric és én kihirdetjük a szavazás eredményét.

- A bálkirály és bálkirálynő lassan tíz éve választásra kerül, a diákok, tanárok és szállodavendégek szavazatai alapján, valamint a kér választott eltáncolt egy keringőt. A koronát és szalagokat köszönjük a London Gold irodának és a West Side bankirodának valamint a szállodának és Dr. Cullennek. A felkészítést a tavalyi pár Rosalie Hale és Emmett Cullen végezte. Tapsoljuk meg őket. – mondta Eric.

- És akkor a díjak. – vette ár a szót Alice. – A bálkirálynő első udvarhölgye – itt volt egy dobpergés effektus – Angela Weber!

Ang kiment a színpadra megkapta a szalagot és a virágot. A párja Tyler Crowley lett, aminek szerintem Ang nem nagyon örült. Amikor Alice kimondta, hogy Jessica és Ben lett a második „udvarpár” Jessica arcát le kellett volna fotózni. Meglepett és dühös is volt egyszerre, féloldalasan. Nem tudom, hogyan csinálta, de nagyon viccesen festett.

- A bálkirálynő pedig nem más, mint – Alice egy pillanatra elhallgatott, majd ijesztően hatalmas vigyor jelent meg az arcán. Kezdtem megijedni tőle, és félelmem nem volt alaptalan. – Isabella Swan! Gratulálunk Bella! – mosolygott Alice, de úgy, hogy a mosolya szélesebb volt, mint a feje.

- Ó, ne! – nyögtem fel.

- Mike csak nem olyan rémes táncos.

- Nem, de nem téged fog taperolni! – fanyalogtam és felléptem a színpadra.

Megkaptam a koronámat, a jogarszerű izét és a BÁLKIRÁLYNŐ feliratú szalagot, ami alá kicsivel oda volt nyomtatva egy óvszer reklám. Igazán ízléses.

- A bálkirály személye pedig… - kezdte Eric mély, dörmögős hangon, bár szerintem egy kicsit rá is játszott. Már vártam, hogy kimondják a végzetemet, hogy Mike tapizós Newtonnal kell táncolnom, mikor hirtelen az egyszerű mazochista merényletből szadista vált…

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés