-    Tegnap gyorsan eljöttél Cullenéktől – Üzente gondolatban Seth,miközben másnap ismét hozzájuk igyekeztünk farkas alakban.
-    Belláék nem értek rá.Igazából gyorsan eltűntek és Rosalieval maradtam kettesben.
-    Ohh...így már értem,hogy miért értél haza korábban a kelleténél – Kuncogott.
-    Nem,nem.Nem érted.Nem volt szörnyű!Sőt...kifejezetten kellemes volt.
-    Jake – szólított meg pár másodperces szünet után. – Te jól vagy?Hiszen gyűlölöd Roset.
-    Az még azelőtt volt,hogy megtudtam az árváknak való adományázásáról.
-    Oké,én erről mit sem tudok.Viszont ennyitől máris máshogy tekintesz rá?Ne mondd azt,hogy átvette Bella helyét! – Szörnyülködött.
-    Mi?Dehogyis Seth!Mégis miről beszélsz?Mondtam,hogy már csak barátok vagyunk,és még csak véletlenül se hidd azt,hogy úgy tekintek arra a szöszire,mint egy Nőre!
-    Rendben,értem én.Csak elöbb még azt hittem,hogy megtetszett.
-   Még véletlenül se forduljon meg a fejedben ilyen gondolat,jól van?A gyomrom felfordult.Én meg egy vámpír csaj?Ugyan már.
-    Jacob,nyugi van,okés?Örülök,hogy semmi örültséget nem kívánsz tenni.Emmett amúgy is kinyírna – Nevetett,de én valahogy nem bírtam csatlakozni hozzá ezen a viccén.

Most kivételesen előre gondolkodtam,ezért nem szakadt ruhákba baktattam eléjük.Sethtel átöltöztünk,felvettük magunkra a kifejezetten ünnepélyes alkalmakra használt ingünket,és elindultunk a bejárat felé.Belláék meghívtak minket egy családi vacsorára,amiben az a poén,hogy csak hárman eszünk.Én,Seth és Bella.Igazából nem tudom,hogy miért csinálják.Talán szeretik,mikor mindenki együtt van.

-    Sziasztok! – Nyitotta ki nekünk az ajtót Bella,és mindkettőnket magához húzott. – Már vártunk titeket.
-    Szia,Bells – Köszöntünk egyszerre,és bementünk.

Azonnal körbenéztem,és megláttam,ahogy Rosalie Emmett ölében ülve összebújnak.Rosszalló pillantást vetettem Emmettre,aki nem igazán vette a lapot,hogy miért érdemelte ki.Felhúzta a szemöldökét,de én csak elfordultam,és gyors lépésekkel a konyhát környékeztem meg.

-    Esme! – Üdvözöltem második anyámat.
-    Jake!De örülök,hogy látlak.Ugye szereted a marha steaket? – Ölelt át,de aztán vissza is állt a gáztűzhely elé.
-    Ezt igazán nem kellett volna miattunk.De persze,hogy szeretem.Köszönjük szépen.
-    Nektek bármit,édesem.És mondd csak,hogy...
-    Tényleg nem kellett volna miattuk,Esme – Jelent meg hirtelen Rose,és odakaptam a fejem.
-    Rosalie... – Piszegte Esme.
-    Mi az?Ez az igazság – Ült le a székre,és vette a kezébe az újságot.
-    Úgy tudom megbeszéltük,hogy hogy fogsz viselkedni – Hadonászott a főzőkanállal.
-    Sajnálom.De egyszerűen irritál a jelenlétük – Az „irritál” szót erősen megnyomta,mire én elmosolyodtam makacsságán.
-    Semmi baj,már megszoktam,hogy ilyen – Tettem Esme vállára a kezem.
-    Rendben.Rosalie,vigyáznál ezekre,hogy ne süljenek túlságosan oda?Nekem el kell intéznem valamit.
-    De hiszen itt van Ő is! – Fordította a fejét felém,és szemeit rám összpontosította.Valamiért nem bírtam dühös lenni rá,akár mennyire is ócsárolt.
-    Kérlek – Parancsolt rá Esme,mire Rose sóhajtva odajött mellém.
-    Szívesen vigyázok rá – Ajánlottam fel.
-    Nem,Jacob.Ezt felejtsd el.Te vendég vagy ma – Zárta le a témát,és elviharzott.

Könyökölve a konyhapulton néztem az egy lépésnyire álló Rosaliet,ahogy éppen nem is olyan rosszul,fordítgatta a húst.Mintha nem elsőre csinálná.Talán főzni is tud?

-    Mi olyan érdekes? – kérdezte unottan,mikor már megunta tekintetem kereszttüzét.
-    Semmi,semmi.Csak...főzni is tudsz.Mostanában mik ki nem derülnek rólad.
-    Tudod attól függetlenül,hogy tegnap kicsit beszélgettünk,nem változott közöttünk semmi,jó? – Nézett bele a szemembe mogorván. – Még mindig utáljuk egymást.

Pár pillanatig csak bámultunk,aztán megszólaltam.

-    Szöszi,egy kissé elmosódott a rúzs a szádon,adjak egy tükröt? – mondtam gúnyosan. – Így jó lesz?
-    Tökéletesen – Mosolygott,ami valamiért engem is boldoggá tett.Sosem sikerült még szívből nevetni látnom.
-    És mit kellene még tudnom rólad?
-    Hogy? – kérdezte furcsállva.
-    Tudod a „jó” oldaladról – Hajoltam hozzá közel,és a fülébe suttogtam.Valamiért most nem volt annyira kibírhatatlanul büdös illata,mint régen.
-    Neked semmit – Mosolygott még mindig.
-    Nah ne már!Biztos van még valami titkod.
-    Ellenségek vagyunk,nem de?
-    Tudod,ha olyan vagy, mint a matek,kevesen értenek meg téged.Ezért nem kedvelnek sokan.
-    És mi van,ha én direkt ezt akarom? – Arc mimikája visszaugrott a régi kerék vágásba.Csökönyös...
-    Nem akarhatod ezt.Hiszen...nincs kivel megosztanod a titkaid,vagy amik bántanak.Viszont köztudott,hogy az ember úgy enyhíthet igazán saját fájdalmán, ha osztozik mások fájdalmában.
-    Ebben csak egy a bökkenő – Tette le a fakanalat a pultra,és szembe fordult velem. – Én nem vagyok ember – Nyomott meg minden egyes szót,és elment mellettem úgy,hogy vállával meglökött.

Bella lépett be Rose után,aki meglepetten nézett utána.

-    Megint összevesztetek? – kérdezte,miközben beleszagolt a sülő húsokba.
-    Azt hiszem – Sóhajtottam.
-    Sablonos dolog – Fonta össze karjait maga előtt.
-    De miért ilyen?
-    Ő már csak Rosalie,Jake.
-    De én tudom,hogy több van benne,mint amit mutat.
-    Mióta érdekel téged az,hogy mit érez? – Nevetett fel,mire én mérgesen ránéztem. – Oké,csak kérdeztem,nyugi!Viszont tényleg nem értelek.
-    Nem is kell,hogy megértsd – Hagytam faképnél.

Fél óra múlva mindenki odaült a megterített asztalhoz,és meglepetésemre ugyanannyi teríték volt kirakva,mint ahányan vagyunk.Talán Ők is esznek?Seth mellett helyetfoglaltam,a másik oldalamra pedig Bella ült le.Egymással szemben ültünk az asztalnál Rosalieval,még véletlenül sem vetett rám egyetlen egy pillantást sem.Nem értettem haragját.

-    Hát akkor... – Vette a kezébe Em a pezsgőspoharat,majd felemelte azt. – Rosaliera!
-    Rosaliera! – Ismételte el mindenki,mire én utólag csak elmotyogtam egy ’Rosera’ szócskát,hiszen nem értettem,hogy miért mindenki Ő rá mondd köszöntőt.

Az említett személy kicsit feszengve érezte magát a sok tekintettől,de persze nem sokáig.Emmett egy kiadós smárral felhevítette.Undorodva odafordultam Bellához,és a fülébe suttogtam.

-    Ezek mindig ilyenek? – Lenyelt egy falatot a már előttünk lévő ételből,és válaszolt.
-    Mindig – Mosolygott rám.
-    És elmondanád,hogy miért mindenki Rosaliet ünnepli?
-    Bella nem mondtad meg nekik,hogy miért hívtad meg őket a vacsorára? – szólott fel az asztal másik végéből Jasper,mire észbe kaptam,hogy itt mindenkinek nagyon jó füle van.
-    Azt...elfelejtettem – Szúrós tekintettel fordultam vissza Bellshez,és a magyarázatot vártam.Hiszen kissé hülyén éreztem magam attól,hogy mindenki engem figyel.Még a heves csókcsatát befejező pár is.
-    Szóval?
-    Azért ünnepeljük Roset,mert ma van a hivatalos szülinapja.Ezen a napon született.Most kilencvenöt éves.Sajnálom,hogy nem mondtam el hamarabb.

Fejemet nagyon lassan Rosalie felé fordítottam,aki megint csak próbálta elterelni rólam tekintetét.

-    Akkor...utólag is boldog szülinapot! – Dadogtam el végül,mire Ő csak erőltetett mosollyal bólintott.
-    Együnk – Törte meg a csendet Carlisle,és mindannyian hozzáfogtunk az étvágygerjesztő steakhez.Mármint...én,Seth és Bella.A többiek csak tovább itták,a pezsgőnek

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés