(Bella szemszöge)

Négynél nem lehettek többek, mert nyolc láb trappolását hallottam.

-         De most miért? – méltatlankodott egy sípoló ismeretlen női hang. – Hagytam volna elveszni? Hisz sokat ért, ugyan gyerekek. Gondolkozzatok!

-         Én úgy vélem igaza van. – mondta egy férfihang. Valaki röhögött, s éreztem, hogy félem közeledik.

-         Azt hiszem társaságunk van. – egyre jobban hallottam, hogy felém közelednek. – Szia kislány. – hajolt be a lyukon egy férfi. Nem ismertem fel, nem ismert. Teljesen vad idegen, de a vörös íriszéből ki tudtam venni, hogy vámpír, és, hogy embereket gyilkol. – Mi járatban erre fele?

-         Semmi közöd hozzá. – rivalltam rá, de aztán eszembe jutott, hogy Ők nomádok. – Nomádokat kerestem.

-         Na, akkor meg is találtad, drágám. – mondta mézes-mázos hangon a férfi. – Jól sejtettem, hogy állati véren élsz. – megnyalta a szája szélét. – Nem tudom, nekem valahogy jobban bejön az ember. Mondjuk, mindenki más-más nézeteket vall evvel kapcsolatban. Épp most találkoztam két férfival, akik szintén állatvérrel élnek, furcsa, egyre többen vagytok ezzel a nézettel. Szóval, mit szeretnél tőlünk? – kérdezte. Elsőnek szimpatikus volt a férfi. Kedves volt, és udvarias.

-         Kérhetek egy szívességet? – kérdeztem tőlük. Remélem, hogy megteszik.

-         Persze kedvesem. – mondta a férfi az előbb halott édes hangon. – Neked bármit.

-         Öljetek meg. – suttogtam, s újra átjártak a családommal, és Edwarddal eltöltött közös, boldog percek…

-          Na, újabb öngyilkosjelölt. Ma már két vámpírt kinyírtunk. Komolyan, úgy nézünk ki, mint egy gyilkos banda? – kérdezte fintorogva egy barna hajú férfi.

-         Pontosan úgy néztek ki. – mondtam ellentmondást nem tűrő hangon a nő.  – Kérlek, közel s távol nem hiszem, hogy belebotlok ilyen jó csapatba. – próbáltam hízelegni több-kevesebb sikerrel.

-         Rendben. – egyezett bele az előbb fintorgó barna hajú férfi. – Ha ezt kéred hát megkapod. Furcsa, lassan pénz kellene szednünk a gyilkolásért. – kacagott. Elhúztam a hajam, ezzel szabadon hagyva a nyakamat.  Féltem, igen féltem! Rettentően. Azok a kérdések jártak bennem, hogy; Milyen lehet a halál? Fájni fog? Meddig fog tartani? Milyen lehet a pokol? Furcsa, eddig nem féltem semmitől sem, mindig magabiztos voltam, vagy ez csak a látszat volt? Annyira ügyes voltam, hogy még magamat is becsaptam ezzel? Nem is kell mondanom; szánalomra méltó viselkedés. A telefon folyamatosan rezgett, de sem én, sem ők nem igazán foglalkoztak vele, csak az édes hangú pasas.

-         Nem veszed fel, drágám? – kérdezte a telefonra mutatott. – Biztos keresnek otthon. Jól meggondoltad? – bólintottam, majd Ő sóhajtott. – Megkedveltelek, kedvesem. Nem szívesen küldlek a másvilágra. – mondta szomorú, de még mindig édes hangon. Honnan jön ez az édes hang? Olyan, nem is tudom, hívogató. Mintha most én lennék a zsákmány... Utolsó percek. Ezt az érzés nevezik úgy, hogy az utolsó pillanatban minden szeretett emlék lepereg előtted? A tizenötödik szülinapom. Danietől kaptam egy nyakláncot. Még mindig megvan. Akkor is a nyakamban volt, mikor megváltást reméltem, s megmarad az utókornak Megismerkedés Sylvivel. Az első csók Edwarddal. A közösen eltöltött Szombat délutánunk. Összebarátkozás Leah Clearwaterrel, Emmett énekli Celin Dion Titanic című dalát. Alice ölelget a verandán. Együtt úszás Edwaddal Lopott csókok Edwardtól a réten Táncolás Alice-szel, és Rosalie-val a Muse zenéjére.  Járkálni Port Angeles utcáin egyedül, kijöttünk a Discoból Alice-szel, és énekeltük teljes erővel Pinktől a Fun Houst-t. Nem is volt olyan régen. Gitározás a teraszon. Sylvivel közös vadászat. A suliban első találkozás Edwarddal, egész napot vele töltöttem. Harc Leah Clearwaterrel, és Edward közli velem, hogy mindig is szeretett, első találkozás Carlileval. Első találkozás Esmevel, első találkozás Alice-szel, első találkozás Jasperrel, első találkozás Rosalieval, első találkozás Emmettel… Eper dobálása Edward szájába, aztán egész nap élvezhettem édes, már mámorítóan édes csókját, heves zihálásunk nem akart csillapodni, feküdtünk a fűben, és csak egymás szemébe néztünk. Hallom, hogy a Volvo bekanyarodik az utcába, és Daniel ott van mögöttem, megcsókol és minden, amit évek során felépítettem összeomol, akárcsak egy kártyavár. Ezek mindig meg fognak maradni, még ha nem is leszek ezen a világon.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés