Egészen kellemes volt így sétálgatni kéz a kézben Jacobbal. Ugyanis úgy döntöttem inkább sétáljunk.

-         Biztos hogy ne fussunk? Vagy ott a kocsi – kérdezte. Szerintem nem értette hogy én a nagy futásmániás miért akar most csak simán sétálni.

-         Biztos. – nyugtattam meg. – Kellemes az idő és szeretek veled lenni – közöltem egy mosoly kíséretében. Rám mosolygott.

-         Oké, én is szeretek veled lenni – mondta vigyorogva. Miközben sétáltunk, sokat beszélgettünk. Legfőképpen engem kérdezgetett az életem minden kis részletéről, de azért néha én is szóhoz jutottam így megtudtam egy csomó dolgot róla. Például nagyon szereti a kutyákat. Volt is neki egy kiskorában Joey-nak hívták, de sajnos elütötte egy autó. Vagy hogy kiskorában táncolt, csak abbahagyta mert cikizték miatta. Ezt nem értettem, miért kell valakit piszkálni ha tud táncolni. Sok bunkó.

-         És még tudsz táncolni vagy elfelejtetted? – kérdeztem ravaszul vigyorogva. Kérdően nézett rám majd lesütötte a szemét.

-         Hát… az az igazság hogy már régen volt meg hát… - mentegetőzött. Aranyos volt.

-         Oké, oké nem kell mentegetőzni – mondtam nevetve mire ő is felvidult.

-         Hál istennek –lélegzett fel. Együtt nevetgéltünk, de egyszer csak neszelést hallottam és olyan érzésem volt hogy figyelnek. Csodálkoztam hogy Jake nem hallotta meg.

-         Ssss… - tettem a szájára a kezem. – Nem hallod? Egy pillanatig feszülten figyelt, de utána halkan megszólalt.

-         Vámpír – jelentette be. Beleszimatolt a levegőbe. Én is követtem a példáját. És tényleg vámpírszag volt. Jake hátrébblépett két lépést és átváltozott. Követni akartam a példáját de amikor megláttam milyen képet vág haboztam. Halálra rémült képpel meredt rám. Egy percig bambán néztem rá hogy mi baja lehet de utána megéreztem a hátam mögött egy hideg kéz érintését. Hátul összefonta a két karomat és lefogta azt. Nem láttam az arcát de tudtam, hogy vámpír. Éreztem a szagát. Nem tudom hogy milyen analfabéta vérfarkas vagyok de nekem kellemes volt az illatuk. Jake mindig azt mondta hogy bűzlenek. Én nem éreztem rajta semmi büdöset csak olyan édes aromát. Jake tett egy lépést előrre.

-         Ha közelebb jössz meghal -  mondta mézédes de mégis vészjósló hangon. Jake megtorpant. Én meg se tudtam mozdulni. Leblokkoltam. De összeszedtem magam.

-         Ki vagy te? – kérdeztem suttogva. Nem mertem hangosabban. – És mit akarsz tőlem?

-         Az nem számít ki vagyok. Azért jöttem hogy átadjak egy üzenetet a Cullenéknek és a falkának. Ha jól sejtem te is a falkába való vagy, bár a te illatod egész kellemes. Nincs vérfarkas szagod. De mégis a hallásod éles. Vámpír sem lehetsz mert a bőröd meleg és nem kemény és hófehér. Ki vagy te? – kérdezte kíváncsian. Valamiért érdekelte. Olyan ismerős volt a hangja. Mintha már hallottam volna.

-         Neked az nem mindegy ?-  feleltem foghegyről. Kuncogott. Akár ezer kis harang csendült volna meg.

-         Bátor vagy – mondta és éreztem ahogy az orra végigsiklik a nyakamon. Gondolom megszagolt vagy ilyesmi. De Jake erre nagyon bepöccent. Morogva vicsorgott és még egy lépést jött előrre. Hideg leheletet éreztem a nyakamnál.

-         Ne gyere közelebb Jacob! – susogta a nyakamba. Jake megint megállt de azért egyfolytában morgott.

-         Aro azt üzeni hogy nemsokára újra eljön és nem szeretne közületek senkit sem megölni – mondta unottan. Nagyon kíváncsi voltam az arcára. Óvatosan megpróbáltam hátrapillantani de nem sikerült. Túl közel volt az arca. Nem akartam félreérthető helyzetbe kerülni. Jacob mordult egyet. Gondolom ez egy olyan „értem” morgás volt.

-         Örültem a találkozásnak Miss.… mi is a neved? – kérdezte kíváncsian. Azt lesheted bunkó. Gondoltam.

-         Lizzy – hazudtam.

-         Örültem Lizzy – mondta és még egyszer végighúzta az orrát a nyakamon. Borzongáshullám futott végig rajtam. Ő is észrevette és kuncogott. Jacob mostmár őrjöngött, a titokzatos idegen meg csak nevetett és éreztem ahogy óvatosan elengedi a karomat és mire megfordultam már ott sem volt. Mozdulatlanul álltam. Jacobot sem láttam sehol. Elgondolkodtam. Vajon miért nem ölt meg? De még csak meg sem sebzett. Edwardék azt mondták hogy a Volturi kegyetlen és hogy a vérfarkasokkal még kegyetlenebb. De vajon miért nem tudta mi vagyok? És tényleg nincs vérfarkas szagom? Míg ezen gondolkodtam észre sem vettem hogy Jake már emberi alakban áll előttem aggodalmas képpel.

-         Gina nincs bajod? Nem bántott? – kérdezte és az arcomat fürkészte.

-         Nem, nem bántott – mondtam bambán. Tényleg nem is féltem. Ez fura volt, pedig egy vámpír foga volt a nyakamnál és én mégsem féltem tőle.

-         Az a kis…- nagyon mérges volt mert remegett. Megfogtam a kezét.

-         Nyugalom. Nincs semmi bajom. – mondtam nyugtató hangon. Megnyugodott, legalábbis már nem reszketett a keze.

-         Rendben, menjünk és mondjuk el Cullenéknek – mondta és magával ráncigált. Nem változtunk át, mégis gyorsak voltunk. 10 perc alatt odaértünk a házhoz. Kicsit feszengtem és megálltam a bejárat előtt.

-         Gyere, nem lesz baj! – mondta gyengéden, és kézen fogva bevonszolt a házba. Renesmee rögtön odaszaladt és a nyakamba ugrott.

-         Gina! De jó hogy itt vagy! – rikkantotta és egy puszit nyomott az arcomra. – Képzeld van egy óriási babaházam. Apáéktól kaptam. Majd nézd meg! – lelkendezett.

-         Jaj Nessie, hagyd már levegőhöz jutni – mondta Jacob kuncogva. Nessie gyorsan odaszökkent Jacob elé és ráugrott. Nevetve „verekedtek”. Szó mi szó Jake jól bánt a gyerekekkel. Főleg Renesmeevel. Nagyon fontos volt neki.

-         Na de gyerekek – szólt rájuk Esme.

-         Ő kezdte – mondta Nessie ártatlanul és Jakere mutatott.

-         Héj –panaszkodott Jacob. Még egy ideig nevetgéltünk aztán megjött Edward és Emmet. Majd Rose, Jasper és Alice. Bella nem volt sehol. Hála istennek -  gondoltam. Mire Edward savanyúan elmosolyodott. Bocsánat – kértem elnézést gondolatban. Válaszként elmosolyodott és a fejével az ajtó felé bökött. Mivel Jake el volt foglalva Nessievel ezért én óvatosan kicsusszantam az ajtón. Nem láttam sehol sem Edwardot ezért leültem az egyik lépcsőfokra és behunytam a szememet. Élveztem a ritka napsütést. Egyszer csak valami hideg megérintette az arcomat. Felpattant a szemem mert megijedtem.

-         Ohh bocsi… nem akartalak megijeszteni. – mondta Edward és elhúzta a kezét.

-         Semmi baj csak … áá hagyjuk. – mondtam de a gondolataimat nem tudtam megállítani. Visszaemlékeztem arra amikor az az idegen hozzámért. Mindent visszapörgettem és hagytam hogy Edward lássa. Gyorsabban vette a levegőt.

-         Ez… ez hogy…ők ide – dadogta.  – Nem bántott? – kérdezte és aggódva mért végig.

-         Nem, nincs semmi bajom – feleltem nyugodtan. – Csak egy kicsit betojtam – ismertem be mire felnevetett.

-         Héj nem vicces! – mondtam és megütöttem a karját. De ez inkább nekem fájt. – Áú! – nyüszögtem és a kezemet fogtam. Erre még jobban nevetett.

-         Én nem tehetek róla, te ütöttél meg – mondta röhögve. Felhúztam az egyik szemöldököm.

-         Azt hiszed olyan kemény vagy? – kérdeztem kihívóan, és egy erőteljesebbet löktem rajta, amitől hátrébbcsúszott és lebukfencezett a lépcsőn. Dőltem a röhögéstől. A nagy kemény, sosem győzöl le Edward most csak úgy lebuckázott a lépcsőn. Mikor felállt a haja tiszta kócos volt. Ahogy meglátta hogy milyen jól mulatok ő is elkezdett nevetni de hirtelen felkapott és felugrott velem a fa tetejére.

-         Tegyél le! Gyűlölöm a magasat! Tegyél le! – sikítottam de ő csak nevetett. – Edward! – kiabáltam mire óvatos landolással földet ért és letett. De a keze a derekamon maradt, ami számomra kényelmetlen volt. Edward nekem legjobb barát szerűség volt, úgy mint Bellának Jacob. Ő nem tudom mit érzett. Megpróbáltam úgy kicsusszanni a kezei közül hogy ne sértsem meg.

-         Ez nem volt vicces! – duzzogtam. És leültem a lépcsőre. Követett.

-         Csak visszakaptad a bukfenceset. – mondta még mindig nevetve. Éppen valami goromba dolgot akartam a fejéhez vágni de ekkor kijött Jacob.

-         Ti meg mit csináltok itt? Azt hittem megtámadtak! – látszott rajta hogy féltékeny, és bosszús is, amiért nem tudja miről van szó.

-         Semmi, csak Edward azt hiszi vicces ha a magasba visz egy olyat aki fél ott – mondtam durcásan.

-         Ő kezdte – mondta Edward gonoszul.

-         Te… te … - hebegtem. Tényleg kezdtem bepöccenni. Már remegett a kezem.

-         Edward nem kéne felhúznod. Ne feledd vérfarkas – mondta Jacob figyelmeztetően és vigyorgott.

-         Ja – értettem egyet és odamentem Jakehez. Megölelt és puszit adott a számra. Lehet rosszul láttam de Edward mintha elfordult volna. Mind egy nem érdekelt. Neki volt Bella.

-         Gina említette már mi történt mielőtt idejöttünk volna? Carlislenak már elmondtam. – törte meg a csendet Jacob.

-         Csak az ő szemszögéből láttam a dolgokat. Nem tudod ki volt az? – kérdezte Edward.

-         De, azt hiszem hogy Alec. Igen ő volt az. – elmélkedett. Alec. Ez annyira ismerős volt. A hangja is, amikor hozzám szólt. Mintha már hallottam volna valahol. Ekkor az rémálmaim képei ugrottak be. Egy barna hajú élénk vörös szemű 16 év körüli fiú ugrott be. Bár az ő nevét nem tudtam csak annyit hogy A betűvel kezdődik. Lehet hogy… nem! Miket nem gondolok. Kezdek totál bekattanni. Nem válhat valóra az álmom. Bár egyszer már megtörtént igaz nem szó szerint, de megtörtént.

-         Mi az Gina? Miért nézel ilyen kétségbeesetten? – kérdezte aggódva Jake.

-         Semmi, csak elgondolkodtam – mondtam erőltetetten mosolyogva. Nem akartam ezt nekik elmondani. Látszólag elmúlt a gyanakvása. Miután megvitatták Edwarddal mi lesz ha jön a Volturi, bementünk és letelepedtünk a kanapéra. Edward, Jacob Emmet és Jasper na meg Carlisle  arról beszélgettek, hogy milyen alakzatba kell felállniuk a farkasoknak. Furcsának találtam hogy engem meg se kérdeztek hogy akarok e harcolni vagy ilyesmi. Nem akartam most felhozni ezt a témát. Majd ha csak ketten leszünk Jakekel. Nagyon unatkoztam, mert  ez a harcolós dolog uncsi volt. De nem csak én. Nessie már el is aludt. Rosalie meg Alice valamit a virágoskertben piszkáltak, ami engem megint csak nem érdekelt. Esme meg valamit főzicskélt. Gondolom Jakenek meg nekem. Mivel itt csak mi étkezünk normálisan. De egyet nem tudtam. Hol lehetett Bella? Mióta itt vagyok színét se látni. Igazából nem is nagyon érdekelt. Elnehezedett a szemhéjam. Amikor fölébredtem már  nem a kanapén hanem egy puha ágyban voltam, és valaki feküdt mellettem. Oldalra pillantottam.  Jacob feküdt hosszasan elnyúlva és halkan horkolt. Nem akartam felébreszteni, ezért halkan szálltam le az ágyról és kiosontam. A földszintről beszélgetés hallatszott.

-         És most hol van? – hallottam Bella hangját. Valamiért kicsit megrezzentem amikor meghallottam. Őszintén szólva egy hangyányit féltem tőle. De tényleg csak egy hangyányit.

-         Fent az emeleten alszik. – felelte Esme.

-         És Jake? – kérdezte és mintha reménykedne abban hogy nincs velem.

-         Ő is fent alszik – hallottam hogy sóhajt. – Figyelj Bella – kezdte – Jacob megtalálta azt akire várt. Neked is ott van Edward. Hagyd őket békén. – mondta szigorúan. – Amúgy Gina rendes lány. Nem tudom mi bajod van vele.

-         Pont ez az, hogy mindenki szereti. – nyafogott. Chh… miért fáj az neki ha szeretnek?

-         És ez miért baj neked? – Esme kezdett mérges lenni.

-         Csak, attól félek hogy meg fogja bántani Jaket. Hogy elhagyja és neki meg összetörik a szíve. – na persze.

-         Te is tudod hogy sosem fogja elhagyni. Hiszen már ő is vérfarkas és nagyon szereti hidd el. Van egy olyan érzésem hogy ennek más oka van. – mondta Esme gyanakodva. – Bella, mond el. Az segít.

-         Hát jó – vágta rá. Itt még jobban fülelni kezdtem. Kíváncsi voltam mi baja van velem. Mert nekem elég sok bajom volt vele. De ebbe most ne menjünk bele.

-         Az utóbbi időben, vagyis azóta mióta a Volturi elment, Edward már nem vonzódik annyira hozzám mint azelőtt. Nem tudom. Olyan magába zárkózó. – panaszolta.

-         Igen, ezt én is észrevettem. Bár nem tudom miért. Hiszen mindene megvan ami kell – elmélkedett Esme.

-         És amióta Gina  - hallatszott a gyűlölet a hangjába amikor kiejtette a nevemet  - Megjelent azóta mindig vigyorog. Összhangban Jakekel. A múltkor láttam őket az erdőben röhögcsélni, és elfogott az irigység, mert mostanában Edward nem szórakozik velem ilyen jól. Vele meg akár mikor jót nevet. – tényleg hallatszott a hangján hogy mérges.

-         De ugye tudod hogy Gina sosem nézne úgy Edwardra? – kérdezte Esme.

-         Tudom – ismerte be.

-         Akkor meg miért utálod ennyire? Adok egy tanácsot. Próbálj meg Edwarddal valami közös programot szervezni és menjetek el szórakozni vagy a szigetemre. És hagyd Jacobot! – tette hozzá szigorúan. – Gina rendes, és sosem bántaná meg. Ebben biztos vagyok. Csak rájuk kell nézni. Ja és van még egy kérdésem. Mi volt az a csók? – na erre én is kíváncsi voltam. Még jobban füleltem, de hirtelen valaki átfonta a derekam és a fülembe suttogott.

-         Te meg mit csinálsz idekinn? – Jacob hangja kellemes volt mégis ijedtemben felsikkantottam és egy nagyot ugrottam aminek az lett a vége hogy megbotlottunk és legurultunk a lépcsőn. Még szerencse hogy Jacobon értem földet mert ha a kemény padlóra esek az fájt volna. Majd megszakadt a nevetéstől.

-         Ha mindig ez lesz ha megijesztelek, gyakrabban fogom tenni – mondta röhögve, mire belőlem is kitört a nevetés, pedig haragudni akartam rá egy ideig, amiért megijesztett. De ahogy láttam a nevető arcát nem bírtam ki nevetés nélkül. Kintről hallatszott Edward majd Emmett nevetése. Gondolom Edward látta Jake fejében és ő meg elmondta Emmetnek. Így most mindenki rajtunk nevetett. Észre sem vettem hogy pont az előtt a kanapé előtt értünk földet amin Esme és Bella ült. Esme halkan kuncogott míg Bella csak mosolygott. Esme Bellához fordult és alig hallhatóan odasúgta neki

-         Na látod már? – kérdezte, mire Bella csak bólintott. Jake felült és így én az ölében ültem.

-         Sajnálom – mondta, de a nevetést nem tudta visszafojtani. Egyszerűen nem lehetett rá haragudni.

-         Jó,  megbocsájtok – sóhajtottam, mire ő megcsókolt. – Ezt miért kaptam? – kérdeztem meglepetten.

-         Mert szeretlek – mondta őszintén. Megöleltem.

-         Én is szeretlek – motyogtam a fülébe. Elkezdett kuncogni.

-         Tudom. – valaki hangosan megköszörülte a torkát. Mire felnéztem szinte mindenki minket bámult. Emmett huncutul vigyorgott. Elpirultam és feltápászkodtam. Jake is felállt. Kínos csend állt be.

-         Ez ciki – suttogtam Jacobnak. Megint elkezdett kuncogni. Megfogta a kezemet és a tornác felé húzott.

-         Köszi, hogy kimentettél. Ez kínos volt – ismertem be és leültem a lépcsőre.

-         Nincs mit. – mondta büszkén. Itt volt az alkalom.

-         Jake? – kezdtem vonakodva.

-         Igen? – nézett rám kíváncsian.

-         Lenne egy kérdésem. – Mondtam határozottam.

                                     12.fejezet

- Oké, rajta kérdezz – mondta vigyorogva. Őszintén szólva féltem, hogy mérges lesz, vagy ami még rosszabb szomorú. De ezt muszáj volt megbeszélnünk.

- Alice látott valamit? Hogy mikor jönnek? – persze nem ezt akartam kérdezni de kezdetnek ez is jó.

- Öhm, azt hiszem szombaton jönnek – gondolkodott el. – vagy vasárnap. Ugye tudod hogy hétfőn már suli van? Jó hamar elment a szünet nem? De már csak egy hónap és újra szünet. De ez hosszabb lesz. – ecsetelte boldogan. Tényleg nem akartam elrontani a kedvét, de ha most nem beszélünk róla akkor félek nem lesz rá alkalmam.

- Ja, de visszatérve a Volturis dologra, én kivel, vagyis hol fogok harcolni. Mármint a falkával vagy Cullenékkel? – elkomolyodott az arca. Ettől féltem.

- Figyelj Gina, én… - kezdte de a szavába vágtam.

- NEM!  Jacob nem! Én is harcolni fogok! Nem hagyhatsz belőle ki! – szinte már kiabáltam. Könny gyülemlett a szemembe. Homályosan láttam tőlük. Meggyötört szemekkel nézett rám.

- Gina, értsd meg, nem veszíthetlek el ! – kiáltotta kétségbeesetten.

- Nem is fogsz! – kicsit már lenyugodtam – Hidd el, megtanulok harcolni és jól leszek ígérem! – mondtam könyörgőn. – Nem tudok tétlenül ülni, amíg te az életedért harcolsz egy rakás vámpírral szemben. – a könnyek amik eddig felgyűltek, most kicsordultak és nem akartak megállni. Képek ugrottak be. Azok a képek amelyeket soha nem fogok tudni elfelejteni. Jacob fekszik a földön és Caius áll előtte. Késsel a kezében. Összerándultam és Jakere néztem könnyes szemekkel. Az arckifejezése hezitáló volt. Nem tudott dönteni.

- Kérlek. Megint utánad mennék – suttogtam. Nem felelt csak szorosan magához ölelt.

- Jaj, Gina! Rendben, de ígérd meg, hogy vigyázol magadra. Ha valami bajod esik, én…

- Nem fog! – vágtam rá és én is szorosan megöleltem. Még megbeszéltük, hogy én Seth mellett leszek, valahol hátul. Nem nagyon tetszett hogy hátra állít míg ő elől van, de jobb mint a semmi. És Jacob szerint én amúgy is kitűnök a színem miatt. Ezzel kapcsolatban volt egy kérdésem.

- Alec miért nem ismert fel? Vagyis miért nem tudta mi vagyok? – láttam hogy elgondolkodik.

- Ezen már én is gondolkodtam, és arra jutottam hogy te más vagy. Úgy értem, hogy nem érzed büdösnek a vámpírokat, nincs vérfarkas szagod, sőt szerintem elég kellemes az illatod és ezt Alec is észrevette. – ennél a résznél harag látszott az arcán. Visszaemlékeztem arra amikor találkoztunk Aleccel. Kirázott a hideg. Kis habozás után folytatta. – Máshogy nézel ki, ja és erős vagy mert eddig csak Emmett tudta Edwardot a földre küldeni –mondta nevetve.

-  És ennek mi az oka? Valami baj van velem? – kérdeztem kicsit szomorkásan. Úgy látszik a balszerencsém itt is kísért.

-  Jaj, te butus! Már hogy lenne baj veled? – nevetett – de erről van egy elméletem.

- igen? És mi az? – kíváncsiskodtam.

- Hát, szerintem ennek az lehet az oka hogy te nem genetikai öröklődés során változtál vérfarkassá, hanem…. Máshogy – a máshogy szónál összerezzent. Rossz emlékek törtek felszínre. Önkénytelenül is a hasamhoz nyúltam, oda ahol Caius belém szúrta azt a tőrt. Csak egy vékony kis heg maradt a hasam jobb oldalán. Olyan mintha megkarcoltam volna valamivel. De az emlékeket, Jacob síró arcát, Edward kétségbeesett tekintetét és azt a borzasztó érzést hogy többé nem látom azokat akiket szeretek, sosem fogom elfelejteni. Soha. Jake észrevette a gondolkodásomat, és kezét a hasamat fogó kezemre tette. Az arca elszomorodott.

- Sajnálom – suttogta és lehajtotta a fejét. Na ne már! Ez nem igaz! Nem igaz hogy megint magát hibáztatja.

- Jacob, ne kezd megint! – figyelmeztettem és komoly képet vágtam. Rám nézett  és elvigyorodott.

- Oké! – sóhajtott. Ekkor ugrott be hogy Miley otthol van egyedül és még nem evett.

- Úristen! A francba! – ugrottam fel az ágyról. Jake is követte a példámat és ijedt képpel meredt rám.

- Mi a baj? – rémüldözött.

- Miley otthol van, egyedül és biztos éhes. Azt sem tudom mi van vele. Teljesen megfeledkeztem szegénykémről! – mondtam egy oktávval lejjebb.

- Ó Gina a szívbajt hozod rám – lélegzett fel – Már azt hittem valami létfontosságú dologról van szó. Vagy valaki támad – morgolódott. Aranyos volt ha duzzogott. Elmosolyodtam, mire értetlenül nézett rám.

- Mi az? – az arckifejezése láttán elkezdtem kuncogni.

- Semmi, semmi – legyintettem. Gyanakodva fürkészett. – Na de én most hazaugrom. Elrendezem Mileyt meg kitakarítok. Anya kiáll a hitéből ha meglátja hogy kosz van. Két hét múlva hazajön. – vágtam egy grimaszt. Jakenek persze ez sem kerülte el a figyelmét.

­­- Hé, hé mi volt ez a grimasz? - kérdezte ravaszon

-         Semmi, csak most olyan mintha enyém lenne az egész ház. El bírnám viselni ha még egy kicsit Franciaországba maradnának. – panaszoltam.

-         Ahha, értem! Hát, lehet lesz saját házad…. nemsokára. – mondta sejtelmesen és felpattant.

-         Hé, hé hová mész? És milyen ház? Hééé mit tudsz? – rángattam a karját. Ő csak vigyorgott és ügyesen kicsusszant a kezeim közül.

-         Szia szívem! Délután találkozunk! – mondta vigyorogva és  már el is húzott.

-         Hééé Jake! Milyen ház? Hallod? – kiabáltam utána de már elment. Dühösen dobbantottam a lábammal és levágtam magamat a lépcsőre. Hogy lehet ennyire gonosz? Direkt idegesít? – duzzogtam, de eszembe jutott Miley. Tényleg haza kellene mennem. Még mindig duzzogva álltam fel és elindultam haza. Kis gyaloglás után úgy döntöttem hogy gyorsabb ha farkasként megyek. Bemasíroztam az erdőbe, leöltöztem, a ruhát a lábamra kötöttem, és átváltoztam. Megint az a jó érzés fogott el, mintha enyém lenne az egész világ. Mint egy őrült úgy rohangáltam a házak között. Még jó hogy ilyenkor mindenki dolgozik, mert ha netalántán valaki meglátná hogy egy fehér farkas eszeveszettül szaladgál a házak között, biztos azt hinné hogy megkattant. Míg ezen kuncogtam, észre sem vettem hogy megérkeztem a házunkhoz. De valami furcsa volt. Mileyt nem láttam sehol sem, és a bejárati ajtó is résnyire nyitva volt, pedig én emlékszem rá hogy bezártam. Olyan halkan emeltem a mancsaimat, amennyire csak tudtam. Már a bejáratnál jártam amikor meghallottam Miley nyüszítését. A szobámból jött. Odaosontam. Az  ajtóm nyitva volt és Miley valahol az ágyam alatt lehetett, mert onnan jött a hang. A könyves polcomnál pedig ott kotorászott valaki. Fekete köpeny volt rajta de nem volt a fejére húzva. Fiú volt az tuti, és vámpír, mert éreztem a szagán. De mégis ismerős. Nagyon halkan a háta mögé lopództam és pár lépésnyire tőle leültem. Figyeltem ahogy a polcomon szöszmötöl. Levette azt az albumomat, amelyikbe a régi sulis képeim vannak és elkezdte lapozgatni. Felment bennem a pumpa. Ki ez, és mit keres a polcomon? De nem akartam hogy észre vegyen legalábbis addig amíg nem végzett. Kicsit oldalra fordult és így láthattam az arcát. Nem hittem a szememnek. Ő volt az. Ő aki az álmaimban mindig ott van. Ő aki egyszer már megtámadott, bár nem igazán féltem tőle. Ennek nem tudom mi lehet az oka de valahogy nem találtam gonosznak. De az álmomban az volt. Nagyon is.De akkor is Volturi tag volt. Ő Alec. Azon csodálkoztam hogy még nem vett észre, vagy nem érzett meg. El volt foglalva az albumommal. Egyszer-egyszer felkacagott, ha olyan képet látott. Türelmesen vártam mikor vesz észre. Miley nyüszögött egyet az ágyam alatt mire hátraszólt.

-         Jaj, kutyus nem kell félned. Nem foglak megenni – mondta nyugtató hangon. Milyen aranyos, még megnyugtatja a kutyát. Huhh, mi van velem? Aranyos? Ő Volturi tag. De amikor meghallottam a hangját furcsa érzés fogott el. Mintha izgatott lennék attól hogy itt van. Ahhoz az érzéshez hasonlítható amikor azt várom hogy Jakekel találkozzak. Ez megrémített. Gyorsan megráztam a fejemet. Végre abbahagyta a kotorászást és visszatette az albumot a helyére. Lassan megfordult. Amikor észrevett, ijedtében felkiáltott és hátralépett egyet ezzel majdnem felborítva a könyvespolcot. Éppen csak hogy el tudta kapni mielőtt még felborult volna.

-         A francba! Normális vagy? Ki vagy te? Ha most a szívem verne biztos megállt volna – lihegte. Elkezdtem kuncogni. Értetlenül nézett rám.

-         Hú, de vicces farkas! – sziszegte mérgesen. – Ki vagy te? – tette fel a kérdést újra. – Annyira ismerős vagy – jött közelebb és a szemembe nézett. Az ő szeme most nem vörösen izzott hanem fekete volt. Tehát jó ideje nem evett már .De nem ez volt a lényeg hanem az, hogy megint az a furcsa érzés fogott el, ezért gyorsan hátrébb léptem. Dobbantottam egyet a lábammal ezzel jelezve hogy maradjon itt. Bambán nézett.

-         Mi ez, activity? – kérdezte vigyorogva. A szememet forgattam. Odamentem, és leültem elé, majd felálltam és megint dobbantottam egyet.

-         Ja, azt akarod hogy várjalak meg? – na végre leesett neki. Felkuncogtam és elindultam a fürdő felé. Még láttam ahogy lehuppan az ágyra. Ahogy az ágy megmozdult Miley gyorsan kiszaladt és utána gyorsan be a fürdőbe. Onnan kukucskált. Csúnyán néztem Alecre.

-         Esküszöm, hogy egy ujjal sem nyúltam hozzá – mondta ártatlan képpel. Megráztam a fejemet és bementem a fürdőbe, de mielőtt bezártam volna az ajtót még odakiáltott.

-         Azt hiszem tudom ki vagy – megálltam és visszafordultam. Kíváncsian néztem rá.

-         Ha jól sejtem Gina! Vagy inkább Lizzy? – nézett rám gúnyosan. Tényleg, emlékszem. Azt mondtam neki hogy Lizzynek hívnak. Ezen felkacagtam.

-         Jaja, úgy látom emlékszel. Akkor tényleg te vagy az – megint közelebb jött, és én megint meghátráltam. Csak vigyorgott. Én gyorsan bementem a fürdőbe. Visszaváltoztam, és felkaptam a farmeromat meg egy pólót, mert elég meleg volt. Miért vagyok ennyire izgatott? Nem értettem magamat. Odamentem a mosdóhoz és megmostam az arcomat hidegvízzel. Ekkor vettem észre Mileyt aki a fürdőkádban trónolt és kíváncsi kifejezéssel nézett rám.

-         Mi az, mit nézel? – kérdeztem – Na gyere ide picur – mondtam és odahívtam magamhoz. Nagy boldogan odaszaladt és össze-vissza nyaldosott.

-         Jól van, jól van – nevettem. – Na gyere – mondtam neki és kinyitottam az ajtót. Alec még mindig az ágyon ült és nevetgélt.

-         Most mi olyan vicces? – kérdeztem morcosan.  A hangom irányába kapta fejét. Egy másodpercig csodálkozva bámult utána kapcsolt.

-         Ja, csak azon ahogy a kutyával beszéltél – mondta és megint elkezdett nevetni. Én csak mosolyogtam rajta. De utána emlékeztettem magamat, hogy ő rossz fiú. Miley a lában mögé bújt és onnan kukucskál.

-         Amúgy mit keresel itt? Ja, és mit kutakodsz a polcomon? – kérdeztem felháborodva. Csak nézett bambán. Gondolom nem tudott mit kitalálni.

-         Hát…izé...én csak – felemeltem az egyik szemöldökömet és kíváncsian vártam mit fog kitalálni.

-         Igen? –türelmetlenkedtem. Éppen meg akart szólalni de ekkor röhögcsélést hallottam kintről. Mind a ketten felkaptuk a fejünket. Én egyből felismertem Mia és Rachel hangját. Alec csak mélyet szippantott a levegőbe és elvigyorodott.

-         Hmm…kaja. Már nagyon éhes vagyok – mondta szinte dorombolva és felállt.

-         NEM! Nem, az én barátnőimből nem eszel! – kiáltottam fel hirtelen, és már mellette is termettem. Megfogtam a karját. Csodálkoztam, hogy ilyen bátor vagyok. Nem tom mér nem féltem tőle.

-         Óóó, de én éhes vagyok – nyafogott – Hát akkor…nincs más választásom - mondta és közelebb húzott magához. Az orra a nyakamat súrolta. Olyan dejavu érzésem támadt. De azért betojtam, de rendesen. Szaporábban vettem a levegőt. Hallottam, hogy kuncog.

-         Hé, nyugi. Biztos finom vagy, de én sosem akarnálak megenni – mondta halkan és elengedett.

-         Huh, tökre betojtam. Azt hittem képes vagy megenni – lélegeztem fel. Kitört belőle a nevetés. Gyorsan a szájára tettem a kezem.

-         Ssss, itt vannak – suttogtam, és az ajtó felé mutattam. Hirtelen eltávolodott tőlem. És zihálva vette a levegőt.

-         Azt mondtam sosem eszlek meg, de nem könnyíted meg a dolgomat. Nagyon jó illatod van. Inkább maradj távol tőlem. – mondta zihálva.

-         Ohh, upsz bocsi – mondtam és hátra léptem. – Miért nem … öhm…ettél? – előre féltem a választól, hiszen tudtam mivel táplálkozik.

-         Hát, ami azt illeti nem akartam idegen helyen „vadászni”– kirázott a hideg ha belegondoltam mit ért azalatt hogy vadászni.

-         Ümm, aha. Figyi, és mi lenne ha csak most kivételesen állatvért innál? – kérdeztem félve a választól. De nem az következett amire számítottam.

-         Hát… megpróbálhatom, de nem tudom mit egyek. Mi van errefelé? – kérdezte lazán. Pff… mintha én annyira tudnám.

-         Öhmm….hát… - gondolkodtam, de ekkor csengettek.

-         Hagyd csak, majd kiszagolom. – mondta vigyorogva. – Ja és még visszajövök. – mondta és rám nézett. – De csak ha nem baj – tette hozzá gyorsan.

-         Nem baj. Úgyis még lenne egy pár kérdésem hozzád. Csak azt nem értem miért vagy ilyen kedves velem. Mármint úgy értem hogy a Volturi tagjai gonoszak meg minden de te olyan más vagy – láttam ahogy elgondolkodik, majd kis idő után megszólalt.

-         Hát, ezt majd legközelebb megbeszéljük – mondta fülig érő vigyorral és kiugrott az ablakon. Még hallottam a kuncogását, utána elindultam hogy kinyissam az ajtót. Közben azon gondolkodtam, hogy mi ütött belém, hogy itt jó pofizok egy Volturi taggal. De valahogy Alecben nem láttam rosszindulatot. Mármint az én irányomba. Nem tudom mással hogy viselkedne. Odamentem és kinyitottam az ajtót. Mia és Rachel egyből a nyakamba ugrottak.

-         Szia! – kiáltották kórusban.

-         Sziasztok. Hát ti hogy hogy itt? – kérdeztem meglepetten.

-         Gondoltuk unatkozol itt egyedül. Már ha egyedül vagy – tette hozzá Rachel vigyorogva. Mind a ketten befelé kukucskáltak.

-         Jake nincs itt. – mondtam nevetve.

-         Egyedül vagy? – kérdezte Mia.

-         Nem, Miley itt van velem. – közöltem és betessékeltem őket. Ezután kitárgyaltuk, hogy Leila azért nincs itt, mert Embryvel van randija és, hogy Rachel meg Seth nagyon jól kijönnek egymással, de csak mint barátok. Egyszer csak úgy feljött a ház téma.

-         Hű, tiéd az egész ház. – ámuldozott Mia.

-         Na meg Jacobé – tette hozzá ravaszul Rachel. Elpirultam és lehajtottam a fejemet. Persze egyből kiszúrták.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés