Ma boldogan ébredtem fel,és ez nem történt már meg körübelül egy hónapja.Még Billy is csodálkozva nézett végig rajtam.

-    Mi ez a mosoly,Jacob?Talán Bella? – Kezdett el faggatózni.
-    Apu,az már a múlt,rendben?Csak barátok vagyunk.
-    Akkor valami más Nő van a dologban?
-    Hát... – Gondolkoztam el,hiszen nem hiszem,hogy örülne annak,hogy egy vámpír Nő. – Nem.
-    Rendben – Furcsállva tekintgetett ide-oda.Sosem tudtam hazudni neki.

A délután gyorsan elment,pedig tévézésen kivül nem nagyon csináltam mást.Közeledett az öt óra,és én alig bírtam kivárni.Annyira elképzelhetetlennek tűnt,hogy én majd Rosezal fogok kocsikázni,miközben három nappal ezelőtt csak martuk egymást.Felhúztam magamra egy farmert,és azt párosítottam egy átlagos pulóverrel,amihez persze a szokásos tornacipőmet vettem fel.Motorbúgást hallottam,és megláttam azt a bizonyos BMW-t a házunk előtt.Azonnal kiszaladtam.

Az arcomról le sem lehetett vakarni a mosolyt mindaddig,amíg az anyósülés ablaka le nem húzódott.

-    Hé,Jacob!Mi a helyzet? – Köszönt ki Emmett.
-    Heló,Em – Mentem búskomoran közelebb.
-    Hello,Jake.Ülj hátra – szólt ki Rosalie is,és én minden életkedv nélkül úgy tettem,ahogy mondta.

Az ablak mellett könyököltem,és néztem kifelé.Ők csak egyfolytában beszéltek és beszéltek.Néha válaszoltam egy rövid ’ahával’,vagy egy ’nemmel’,de ezen kivül nem nagyon szólaltam meg.

-    Pajti,nagyon szűkszavú vagy ma – Állapította meg Em,mire Rosalie hátranézett rám egy kis pillanatig,tekintetünk pedig összetalálkozott.
-    Bocs,Emmett.De ez az időjárás teljesen tönkreteszi a napomat.
-    Talán fel kellene túrbózni – Dörzsölte össze tenyerét.
-    Mire gondolsz,maci? – „Maci”?Istenem.Ennél röhejesebb becenevet sosem hallottam.
-    Rosie,benne lennél valami extrémben? – kérdezte tőle Em.
-    Attól függ.
-    Jake – szólt hátra.
-    Mi az?
-    Elvinnél minket arra a helyre,ahol Bellát tanítottad a sziklaugrásra? – A pupillám kitágult a sok rámtört hirtelen emlékektől,és köpni-nyelni nem tudtam.
-    Emmett nem fogok neked leugrani onnan! – Dörrent rá Rosalie.Hálaistennek,megmentett.
-    Nyugi,szivi.Majd foglak.Nah Jacob?Mit szólsz hozzá?
-    Én nem is tudom... – Húztam el a szó végét.
-    Hé!Ne felejtsd el,hogy mi vámpírok vagyunk.Semmi bajunk nem eshet.
-    Igen,tudom.Csak...
-    Ne hallgass rá Jacob.Nem kell elvinned oda – Szorította meg a kormányt Rosalie.
-    Végülis nem történhet nagy dolog.Szóval elvihetlek titeket – Adtam be végül a derekam,mire Rose rosszalló pillantást vetett rám.
-    Ez a beszéd! – Ujjongott Em.Legalább Ő boldog...

Elvezettem őket ahhoz a bizonyos sziklához,ahol Samék is mindig szórakoztak,majd egyesével mindannyian kiszálltunk a kocsiból.

-    Cool! – Állt a szélére azonnal Emmett,és megnézte,hogy milyen magas.
-    Mennyetek csak – Dőlt neki háttal a kocsinak Rose.
-    Ne már cica!Gyere,megyünk ketten – Fogta meg a kezét.
-    Semmi kedvem ehhez az egészhez.Amúgy is vizes lenne a ruhám.
-    Ha ez a gond... – mondta Em,majd alsógatyára vetkőzött. – Nah?
-    Kizárt! – Tiltakozott majd egy pillanatra rám nézett.Én voltam a baj.
-    Akár el is mehetünk innen,ha nem tetszik – Vetettem fel a kérdést.
-    Nem!Most már ha itt vagyunk,akkor kipróbáljuk.Mutasd be Jake,te hogy csinálod.

Sóhajtottam egyet,majd egy nagy nyelés után,futásnak eredtem.A sziklaszélétől pár lépésnyire elugrottam,majd széttárt karokkal és összezárt lábakkal elrugaszkodtam.

Mindig is szerettem ezt az érzést.Szabad vagy.A szél erősen simogatja arcodat,az adrenalin lüktet a füledben,és te mosolyogva várod a becsapódást.

És persze a víz mindig erősen megcsíp,mint ahogy most is.Körübelül két méterre süllyedhettem le,de azonnal fel is úsztam a felszínre.

-    Jól vagy? – kiáltott le Rose,miközben Emmett tapsolt.
-    Minden rendben – válaszoltam,majd felfutottam.

Mikor már háromnegyedénél tarthattam a futásnak,meghallottam egy mély,örömteli ordítást.Azonnal tudtam,hogy Em kipróbálta.

-    Hát te? – kérdeztem Rosaliet,mikor már felértem.
-    Mondtam,hogy nem fogok ugrani – Duzzogott összefont karral mellkasa előtt.
-    Még egy profival sem? – Céloztam magamra.
-    Nem az a baj,hogy nem bízom Emmettben.
-    Hanem? – Válasz helyett,csak lenézett a mélyégbe. – Ohh...
-    Pedig vámpír vagyok.
-    Könnyen legyőzheted a tériszonyt.
-    De nem akarom – Rázta meg a fejét.
-    Ugyan már,gyere – Érintettem meg a kezét,és közöttünk a levegő szó szerint perzselődni kezdett.
-    Húhh... – Zihálta a levegőt,ahogy én is. – Nagyon...nagyon forró vagy.
-    Te pedig nagyon hideg – Nevettem fel,mire Ő is elmosolyodott.
-    Jól van – mondta egyik pillanatról a másikra. – Mennyünk.
-    Tényleg? – Csillant fel a remény a szememben.
-    De gyorsan,mielőtt még meggondolom magam – Mosolygott rám,és én azonnal magamhoz öleltem,majd leugrottunk.

Fura egy érzés volt.Ahogy a tűz és a jég összetalálkozik.Izzadtam.Pedig nem nekem kellene,hiszen Ő a jég,én pedig a tűz.Pár másodpercre elvesztem tekintetében,de aztán szorosan hozzám bújt,majd megtörtént.Hatalmas csapódással ismét a vízbe találtam magam.Kinyitottam a szemem és láttam,ahogy ellök magától és a felszínre úszik.Utána mentem.

-    Fúj – Hallottam meg prüszkölését.
-    Mi a baj? – Aggódni kezdtem.
-    Te vizesen még büdösebb vagy – Nevetett fel,és én is vele nevettem. – Már egy időre el is felejtettem,hogy kutya vagy.

Fejezte be,és elkezdett kiúszni a partra,ahol Emmett várta.Az utóbbi mondatánál már nem igazán volt kedvem nevetni.

Mindhárman kint voltunk már a szárazföldön,és száradtunk.Ugyanis Rosalie a tudomásunkra adta,hogy vizesen nem ülhetünk be.

-    Még most sem jó? – Mutattam rá pólómra,de ő nemleges választ adott rá.
-    Rosie,kicsim.Megnéznéd,hogy nekem már jó e? – Emmettnek csak az alsónadrágja volt vizes,ami persze már réges rég megszáradhatott.Rosalie erre csak elkezdte forgatni a szemét.Szerencsére...
-    Unatkozom – Adta tudomásul.
-    Éhes vagyok – Csatlakoztam hozzá,ha már a jelenlegi érzéseinket osztjuk meg egymással.
-    Emmett,nem mennél el a legközelebbi boltba hozni neki valamit?
-    De,miért is ne.Jót tenne egy kis mozgás.Mit akarsz enni? – Nézett rám.
-    Mindegy,csak ehető legyen.
-    Rendben – Húzta féloldalas mosolyra a száját,majd eltűnt.
-    Tudod – Kezdett bele Rose,majd oldalra fordítottam a fejem,miközben a földön ültünk a kocsinak támaszkodva. – Nem igazán volt okos gondolat rábízni a kajádat.Nem nagyon evett még emberi ételt.
-    Igaz – Értettem vele egyet. – De bízom az ízlésében.
-    Ahogy gondolod... – Hagyta rám,majd hosszú csönd telepedett közénk.

Nem annyira idegesített ez a hatásszünet.Talán így volt rendjén.Úgy éreztem,hogy ez volt a legjobb beszélgetésünk.A tekintetünkkel osztottuk meg egymás gondolatát.Vagy valami ilyesmi...De aztán Ő közbeszólt.

-    Tegnap...kérdezted,hogy hogy változtam át – Mélyen belenéztem a szemébe.
-    Igen,de nem muszáj elmondanod,ha ha nem akarod.
-    Igazából magam se tudom,hogy miért,de bízom benned.Szóval akarod hallani a történetem? – Küldött felém egy ártatlan mosolyt.
-    Igen,persze.

Fogadtam el felajánlását,majd szólásra nyitotta az ajkát.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés