- A bálkirály pedig Edward Cullen! – mondta Eric és megfagytam egy pillanatra.
Alice átverte Edwardot a látomásával- és engem is! Edward leesett állal állt egy pillanatig, majd elindult a színpad felé, miközben Alice-t mustrálta gyilkos pillantással, ami semmi jót nem ígért.
Megkoronázták, ő megkapta a palástját és a jogarát, majd jött a fényképezkedés is.
- Most pedig következzen a záró tánc! – tapsolt bosszantó barátnőm önelégülten.
- Azt hiszem, a sors nem fogja hagyni, hogy elfelejtsük, ami történt – mosolygott rám Edward, miközben a parktettre vezetett.
- Ó, én már teljesen biztos vagyok benne. És ha a sors hagyná is a dolgot, Alice biztosan nem.
- Nagyon kicsi és rettentően bosszantó teremtés az én húgom – kezdte el a lépéseket Edward.
- Be kell vallanom, kicsit izgulok a Denali klán miatt. Emiatt az egész dolog miatt, hogy őszinte legyek.
- Ne aggódj, minden jól fog menni. Kíváncsi vagyok már az új tehetségükre. Alice szerint „tanulságos találkozás lesz” – fordította kicsit jobbra a fejét és utánozta a húga hangját.
Erre elmosolyodtam és inkább csak a táncra koncentráltam. Mosolyogva keringtünk a zene dallamára. Már kíváncsi voltam, ki lehet az új tehetség és, hogy rájönnek-e arra, hogy Edward és én nem vagyunk egy pár.

- Egy dologra nem gondoltunk – mondta nekem Edward, miközben a zene lassult.
- Mire? – kérdeztem.
- A Denali klán egyik tagja, megérzi, hogyha hazudnak neki. Ezért neki el kell mondanunk az igazságot – sütötte le gondterhelten a szemeit.
- Aki nem mer, az nem nyer Edward – simítottam végig az arcán, miközben véget ért a táncunk.
A bálról ezek után elkezdtek elszállingózni az emberek és mi is követtük a példáikat. Csendben mentünk fel a szobákig, mindenki a gondolataiba merülve. Illetve, Edward Alice gondolataiba merülve. Bele se merek gondolni, mit fog még Alice kapni azért, mert valahogy átejtette Edwardot a látomásával. Ilyenkor örülök, hogy az én fejem és gondolataim el vannak zárva más leskelődők elől.

- Akkor jó éjszakát – köszönt el Edward.
- Holnap találkozunk – fordultam be én is az ajtón.
- Illetve, ma találkozunk, mert már bőven elmúlt éjfél – vágott közbe Alice és ő is bejött utánam.


Hajnali öt, vagy hat óra tájékán visszapakoltunk a bőröndökbe. Alice-en megint meglepődtem, mert hiába van egy áruháznyi cucca, olyan művészi pontossággal pakolta tele a két óriásbőröndöt, hogy még vasalni sem vasalta ki a ruhákat. Miközben a cipőit pakolászta elkezdte dúdolni a nászindulót, amin pedig elkezdtem kuncogni.
- Nem őrül bele Jasper, hogy nem tud neked meglepetést okozni? – kérdeztem tőle.
- Próbál határozatlan lenni, de még így is megkér, hogy tudja, hogy látom. Kezdi megszokni – mosolygott boldogan.
- Hányadik esküvőtök ez Alice? – némi ijedség is bujkált a hangomban.
- A tízedik. Jasper minden ötödik évben megkéri a kezemet és összeházasodunk. Mondjuk Rosalie és Emmet majd minden évben – magyarázta lelkesen.
- Örülök, hogy a jubileumi esküvőtökre én is meg vagyok hívva – mosolyogtam meghatottan.
- Én is örülök, hogy eljössz – ölelt meg, majd hallottuk, ahogy csapódik egy ajtó.
- Úgy hallom Clapp edző felkelt – kuncogtam.
- Mindjárt a többiek is meghallják – mondta Alice cinkosan.
- ÉÉÉÉBRESZTŐŐŐŐ! – kiabált Clapp edző – Egy óra múlva indul a busz!


És valóban, egy óra múlva minden diák vigyázzállásban a bőröndjeikkel együtt a busz előtt állt és pakolták be a nagyobb csomagokat hátra. Amikor Alice odatáncolt a sofőrhöz, szegény olyan „mindjárt meghalok” arckifejezést vágott. Szerintem belegondolt, hogy azt ő egyedül fogja betenni, de szerencséjére Edward volt olyan lovagias és betette helyette, így nem kellett gerincsérvvel kórházba vinni. Mrs. Valerie névsorfelolvasása után fel lehetett szállni a buszba. A DVD lejátszóba most valami új akciófilmet rakattak be, ami még mozis volt, bár hiába a sok lövöldözés és hangos robbanások a busz nagy része így is aludt. Illetve a buszsofőrön, Clapp edzőn, Edwardon, Alice-n és rajtam kívül mindenki.
Ahogy közeledtünk London felé, még az iPodom sem tudott lenyugtatni, pedig a dühös rock mappámban lévő számokat hallgattam, amiket ilyenkor mindig. Elkellene ide egy Jasper, hogy lenyugtasson egy kicsit.

- Megérkeztünk! – kiáltott Clapp edző.
- Maga lesz az ébresztőhangom ezentúl – dörmögte Jessica morcosan és álmosan.
A diákok mind egyszerre akartak leszállni, amiből csak dúródás lett. Mi okosan kivártuk, még mindenki elmegy és kihalásztuk a cuccainkat. Az autók még mindig a helyükön vártak minket, bár kötve hiszem, hogy bárki is ellopná, mikor süt róla, hogy a gazdája olyan alak, akivel nem jó dolog összeveszni.

- De jó újra itthon! – szippantott egyet a levegőbe Edward útban a Volvo felé.
- Ne felejtsétek el, hogy most már egy pár vagytok – taszigált el engem Alice a saját kocsimtól.
- És akkor mi van? Nem mehetek autóval? – szálltam szembe vele.
- Az övével mész! – mutatott rá Edwardéra.
- Van értelme veszekednem, hogy nem vezetheti senki a kocsimat rajtam kívül? – kérdeztem, de csak költői kérdésnek szántam.
- Alice-szel veszekedni sosincs értelme – heherészett Edward nagy boldogan.
- Akkor nem teszem. Tessék, itt vannak a kulcsok – nyúltam a zsebembe, de a kulcsok eltűntek. Illetve, csak hittem, hogy eltűntek, ugyanis Alice csörögtette meg az arcom előtt.
- Jó utat. Vigyázok rá, ne félj – mosolygott és beszállt.
- Ajánlom is – morogtam az orrom alatt.
Alice hihetetlen sebességgel farolt ki a parkolóból és még gyorsabban kilőtt az útra, majdhogynem tömegbalesetet okozva és romhalmazzá törve az autómat.

- Gyere, induljunk – szólt Edward és ő is beült.
Én is behuppantam mellé az ülésre és a motor feldorombolt.
- Akkor most már hívhatlak mézecskémnek? – viccelődött Edward.
- És én téged cunci mókusnak? – A szarkazmusom előtört.
- Maradjunk inkább a drágámnál és a szerelmemnél – alkudozott.
- Nekem teljesen megfelel – mosolyogtam vissza rá.
- Akkor nekem is jó lesz – száguldott át a városon.

Az egyébként húsz perces utat a fele idő alatt megjártuk és milliméteres pontossággal parkoltunk le.
- Akkor megérkeztünk – suttogtam a kocsiban.
- Igen. Kiszálljunk? – kérdezte, úgy tűnt, mintha ő is ijedt lenne.
- Oké – nyúltam az ajtó felé, de megállított a kezével, így nagyon közel kerülve az arcomhoz.
- Hagyd, majd én kinyitom – ugrott ki az autóból és már nyitva is volt az én ajtóm is.
- Köszönöm.
- Ez csak természetes – mosolygott és megfogta a kezemet.
- Hajrá – kacsintott rám és beléptünk a házba.
Kapásból hat ismeretlen szempár meredt ránk és összekulcsolt kezeinkre.
- Belluska! Eddy! – üdvözölt minket Emmett.
- Sziasztok – köszöntek egyszerre a többiek.
- Remek! Éppen mi is most érkeztünk Alice után – mondta a feketehajú férfi.
- Szervusz Eleazar, rég láttalak – üdvözölte Edward a férfit.
- Én is Edward, bizonyára te vagy Bella. Az én nevem Eleazar és ők a családom. Örvendek – mosolygott rám melegen.
- Nagy megtiszteltetés, hogy végre megismerhetem – viszonoztam én is.
- Kérlek, tegezz nyugodtan és szerintem ezzel mind így vagyunk – mutatott végig a családján.
- Köszönöm.
- Én Carmen vagyok. Eleazar párja – ölelt meg.
- Én pedig Kate – ölelt meg egy másik vámpír is.
- Na, de Kate! – morgott Edward.
- Mi az? – kérdeztem ártatlanul.
- Kate különleges képessége az, hogy meg tud rázni árammal és meg akart rázni téged – mondta egyszerűen Edward.
- Csak kipróbáltam, de ami azt illeti meg is ráztalak – értetlenkedett egy kicsit.
- Én nem éreztem semmit – motyogtam szemlesütve.
- Erről majd később – jött oda egy szőke vámpír – Irina vagyok. Örülök, hogy megismerhetlek.
- Szintúgy – motyogtam.
- Tanya vagyok – mutatkozott be egy szőke hajú vámpír, de az ő hajában eperszínű tincsek is voltak.
- Örvendek – mondtam, de ő már a mellettem álló Edwardot tüntette ki a figyelmével.
- Hiányoztál Edward – ölelte meg Edwardot, kicsit tovább, mint az illem engedte volna és egy diszkrétebb fajta morgás tört fel belőlem.
- Most pedig, bemutatnátok nekünk az új családtagot? – kérdezte Carlisle.
Mindeddig észre se vettem, hogy egy barna hajú vámpír áll nekitámaszkodva az üvegfalnak és a semmibe bámul.
- Ő itt Christopher Morandi – mutatott rá Eleazar.

Alice és én egyszerre fagytunk le a név hallatára és ehhez az állapothoz Edward is kapcsolódott, mikor a férfi elfordította arcát az üvegfaltól. Evvel a férfivel sétáltam kézen fogva a látomásban! Ő az a Christopher, akivel meg kell beszéljem az esküvőm részleteit. Tudom ki ő, de mégis homályos. Alice ijedten kapkodta a fejét köztem, Edward és Chris között.
- Szervusztok! – köszönt és megeresztett egy mosolyt felénk, ami – el kell ismernem – csábító volt.
- Úgy hallottam nagyon különleges vagy – kezdte Jasper.
- Valóban az – vette át a szót Eleazar és fejével intett a fiúnak.
- A mágnesességet uralom és a röntgent is elég jól akasztom ki – vigyorgott még mindig, de elég zavaró volt, hogy szinte csak rám nézett.
- Ez tök szuper! – örvendezett Emmett.
- Igen, mi is így gondoltuk, egészen addig, míg ki nem derült, hogy átlát a ruhádon – ült le Kate a zongoraszékre.
- Hogy mi? – kérdezte Alice és maga elé rakta a karját.
- Bocsi öcsi – állt Emmett Rose elé – de őt csak én láthatom – erre mindenki hangos nevetésben tört ki. Edward alig észrevehetően szintén elém somfordált.
- Már késő – nevetett Christopher.
- És mond csak Mohamed, ki tudod ezt kapcsolni? – kérdezte Emmett.
- A nevem Morandi, de a Christ jobban szeretem. És igen, ki tudom kapcsolni. Most is ki van – lezserül támaszkodott az üvegfalnak továbbra is.
- Ha nem gond, mi el szeretnénk menni vadászni – mondta Kate.
- Természetesen. Szerintem mi is veletek tartunk – ajánlotta fel Carlisle.
- Mi csak holnap megyünk – vágta rá Edward szinte túl gyorsan.
- Mi az? Egy kis magányra vágytok? – kezdte Emmett a perverzkedését.
- Már el is felejtettem milyen jó volt az a pár óra nélküled – kuncogtam.
- Ezzel azt akarod mondani, hogy felejthető vagyok? – tettetett sértődöttséget.
- Szia Emmett! – köszöntem el tőle és ő is a többiek után eredt, akik már el is mentek az élen Tanyával.
- Megmutatom a szobánkat – húzott fel Edward a lépcsőn, a kezemet még mindig nem engedte el.

A szoba maga aranyszínű volt, tele Edward napfény illatával. Hatalmas franciaágy bordó ágytakaróval a szoba középpontjában állt.
- Miért hiszem azt, hogy Emmett keze is benne van a szobánkban? – néztem végignézve az ágyon.
- Fogalmam sincs – nyitotta ki Edward a gardróbajtót és szélsebesen mindent kipakolt, majd egy egyszerű pólóban beugrott az ágyba. – Nagyon kényelmes.
- Ez a gardrób nagyobb, mint maga a szoba – hüledeztem, mert inkább a gardróbot néztem, mint Edwardot, akinek a pólója alja kicsit felhúzódott megmutatva izmos hasának alsóbb részeit, amint egy hatalmas franciaágyon fekszik.
- Alice is munkálkodott itt – mosolygott és megpaskolta maga mellett a helyet.
Az akaraterőm és fogadalmam, miszerint próbálom magam távol tartani Edwardtól romokba is dőlt azonnal.
Odafeküdtem mellé és a mennyezetet bámultam, viszont az ő pillantását magamon éreztem.
- Nekem ez tetszik – mondta hirtelen.
- Nekem is. Nagyon szép a szoba – motyogtam valami válasz félét.
- Nem a szobára gondoltam. Ó! Jön Tanya, meg akar tudni rólad bizonyos dolgokat – tájékoztatott, bár jobban érdekelt, hogy akkor mire gondolt…
- Értem – vágtam rá valamit.
- Bella? Tanya be fog nyitni, hogy lássa tényleg együtt vagyunk-e. Megengeded, hogy megcsókoljalak? – kérdezte, de már fölém is gördült.
- Azt hiszem, a következő időszakban nem kell ehhez engedélyt kérned – makogtam, mint egy félkegyelmű, mert a lélegzetét már éreztem az ajkaimon.
- Köszönöm – mondta és megcsókolt. Elég óvatosan tette, olyan megfontoltam, hogy ki kellett nyitnom a szememet, hogy tudjam, még mindig csókol. Éppen a kezeimmel karoltam át a nyakát, mikor kinyílt az ajtó.
- Sajnálom – csukódott is be azonnal Tanya mögött.
- Semmi baj, gyere csak be – mondtam.
- Igazán sajnálom – kért még egyszer bocsánatot Tanya.
- Semmi gond tényleg – A mosolyom elég erőltetettre sikerült. – Miben segíthetünk?
- Arra lennék kíváncsi, hogy ismerkedtetek meg – válaszolt Tanya.

Éppen kezdtem volna elmesélni a kitalált történetünket, de Edward gyorsabb volt, így ő mondta el a sztorinkat. Alig részletezte a dolgokat, hogy minél kevesebbet hazudjon, hisz nem szeretett. Történetünk végére a többiek is visszaértek a vadászatból és lementünk a földszintre.
- Edward, Bella, de jó, hogy jöttök – kezdte Carlisle – Eleazar és én azon tanakodtunk, hogy ameddig itt vannak a vendégeink, addig nekik is iskolába kellene járni.
- Nem leszünk túl feltűnőek? – kérdezte Rosalie.
- De, mi is ettől félünk, ámbár csak Kate és Chris menne, mert a többiek már túl „öregek” – mosolyodott el a mondat végére.
- Ennyi azt hiszem, még belefér – mondta Edward mosolyogva.
- Az remek! – lelkesedett Kate. Azt hiszem, ő és Alice nagyon hasonlítanak egymásra.
- Chris-re vigyázzatok, hiszen még újszülött, nincs akkora önuralma – figyelmeztetett minket Carmen.
- Meglesz! – vigyorgott Emmett, de mióta megtudta, hogy Chris átlát a ruhákon mindig Rosalie elé helyezkedik.
Ezek után a család kezdett szétszéledni. Emmett és Rosalie, Alice és Jasper Kate -tel, Irinával és Tanyával beszélgettek, Carlisle az új fiúval Edward és Esme pedig Eleazarral és Carmennel. Kapva kaptam az alkalmon és felsunnyogtam a szobámba, ahol nem vagyok kitéve Tanya titkos, de dühös pillantásainak. Ez nehezebb lesz, mint gondoltam. Csendes elmélkedésemet halk kopogtatás zavarta meg.
- Bejöhetek?

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés