Reggel korán keltem, Daniel már fent volt és csinálta a reggelimet. Lezuhanyoztam, megfésülködtem, fogat mostam és felöltöztem. Próbáltam minél hamarabb eltűnni otthonról, de nem ment. Kinéztem az ablakon, sütött a nap, de sajnos már borult is elfele. Remek, kapok itt egy kis esőt. Fogtam a táskámat és elindultam kifele.

-         Még nem mehetsz el! –nézett rám nagy szemekkel

-         Amúgy jó reggelt neked is. –ijedtem néztem vissza rá

-         Csináltam reggelit és még nem vagy késésben. –kevergetett ott valamit, az is lehet, hogy méreg van benne. – ma elviszlek vacsorázni. Van itt a környéken egy egészen jó kis étterem.

-         Rendben –nem is próbáltam ellenkezni. Inkább leültem és reggeliztem, nehogy itt feldühítsem. 

Megreggeliztem és aztán végre elengedett. Elindultam a suliba, szerencsére csak egyenesen kellett mennem, hamar odataláltam. Út közben észrevettem egy szép kis parkot szökőkúttal a közepén, majd suli után leülök itt egy kicsit. Az iskola nem volt túl nagy. Átlagos iskola átlagos diákokkal, de vannak kivételek. Szerintem a vérfarkasok egyáltalán nem átlagosak. Délután be kell iktatni egy vásárlást, mivel nincs egy normális göncöm se. Persze a suliban sokan megfordultak utánam. Sohasem szerettem, ha én vagyok a téma. „Nézzétek, itt jön az új gyerek! Vajon miért jött át erre az utolsó félévre? Lehet, hogy kivágták?” Gondolom, valami ilyesmi mondatokra gondolnak. Az új gyerek, senki sem tud róla semmit se, de be kell fogadni. Szerencsére az órákon nem kellett bemutatkoznom. Elment a matek a magyar meg a fizika óra is. Itt kb. 2 anyaggal le vannak maradva, ezért könnyű dolgom lesz egy darabig. Kémia óra végén a tanár feladatot adott ki, melyet páronként kell megoldani otthon. Davidtől féltek, én pedig új voltam, tehát David lett az új tárasam. Ms. Black ismertette a feladatot. A savak és lúgok viselkedése.

-         Jut is eszembe, köszöntsük az új tanulónkat: Viktóriát. –mondta lelkesen a tanár. Remek már csak ez hiányzott.

-         Inkább Mary, ha kérhetem. –jobb lesz, ha mindenki Mary-nek ismer meg, nem akarok többet Viktória lenni.

-         Mary, ha nem szeretnéd Daviddel elvégezni a kísérletet az sem baj. –Davidre nézett.

-         Semmi gond Davidet már ismerem. –Davidre néztem. Mindenki engem nézett nagy szemekkel, nagyon csodálkoztak

-         Akkor minden rendben van. –mondta Ms. Black

Kicsengettek és a menza felé vettem az irányt. Kikértem az ebédemet és kerestem egy helyet. Végül találtam egy üres asztalt. Körülnéztem rengeteg diák tolongott a pultnál. Mi lesz itt velem? Csak bírjam ki ez a félévet és el is megyek innen. A fasírba haraptam volna bele, amikor odajött egy csaj.

-         Tudod, hogy mit akarsz megenni? –kérdezte az ismeretlen lány

-         Egy fasírtot tudomásom szerint. –feleltem

-         Amúgy a nevem Kitty –mosolygott –szerintem azt ne edd meg! Inkább csak salátát kérj vagy hozz magaddal valamit –leült velem szembe.

-         Köszi. Miért néz rám mindenki olyan furcsán? –értetlenül néztem rá

-         Hát… szerintem két dolog miatt. Először is új vagy, másodszor pedig ismered Davidet. –felhúzta a szemöldökét.

-         Ezért? Pfff… remélem, minél hamarabb vége lesz ennek az évnek. –az asztalt néztem

-         Honnan ismered Davidet? –na, most jött a faggatás… meg kell lenni a napi pletykának!

-         Az apja és az én apám ismerik egymást. Egyszer meghívtuk őket egy vacsorára. Ennyi az egész. –remélem bevette.

-         Most mennem kell, órám lesz, de egy óra körül végzek, találkozzunk a parkban. –felállt

-         Rendben, úgysincs már órám. Szia. Akkor majd a parkban. –én is felálltam.

Elindultam a parkba, hamar odaértem. Olyan békés szép és nyugodt volt ez a hely. Az öreg fák tövében padok álltak és csak a szökőkút csobogását lehetett hallani. Csak én voltam a parkban. Leültem és csak gyönyörködtem ebben a helyben. A fű szép zöld a virágok ápolva vannak és nincs megrongálva semmi sem. Gyönyörű hely, nem tudtam vele betelni. Friss volt a levegő éppen akkor vágták a közelben a füvet. Megnyugodtam és tisztábban láttam a dolgokat. Ha itt maradok anyám nyomdokaiba léphetek és megkapom az erőmet, bosszút állhatok apán és minden rendbe fog majd jönni. Maradok Daniellel, amíg ki nem ötlök valamit. Nem kell tőle félnem, hiszen ő mentett meg a másik farkastól. El kell fogadnom, hogy igenis léteznek vérfarkasok és vámpírok, akármilyen nehéznek is tűnik. A jó oldalát kell mindennek nézni, legalább meg tud védeni. És ha megkapom, az erőmet majdnem elpusztíthatatlan leszek. Sajnos minden erős teremtménynek van gyenge pontja. Ha a tanács nem akarja, hogy kinyissam a ládát, akkor én a csökönyös fejemmel azért is ki fogom nyitni.

Láttam jönni Kitty-t. Már ennyire elszaladt az idő? Nem baj, legalább tisztáztam magamban a dolgokat. Ki kéne deríteni, hogy tud-e valamit a tanácsról. De nem is kérdezhetek rá. Majd menet közben kitalálok valamit.

-         Szia, sokat vártál? –leült mellém

-         Nem. Milyen volt az utolsó órád? –próbáltam valami átlagosat kérdezni

-         Áh… tesi óra volt. Csináltuk a felméréseket. Alig bírok még ülni is. –tiszta piros volt az arca –hogy tetszik itt nálunk?

-         Jó az iskola, szép a környék. A diákokról most nem nyilatkoznék, várok még néhány napot és majd akkor. –az egyik fát néztem

-         Hiányzik a régi sulid? –ő is nézett előre

-         Hát igen… hiányoznak a barátaim, a környék, a suli, de a tanárok nem. –mosolyogtam

-         Elhiszem. És hogy kerültél ide? –rám nézett

-         Hát anyám meghalt, apámmal összevesztem és Daniel elhozott magával ide. Röviden ennyi. –sóhajtottam egyet

-         Szegénykém. Sajnálom, nem tudtam… -meglepődött

-         Nem kell sajnálnod. A többiekkel tartom a kapcsolatot és majd minden rendbe jön. –van, aki sajnál, tehát ezt is megéltem

-         És hogy tetszik a város? –újabb kérdés. Nagyon tudni akarja, hogy milyen itt nekem

-         Hát nem tudom, mivel nem láttam belőle semmit. Most hogy így kérdezted eszembe jutott valami. Tegnap este beszéltem az egyik barátnőmmel. Teljesen odavan a rémtörténetekért. Kérdezte, hogy tudok-e már helyi rémtörténetet. Arra gondoltam, hogy te esetleg… tudod, hogy ismersz-e ilyen történetet. –kezdődjön a felderítés.

-         Hát… van itt egy, de ez nem is annyira rémtörténet, inkább felfogható helyi várostörténetnek. –rám nézett és pedig érdeklődve néztem vissza –jó rendben elmondom. A város közelében van egy hegy. Állítólag a hegytetőn állt egy hatalmas kőasztal. –ez az, sínen vagyok –de aki eddig felment az nem jött le soha. Furcsa dolgok történnek ott fent. A történet az 1600-as évek közepén kezdődik. Ekkor kitört egy nagy háború a vámpírok, vérfarkasok boszorkányok és emberek között. A csata majdnem 50 évig tartott, ez idő alatt a vérfarkasok nagyobb része Európából átjött ide Amerikába, a vámpírok utánuk jöttek. Tehát a háborút itt zárták le egy szövetséggel. E szerint nem támadhatják meg egymást és a közös ügyek miatt összefognak. Nem lett volna nehéz betartani, de az egyik vámpír megharapta az egyik asszonyt. Mivel ez az asszony a tanácshoz tartozott, az egyensúly felborult. Újra háború lett, ami csak a vámpírok érdekeit szolgálta, de egy bátor boszorkány átkot szórt a tanácsra és elvette az erejüket. Faragott kicsit ládába zárta az erőt és majd csak az arra jogosult leszármazott veheti birtokba. Ezek a leszármazottak jelet viselnek a testük különböző pontjain. A legenda szerint a tanács nemsokára összeül ismét. Amikor az utolsó tag is megkapja a neki járó erőt egy villám fog lecsapni és ő lesz a tanács elnöke. Nagy bölcsesség lesz a birtokában és az egyensúly újra a régi lesz. A tanács tagjai megmenthetik egymást is, ha életveszélyben vannak. Ilyenkor lemond az erejéről és a másik félre ruházza át, ezzel meg tudja menteni. A jel el fog róla tűnni és átlagos emberként élheti le az életét. Ezt tudtam csak, ez annyira nem rémtörténet.

-         Köszi, nekem tetszett. Tanulságos mégis érdekes. A barátnőmnek biztosan tetszeni fog. –na, végre megtudtam az egész történetet.

-         Figyu, nekem most mennem kell, sötétedik és nem ajánlatos ilyenkor kint mászkálni. –felállt és elköszönt

-         Szia, megyek én is. –felálltam és indultam volna, de megérkezett David…