2 nap és itt a szülinapom. Remélem, Alice sehonnan nem jön rá. Nagyon titkolom mindenki elől, bár mondjuk Esme és Carlisle tudják, az biztos, de hogy a többiek, arról fogalmam sincs. Kedd reggel kisebb szívinfarktust kaptam a suliban, mikor Alice és Rose közrefogtak, és elkezdtek nekem egy szülinapi partiról mesélni.

-         De jó lesz! Az a szép díszítés – álmodozott Alice.

-         Persze, neked nem kell majd segítened, csak abban, hogy elmondod, mit kell vennünk – nézett rám Rose teljes komolysággal.

-         Uram Isten! Hol van Edward? – kérdeztem kétségbeesve.

-         Valami baj van Bella? – nézett Alice.

-         Edwardot akarom! – ziháltam. Alice balra nézett és rá pár percre már szerelmem tartott a karjaiban.

-         Bella, kicsim szólalj meg! – kérlelt Edward miközben a hátam simogatta.

-         Kérlek, ugye nem nekem akar Alice valamit szervezni… – suttogtam.

-         Persze hogy nem. Carlislenak van ma a szülinapja, de hétvégén akarják meglepni egy partival – nyugtatott.

-         Istenem, azt hittem nekem akarnak – fújtam ki a levegőt.

-         Megnyugodtál Bella? – jött kuncogva Alice.

-         Te kis boszorka. Te tudtad nagyon jól, hogy nekem is akkor lesz és beijesztettél!!!!!!!!! – szidtam nevetve.

-         Na jó. Tudtuk és direkt szívattunk – nevetett.

~0~

-         Nem akarsz ma velem bejönni a bevásárlóközpontba? – fordultam Edward felé, mikor beléptünk a fizikaterembe.

-         Uram Isten! Fiúk segítsetek! Bella shoppingolni akar – kacagott.

-         Csak Carlisle-nak akarok ajándékot venni. Láttam a múltkor, hogy véres lett az egyik inge és az volt a kedvence, azt még kimosni is engedte; és az újságban láttam egy ugyanolyan kék inget és szeretném neki megvenni – soroltam Neki, mikor leültünk a terembe.

-         Nagyon drága vagy, Édesem. Persze hogy bemegyek veled. Azt hiszem, még a méretét is tudom – nevetett.

-         Ajánlom, hogy megtudd nekem délutánra, mert ha nem, nagyon megjárod – fenyegettem nevetve.

-         Hallottátok ezt? Bella, a mi kis törékeny családtagunk, megfenyegette a hatalmas és erős Edwardot – röhögött Emmett.

-         Nem szeretne a földön feküdni, ugye? – kérdeztem mosolyogva.

-         Persze hogy nem. Az kéne még – húzta ki magát a hatalmas és erős Edward.

-         Öcsém, belőled olyan papucsférj lesz egyszer – nevetett Jasper és Emmett. Amióta apu elment, akinek amúgy nem volt semmihez semmi köze, azóta a mindenki, sőt még Rose is kezdte Em hibáját megbocsátani.

-         Papucsférj? Mi az? – kérdeztem röhögve.

-         Az, amikor életed szerelme lesi minden kívánságodat, miután összeházasodtatok. De ha nem vagytok házasok, akkor még csak kutyának hívják. Ezt még Emmett találta ki mikor Jasper és Alice csatlakoztak hozzánk és Jasper folyton Alice körül legyeskedett. Amúgy meg, Emmett se lett különb. Ugyanolyan papucsférj – magyarázta nevetve Rose.

-         Ti nem…? – kezdtem de Edward belevágott a szavamba.

-         Kék? – mosolygott.

-         Mi kék? – néztem Rá, mire csak visszanézett. – Jaaaaaaaaaaa… az ing. Persze ugyanolyan kék, mint volt – magyaráztam neki.

-         Az jó. Szerintem a családban csak Bellának, Edwardnak és Carlislenak áll jól a kék – mondta Alice.

-         Szeretem a kéket. Főleg Bellán – vigyorgott Szerelmem.

-         A múltkor el is gondolkoztam azon, hogy lehet, hogy kékre kéne cserélni a ruhatáram – nevettem.

-         Elmehetnénk akkor hármasban egy körútra - mosolygott Rose.

-         Világkörüli út? Én csak Edwarddal megyek!! – mondtam, mire mindenki kacagni kezdett.

-         Vásárlási körút, drága Bella, nem világkörüli út – nevetett Alice.

-         Nem megyek köszi. Jó az, ami van. Ugye, Szerelmem? – néztem fel Edwardra, aki csak helyeslően bólogatott.

-         Kutya – horkant fel Jasper.

-         Papucsférj – vágott vissza Szerelmem.

-         Inkább üljünk le! – intett nevetve Alice a padokra.

Mire leültünk, a fizikatanárunk is megjelent. Nem szerettem a fizikát, sőt utálom a fizikát.

Végre kicsengettek és indultunk az ebédlőbe reggelizni.

~0~

-         Édes istenem! Mit vétettem, hogy büntetsz? – sóhajtottam fel, mikor kiléptünk a teremből.

-         Nem gondoltam volna, hogy ennyire utálod a fizikát – jött mellettem Alice.

-         Pedig igen. A matekot még érteni sem értem és most erre, jött a fizika. Szörnyű – sóhajtottam.

-         Ma délután, ha hazaértünk, leülök veled matekozni. Rossz látni, hogy szenvedsz – karolt át Edward, amint beléptünk az ebédlőbe.

-         Nem lehetne, hogy a dolgozatokat megírod helyettem, meg minden? Nincs kedvem matekozni – húztam a számat.

-         Edy fiú! Most felkínált egy másik tantárgyat a kiscsaj. Neked melyik a kedvenced? – vigyorgott Emmett mikor leültünk.

-         Várj én, tudom! – mondta hirtelen Jazz. – A biológia – mondta teljesen komolyan, majd a két fiúból egyszerre robbant ki a nevetés.

-         Szegény Edy fiúnak az a kedvence, de nem nagyon tudja… Bella korrepetálnád? – röhögött Emmett.

-         Hogyne korrepetálnám. Ha igényt tart rá… – mentem bele a játékba. Edward egy ideig maga elé meredt, majd hirtelen mintha kirázta volna a hideg.

-         Valami baj van? – kérdeztem.

-         Fél egy kicsit. Tudod, ő a gyakorlatival akarja kezdeni – röhögött Emmett.

-         Ha már ennyire szereted te is a biológiát, akkor miért nem jössz át inkább hozzánk a fizikáról? – kérdezte Ő, Emmett felé fordulva.

-         Hármasban akarjátok? Fúj Edy fiú, milyen perverz lettél?! – viccelődött Em, de én érzetem, hogy mindjárt robban a bomba.

-         Még ketten sem akarjuk, nemhogy hárman. Emmett igazán leszállhatnál már erről a témáról, vagy hiányod van? – és itt robbant az a bizonyos bomba.

-         Ez volt ám az oltás bátyó – kuncogott Alice.

-         Menjünk – simítottam végig Edward kezén, hogy végre figyeljen.

-         Persze, bocsánat, csak elbambultam – állt fel és a kezét nyújtotta.

-         Azt láttuk – mosolyogtam és elfogadtam a kezét. Így mentünk a biológiateremig, ahol még senki nem volt bent. Alig vártam, hogy vége legyen a napnak és egy szép délutánt töltsek Edwarddal. „Elmegyünk megvenni Carlislenak az ajándékot, aztán hazamegyünk és matekozunk, vagy netán mást is csinálunk…” Olyan szépen elterveztem ezeket, hogy  csak azt vettem észre, hogy az utolsó órámról is kicsengettek és megyünk ebédelni. Az ebédlőben mindenki engem nézett, és ahogy mosolygok. „Mosolygok? Úr Isten ezt Jasper érzi. Szedd össze megad Bella!”

-         Jó reggelt kedves Bella. Örülünk, hogy visszatértél köreinkbe – cukkolt Jazz, mikor nagyon jól tudta, miken gondolkoztam.

-         Bocsi, elbambultam. De ugye Ő nem látta? – böktem fejemmel Edward felé észrevehetetlenül.

-         Hát… - húzta a száját.

-         Drágám, őszintén díjazom a hozzáállásod, de szerintem nem kéne elsietni ezt a dolgot – suttogott a fülembe Edward. Szinte kirázott a hideg bársonyos hangjától és vágyat érzetem, arra hogy itt helyben leteperjem.

-         Bella, nálad ma nagyon tombolnak a hormonok – nevetett Jasper, mire mindenki kuncogni kezdett.

-         Köszi. Rendes vagy… Nem mehetnénk már megvenni Carlisle ajándékát? – fordultam Szerelmem felé.

-         De, persze mehetünk! Na akkor majd valamikor megyek haza – mosolygott Edward bátyjára, mire csak egy kacsintást kapott.

-         Persze Edy, nem kell semmit sem elsietni – kuncogott Jasper.

-         Na jó. Sziasztok – mosolyogtam és kisétáltam, Edwarddal az oldalamon.

~0~

A főúton  150 km/h – val száguldoztunk a fekete Audival. Jasper inkább kölcsönadta azt, és majd ő viszi haza a Volvót. Egy szót sem szóltunk egymáshoz, csak csendben élveztük a másik közelségét. „Egy tökéletes pillanat.” – gondoltam magamban és elmosolyodtam.

-         Isabella – sóhajtott egy nagyot Edward, ami nem sok jót ígért, mert már a teljes nevemet is használta - Én tényleg nagyon értékelem a hozzáállásodat ehhez a dologhoz, de szerintem nem kéne ezt így elsietni – mondta el mondandóját és leparkolt.

-         Szóval siettetem a dolgot? Edward én holnap után 18 leszek, te meg  már több mint 100 éves vagy. A lányok és a fiúk többsége már ilyenkor túl van a dolgokon – szinte már sírtam.

-         És egyáltalán ez miért most jutott eszedbe? – kérdezett vissza.

-         Nem tudom, csak úgy jött – válaszoltam egyszerűen.

-         Akkor ezt majd később megbeszéljük, de nem szeretném ha valaki elvinné Carlisle új ingét – mosolyodott el.

-         El akarod terelni a gondolataimat, de figyelmeztetlek Edward Anthony Masen Cullen, nem fogom elfelejteni! – néztem rá, majd kiszálltam a kocsiból, meg nem várva Edward udvarias szokását. Pár percig még nem is jött utánam, csak mikor beszóltam hogy nem mehetnénk-e, mert – hogy az Ő szavaival éljek – „elviszik Carlisle új ingét”. Akkor végre kiszállt és elindult. Durcásan ment előttem.

-         Haragszol? - kiabáltam utána.

-         Nem – szólt vissza kissé durván.

-         Ha nem haragudnál, akkor már idejöttél volna hozzám, és nem előttem loholnál – mondtam durván, majd elzárva útját, én léptem hamarabb be a boltba.

-         Sajnálom, csak nem értelek. Én is nagyon szeretném, de… féltelek. Nagyon féltelek – kapott el hátulról, majd nyakamba temette arcát.

-         Nézd, ott van Esme – mosolyogtam, ahogy megláttam Esmét a sorok között járkálni.

-         Sziasztok – köszönt mosolyogva, mikor meglátott minket.

-         Szia Anya – köszönt Edward, miközben a száját húzgálta. Majd megkérdezem mi a baj.

-         Mi járatban gyerekek? – kérdezte miközben tovább ment a második sorba.

-         Megtudtam a lányoktól, hogy meglepetéspartit szerveznek Carlislenak mert, ma van a szülinapja és gondoltam, veszek neki egy kék inget. Láttam, hogy a múltkor az lett neki véres és az volt a kedvence – soroltam, mikor befordultunk a harmadik sorba.

-         Én is azt szerettem volna neki megvenni, de közben eszembe jutott egy sokkal jobb dolog, szóval nyugodtan vegyétek meg neki – mosolygott ránk Esme.

-         Köszi, akkor mi ki is fizetjük és megyünk. Ugye? – néztem fel Rá.

-         Persze, még matekot is kell gyakorolnod – mosolygott.

-         Neked meg azt hiszem, a biológiát – nevettem és a kosárba tettem az utolsó darabot abból az ingből.

-         Pont a mérete – mosolygott Esme, mikor rájöttem, hogy a méretet meg se néztem.

-         Köszi – mosolyogtam és indultunk a kasszához fizetni.

~0~

Hazafelé száguldunk, természetesen 150 km/h – val.

-         Mit mondott Esme gondolatban? – kérdeztem.

-         Hallotta a civakodásunkat és melletted áll – morgott.

-         Akkor most már tudom, miért voltál olyan – nevettem.

-         Nem vett rá semmire, csak annyit kért, gondoljam át a dolgokat – nézett rám.

Ezután a párbeszéd után, kicsit lenyugodtam és nem piszkáltam tovább ezzel Edwardot. Majd ha akarja, akkor szól. Észre sem vettem, hogy megérkeztünk, csak akkor, mikor már kinyitotta nekem az Audi ajtaját.

-         Köszönöm – mosolyogtam és indultam nyitni az ajtót, de Edward ebben is megelőzött.

-         Ne is kérdezd! Kiesett a kocsiban a táskádból – válaszolt, mielőtt feltettem volna a kérdést.

-         Fent, vagy lent szeretnél lenni? – kérdeztem, mikor a lépcső alján álltam.

-         Fent azt hiszem kényelmesebb – válaszolt és csak utánam indult el.

Ledobtam a táskám az asztal mellé, előhalásztam a matekot és leültem az ágyra.

-         Essünk neki – sóhajtottam majd kinyitottam a könyvet a Pitagorasz-tételnél. Edward rámnézett és heves magyarázásba fogott, mikor bólintottam. Csak magyarázott, magyarázott és magyarázott…

~0~

Reggel háromnegyed 7kor keltem fel és olyan hirtelen ültem fel, hogy a párnám is leesett, de nem puffant. Álmosan néztem fel és megláttam, hogy ki kapta el. Edward.

-         Jó reggelt, Csipkerózsika – mosolygott rám.

-         Edward – mosolyodtam el és kitöröltem a szememből az álmosságot.

-         Igen. Én – mosolygott vissza.

-         Apu? Nem vett észre? Hogy kerülsz ide? – zúdítottam rá a kérdéseket.

-         Tegnap matekozás közben elaludtál és felhívtam Alice-t, hogy jöjjön el Jasper kocsijáért. Apukád, olyan hajnali kettőkor ért haza, de nem nézett be hozzád, ami nekem szerencse, mert nem kellett téged elengedni – magyarázta el a helyzetet.

-         Akkor, gondolom apu már elment itthonról – mondtam, majd felálltam és összeszedtem a mai ruhám és vártam Szerelmem válaszát.

-         Igen, de menj és készülj el, én addig készítek neked reggelit – mosolyogott, majd kitárta előttem az ajtót.

-         Müzlit légyszi – kérleltem. Ő csak nevetve bólintott, majd eltűnt. Én becsoszogtam a fürdőbe, ledobáltam magamról a tegnapi ruhám és beálltam a zuhany alá. Jól esett ez a reggeli zuhany, aztán eszembe jutott, hogy Edward már biztos kész a reggelimmel, ezért kicsit sietősre fogtam a dolgokat. Megtörölköztem, felvettem egy farmert és egy kék blúzt, majd egy egyszerű lófarokba fogtam a hajam.

Mikor kiléptem a fürdőből finom illatokat érzetem a levegőben terjengeni. Lesétáltam és úgy meglepődtem, hogy szóhoz se jutottam. Én csak egy tál müzlit kértem, erre Edward tojásrántottát készített.

-         Gyere, ülj le és reggelizz meg! Alice-ék nemsokára ideérnek – húzott ki nekem egy széket.

-         Köszönöm, de nem kellett volna. Én csak egy tál müzlit kértem – hálálkodtam.

-         Ugyan, semmiség – ült le velem szemben. Gyorsan bekapkodtam a reggelimet, elmosogattunk és mire készen lettünk, Jasper és Alice meg is érkeztek

A kocsiban Alice-szel mi ültünk hátul, Edward és Jasper pedig elöl. Edward nagyon morgolódott, míg Jasper nagyon jól érezte magát. Jasper a suli parkolójában, nagy kuncogások közepette, kérdezett tőlem valamit:

- Bella. Mondd csak, most matekoztatok vagy a gyakorlati biológiát tanítottad Edynek? – kérdezte röhögve, miközben szállt ki a kocsiból. „Most legyen szerencsém, könyörgöm! Emmett nincs itt, és nem hallotta ezt a kérdést.”

- Szia Bellácska. Mondd csak hogy telt az estéd? - fordult felém Emmett röhögve. „Ezt nem hiszem el! Ekkora pechem is csak nekem lehet!”

- Köszönjük a kérdéseket, de sajnos a Pitagorasz-tétel annyira elvonta a figyelmünket, hogy nem jutott idő a biológiára – vágtam vissza a két fiúnak.

- Ezt bizony sajnálattal halljuk. Ugye Jasper? – röhögött Em, majd Jazzel előre mentek.

Első óra kémia. Na, ez is remek egy tanítási óra.

~0~

Bent a teremben leültünk, majd csendben vártuk a tanárt. Hirtelen Alice szólalt meg.

-         Ugye mára nem terveztetek semmit!? – kérdezte.

-         Ha terveztünk volna, azt láttad volna – kuncogtam.

-         Tegnap sem láttam semmit, csak annyit, hogy bealszol Ed magyarázása közben – húzta meg a vállát.

-         Mivel csak annyi történt – mondtam, erősen megnyomva a „csak” szót.

-         Ja, bocsi. Én délután még többet láttam – somolygott, majd inkább Rose-zal kezdett el beszélgetni, nehogy faggassam.

-         Miért is kellünk mi neked délután? – kérdezte Edward.

-         Segítenetek kell a bulival kapcsolatban. Bevásárlás, ajándékok, díszítés, torta – sorolták, de egy idő után ezek a szavak süket fülekre találtak; mégis egész nap ezek a szavak jártak a fejemben: „bevásárlás, ajándékok, díszítés, torta”

 Ma is, mint tegnap, csak ebéd előtt ébredtem fel. Jasper és Emmett nagyon szórakoztak valamin, de nem tudtam rájuk figyelni. Enni, is mint valami automata ettem. Végül Edward keltett fel:

-         Cukrászda vagy bevásárlás? – kérdezte.

-         Bevásárlás – válaszoltam egy kis fáziskéséssel.

-         Remek, akkor Jazz és Em elmennek és megrendelik a tortát – hárította Alice a két fiúra a feladatot.

-         Hát akkor abból semmi jó nem fog kisülni – nevetett Edward.

-         De jól fog sikerülni. Láttam. Holnap 4 órára rendeljétek. Mehetünk? – kérdezte Alice és felállt az asztaltól.

-         Persze – mondtuk egyszerre.

-         Akkor irány a pláza – indult kecsesen az ajtó felé.

-         Tegnap is ott voltam – fintorogtam, de nagy nehezen felálltam és indultam a kis kobold után.

~0~

Pláza, parkoló. Megint. És most nem veszekedtünk. Szinte felnevettem ezen a gondolaton.

-         Megjöttünk – parkolt le Edward.

-         Remek. Még jó hogy csak élelmiszer kell, de az is minek? – sóhajtottam fel.

-         Te enni fogsz, Csacsikám – nevetett Ő, majd kiszállt, megkerülte a kocsit és nekem is kinyitotta az ajtót.

-         Rendben, megvagyunk. Esme bent vár minket. Mehetünk – táncikált Alice.

-         Honnan van ennyi energiája? – súgtam Neki.

-         Nem tudom. Én is vámpír vagyok, nekem még sincs ennyi – vonta meg a vállát, majd a derekamat átkarolva vezetett be a boltba.

~0~

Már tele van a kocsi élelmiszerrel és díszekkel: kenyér, vaj, felvágott, chips, ropi, üdítő, szerpentin, konfetti, ’Happy Birthday’-felirat, lampionok és tea-mécsesek.

-         Kész vagyunk már? – kérdeztük egyszerre Rose-zal.

-         Mindjárt, csak tudom hogy valami kimaradt. A pezsgő – jött rá hirtelen, majd elsietett és két üveg pezsgővel tért vissza.

-         Kész. Mehetünk! – vigyorgott, majd megint eltáncikált.

-         Alice elfelejtetted a számgyertyákat – vigyorgott gonoszan Rose a kasszánál

-         Sajnos nem tudsz átverni. Tudom, hogy vettél helyettem – nevetett és odaadta a hitelkártyáját az eladónak.

Szerencsére sikerült hamar távoznunk, de még mielőtt beszállt volna Rose autójába, odakiabált nekünk:

-         Holnap úgysem lesz biológia. Szóval szívesen látunk titeket a Cullen-villában –kacagott, majd elhajtottak. Utánuk ment Esme, majd mi zártuk a sort.

-         Ez azért vérszívás volt Alicetől – kacagtam.

-         Hát tényleg az volt – mosolygott Ő is.

-         Tegnap látta, hogy mi teszünk valamit, amit aztán nem tettünk. Te elhatároztad magad? – kérdeztem rá óvatosan.

-         Igazából igen, csak bealudtál a matekon és nem volt szívem felébreszteni téged – feszengett. A további utat csendben tettük meg.

~0~

A Cullen villa, mióta utoljára itt jártam, semmit nem változott. Ugyanazok a színek, ugyanaz a berendezés, ugyanaz az illat és érzés.

- Imádok itt lenni – suttogtam, mikor beléptünk a tágas nappaliba.

- Az nekem csak jót jelent – mondta Ő, majd magához ölelt és mit sem törődve Alice kuncogásával, megcsókolt.

- Sziasztok – jött le a lépcsőn Carlisle.

- Szia – köszöntem, majd leültem az egyik fotelbe.

- Nekem most mennem kell. 24 órázok, szóval majd holnap négykor jövök. Senki ne várjon. Ha gond lenne, elértek telefonon vagy a kórházban. Sziasztok – mondta el gyorsan Carlisle, majd miután kilépett, rá három percre hallottuk, hogy a Mercedes elhajt. Már épp elfoglaltam volna magam egy újsággal, mikor Alice lépett elém.

- Itt az ideje, hogy munkához lássunk – mondta komolyan, majd mindenkit összehívott.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés