-         Anyu? – kérdeztem bizonytalanul, mert nem igazán hittem a szememnek.

-         Szia kincsem – mondta mosolyogva, miközben az  ajtóban ragadt kulccsal babrált.

-         Hát ti meg hogy kerültetek ide? – kérdeztem, amikor megláttam a család többi tagját is. Edward némán ült az asztal melletti széken, és vigyorogva odasúgta.

-         Meg akartak lepni.

-         Hát azt sikerült – dünnyögtem, mire ezüstösen felkacagott. Eközben anyáék már bent is voltak. Apa és Chris a csomagokat hozták be, anya odajött és megölelt, majd gyanúsan méregette Edwardot. Persze ő gyorsan kapcsolt. De neki van egy előnye. Tud mások gondolataiban olvasni, amit én nem.

-         Nagyon örvendek Mrs. Whrote. Edward Cullen vagyok. Gina egyik barátja – mondta udvarias, bársonyos hangján amitől még anyu is elolvadt. Ezután elvigyorodott. Gondolom olyat látott anya gondolataiban ami tetszett neki, és mulatságosnak talált.

-         Örvendek Edward, de szólíts csak Sarahnak. – legyintett. Zavarban volt, pedig ez ritka esetek egyike.

-         Rendben Sarah – mosolygott barátságosan Edward. Ekkor jött be apa és az öcsém. Az utóbbi nagy duzzogva intett egy „sziát” és halkan odasúgta.

-         Örülhetsz hogy nem jöttél. Minden „érdekességet” végignéztünk. Pedig tiszta unalmas és szar volt. Soha többet – dörmögte és már el is vonult a szobájába. Én és Edward összenéztünk, és elnevettük magunkat.

-         Min mulattok ilyen jól? – lépett oda apu és szorosan megölelt. Csodálkoztam, hogy nem tűnt fel neki a bőröm forrósága.

-         Szia apu. Had mutassalak be az egyik barátomnak. Ő itt…

-         Edward Cullen vagyok uram. Örvendek – mutatkozott be tisztelettudóan. Kezet ráztak. Az sem tűnt fel neki, hogy Edward keze meg olyan hideg mint a jég.

-         Én is örvendek Edward – mondta apa majd hozzám fordult.

-         Remélem nem tartottál semmilyen bulit sem – mondta szigorúan, de láttam az arcán, hogy nem komoly.

-         Nem, nem buliztam – vigyorodtam el.

-         Apropó! Hol van Jacob? Azt hittem egy percre sem hagy magadra. – hát igen. Apa nagyon megkedvelte Jaket, és Billyvel is jóban vannak.

-         Csak egy kis időre ugrott el, hogy… - folytatni akartam, de ekkor Jake kukucskált be az ajtón.

-         Buli van, és engem nem hívtok meg? – kérdezte fülig érő vigyorral. Apu egyből odament és vállon veregette.

-         Szerbusz Jacob. Rég láttalak – úgy beszélgettek, mintha ezer éve ismernék egymást.

-         Helló, Nick! – köszönt vigyorogva.

-         Hogy van Billy? Őt sem láttam egy ideje.

-         Jól. Amióta megvan az új munkája az irodában, azóta felhőtlen a jókedve – ecsetelte.

-         Ennek örülök. Jó, hogy mondod. Jobb ha bemegyek az irodába – mondta és már itt sem volt. Én pedig, ahogy kiment, Jake nyakába ugrottam, és szorosan megöleltem.

-         Én is örülök, hogy látlak – motyogta vigyorogva a nyakamba.

-         Hiányoztál – mondtam szemlesütve. Erre felkacagott.

-         Most jöttek haza a szüleid Franciaországból, neked mégis én hiányoztam. Pedig, csak nemrég mentem el. – állapította meg kedvesen mosolyogva, és látszólag tetszett neki amit hall. Közelebb húzott magához és gyengéden megcsókolt.

-         Khm – köszörülte meg a torkát Edward. Róla meg is feledkeztem. Ha Jake itt van akkor mindenki másról megfeledkezem. Gyorsan arrébb húzódtam és elpirultam. Jake és Edward összevigyorogtak.

-         Azt hiszem én hazamegyek. Bella már biztos aggódik – mondta, és az ajtó felé menet  összeütötték az öklüket Jakekel, mintha a legjobb barátok lennének és  puszit nyomott az arcomra.

-         Szia – köszöntem el majd ismét Jakehez fordultam, aki szintén engem nézett.

-         Mi az? – kérdeztem amikor nem akart megszólalni.

-         Semmi, csak….

-         Csak? – volt valami a szemében ami zavart. Mintha nem tudná, hogy hogyan kérdezzen meg valamiről. Vagy nem tudná, hogy fogalmazza meg.

-         Hát… én…  - motyogta és közben valamit ki akart emelni a zsebéből, de ekkor anya lépett oda hozzá, ezért gyorsan visszasüllyesztette.

-         Szia Jacob! Nem is hallottam, amikor megjöttél – mondta anya és megölelte Jaket.

-         Szia Sarah – mosolygott kedvesen Jake.

-         Remélem maradsz vacsorára.

-         Persze – épphogy kimondta, hogy marad, anya már el is tűnt a konyhában.  Úgy kilenc óra körül apa is hazajött. Jake ezután egész vacsora alatt nem beszélt arról a dologról amit mondani akart. Én pedig nem hoztam fel. Ha el akarja mondani akkor el fogja, ha nem akkor nem, De azért nagyon zavart, hogy nem tudom miről van szó. Három alkalommal próbálta elmondani, de mind a három alkalommal közbe jött valami. Először Alice, aztán Mia, és végül most anya. De az idegesített a legjobban, hogy akárhányszor megpróbálta közölni mindig olyan ideges vagy inkább feszült volt és ez zavart. Miközben ezen agyaltam apa éppen azt vázolta fel Jakenek hogy mi a helyzet az erdőben. Elvileg óriási medvéket láttak.

-         Higgy nekem Jacob! Óriásiak voltak. – magyarázta. Jake rám nézett és összevigyorogtunk. Apa persze nem tudta, hogy azok nem medvék, hanem farkasok. Méghozzá nem is közönséges farkasok, hanem vérfarkasok. De én és Jake ezt pontosan tudtuk. Miután anyu felszolgálta a desszertet, jóllakottan dőltem hátra.

-         Ez isteni volt Sarah – hízelgett Jake. Anyut persze már régen megnyerte magának, de ez még hab volt a tortán. Ugyanis anya imádta Jaket. De hát ki ne szeretné, hiszen mindig vigyorog, és anya szerint a közelében mindig jó kedve van. Én is így éreztem.

-         Köszönöm Jacob – mosolygott kedvesen anyu. Segítettem neki lepakolni az asztalt utána elvonultam a szobámba. Persze Jakekel együtt. Fáradtan dőltem be az ágyba, és ő is lehuppant mellém. Mivel elég nagy ágyam volt, így kényelmesen elfértünk rajta ketten is.

-         Anyu imád téged. Ugye tudod? – kérdeztem mosolyogva. Rám nézett és szintén vigyorgott.

-         Tudom – mondta elégedetten. – Én már csak ilyen imádni való vagyok.

-         Az vagy – nevettem el magam. Hirtelen rám fordult és megcsókolt. Meglepetten, de visszacsókoltam. Amikor levegőhöz jutottam megszólaltam.

-         Ezt miért kaptam? – lihegtem.

-         Csak úgy – vigyorgott. Még egy ideig csókolóztunk, de mielőtt komolyabbra fordult volna a helyzet kopogtak az ajtómon.

-         Igen? – kérdeztem még mindig remegő hangon.

-         Én vagyok az. Bejöhetek? – hallottam anyám hangját. Jake lemászott rólam és leült az ágy szélére. Nagyot sóhajtottam, mire hatalmas vigyorba szaladt a szája. Odamentem az ajtóhoz és kinyitottam.

-         Mi az anyu? – morogtam.

-         Egy barátod van itt. Kint vár a nappaliba. – mondta.

-         Ilyenkor? És nem mondta a nevét? – kérdeztem. Ki lehetett az ilyenkor?

-         Nem, csak azt, hogy szeretne veled beszélni. – mondta, de a hangjába volt valami gyanakvó.

-         Oké megyek – mondtam és Jakere néztem. Ő csak meghúzta a vállát

-         Maradj itt. Mindjárt jövök- mondtam és elindultam a nappali felé. Mikor odaértem nem hittem a szememnek. A kanapénkon teljes életnagyságban ott ült Alec.  Komoran nézett maga elé, így tényleg úgy festett mint egy Volturi tag. Ha nem ismerném félnék tőle, De amint meglátott barátságos mosoly terült szét az arcán és vörös szemei felcsillantak.

-         Alec? Tényleg te vagy az?- kérdeztem hitetlenkedve.

-         Ja, teljes életnagyságban – mondta vigyorogva és közelebb lépett, de nem jött teljesen közel. Gondolom félt attól, hogy már nem látom szívesen. De én válasz képen a nyakába ugrottam és megöleltem.

-         Azt hittem hogy ki fogsz dobni – mondta nevetgélve.

-         Dehogyis! Hiányoztál – mondtam és én is elvigyorodtam.

-         Ennek örülök. – mondta, de ekkor hirtelen lehervadt a mosolya és visszatért a gonosz maszk. Megfordultam és észrevettem Jaket. Lezserül az ajtófélfának támaszkodva állt és vigyorgott.

-         Helló Alec – köszönt barátságosan ami engem meglepett, hiszen Jake utálja a vámpírokat. Legalábbis azokat akik nem Cullenék.

-         Helló Jacob – mondta nehézkesen Alec, de mintha egy kicsit megnyugtatta volna Jake barátságos hangja. Ismét Alechez fordultam.

-         És most mindent el kell hogy mesélj! – parancsoltam rá. Ezután elhelyezkedtünk a kanapén. Én középen, Jake a bal oldalamon Alec pedig a jobb oldalamon.

-         Szóval? Hogy léptél meg? – kíváncsiskodtam. Egy ideig gondolkodott, majd megszólalt.

-         Hát.. igazából ők küldtek hogy….- nem tudta befejezni, mert Jake hirtelen felpattant és egész testében remegett. Egyből eltűnt minden barátságosság az arcáról.

-         Szóval ezért vagy itt! Hogy felmérd nekik a terepet! Milyen meglepő! Tudhattam volna! - kiabálta. Én nem tudtam megszólalni, sem ellenkezni, hiszen én sem tudtam jobb magyarázatot erre. Fájdalmasan néztem Alecre. Az ő arckifejezésében sajnálat és gyötrődés volt. Az utóbbi nem tudom miért. Jake még mindig remegett, de Alec nem figyelt rá csak engem nézett.

-         Gina figyelj…. Én nem tehetek mást….

-         Persze hogy nem tehetsz, hiszen te vagy a szófogadó kis kedvenc!-  szűrte ki a fogai között a szavakat Jake.

-         Miért? – suttogtam és a szemem megtelt könnyekkel. Hogy árulhatott el.

-         Had magyarázzam meg Gina… Kérlek – közelebb akart jönni de Jake elém ugrott és már annyira remegett, hogy kezdett elmosódni az alakja.

-         Ne merj közelebb jönni hozzá, vagy leszedem a fejed!– sziszegte. Nagy csodálatomra Alec még csak mérges sem volt. Megadóan hátrált.

-         Menj el – még mindig csak suttogtam, mert féltem hogy elcsuklik a hangom.

-         Gina kérlek…

-         Menj el! – kiáltottam és kicsordultak a könnyeim. Alec még egy megbánó pillantást lövellt felém és emberi szemnek láthatatlan gyorsasággal kiment az ajtón. Miután elment, Jake már nem remegett, én pedig zokogva borultam a mellkasára.

-         Ssss… Gina. Tudtam hogy valami nincs rendbe ezzel a vérszívóval. – motyogta és szorosan magához ölelt.

-         Hogy…. hogy teheti ezt… hiszen  megmentett… - zokogtam tovább.

-         Minden rendben lesz – nyugtatott és az ölébe vett. A szobámba érve letett az ágyra.  Fáradt és kimerült voltam. Ez az Aleces dolog még csak benzin volt a tűzre.

-         Gina, nekem most el kell mennem, de reggel érted jövök. Megyünk együtt a suliba? – kérdezte. Csak bólogatásra tellett az erőmből. Lágy csókot lehelt a számra és kicsusszant a nyitott ablakomon. Be akartam zárni, de arra sem volt erőm hogy felvegyem a pizsimet. Úgy ahogy voltam, ruhástól, könnyes szemmel aludtam el, és azt kívántam bár reggel úgy ébrednék hogy, Alec nem az ellenségem.

                                                  ***

Arra ébredtem, hogy fázom. Álmosan nyitottam ki a szemem és sajnálkozva tapasztaltam, hogy még nincs reggel. Kint korom fekete volt az ég, és az állandó felhőtakaró miatt még a csillagok sem látszottak.  Felültem az ágyon és  csodálkozva néztem hogy az ablakom be van zárva. Pedig emlékeztem rá, hogy nyitva volt amikor elaludtam.  Most, hogy így jobban körbenéztem észrevettem, hogy valaki ott ül az íróasztalom székén és engem néz.  Mielőtt bepánikolhattam volna felismertem. Alec volt az. Ijedtségem dühvé alakult.

-         Te meg mi keresel itt? – sziszegtem. Fájdalmas képpel nézett rám, de nem érdekelt.

-         Muszáj megmagyaráznom – mondta halkan és közelebb jött.

-         Mit? Azt hogy elárultál? A barátomnak hittelek Alec! – éreztem, hogy a könnyek megint összegyűlnek a szemembe.

-         Hidd el, nem úgy van ahogy gondolod! Had magyarázzam meg! - könyörgött és már az ágyam szélén ült.

-         Akkor hogy van? – kérdeztem fagyosan. Olyan gyorsan kezdett beszélni, hogy ha csak simán ember lennék nem értettem volna.

-         Miután visszamentem, Aro úgy tett mintha nem tudna semmiről, de amikor elhívott hogy négyszemközt akar beszélni velem, azt mondta hogy tud mindent. Tud mindent, de nem szólt Markusnak és Demetriéknek sem. Ők nem kegyelmeztek volna nekem, hiszen szerintük az ellenséggel szövetkezem. – figyelmesen hallgattam minden szavát. – Azt mondta, ha idejövök és információkat szerzek neki a Cullenék és a várfarkasok szövetségéről, nem fogja elmondani a többieknek amit tud. Megígérte, hogy ha harcra kerül a sor…

-         Mi? Harc? – most először szólaltam meg. Nem tudtam elképzelni, hogy miért akarnak csak úgy megtámadni minket.

-         Igen…harc – motyogta szégyenkezve. – De hidd el én se tudtam, hogy mire készülnek. – védekezett gyorsan.

-         De ez….én … - nem találtam a megfelelő szavakat. Csak egy jutott az eszembe. – Miért? – suttogtam elhalóan. Belefájdult a szívem, ha belegondoltam hogy elveszítem Jaket.

-         Nem tudom, Aro annyit mondott, hogy a vérfarkasok már régen veszélyt jelentenek számunkra, és amikor megölték Caiust eldőlt a sorsuk.

-         De Caius majdnem megölt engem! Miatta lettem vérfarkas! Ha nem akkor meghaltam volna! Már nem lennék itt! – kiáltottam és kicsordultak a könnyeim a fájdalmas emlékekre. Nem érdekelt, hogy anyáék felébrednek. Most semmi sem érdekelt. Alec először meglepődötten majd dühösen nézett rám.

-         Mi? Caius volt az aki leszúrt? – szűrte ki a szavakat a fogai között. Bólintottam, mire a szeme szinte fekete lett.

-         Nekem azt mondták balesetből megsérült egy ember is. De azt nem mondták, hogy Caius tette. – nagyon dühös volt.

-         Pedig ő volt az. Sarokba szorította Jaket én pedig ráugrottam. Azután már csak arra emlékszem, hogy a földre zuhanok, és egy hegyes tárgy fúródik az oldalamba -  mondtam szinte suttogva.  – Később kiderült, hogy valamilyen tőr volt az – itt Alec felszisszent.

-         Tőr? Ezt is elfelejtették megemlíteni – nem tudom hogy lehetett még ennél is dühösebb de mégis az volt.

-         Igen, tőr volt, és csak úgy maradhattam életben ha vagy vámpír vagy vérfarkas leszek. És én az utóbbit választottam – fejeztem be.

-         Sejtem hogy miért – mosolyodott el halványan. El akartam terelni a témát.

-         És mit is ígért Aro? – kérdeztem gyorsan. Szomorkásan mosolygott rám.

-         Azt, hogy nem öl meg téged. – nem tudtam mit mondani.

-         Miért engem? – kérdeztem értetlenül.

-         Mert te… fontos vagy nekem – bökte ki végül. – mármint olyan, mintha a legjobb barátom lennél, és mióta veled vagyok megváltoztam. – elmosolyodtam.

-         Te is nagyon jó barátom vagy  -mondtam és így is éreztem.

-         Vagyok? Szóval nem haragszol rám? – kérdezte reménykedve.

-         Nem, hiszen nem volt sok választásod. De még lenne egy kérdésem.

-         Rajta kérdezz! – hirtelen jó kedve támadt.

-         Ez a… harc ez.. mikorra várható? – elgondolkodott.

-         Aro nem mondott konkrét időpontot, de nem a közeljövőben, mert még Caiust gyászolják. És úgy tartja a törvény, hogy ha egy vámpír meghal a törzsből, egy évig nem harcolhatunk – úgy mondta mintha betanult szöveget mondana, mint a tv-be a híradósok.

-         Értem – motyogtam. – hát akkor! Holnap bemutatlak Rachelnek! – meglepődötten nézett rám.

-         Rachel? A szőke hajú barátnőd? – kérdezte.

-         Aha. Nagyon bejössz neki.  Uhh franc… ezt elfelejtettem említeni…  - kaptam észbe.

-         Mit? – csodálkozott.

-         Hát… tudod ők már tudnak mindent. – jelentettem be.

-         Mindent? – döbbent le Alec.

-         Igen mindent.

-         A vámpír és vérfarkas történetet? Mindent? – csodálkozott.

-         Aha, egy dolgot kivéve. – mondtam. Kérdően nézett rám.

-         Mit?

-         Azt, hogy te is vámpír vagy – vallottam be. Ezüstösen felkacagott.

-         Nem is baj – mondta kuncogva.

-         Miért? – kérdeztem gyanakodva.

-         Ha netán úgy alakulnának a dolgok, hogy járni fogunk, amit még nem tudok, akkor majd én elmondom neki – magyarázta.

-         Aha, értem. Akkor? Holnap suli után? – kérdeztem, és belegondoltam milyen képet fog vágni Rachel ha megtudja hogy, idézem: „a görög isten” találkozni akar vele.

-         Megegyeztünk – vigyorodott el. – Örülök hogy nem utálsz. Barátok? – kérdezte és kitárta a karját.

-         Barátok – mondtam mosolyogva és megöleltem.

-         De Jacobnak elmagyarázod igaz? Nem szeretném ha letépné a fejem ha meglát veled – láttam rajt, hogy tényleg meg van egy kicsit ijedve úgyhogy megnyugtattam.

-         Persze. Majd holnap megmondom neki – feleltem és egy nagyot ásítottam.

-         Látom fáradt vagy. Még csak hajnali kettő van. Nyugodtan aludhatsz  - ajánlotta fel kedvesen.

-         Ja, oké, amúgy mit fogsz holnap egész nap csinálni, míg én suliban leszek? – kérdeztem, miközben elhelyezkedtem az ágyamban.

-         Hát…  igazából nem tudom. Majd kitalálok valamit. Jó éjszakát. – mondta selymes hangon.

-         Tudsz róla, hogy kellemesen nyugtató a hangod?– jegyeztem meg kómásan. Halkan felkacagott.

-         Nagyon fáradt lehetsz.

-         Nem, tényleg – erősködtem.

-         Akkor köszönöm.

-         Nincs mit. – motyogtam és éreztem, hogy a megkönnyebbülés hatására ellazulok, majd szépen lassan elalszom.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés