- Persze, gyere csak! – szóltam ki, mire Chris benyitott.
- Nem zavarok? – Az arca olyan, volt, mint aki azt várja, hogy azt mondjam, de zavarsz, menj innen.
- Nem, csak elmélkedtem – válaszoltam, mire leült az íróasztallal szembeni székbe.
- Christopher vagyok, bár ha jól sejtem hallottad – mosolygott, de eléggé zavarban lehetett.
- Bella – próbáltam visszamosolyogni rá, hogy bátorítsam.
- Tudod, egy kicsit zavarban vagyok. Nem vagyok ilyen helyzetekhez szokva – sütötte le szemét.
- Miért? Miben különbözik a mi helyzetünk a többiekénél? – kezdtem el kíváncsiskodni.
- Nem szoktam egy ilyen gyönyörű lánnyal egy szobában lenni, ráadásul úgy, hogy ő az ágyban van. – Egy olyan mosolyt villantott fel, amilyet Edward szokott. A hasonlóság egy pillanatra megdöbbentett, aztán eljutottak a tudatomig a szavai.
- Hát, ha gondolod, akkor magam elé tehetek valamit, amin nem látsz át, ha beszélni szeretnél, hogy ne legyen neked olyan… kínos – ajánlkoztam nagylelkűen, de inkább csak szégyenlőségből.
- Ne aggódj, éppen emiatt jöttem ide – nézett végig rajtam – nem látlak. Téged valamiért nem.
Olyan megkönnyebbülten fújtam ki magamból a levegőt, hogy még emberi fül számára is hallható lett volna. Halkan elkezdett kuncogni a reakciómon, utána én is vele nevettem.
- Nagyon szépen nevetsz – nézett megint olyan áthatóan.
- Köszönöm – bizsergett meg az arcom.
- Ne haragudj, tudom, hogy ez tiszteletlenség volt, mert te Edwarddal vagy – magyarázta ki magát.
- Igen, Edwarddal. – Abban a pillanatban megvilágosodtam. Cristophert helyesnek találom, és ha nem úgy mutatkoztunk volna be neki, mint egy pár, akkor „legálisan” is annak nézhetném.
- Azt szerettem volna kérdezni, hogy miért nem látlak? – Most erősen összehúzta a szemöldökét és koncentrált.
- Hogyan is működik pontosan a képességed? – kérdeztem.
- Igazából az elmédet stimulálom, így látok egy képet a csontozatról és arról, ami felette van. – magyarázta.
- Akkor már értem. Az elmémben van egy pajzs, ami megvéd sokféle képességtől. Ezért nem tud Edward olvasni a gondolataimban, de például Alice látja a jövőmet, Jasper pedig tudja manipulálni az érzéseimet – soroltam. A hangom a végére elég bosszúsan csengett, mivel eszembe jutott az a nap, amikor Jasper Edwardon és rajtam mutatta be adottságát. Akkor sem találtam viccesnek és most sem igazán, de megint elkezdtem nevetni.
- Akarsz egy bemutatót a mágnesességhez? – kérdezte, miközben szemében gyermeki fény csillogott.
- Azt mi is akarunk! – kiáltotta a földszintről Emmett.
- Akkor menjünk le – mosolyogtam rá és vámpírsebességgel lementem a nappaliba.
Christopher jóval utánam jött és mikor leért Edward elég dühösen vizslatta – és amin meglepődtem – Alice is.
- Lássuk azt a mágnesességet! – mutatott Emmett Chrisre.
- Ahogy akarod. – Gonosz mosoly terült szét Chris arcán.
A jobb kezét felemelte és megrántotta. Fél pillanat múlva Emmetten nem volt nadrág, ugyanis Chris az övét célozta meg, majd egy kilincset szedett ki a helyéről és beletette Carlisle kezébe.
- Lenyűgöző – nézte Carlisle a kezében Chris művét.
- Köszönöm – Chris elengedte Emmett övét és visszacsatolta.
- Aro tud róla? – kérdezte Carlisle Eleazart.
- Csak annyira, mint Belláról – kacsintott Eleazar a családfőre.
- Valaki felvilágosítana minket is? – kérdezte Tanya, meglepően közel Edwardhoz.
- Bella fejében van egy pajzs, ami megvédi őt bizonyos képességektől – sorolta Chris nagyon büszkén.
- Igen – vette át a szót Edward – valamint ki is tudja terjeszteni, így megvédhet másokat is és így hallja, amit gondolsz.
- És beszélgetni is tud veled! – vágott közbe Emmett.
- Ohh – motyogta Kate.
- Bizony ám – ugrándozott mellém Alice. – Beszélnünk kell – suttogta.
Bólintottam és felmutattam a szobámra. Már vártam, mikor következik ez. Ő is felismerte a látomásában szereplő Christophert és én is. Alice még mondott valamit Jaspernek, majd jelentőségteljesen Edwardra nézett.
- Ha megbocsátotok. Elrabolnám Bellát pár percre – mosolygott lehengerlően, de ez nagyon ideges mosoly volt.
- Nyugodtan – mondta Carmen és felrohantunk az emeletre.
Ahogy beértünk a szobámba Alice szinte összezuhant. Az örök mosoly, ami mindig ott virított az arcán, most hiányzott. A szemei, amik mindig ragyognak a boldogságtól, most szomorúságot tükröztek. Egy dologban biztos voltam. Hatalmas baj van.
- Chris az, akit láttam - kezdte.
- Igen, felismertem, de nem tudom mit jelent ez pontosan – hadartam.
- Emlékszel, hogy azt mondtam elég, ha csak Tanya tudja úgy, hogy nem vagytok egy pár? Jó, tudom felesleges kérdés, biztosan emlékszel. Nos, így Chris meg fogja tudni, hogy nem vagy Edward párja, ami azt jelenti, hogy ő lesz a párod – az utolsó pár szónál lehalkult a hangja.
- Biztos ez? Én… jó, elismerem Christopher jóképű, de nem lesz a társam. Az lehetetlen, magányos típus vagyok – ellenérveltem.
- Igen, de a dolgok másik kimenetele az, hogy Edward meghal – komorodott el.
- Mi? Miért? Hogy? Alice, nem értem. Alice… - dadogtam.
- Chris újszülött, így erősebb és megtámadja majd Edwardot a nem megfelelő pillanatban. Akkor, amikor titeket együtt talál – emelte rám a tekintetét, amiben én könnyeket véltem felfedezni, bár ez teljességgel lehetetlen, hiszen mi vámpírok nem sírunk.
- Christopher sosem tenne ilyet – védtem meg őt, pedig nem is ismertem túlságosan, de kötve hiszem, hogy ilyenre bárki is képes lenne.
- Én sem hiszem, de nem tudhatjuk, hiszen a jövő változékony. A döntéseitek alapján – nézett rám jelentőségteljesen.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés