( Bella szemszöge)

- Te?- kérdezte, miközben mosolyra húzódott az ajka. Na, ki állt előttem? Hát a kukkolós srác. Vagyis nem kukkolós, csak…. Jaj, ez az a srác a fehérneműs boltból. Úúú, ez ultra ciki. Miért pont ő Orsi „bátyja”?

- Ti ismeritek egymást? – lépett bátyja mellé Orsi.

- Mondhatni – vigyorgott a titokzatos idegen.

- Ezt nem is mondtad – kért számon barátnőm.

- Mert nem tudtam, hogy ő a tesód – fújtam ki a levegőt. Kezd elég kínos lenni a helyzet. Ráadásul ezt még fokozza az a tény, hogy a Cullenék minden egyes szót szín tisztán hallanak. A pillantásuk lefogadom, ha lehetne, már lyukat ütött volna a hátamba. Hát persze! – esett le. Ezért volt olyan vidám Alice. Előre látta, hogy ő lesz az. Megfordultam, a szememmel megkerestem Alicet, majd eltátogtam, hogy „Megöllek!” A kis pöttöm mosolygott, majd szívet formált a kezével. Tényleg ki akar nyírni.

- Esetleg mehetnénk? – szakított ki bájcsevejemből a kukkolós. Le kell szoknom erről a megnevezésről. Megfordultam, majd kérdést invitáltam felé.

- Hogy is hívnak? – elmosolyodott, majd végig nézett rajtam.

- Angel. A te angyalod, szépséges hölgy. – Orsi mellettünk kuncogott, a túl oldalról azonban egy morgás tört ki a tömeg közül. Pillantásom abba az irányba szegeztem. A morgás tulajdonosa Edward volt, akit a testvérei kénytelenek voltak lefogni. Mi van vele? Csak nem féltékeny? Nem, az nem lehet. Ne képzelődj!

- És eme szépséget hogy szólíthatom? – kérdezte váratlanul Angel. A kérdésre újabb morgás volt a válasz. Jasper és Emmett már alig bírt Edwarddal. Angel felé fordultam, majd válaszoltam.

- Bella – eleresztettem egy mosolyt is. Angel belém karolt, elvezetett az autóig, majd kinyitotta nekem az ajtót. Micsoda úriember!

- Hát te nem vagy semmi – vágott oldalba Orsi az autóban, miközben a vásárlás helyszíne felé hajtottunk.

- Miért is? – kérdeztem értetlenül.

- Mert a szemem láttára flörtölsz a bátyámmal – erre a kijelentésre Angel halk kuncogásba kezdett.

- Én…én…áááá, hagyjuk – fújtam ki a levegőt dühösen. Nem tudtam mit válaszolhatnék erre. Angel tagadhatatlanul helyes, első benyomásra kedves srác, de nem is ismerem. És még mindig Edwardot szeretem. De Edward világosan a tudtomra adta, hogy érez irántam. Ráadásul, ahogy az utóbbi időben viselkedett velem, elfogadhatatlan. Megalázott, meggyötört, majd jót röhögött rajtam. Angel viszont… a jelek szerint érdeklődik irántam. És, ha még nem is lenne egy igazán zamatos szerelem – mert tudom, hogy nem lenne – talán boldog is lehetnék valamilyen szinten. Talán nem kaphatunk meg mindent az életben. Nagy szerelmet, szenvedélyt, álmokat. Talán végül jobban járunk egy kis szerelemmel, álmok nélkül.

- Föld hívja Bellát. Föld hívja Bellát – integetett a szemem előtt Orsi.

- Mi van?

- Megjöttünk – nézett rám aggódva. Úúú, úgy látszik nagyon elkalandoztam.

- Bocsi. Lehet kicsit bealudtam – nyugtattam meg. Ez a hely semmit nem változott azóta, mióta Alice-el itt jártunk. Egy rémálom helyszíne is lehetne. Ahogy a ruhák üldöznek, a boltok falai összemennek. Na, jó. Nem túl nagy a képzelőerőm. Üsse kő! Vágjunk bele!

                                                                         ( Edward szemszöge)

Mikor megláttam ezt a nyápicot a parkolóban, szétvetett az ideg. A gondolatai üvöltöttek felém. Mintha mindet nekem címezte volna. Minden gondolata Bella körül forgott. Hogy képzeli ezt? Mindjárt levakarom én azt a műmosolyt az arcáról, amit Plastic Steel ragasztóval ragasztott oda. A gondolatai elárulták, honnan ismeri Bellát. Pontosabban mondva milyen helyzetből. Már indultam volna felé, hogy megöljem, de bátyáim lefogtak.

-  Engedjetek el, különben titeket is szétverlek – erre ők csak kuncogtak.

- Jól van Edi fiú, jól van. Nyugi van – simogatta a fejemet Emmett, akárcsak egy kisbabáét.

- Ne rajtam éld ki a ferde hajlamaidat – morogtam rá.

- Ti ismeritek egymást? – lépett a nemsokára halott fiú mellé Orsi.

- Mondhatni – vigyorgott a kis genyó. Majd meglátjuk akkor is lesz e kedved vigyorogni, ha kiverem az összes fogad.

- Ezt nem is mondtad – kérte számon Orsi Bellát.

- Mert nem tudtam, hogy ő a tesód – fújta ki a levegőt. Bella megfordult, a tesóim hirtelen elengedtek, majd fütyörészve elkezdték kutatni az eget. Bella eltátogott egy „Megöllek”-et Alicenek, mire a kis törpe szívet formált neki.

- Esetleg mehetnénk? – kérdezte a kis puhány. Neked mindenbe bele kell szólnod? A nyelved is ki kell vágnom, úgy látom.

- Hogy is hívnak? – kérdezte Bella, mire a kis gyökér pajzán dolgokat gondolt. „Hmmm… vajon milyen lesz majd, amikor az ágyban visítozza a nevem?” „Ahogy megvonaglik a teste alattam.”

- Angel. A te angyalod, szépséges hölgy. – a francokat. Egy morgás kíséretében rávetettem volna magam, hogy laposra verjem, de bátyáim ismét lefogtak.

- És eme szépséget hogy szólíthatom? –kérdezte a kis angyalka. Anyádéknál miért nem volt óvszer?

- Bella – mosolygott rá, a halottasház legújabb lakója belékarolt, elvezette az autóig, majd kinyitotta neki az ajtót. Hogy oda ne rohanjak, meg vagy hatszor vissza.

- Engedjetek el – morogtam bátyáimra, mert még mindig fogva tartottak.

- Nem lehet Edward. Túl dühös vagy – válaszolta Jasper.

- De hát már elmentek – vetettem oda.

- Láttam hányféleképpen akarod megölni – kuncogott mellettem Alice.

- Ha nem akarjátok, hogy itt mindenki előtt leleplezzem, hogy vámpírok vagyunk, engedjetek el most rögtön – fenyegettem meg őket. Lazítottak a szorításon, majd végleg elengedtek. Ez mindig hat.

- De most hazajössz velünk! Nem vitatkozom. Vagy azt akarod, hogy Carlislet zavarjam ezzel? – nézett velem farkasszemet törpicúr. A szó szoros értelmében ez nem igaz, de ennyi öröme neki is lehet.

- Gonosz vagy, tudod? – kérdeztem tőle kicsit megenyhülve.

- Tudom – felelte vigyorogva.

Rendes kisfiús módra hazajöttem, és nem csináltam semmi ostobaságot. De ez az eltelt 45 perc kibírhatatlan volt. Először a szobámban járkáltam, majd miután lerendeltek - mondván a szobámban egyedül vagyok, és mivel most nem vagyok beszámítható nem hagyhatnak egyedül- a nappaliban végzem ezt a tevékenységet.

- Felvered az összes port – szólt be Emmett. Válaszra sem méltattam, csak folytattam tovább.

- Kilométer hiányod van? – jött az újabb incselkedés.

- Lassan begolyózok tőled – hangzott el a harmadik is.

- Akkor nem kell rám nézni – vetettem oda.

- Egyáltalán miért vagy ideges? – kérdezte tőlem Jasper. Hogy kérdezhet ilyet?

- Hogy engedhettétek el Bellát azzal a seggfejjel? – keltem ki magamból.

- Nocsak, nocsak. A mindig kifinomult szóhasználattal élt Edward Cullen száját csak nem egy obszcén szó hagyta el? – kérdezte vigyorogva Emmett.

- Leszarom most a hülyeségeidet, Emmett. Honnan tudjátok, hogy Bellának nem esik semmi baja? Hisz nem is ismeritek a srácot, és ő se. Leszámítva azt az esetet- néztem szúrós tekintettel Alicere.

- Nem láttam semmi rosszat. Ha történne valami, előre látnám, ezt te is tudod – mosolygott rám húgom.

- Jobban is jársz- szűrtem ki a fogaim között, mire Jasperből egy morgás tört elő.

- Állítsátok le magatokat fiúk! – parancsolt ránk törpilla. Ebben a pillanatban azonban elhomályosult a tekintete.

„ Nem is igaz – bökte mosolyogva oldalba Bella Angelt.

- Dehogynem! Még a vak is látta volna, hogy nézett téged az az eladó.

- Csak képzelődsz – túrt bele hajába Bella.

- De megértem. Egy ilyen széplányt nem nehéz észrevenni. Engem is levettél a lábamról – nézett bele mélyen Bella szemébe a srác.

- Ezt csak úgy mondod – pirult el Bella.

- Pedig igaz. Bebizonyítsam? – kérdezte Bella szépségében gyönyörködve Angel.

- Nem is tudom – mosolygott Bella. – Hogy akarod bebizonyítani?

- Mindjárt megmutatom – válaszolta, majd szája centiméterről centiméterre közeledett Bella ajka felé. ”

- Edward, ne! – hallottam meg Alice hangját, miközben elhajtottam. Megölöm azt a kis nyomorékot.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés