Hello mindenkinek! A nevem Lia Ever és egy 16 éves nőszemély vagyok. Az életem, hogy is mondjam… sok szerepet kap benne a dráma, mint egy rossz film, de azért szeretem. Nincs testvérem, sem apám. Az apám elhagyott és vele együtt ment anyu is. Most nem tudom, hogy hol vannak, de, hogy őszinte legyek nem is érdekel. Így jártam, ez van. Eve nénikémmel élek, akivel naponta egyszer, ha találkozom, az pedig reggel szokott lenni. Nem vagyok így sem magányos, mivel feltalálom magamat, ugyanis imádok másokat idegesíteni, valamint imádom a kocsikat. Eddig minden remek. A kinézetemről annyit, hogy reggel nem ajánlatos velem összefutni különben szívgörcsöt kap az illető. Egyébként normális állapotban fekete derékig érő hajam van, kék szemem és elefántcsont fehérségű bőröm… szuper.

- Hello Lia! - köszönt rám Ashley a suli előtt. Őt már óvodás korom óta ismertem.

- Szia Ash! Na valami új hír? Tudják már, hogy tegnap ki firkálta össze a suli hátsó falát? - kérdeztem nevetve, de Ashley is majd kicsikkant a nevetéstől. Persze, hogy mi voltunk, valamint az egyik bajtársunk Matt.

- Dehogy tudják! Eltakarítottunk mindent. De hol van Matt? - kérdezte majd nézelődni kezdett a suli diákjai között. Persze, hogy nem Matt-at találta meg.

- Oh oda nézz Lia! Hát mondd, hogy nem helyes Edward Cullen! - Ez a lány meg van szédülve.

- Rendben: Nem helyes Edward Cullen. Mondd nincs lázad? - kérdeztem, majd a homlokára szorítottam a kézfejem.

- Ahh menj már! Velem minden rendben, de veled? – Nem akartam megkérdezni, hogy miért vonja kérdőre épelméjűségemet, amikor ő meg úgy rohangál Edward után, mintha az anyja lenne.

- Mégis mi lenne velem? Semmi. Te vagy belehabarodva az egyik Cullen fiúba és nem én. Ennyi kettőnk között a különbség. – mondtam mosolyogva.

- De olyan helyes! – áradozott tovább.

- Hahóóó! Nyisd ki a szemed Ash neki barátnője, van. Neki ott van Tanya. De nézd, ott van Matt! Ha annyira szerelmes akarsz lenni, akkor hajts rá! Na de mára elég volt belőled. – mondtam, majd elkezdtem a suli épületébe húzni, amit én úgy hívtam, hogy az én földi poklom ahol a tanárok kedvük szerint kínozhatnak. Az első órám fizika… jajj de imádom. A leghátsó padba ültem le, mivel Mrs. Trent, úgy kb. három méteres körzetben, köpköd, és mivel nem hoztam magammal esernyőt, ezért nem fogok az első padba ülni. Pár perccel a csengetés előtt megérkezett Edward Cullen és Tanya is. Miféle név az, hogy Tanya? Már akkor miért nem farm? Kérdezem én. Mindig is volt a Cullenekben valami furcsa, valami természetfeletti. Nem tagadom, hogy gyönyörűek és kizárt, hogy egy húsvér ember így nézzen, ki mint, ahogyan ők. Nem is csoda, hisz ezért van belehabarodva az én drágalátos barátnőm is Edwardba. Fiatalok…

- Lia Ever! Kérem, jöjjön ki a táblához, ma ön felel. – szólított fel Mr. Trent. Na ennyit a mai jó napomról. Szépen emelt fővel kisétáltam, majd alázatosan megálltam a tanárnő előtt.

- Nos mit tanult mára Lia? – na ez egy nagyon jó kérdés, ha én azt tudnám.

- Hát… ezt-azt… Tudja, hogy megy ez… - mondtam, mire az osztály fele hangos nevetésben tört ki. Még Edward is elmosolyodott, akit csak nagyon ritkán lehet látni, nevetni.

- Jól van, úgy látom, tetszik a helyzet. – mondta nagyvonalúan, mire én hevesen rázni kezdtem a fejem, nehogy félreértsen ez a flúgos nőszemély.

- Mit tudsz elmondani a mágnesességről? – tette fel a kérdést. Ah… pedig ezt már általánosban is tanultam… vagy kellett volna.

- Hát… vonzzák egymást… mármint a két mágnes…- makogtam össze-vissza. Ashley a második sorban ült, így jeleztem neki, hogy igazán segíthetne mire ő gyorsan utána nézett a könyvben, aztán elkezdett artikulálni meg mutogatni.

- Tovább…- szólított fel Mr. Trent.

- Hát meg…- próbáltam kivenni, hogy mit is akar a barátnőm a tudtomra hozni, de ez nem igazán jött össze.

- Jobban nem tud mutogatni kisasszony? Ugyanis mindjárt kiesik a padból. – Hát ennyi, lebuktunk. Az osztály újra felnevetett. Szép mondhatom, de sose voltam híres a tanulásról, szóval nem is zavart a dolog, és Ashley is csak nevetett.

- Sajnálom tanárnő, ennyi telt tőlem. – mondtam sajnálkozva a tanárnő felé fordulva.

- Nem is vártam tőled mást Lia. Leülhetsz. – majd intett, hogy helyet foglalhatok. Páran, ahogy a helyemhez igyekeztem, belecsaptak a tenyerembe, vagy éppen odasúgtak egy „jó voltál” mondatrészt.

- Ó és Lia nem tudod, hogy tegnap ki tette tönkre az iskola hátsó falát? – szögezte nekem a kérdést.

- Nem, sajnálom. De ha megtudom, hogy ki tette, ígérem tanárnő, hogy az elsők közt lesz, akit értesíteni fogok. – feleltem mosolyogva, majd szépen leültem. Miután megvolt a mai kínzásom tovább ment az óra a mindennapi keretében. Az első sorban ülők, most is megszívták, mint mindig. Lehet, hogy óra végére csurom vizesen fognak távozni a teremből. Végre kicsengettek. Vége az első unalmas órának… nagyszerű. De most valahogy, ezen a mai napon nem volt meg a további jó kedvem. Rossz előérzetem támadt, valami nincs rendben vagy nem lesz rendben. Szép lassan eljött az ebédidő. Ashleyvel egy eldugott kis helyre ültünk le, velünk szemben pedig pont Cullenék ültek. Nekem nem volt étvágyam, ahogy Cullenéknek sem. Most, hogy elgondolkoztam ezen, ők szinte soha nem esznek. Hirtelen megcsörrent a telefonom.

- Itt Lia Ever! – szóltam bele.

- Jó napot! Én Mr. Crag vagyok. Ön Mrs. Ever unokahúga ugye? – kérdezte egy mély férfihang.

- Igen én vagyok az. Valami gond van? – kérdeztem és a hangom egy oktávval fentebb csúszott.

- Nos nagyon sajnálom, hogy nekem kell ezt elmondanom, de a nénikéjét állattámadás érte. – Fel sem fogtam, hogy mi történt. Cullenék pedig egy emberként kapták fel a fejüket az állattámadás szóra.

- Jó értem, de ugye jól van? Nincs semmi baja? – kérdeztem bizakodva, de tudtam semmi jóra, nem számíthatok, mivel a telefon túlsó oldalán lévő személy hangos sóhajt hallatott.

- Nézze, nagyon sajnálom de a nénikéje elhunyt. Őszinte részvétem. Ha bármi segítségre van szüksége, csak szóljon nyugodtan, és nem ajánlatos a házukban tartózkodni. Nehogy önnek is valami bántódása essék. Sajnálom. Viszont hallásra! – mondta Mr. Crag, majd letette a telefont. Én megdermedve ültem a telefonnal a kezemben.

- Lia? Lia minden rendben? Már rég letette, te is letehetnéd. – rázogatott Ashley.

- Ashley… – nyögtem kétségbeesve.

- Mi az? Mondd, már könyörgöm! – szorongatta a kezemet.

- Ashley… én elvesztettem mindenkit, aki számomra fontos volt… - fejeztem be a mondatot, majd elfúlt a hangom. Lehajtottam a fejem és keserves, csöndes sírásba kezdtem. A lány, akinek mindig jó kedve volt, aki mindig mindenkivel szemtelenkedett most itt sír mindenki előtt a menzán… Ez annyira megalázó, de most nem érdekelt. Most Eve néni körül járt minden gondolatom. Ashley simogatta a hátam, de nem kérdezett semmit, pont ezért szeretem én őt, mert tudja, hogy mikor hagyjon békén, vagy éppen mikor szorulok vigasztalásra. Aki elment mellettem az csak annyit láthatott, hogy a vállam rázkódik. Sírtam és sírtam, mert hiányzott. Ő nevelt engem kiskorom óta. Vele egészen másképp viselkedtem, mint másokkal. Annyira szerettem és most nincs. Annyi mindent elmondanék neki, de nincs itt… Késő. Én mindig minden honnan és mindenről lekések…

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés