Furcsamód a szobámban ébredtem, azon belül pedig az ágyamba. De azt már nem tudom hogyan kerültem oda. Álmos fejjel ültem fel az ágyban és megpróbáltam visszaemlékezni, de az agyam üres volt. Hát, igen, reggel nem tudok gondolkodni. Körbenéztem, de magamon kívül senkit sem láttam. Az ágyam szélére csusszantam és kezemmel megtámasztottam a fejemet. Arra emlékszem, hogy Alecnek vettünk ruhát, utána fáradt lettem és elindultam haza… aztán…ugh, mi is volt ez után?  - behunytam a szemem és próbáltam visszaemlékezni. Alec visszarántott …és … áhh ez így nem megy – gondoltam, és felálltam az ágyról, majd a fürdőszoba felé vettem az irányt hogy lezuhanyozzak. De ekkor beszélgetés foszlányai ütötték meg a fülemet, ami egyenesen a fürdőmből jött. Mielőtt bepánikoltam volna, felismertem Jacob kellemesen rekedtes hangját.

-         Nem, még alszik – magyarázta valakinek. Mivel nem hallottam választ, ezért gondoltam valakivel telefonál.

-         Jó…de.. – itt félbeszakították. Egy ideig csönd.

-         Nem, csak ez nekem olyan… új még… szóval én még nem csináltam ilyesmit. Fogalmam sincs hogy kérdezzem meg – panaszkodott Jake, és engem meg egyre  jobban furdalt a kíváncsiság, hogy miről lehet szó. Megint kis szünet állt be míg a telefonos illető válaszolt. Kis idő múlva Jake panaszosan felnyögött.

-         Jaj, Edward az olyan régimódi. Hahó, mi a 21. században vagyunk és nem a 19.-be – gúnyolódott. Szóval Edwarddal beszélgetett. De miről?  Jake éppen meg akart szólalni amikor lábdobogást hallottam.

-         Később még dumálunk. Cső! – rakta le a telefont Jake, én pedig egy ugrással az ágyamba teremtem és állig húztam a takarót. Fél másodperccel később kopogtattak az ajtómon.

-         Gina! Ébredj különben elkésel az iskolából! – szólt szigorúan anya

-         És örülnék ha nem zárnád be folyton az ajtódal kulcsra – tette hozzá majd választ sem várva eldobogott. Nagyon csípős volt a hangulata ma reggel. Jobb lesz ha nem bosszantom fel. Alig hogy anyu elment Jake kandikált ki a fürdőszobaajtóból.

-         Jó reggelt Csipkerózsika! – köszöntött széles vigyor kíséretében, majd egy szempillantás alatt mellettem termett.

-         Szia –mosolyodtam el. Közelebb hajolt és rövid de mégis édes csókot lehelt a számra, amitől remegéshullám futott végig rajtam és mintha a gyomromba ezer kis pillangó repkedne. Reakcióm láttán elvigyorodott.

-         Hogy aludtál? – kérdezte figyelmesen, miközben forró keze megfogta az enyémet.

-         Egész jól,… bár arra nem emlékszem hogy kerültem az ágyamba. – zavarosan megráztam a fejem, hátha így helyére kattannak a gondolatok.

-         Hát… én annyit tudok, hogy majdnem leszedtem Alec fejét, mikor megláttam hogy a karjaiba hoz. Már azt hittem megint valami baj történt, de még időben elmagyarázta hogy csak kimerültél – végigsimított az arccsontomon. Ahol meleg keze hozzáért a bőrömhöz az ha lehet még forróbb lett.

-         És én behoztalak az ágyadba – fejezte be.

-         És anyáék mit szóltak amikor beállítottál velem? – kérdeztem bujkáló mosollyal a szám szélén. El tudtam képzelni apa arckifejezését.

-         Sarah eléggé mérges volt… de mivel nem akart felébreszteni inkább hagyott aludni. – magyarázta mosolyogva.

-         Mostmár értem – mondtam és örültem, hogy tudtam miről van szó. De…

-         Jake, hol van Alec? – kérdeztem mert most jutott eszembe hogy róla megfeledkeztem.

-         Jah, tényleg. Azt mondta nagyon sajnálja de Aro hívta és vissza kellett mennie. Azt üzeni, hogy … még visszajön – az utolsó szót már csak morogva mondta.

-         Értem – gondolkodtam el, de egy valami eszembe jutott… vagy inkább valaki. Will. El kell mondanom Jakenek.

-         Jacob… - kezdtem, de egy pillanatra haboztam.

-         Igen? – nézett rám kérdő tekintettel.

-         Valamit mondanom kell – ezután beszámoltam neki arról, hogy Will látott az erdőben. Minden kis részletet elmondtam neki. Mikor befejeztem csak hallgatott, majd megszólalt.

-         Meglátjuk, mi lesz ma. Ha tudja hogy te voltál valószínűleg látszik majd rajta – mondta, majd bíztatóan hozzátette. – Nem lesz semmi baj, higgy nekem! – és én tényleg hittem. Megint dörömböltek az ajtón.

-         Georgina Sarah Whrost! Az isten szerelmére, hányszor szóljak még? – dühöngött anya.

-         Megyek már – dünnyögtem és kikászálódtam az ágyból. Utáltam ha a teljes nevemen szólít. Odamentem a szekrényhez, kiválasztottam egy csőszárú farmernadrágot egy halványkék V kivágású pólóval és elindultam a fürdőbe. Végig magamon éreztem Jacob tekintetét. Az ajtóban visszafordultam.

-         Ugye ma együtt megyünk suliba? – kérdeztem reménykedve. Melegen rám mosolygott.

-         Persze. Itt várlak – felelte lágy hangon, amitől megolvadtak a csontjaim. Beimbolyogtam a fürdőbe, gyorsan lezuhanyoztam és magamra kapkodtam a ruháimat. Kifésültem a mindig egyenes hajamat és futólag belepillantottam a tükörbe. A szemeim lázasan csillogtak. Ilyennek még nem láttam magam. Miután kimentem örömmel láttam, hogy Jake még mindig ott ül az ágyamon, és amint meglátott felpattant. Útközben felkaptam a táskámat, és úgy indultam az ajtó felé.

-         Ugh…Gina azt hiszem én az ablakon át megyek ki – állt meg félúton Jake. Egy ideig értetlenül néztem rá utána kapcsoltam. Anyáék nem tudják, hogy itt van.

-         Oké – mondtam kicsit elszomorodva. Hangom hallatán felkuncogott.

-         Nyugi kint leszek –mondta és már ki is csusszant az ablakon. Mikor beértem a konyhába, csak anya volt ott.  Nem mertem hozzászólni, mert féltem hogy leharapja a fejemet. Szó nélkül mentem a hűtőhöz és vettem ki egy müzli szeletet, majd az ajtó felé vettem az irányt.

-         Megtudhatnám, hogy mikor érsz ma haza? – kérdezte fagyosan. Összerezzentem és hátra fordultam.

-         Ezt hogy érted? – kérdeztem bambán.

-         Csak úgy, hogy tegnap is este tizenegykor értél haza és még csak nem is saját lábon. – szinte már kiabált.

-         Ohh… - csak ennyit bírtam kinyögni. El sem hiszem hogy tizenegyre értem haza. – ne haragudj… úgy elszaladt az idő. De ma időben hazaérek, ígérem.

-         Rendben, de még egyszer ne forduljon elő – mondta enyhébb hangon.

-         Jó – hagytam rá és kimentem az ajtón. Jake a kerítésnek dőlve várt és vigyorgott. Persze hogy minden egyes szót hallott.

-         Meg se szólalj! – emeltem fel az ujjamat mielőtt még bármit is mondhatott volna. Kuncogás volt a válasza, de nem szólalt meg. Egy ideig némán sétáltunk egymás mellett, utána ő törte meg a csöndet.

-         Gina… öhm… - látszott rajta hogy zavarban van.

-         Igen? – néztem rá várakozón. Habozott.

-         Öhm… mi lesz az első órád? – kérdezte gyorsan de én sejtettem hogy nem ez volt az eredeti kérdése.

-         Matek – feleltem röviden. – De miért is kérdezed?

-         Csak, úgy. Nekem is az lesz. – hadarta. Látszott rajta hogy ideges.

-         Jake mi a baj? – álltam meg vele szemben. Ő is megállt.

-         Semmi…csak…

-         Csak? – vontam fel a szemöldökömet.

-         Mit csináltatok olyan sokáig Aleccel? – bökte ki végül ami nyomta a szívét. Aha szóval erről fúj a szél.

-         Miért? Féltékeny vagy? –vigyorodtam el. Morcos arcot vágott.

-         Nem, én csak… csak…. – próbált mentegetőzni, de én már tudtam az igazat.

-         Hát… lássuk csak… - húztam az agyát. Láttam hogy az arca elsötétedik.

-         Voltunk erre, meg arra – látványosan elgondolkodtam, mire vészjóslóan megszólalt.

-         Gina – morogta.

-         Jaj, Jake szerinted mégis mit csináltunk? – kérdeztem kicsit ingerülten.

-         Nem tudom – brummogta és lehajtotta a fejét.

-         Alecnek vettünk valami normális ruhát, hogy amikor bemutatom Rachelnek ne kapjon frászt a szerelésétől. Tudod milyen Rachel ha ruhákról van szó. Majdnem olyan mint Alice. – fejeztem be a mondandómat, mire felvidult az arca.

-         Szóval Rachelnek akarod bemutatni? – kérdezte vidoran.

-         Mégis mire gondoltál?

-         Akkor miért fogtad a kezét? – szegezte nekem a következő kérdést. Ettől tartottam.

-         Te követtél? – háborodtam fel és kitéptem a kezem az övéből, majd elindultam előre. Könnyen utánam rohant.

-         Hé, hé állj meg! Nem követtelek esküszöm. – lecövekelt velem szembe.

-         Akkor? – kérdeztem meglepetten.

-         Embry és Leila moziba voltak tegnap és láttak titeket. – vallotta be.

-         Rosszabbak vagytok mint két hetven éves vénasszony együttvéve. Csak hogy tudd azért fogtam a kezét mert egy tapodtat sem tudtunk mozdulni a lányok miatt. Állandóan odajöttek Alechez és a telefonszámukat adogatták neki. És ezért úgy tettünk mintha én lennék a barátnője. – fejeztem be a mondandómat. Jake szája szélén mosoly bujkált.

-         Akkor nem szereted? – kérdezte félénken. Jól fejbekólintottam a táskámmal.

-         Te lökött, akkor itt lennék veled? – kérdeztem vigyorogva.

-         Valószínűleg nem  -mondta a fejét simogatva. Megfogtam a kezét és folytattuk az utunkat a suliba. Jakenek a beszélgetés óta felhőtlen lett a hangulata. Be nem állt a szája. Fecsegett arról, hogy mennyire tetszik Billynek az irodai munka, arról, hogy Samnek és Emilynek kisbabájuk lesz, és még rengeteg mindenről. Akkor hagyta abba amikor a sulihoz értünk. Még nem csengettek be, úgyhogy lassan sétáltunk kéz a kézben a matekterem felé. A folyosón megláttam Natalyt és Tracyt akik éppen a mosdóba siettek. Mikor elmentek mellettünk Nataly vágyakozó pillantást lövellt Jake felé, aki észre sem vette, csak engem nézett. Mikor már mögöttünk voltak Nataly megint visszafordult, én pedig magamhoz húztam Jaket és szenvedélyesen megcsókoltam. Meglepődött, de tetszett neki, úgyhogy kezét a derekamra kulcsolta és viszonozta a csókot. Fél szemmel Nataly felé néztem és elvigyorodtam, mire az dühösen fújtatva bement a mosdóba Tracy kíséretében. Mikor elvált az ajkam Jacobétól, vigyorogva nézett rám.

-         Már én is ezt tervezgettem. Ez a csaj nem akar leszállni rólam – panaszkodott.

-         Tudom, hallottam – motyogtam.

-         Hol? – nézett rám kíváncsian.

-         A lányvécébe. Kihallgattam mikor beszélgetett Tracyvel. -  feleltem. Mielőtt bármi hozzáfűzést mondhatott volna megszólalt a csengő, és mi lassan besétáltunk a terembe. Az első padban mint mindig Mia és Rachel ült. A hátuk mögött Leila, de most nem egyedül. Embry ült mellette és élénk társalgást folytattak. Mi a leghátsó padba mentünk Jakekel. A szememmel Willt kerestem és meg is találtam. Ő is az utolsó padban ült csak a másik padsorban. Mikor meglátott halványan elvigyorodott és hallottam hogy a szíve gyorsan kezd verni. Tehát nem tudja – gondoltam. Jakekel leültünk a helyünkre. Én pont úgy ültem hogy Will egy karnyújtásnyira volt tőlem. Ránéztem, és valami szomorú fényt láttam a szemében, amikor meglátta hogy Jake kezét fogom. Gyorsan elfordítottam a fejem hogy ne kelljen látnom hogy emiatt szomorú.  Már javában ment az óra, Mr. Moson az algebráról magyarázott valamit, de én nem figyeltem rá. Hol Jacobot néztem, hogy a füzetét firkálja és rám-rám pillant, hol pedig Willt aki mereven bámulja a táblát, de a gondolatai máshol járnak. Elővett egy papír fecnit és írni kezdett rá. Megint visszafordítottam a fejemet és most Leilát és Embryt néztem. Ők se igazán figyeltek az órára. Embry valamilyen történetet mesélt Leilának, arról amikor idejött a Volturi. Szóval már elmondta neki hogy ő is vérfarkas. Leila pedig lelkesen hallgatja. Elmosolyodtam. Nagyon jól kijöttek egymással. Jake is észrevehette, mert odasúgta.

-         Úgy látom Embry is megtalálta a párját. Legalább így nem fog nyavalyogni. De majd hallgathatjuk a gondolatait amik Leiláról szólnak majd. Remek – panaszkodott gúnyosan, mire mind a ketten elnevettük magunkat. Többen is hátrafordultak, de Mr. Moson nem hallotta. Jakenek ehhez is volt hozzászólása.

-         Az öreg Moson meg se hallotta. Vén már mint egy csataló, szegény – nem tudtuk visszatartani a nevetést. Most még többen fordultak felénk, de Mr. Moson ezt sem hallotta meg. Inkább arra figyelt fel, hogy többen is hátrafordulnak.

-         Mi van ott hátul? – kérdezte és szódásüveg vastagságú szemüvegévvel felénk pislogott. Jake ártatlanul megszólalt.

-         Nem tudom Mr. Moson, mi csak az órára figyelünk – elfojtottam kitörni készülő nevetésemet.

-         Helyes Mr. Black, helyes – mondta és ismét a tábla felé fordult. Jacob a markába én pedig a pulcsimba nevettem, hogy ne hallatszódjon. Elől Embry is  kuncogott, mert ő is hallhatta miről beszélünk. Leila pedig addig nyaggatta amíg el nem mondta miről van szó. Ezután már együtt nevettek. Megint Willre néztem. Ő is mosolygott, és rám nézett. Észrevétlenül átcsúsztatta a papírdarabot amire az előbb írt.

Óra után beszélnünk kell. Négyszemközt. – megfagytam. Mi van ha tudja. Ránéztem. Még mindig engem nézett.  Óvatosan úgy fordítottam a papírt hogy Jake is lássa. Észrevétlenül elolvasta, majd halványan bólintott, tehát elkezdtem írni a lapra.

Rendben, de miröl van szó?- visszacsúsztattam a lapot. Mikor elolvasta halványan elmosolyodott, majd írni kezdett.

Majd megtudod. Úgyis közös óránk lesz. És aki kíváncsi hamar megöregszik. :D – dühösen fújtam egyet, mire elvigyorodott. Megint írni kezdtem.

Akkor én már nagyon öreg vagyok, úgyhogy nem árt ha leírod miröl van szó.  – megint visszacsúsztattam a lapot. Mikor elolvasta felkuncogott, és vigyorogva írni kezdett. Valamiért tetszett a mosolya és azon kaptam magam hogy őt bámulom. Gyorsan kapcsoltam és előre néztem. Jake mellettem fészkelődött. Nem volt ínyére hogy Willel levelezek, de ő is meg akart tudni mennyit tud. Megint megbökte a kezemet, és megint ott volt a papír cetli a padomon.

Sajnálom, de még ki kell bírnod tíz percet. És szerintem nem vagy öreg… annyira :P – elkuncogtam magam, és válaszoltam.

Jó, de figyelmeztetlek, addig úgysem hagylak békén míg el nem mondod. – vigyorogva bólintott és megpróbált az órára figyelni. Láttam Jaken hogy meg akarja kérdezni hogy miről van szó, de inkább hallgatott. Mikor végre kicsengettek szinte kiestem a padból, de szó szerint mert a lábam beakadt a táskám pántjába. Will és Jake egyszerre kaptak utánam, de Jacob gyorsabb volt és a derekamnál fogva elkapott. Egy pillanatra láttam Will szemében a dühöt, de csak egy pillanatra, utána rám mosolygott és kiment a teremből. Jake szúrós szemekkel nézte ahogy kimegy. Egészen a biosz terem ajtajáig kísért és látszott rajta hogy nem akar egyedül hagyni Willel.

-         Azt hiszem nekem mennem kell – mondta szomorkásan. Megcsókoltam.

-         Következő órán találkozunk – mondtam és bementem a terembe. Will az utolsó padba ült, egyedül. Tracy le akart ülni mellé, de Will nem engedte. Igaz messze voltam, de kifinomult hallásomnak köszönhetően hallottam mit mond.

-         Sajnálom, de ez a hely már foglalt. – mondta lágy tónusú hangján. Tracy szíve úgy vert, amikor ránézett Willre hogy majd kiesett, de Willnél ezt nem tapasztaltam. Amikor azonban észrevett engem, egyből hetedik fokozatra kapcsolt a szíve és elmosolyodott. Tracy azt hitte rá mosolyog mert az ő szíve most még gyorsabban vert. Megint megpróbálkozott.

-         Akkor csak addig ülök le amíg… - nem tudta befejezni mert odamentem. Valamiért zavart ahogy rámászott Willre, pedig nem kéne hogy zavarjon. Nagyon nem. De mikor belegondoltam, hogy Tracyvel ölelkeznek, vagy isten ments csókolóznak, elfogott a düh.

-         Szia Will – köszöntem mosolyogva, és hallottam hogy Will megkönnyebbülten felsóhajt.

-         Szia Gina – vigyorodott el, és levette a mellette lévő székről a táskáját. Tracy arcán a megdöbbenést harag váltotta fel. Dühösen kapta fel a táskáját.

-         Gina – biccentett, majd Willhez fordult.

-         Majd még beszélünk – mondta mézes mázos hangon, és elvonult. Lehuppantam Will mellé.

-         Úgy látom akadt egy csodálód – de ekkor meghallottam hogy a hátam mögött Lora és Stefani is Willről beszél, sőt Mia is, így hozzátettem. – Nem is egy  - mondtam vigyorogva. Savanyúan elvigyorodott. Még így is észveszejtően helyes volt, de lenyugtattam magam és próbáltam nem az arcára nézni, de nem sok sikerrel.

-         Nem száll le rólam. Egész nap próbálom az értésére adni, hogy nem érdekel, de már kifogytam az udvariasságból. – bosszús arckifejezése láttán elnevettem magamat.

-         Örülj hogy felkelted az érdeklődésüket. Van választék – vigyorogtam.

-         Aki nekem kell az már foglalt – olyan halkan motyogta, hogy emberi fül számára hallhatatlan volt, de én meghallottam, és a szívem majd kiugrott a helyéről. De azt már nem tudom hogy miért. Úgy tettem mintha meg se hallottam volna.

-         És bejön már valaki? Például ott van Mia. Nagyon kedves, és okos lány. És szerintem bejössz neki. – magyaráztam és Mia felé mutattam. Szomorú mosolyt láttam az arcán.

-         Igen, rendes lánynak látszik – jegyezte meg de közben engem nézett. Kezdett ez a téma kellemetlen lenni úgyhogy gyorsan váltottam.

-         Szóval. Mit is akartál mondani? – kérdeztem témaváltás képen. Hirtelen izgalmat láttam a szemében.

-         Csak hogy tudd, ezt csak neked mondom el. Senkinek nem szóltam róla, de benned megbízom. – hadarta, és én feszülten figyeltem.

-         Will, megijesztesz. Miről van szó? – adtam a hülyét. Közelebb húzódott hozzám. Szinte éreztem forró leheletét, de nem húzódtam el.

-         Azt hiszem láttam egy farkast. De ilyet én még soha sem láttam. Olyan furcsa volt. Hófehér és arany csíkok voltak a bundáján, és a szeme. A szeme szinte … tenger kék. –  suttogta lázasan és én gyorsan elfordítottam a tekintetemet. Nehogy a szemembe nézzen.

-         És nem bántott? - Megint úgy tettem mintha nem tudnám miről van szó.

-         Nem.. olyan… hogy is mondjam. Emberi volt. Amikor meglátott elrohant. Hiába mentem utána már nem találtam meg. – magyarázta.

-         Huh… - lélegeztem fel. Szóval még csak nem is sejti hogy az én voltam. Kérdőn nézett rám.

-         Öhm… akarom mondani, jó hogy nem bántott – húztam ki magamat a csávából. Láttam hogy gyanakvóan fürkész, de nem tudott kérdezni mert bejött Mrs. Hanson és megkezdődött a biológia óra. Végig próbáltam a tanárra figyelni, persze sikertelenül. Gondolataim akörül forogtak amit Will mondott. Nem a farkasos dologra céloztam hanem arra amikor azt mondta, hogy aki neki kell az már foglalt. Nem tudtam elképzelni az életemet Jake nélkül, de ha belegondolok, hogy Will Tracyt tartja a karjaiban és csókolóznak, belefájdul a szívem, sőt ideges leszek. Azon kaptam magam, hogy mérgemben a füzetem sarkát tépkedem. Will érdeklődve figyelte ezt a tevékenységemet, majd amikor látta hogy nem szándékozom abbahagyni, a kezét az enyémre tette.  Feltűnt neki hogy milyen forró a bőröm, mert aggódva nézett rám.

-         Jól vagy? – suttogta és kitartóan fürkészte az arcomat.

-         Persze, kutya bajom – mondtam és elhúztam a kezem, mire ő is a pad alá rejtette az övét.

-         Szerintem jobb ha abbahagyod a füzeted irtását, különben nem marad. – vigyorodott el.

-         Ha te mondod – motyogtam, és ránéztem. Ő is engem bámult. Rabul ejtettek a szemei. Most hogy így közelebbről is megfigyeltem, észrevettem, hogy a szeme nem teljesen kék, hanem némi zöld is vegyül bele. Egyszerűen gyönyörű volt. Általában a barna szemű fiúk jönnek be, de volt valami Will tekintetében ami fogva tartott. De nem csak én, ő is elég kábán nézett rám. Végül összeszedtem magam és magpróbáltam csevegő hangon szólni.

-         Mi az? – kérdeztem halkabbra fogva a hangomat, mert Mrs. Hanson igen sűrven pislogott felénk, és Leila is kíváncsian tekintgetett hátra.

-         Semmi, csak… a szemed…olyan ismerős. – motyogta kábán, és megrázta a fejét mintha azt akarná, hogy kitisztuljon.

-         Persze, hogy az. Minden nap látsz – próbáltam elviccelni a dolgot.

-         Ja… persze – mosolyodott el halványan, de láttam hogy lázasan gondolkodik valamin. Megint megpróbáltam az órára figyelni, és amikor kicsengettek, emberi tempóról megfeledkezve pattantam fel a helyemről és kaptam a vállamra a táskámat. Nem voltam olyan gyors mint egy vámpír, de az emberi szemnek eléggé az voltam. Rémülten néztem körül, hogy valaki látta e ezt a gyors mozdulatomat, de örömmel vettem észre, hogy mivel a hátsó padsorban vagyok, senki nem figyelt rám. Kivéve egy embert. Will először rémülten nézett rám, majd ennek helyét átvette a kíváncsiság és az ámulat. Mielőtt bármit is mondhatott vagy kérdezhetett volna, kiszaladtam a teremből. Persze most emberi sebességgel. Befordultam a folyosón, nekidőltem a falnak és lecsúsztam. Arcomat a kezembe temettem és zihálva vettem a levegőt. Hogy lehettem ennyire óvatlan. Most Will tutira gyanakodni fog, és ki akarja majd deríteni mi folyik itt. De muszáj volt eljönnöm a közeléből, minél hamarabb, nehogy valami megint kicsússzon a számon. Gondolataimból az ébresztett, hogy meghallottam Nataly hisztérikus kacagását. Kilestem a fal mögül és megláttam Jaket, aki elég meggyötört fejjel jött ki a töri óráról, nyomában Natalyval. Messze voltak tőlem, mégis minden szót kristály tisztán hallottam.

-         Szia Jake! – köszönt szerinte „csábosan” szerintem pedig esetlenül. Jake csak egy futópillantásra méltatta majd szem forgatva biccentett. Elvigyorodtam az arckifejezésén. Sietve körbepillantott, hátha lát valamilyen menekülő utat, de Nataly nem adta fel.

-         És mi lesz a következő órád? – kérdezte szempilla rebegtetve.

-         Irodalom – felelte kurtán Jake és megint körbenézett. Sajnáltam szegényt, de még nem mehettem oda mert egyből észrevette volna hogy valami nincs rendben.

-         Ohh… de jó! Nekem is! – lelkendezett – Mehetünk együtt – mondta és megfogta Jacob karját, majd elindult.

-         Szerintem meg nem – mondta dühösen Jake és kirántotta a kezét Nataly kezei közül.

-         Jaj Jacob! Ne kéresd már magad! Tudom, hogy kedvelsz – na ennyi betelt a pohár. Mielőtt Jake reagálhatott volna kiléptem a fal mögül és dühtől remegve megindultam Nataly felé. Jacob amikor észrevett megkönnyebbülten elvigyorodott, de mikor látta hogy Nataly felé veszem az irányt elkapta a derekamat. Kirántottam magam a kezei közül és megálltam Nataly előtt aki lekicsinyítően nézett rám.

-         Jól figyelj mert csak egyszer mondom el! – sziszegtem mérgesen. Meghökkent.

-         Szállj le Jacobról, különben nagyon megbánod – tudtam, hogy fenyegetésnek hangzik, de annak is szántam.

-         Jaj, mert különben mit teszel? – kérdezte és gúnyosan felkacagott. A látásom vörösben izzott és tudtam hogyha nem nyugszom le nagy baj fog történni. Jake is megérezhette ezt, mert keze kétoldalt megfogta a derekam és ajka a fülemnél volt.

-         Gina, nem éri meg – suttogta és mintha egy kicsit nyugodtabb lettem volna. De nem teljesen. Jake óvatosan és lassan a kijárat felé vonszolt, és én hagytam. De…

-         Csak hogy tudd, egyszer úgyis ott fog hagyni, mert rájön hogy nem vagy elég jó neki – szólt utánam flegmán Nataly, mire megpördültem, és a vörös köd ellepte a szememet, már nem hallottam Jake hangját, csak az lebegett a szemem előtt hogy mindjárt leszedem ennek a hárpiának a fejét.  Halk morgás szakadt fel a mellkasomból, mire Nataly hátrahőkölt, és ijedtséget láttam a szemében. Még mielőtt bármit is tehettem volna, hirtelen nagy mennyiségű nyugalom áradt szét a testemben. Olyan érzésem volt hogy mindjárt elalszom. Megroggyant a térdem és támaszként Jakere nehezedtem. Körbenéztem és megláttam Jaspert, aki a folyosó túloldalán állt és koncentrált. Lecsillapította az érzéseimet – futott át az agyamon. Most hogy így jobban körbenéztem, észrevettem, hogy néhány diák körénk gyűlt, arra várva mikor ugrunk egymásnak. Jake óvatosan megfordított, miközben egyik keze a derekamon volt a másikkal felemelte az államat, és mélyen a szemembe nézett. A tekintete lágy és gyengéd volt.

-         Sosem hagylak el – suttogta és én leheletétől elbódultam. Nem tudtam válaszolni mert forró ajka már az enyémen volt, és vadul csókolni kezdett. Én pedig kizártan a külvilágot. Az elismerő füttyentéseket, és Nataly dühös fujtatását, csak Jakere figyeltem. Olyan mérhetetlenül édes csók volt, hogy  elfelejtettem haragudni. Már nem volt szükség Jasperre, mert még a nevemet is elfelejtettem. A csókot az szakította félbe hogy Smith igazgató nagy hangerővel közeledett a folyosón.

-         Mi folyik itt? – zengte, mire páran ijedten rezzentek össze. Mikor Jake ajka elhagyta az enyémet kába képpel néztem rá. Szinte fel sem fogtam mi történik körülöttem. A kezét a derekamon hagyta úgy fordult Mr. Smith felé.

-         Valami baj van igazgató úr? – kérdezte kellemesen rekedtes hangján, amitől a mellettünk álló odafagyott Nataly majdnem infarktust kapott. Hálát adtam az égnek hogy ebben a pillanatban nem látok a fejébe. Nem bírnám ki idegekkel ha most elkezdene Jakeről fantáziálgatni.

-         Se…semmi Mr. Black csak  nem tudtam mi ez a csődület a folyosón. – látszólag meglepte az öreg Smithet hogy Jake ilyen nyugodtan beszél.

-         Ginának és Natalynak volt egy kis nézeteltérése, de semmi komoly – felelte higgadtan. Hallottam hogy Nataly szívverése felgyorsul amikor Jake kiejti a nevét. Ránéztem és gúnyosan elvigyorodtam, majd jó szorosan megfogtam Jake kezét. Láttam az arckifejezésén, hogy mindjárt felrobban, és ezért elégedetten fordítottam vissza a tekintetemet, Jacobék felé.

-         Értem, akkor további jó napot – felete az igazgató és már ott sem volt. Jake hatalmas vigyorral a képén fordult oda hozzám, mintha Nataly ott sem lenne.

-         Ez igen. – mondta elismerően és megpuszilt, mire Nataly dühösen fújtatva elmasírozott. Jacob kacagva nézett utána.

-         Nem bírja ha visszautasítják – állapította meg vigyorogva.

-         Hát, igen. Az olyan jó pasik mint te, csak a vérfarkas csajokra buknak – mondtam és próbáltam komoly képet vágni hozzá.

-         Ahogy mondod – felete mire kitört belőlünk a nevetés.

-         Min nevettek? Én is akarok – jött oda Jasper.

-         Á, semmin – legyintett Jake.

-         Szia Jasper – köszöntem vidoran.

-         Sziasztok – felete szintén derűsen.

-         Hogyhogy itt vagy? – szegeztem neki az első kérdést ami az eszembe jutott.

-         Ez fájt… most vérig sértettél – mondta, de láttam hogy csak viccelődik.

-         Tudod hogy értem – forgattam a szememet.

-         Alicenek beugrott egy kép a jövődből, és azt mondta hogy gyorsan jöjjek – felelte egyszerűen.

-         És nem mondta hogy mit látott? – faggatóztam tovább.

-        

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés