(Bella szemszöge)


- Emlékszel, amikor azt mondtam, hogy blokkolják a képességem? – kérdezte Bree. Bólintottam.
- Egyedül egy megoldás van erre a problémára. Meg kell ölnünk Sulpiciát! – jelentette ki határozottan, mire én meglepett szemekkel néztem rá.
- Miért?
- Mert magától úgysem segítene nekünk. A blokkolás akkor múlik el, ha ő akarja. Nincs más választásunk… - itt közbe vágtam.
- Állj, állj, állj! Az elmúlt napokban, életemben először öltem. Ráadásul egy embert! Még egy életet nem fogok elvenni, legyen az vámpír, ember vagy akárki más!
- Akkor van más ötleted? Mert nekem nincs kedvem férjhez menni! – ordította.
- Nem leszek gyilkos! – morogtam fel.
- Igen, igazad van, nem leszel… már az vagy! – meglepetten néztem rá, de tekintetéből csak dühöt tudtam kiolvasni.


Az elmúlt két napban nem szóltunk egymáshoz Breevel.
Azt hittem, végre találtam valakit, aki teljesen megért engem. Persze Alice még mindig a legjobb barátnőm. De nincs itt, nem is lesz. Ő nem tudja, min mentem át, s remélem, sosem fogja megtudni.


- Bella, gyere! Kezdődik az esküvő! – dugta be a fejét Heidi. Felvettem a sötétszürke csuklyámat – ami kötelező viselet volt –, és a kertbe mentem.
Ha nem tudtam volna, hogy ez egy vámpírokkal teli liget, ha nem tudtam volna, hogy ez a mennyasszony gyásznapja, ha nem tudtam volna, hogy körülöttem lévőknek miért piros a szeme, azt hittem volna, ez egy gyönyörű esküvő lesz.
Mindenhol a fehér és a vörös dominált. Mindenki boldogan, vidáman nevetett és beszélgetett, mintha ez valami ünnepnap lett volna.
Viszont én gyászoltam. Breet, az eddigi ,,szabad” életét, és gyászoltam magamat.
Mert alig két hét múlva az ő helyén leszek.
A nászinduló megszólalt, és Bree elindult a padsorok között. Nem mosolygott. Hisz miért is tette volna? Olyanhoz kellet hozzámennie, akit nem szeretett.
Bree gyönyörű volt, s én kezdtem magam kívülállónak érezni. Én egy félvér vagyok, miért pont én kellettem Arónak? Nem vagyok egyenrangú a többi vámpírral, lassabb és gyengébb vagyok náluk.
Mi lehet a célja velem Arónak?
- Bree Tanner, elfogadod hites férjedül az itt megjelent Demetri Volturit? – kérdezte Aró, aki a pap szerepét helyettesítette.
Bree nem válaszolt.
- Igen vagy nem?
- Igen – szűrte a fogai közt.
- Demetri Volturi, elfogadod hites feleségedül az itt megjelent Bree Tannert? – fordult Demetri felé.
- Igen! – válaszolta határozottan.
- Akkor ezentúl házastársaknak nyilvánítalak titeket! Csókold meg a mennyasszonyt! – jelentette ki Aro, mire minden férfi, aki itt megjelent, ujjongani kezdett.
Bree fintorogva közelített Demetri felé, aki szélesen vigyorgott. Egy amolyan gyors szájra puszi volt az egész.


- Bella, beszélhetnénk? – kérdezte Bree. A fogadás már javában elkezdődött. Mindenki táncolt, mulatott, csak én és Bree nem.
- Persze. – Kivezetett a teremből, egyenesen a kertbe. Ott Demetri várt minket.
- Nincs sok időnk… vedd le a csuklyád! – szólt rám. Teljesítettem a kérését.
- Sulpicia képessége itt nem fog Breen, ezért el tud téged teleportálni – magyarázta Demetri.
- És te? – fordultam barátnőm felé.
- Itt kell maradnom, Demetri a férjem… egyébként is, nekem nem menne a vegetáriánus élet – mosolygott rám szomorkásan. Hálásan megöleltem mind a kettőjüket.
- Kérlek, vigyázz rá! – mondtam Demetrinek. Csak biccentett.
- Bármennyire is megszerettelek, remélem, soha nem találkozunk! Nem akarlak a Volturi közelébe tudni! Ég veled! – búcsúzott el. Hirtelen furcsa köd fogott körbe, majd Bree és Demetri halványodni kezdtek és egy háznak a körvonalait fedeztem fel.
Bree elteleportált.


Hol lehetek? – kérdeztem magamtól. Körülnéztem, de semmilyen, a tartózkodásom helyére utaló jelet nem láttam, csak ezt a nagy fehér házat.
Bekopogjak? Vagy egyáltalán itthon vannak? Vagy először inkább menjek vadászni? – ehhez hasonló kérdések ötlöttek fel bennem.
Beleszippantottam a levegőbe. Mindenhol vámpírszag terjengett. Tehát ez egy vámpírokkal teli ház – állapítottam meg magamban.
Felmentem a verandára, egyenesen az ajtó elé, nagy levegőt vettem és bekopogtam.
- Egy pillanat! – szólt ki egy lágy hang. Nem sokára cipők kopogását hallottam, majd kinyílt az ajtó.
- Jó napot, miben segíthetek? – mosolygott rám, egy 30 év körüli nő.
- Elnézést a zavarásért – kezdtem illedelmesen. – Ön ismeri Bree Tannert? – sejtésem szerint ők az a család, akikről Bree mesélt. Smithék.
- Bree Tannert? Miért szeretné tudni? – vált óvatossá a nő.
- Tudom, hogy furán hangzik, de ő teleportált ide. És ő mesélt magukról – mondtam.
- Kérem, jöjjön be… - tárta szélesebbre az ajtót.
Belépve a házba, meglepő látvány fogadott. Smithék otthonában mindenhol a mediterrán színek és bútorok volt, ezzel teljesen egyensúlyozva a ház rideg kinézetét. Egyszerűen otthonos nézett ki.
A nő bevezetett a nappaliba.
- Ohh, bocsánat az én nevem Sarah, és kérlek, tegezz engem – mosolygott rám kedvesen.
- Bella Swan vagyok! – mutatkoztam be én is.
- Elárulnád, honnan ismered Breet? – kérdezte kíváncsian.
- Ez egy hosszú történet lesz, és meg kell kérjelek, hogy ne áruld el senkinek – csak bólintott, de valamiért teljesen megbíztam benne, ezért mesélni kezdtem.
- Én igazából nem vagyok vámpír, de ember sem. Úgy nevezett félvér vagyok – fújtam ki a bent rekedt levegőt.
- Hogy micsoda? Ez lehetséges? – nyíltak tágra arany szemei.
- Anyám még ember volt, amikor megismerte apámat, aki természetesen vámpír volt. Tehát anyám ki tudott hordani, de maghalt volna, ha apám nem változtatja át.
- Ez érdekes… - elmélkedett hangosan.
- Mindig menekülnünk kellett, mert a Volturi mindenáron meg akarta ölni a szüleimet, engem meg testőrnek a klánba. Pár héttel ezelőtt Forksban találkoztunk egy bizonyos Cullen családdal, akik vegetáriánusok, pont, mint ti – mutattam a szemére.
- Igen, róluk hallottam már.
- A Volturi ott is megtalált minket, de nem menekültünk. Cullenék megígérték, hogy segítenek nekünk – itt elkomorultam. - Csakhogy a Volturi túlerőben volt, és megölte a szüleim. Egy ideig Cullenékkel éltem, de az egyik tagjukat – Rosaliet – elrabolta a királyi klán, így alkut ajánlottam. Helyet cseréltem vele, és nekem kellett a Volturival mennem – Sarah itt felszisszent. – Embervért kellett innom. Ezután találkoztam Breevel. Elmesélte a történetét. Rólatok, a háborúról, Victoriáról, a képességéről, egyszerűen mindenről – felsóhajtottam. – Breenek ma volt az esküvője. Hozzá kellett mennie Demetrihez. De nekem segítettek megszökni. És most itt vagyok.
- Drágám, annyira sajnálom – ölelt át. – De miért nem a Cullenékhez teleportált át?
- Mert őket figyelteti a Volturi, és azt hiszik, halott vagyok – mondtam fanyarul.
- Tudod, mi is a vegetáriánus életmódot követjük. Esetleg… - itt habozott – csatlakozhatnál hozzánk.
- Nem zavarnék? – kérdeztem tétován.
- Dehogyis! A gyerekeink úgyis elutaztak – majd hozzátette. - Rájuk is nagy benyomást tett a Volturi látogatása. Úgy gondolták, jobb lenne, ha egy kicsit külön lennénk.
- És… az ember…? – puhatolóztam.
- Monica? Őt azonnal átváltoztattuk. Túl nagy kockázat lett volna embernek hagyni. És így legalább boldog a fiammal – boldogan elmosolyodott.
- Szia drágám! Megjöttem! – kiabált be egy férfi, majd Sarah mellet termett.
- Szia! Ő itt Bella, Bree egyik ismerőse. Szeretne csatlakozni hozzánk – mutatott felém.
- Hello, Matt Smith vagyok! – nyújtotta felém a kezét.
- Én pedig Bella Swan. – Kezet ráztunk, Matt pedig leült felesége mellé. Őneki is elmeséltem a történetem, és Ő is megkérdezte ugyanazokat a kérdéseket.
- Szerintem semmi akadálya, hogy csatlakozz… Üdv a családban! – mosolygott rám.
- Gyere drágám, megmutatom a szobádat… - húzott az emelet felé Sarah. Amint felértünk, rögtön az első ajtó felé terelt.
- Eredetileg ez egy vendégszoba, de ha akarod, átalakíthatjuk neked… - kezdett el mentegetőzni, majd benyitott a szobába.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés