( Jacob szemszöge)

-         Lassulsz!  - kiáltotta Jasper az egyik erdei út végéről. Úgy döntöttünk, amíg Gina és Alice elköltik az összes pénzt, addig mi összemérjük az „erőnket”. Én farkas alakban futottam, míg Jasper nyugodtan suhant mellettem. Csak az volt a baj hogy én másra sem tudtam gondolni, csak arra amit nemrégen Paul mondott.

-         Jacob, mi bajod van? Az érzéseid olyan… összekuszáltak. Mi miatt aggódsz ennyire? – kérdezte és lefékezett előttem. Persze, Jasper érezte azt a zűrt ami bennem volt. Utáltam, ha az érzéseimet figyelte, vagy ha Edward a fejembe turkált, de most mégsem reagáltam rá, csak elkezdtem rohanni. Hallottam, hogy ő is suhan utánam, ezért megszaporáztam a lépteimet. A végén egy fejjel nyertem. Visszamentem az erdőbe és visszaváltoztam. Mire visszamentem Jasper már ott állt és áthatóan fürkészett.

-         Héj, ne kutakodj az érzéseimbe – mordultam rá, és elindultam a Cullen ház felé. Jasper szótlanul követett. Volt egy olyan sanda gyanúm, hogy még mindig az érzéseimet elemezte, de most nem törődtem vele. Mikor meghallottam, Alice csicsergő hangját – igaz úgy 5 mérföldre lehettek – megszaporáztam a lépteimet. Minnél hamarabb beszélnem kellett Ginával. Jasper, aki eddig szótlanul követett, most felzárkózott mellém.

-         Jacob, rám figyelnél egy percre? – kérdezte, mire kelletlenül megálltam, és hanyagul nekidőltem egy fának.

-         Essünk túl rajta – dörmögtem.

-         Én csak annyit akarok mondani, hogy akármi is legyen az ami miatt ennyire zaklatott vagy, tudd hogy ha úgy döntesz elmész egy időre, mi vigyázni fogunk Ginára. – döbbenten néztem rá.

-         Honnan tudtad, hogy el készülök menni? – boldogtalanul felnevetett.

-         Egy ideje már vacillálsz a dolgon, és ezt érzem.

-         Ohh… - motyogtam.

-         De csak hogy tudd nem akarom elhagyni Ginát. Soha nem hagynám el – magyaráztam gyorsan – Csak Paulnak van ez a  hülye ötlete, hogy a falka menjen el együtt egy hétre a hegyekbe. De csak a fiúk. Szerintem ez hülyeség de Paul és Sam ragaszkodnak hozzá hogy ott legyek. Úgy gondolják ez olyan mint egy „legénybúcsú”, amit Samnek szerveznek. – vágtam egy grimaszt. Eszembe jutottak Paul szavai. „ Jacob muszáj eljönnöd. Nélküled nem teljes a falka. Gondolj Samre”

-         És te nem akarsz menni… - feltételezte.

-         Hát.. nem is tudom.. Félek itt hagyni Ginát. – vallottam, be. Nem tudom mit csinálnék ha valami baja esne, amíg én valahol a hegyekben csavargok.

-         Értem a problémádat, de szerintem jó kezekben lesz. Látod, Alice máris lecsapott rá – nevetett fel. Én is vele nevettem.

-         Még meggondolom – mondtam majd folytattam az utamat a ház felé. Mikor odaértem, különösnek találtam a csöndet. Egy pillanatra meg is ijedtem, de utána meghallottam Alice hangját.

-         Szerintem, jó hogy elmentünk abba az üzletbe. És nézd csak, szerinted ez a cipő már kiment a divatból? – fecsegett Alice de most elhallgatott.

-         Gina?... – nem volt válasz. Hirtelen és mégis csendesen bementem a házba és egyenesen Alice gardróbja felé vettem az irányt. Benyitottam. Gina egy halom ruhán aludt, Alice pedig most jött ki egy cipővel a kezében. Amint meglátta az alvó Ginát elmosolyodott, majd rám nézett.

-         Sajnálom, elfelejtettem, hogy ő hamarabb elfárad mint én – suttogta Alice és bocsánatkérően nézett rám. Elvigyorodtam, és odamentem alvó szerelmemhez, majd lágyan megpusziltam az arcát. Elmosolyodott, de nem mozdult meg. Óvatosan felemeltem, és felvittem a számomra fenntartott szobába, majd lefektettem az ágyra. Én is melléfeküdtem és figyeltem békés arcát. Mocorgott egy kicsit, aztán ráhajtotta a fejét a mellkasomra és úgy aludt tovább. Átkaroltam, és addig hallgattam ritmikus légzését amíg én is álomba nem szenderültem. Nem sokkal később két rövid vakkantást hallottam, közvetlen az ablak alól. Morogva, felálltam, úgy hogy Gina nehogy felkeljen, és az ablakhoz mentem. Aki ott állt nem volt más mint Paul.

-         Mit keresel itt? – sziszegtem halkan.

-         Azért jöttem, hogy mondjak valamit – felelte vigyorogva és persze jó hangosan.

-         Cssss… - pisszegtem le, de továbbá is hangosan beszélt sőt még ráadott egy kis hangerőt.

-         Sam azt mondja hogy… - kiáltotta, de nem tudta befejezni, mert a másodikról kiugorva, rávetettem magamat. A földre taszítottam, és be akartam húzni neki egyet, hogy legalább az orra eltörjön de egy határozott mozdulattal félrelökött.

-         Bunyózni akarsz? – kérdezte vigyorogva, és felém szaladt. Úgy tervezte hogy majd fellök, de hirtelen kirántottam alóla a lábát és egy nagy pukkanás kíséretében, szitkozódva a földre került.

-         Nem – röhögtem a  képébe és elindultam vissza a házba, remélve hogy Gina még nem ébredt fel. De Paul csak nem tágított.

-         Akkor majd elmondom Ginának – felelte egyszerűen és már fel is ugrott az erkélyre, ami egyenesen a „szobámba” vezet, ahol Gina alszik. Gyorsan én is utána ugrottam, de ő már az ágynál volt és éppen rá akart köszönni Ginára, de én egy lendületes ugrással a földre küldtem, és befogtam a száját.

-         Jó, beszéljünk, csak ne itt – sziszegtem és elengedtem. A nappaliba érve, kényelmesen lehuppant a kanapéra, és nem érdekelte hogy itt vámpírok laknak. Pedig tudomásom szerint Paul nem kedveli őket.

-         Mond amit akarsz és húzz innen! – mordultam rá.

-         Héj, mióta vagy ilyen bunkó? – röhögött a képembe. Kezdett megint felmenni bennem a pumpa. Viszketett a tenyerem, annyira vágytam rá hogy pofán vágjam. Mikor látta hogy nem reagálok inkább belefogott a mondandójába.

-         Szóval, Sam az mondja, hogy szerinte a jövő hét tökéletes lesz a legénybúcsúnak, vagy inkább farkas búcsú – röhögött a saját viccén. Megint szemet szúrt neki hogy nem nevetek.

-         Jacob, mi bajod van? – kérdezte, mostmár komolyan. Felhorkantam és én is lehuppantam a kanapéra.

-         Gina még nem tudja hogy el akarok menni – mondtam habozás nélkül.

-         Na és? Ahogy ismerem biztos hogy nem haragudna. Nagyon rendes csajszi – nézett rám vigyorogva.

-         Igen, tudom – mondtam büszkén, de utána vágtam egy grimaszt. – Éppen ez az. Hogy túl rendes. Mármint nem mintha ez baj lenne, de annyira könnyen megbízik  az „emberekben”.

-         Szóval félsz itt hagyni? -  kérdezte, mire bólintottam.

-         Jacob, szerintem Gina meg tudja védeni magát, és itt lesz vele Alice meg Jasper. – igaza volt, de én akkor is aggódtam.

-         Figyi haver! Beszélj vele, és hagyd hogy döntsön. Jah és majd elfelejtettem. Megkérted már a….

-         Nem.. – sóhajtottam. –Mindig közbejött valami.

-         Peched van öregem – veregetett vállba. – Akkor én megyek is. Nem szeretek sok ideig a vérszívótanyán tartózkodni – nevetett a saját viccén majd kiment az ajtón. Visszaballagtam a szobámba. Amint benyitottam láttam, hogy Gina már ébren van és az ágy közepén ül törökülésben.

-         Szia – köszönt mosolyogva. A haja kicsit össze volt kócolódva az alvástól, de számomra így is gyönyörű volt. Mérhetetlenül beleszerettem.

-         Szia – köszöntem vissza és ezen a napon most először mosolyodtam el igazán. Öles léptekkel odamentem az ágyhoz és leültem vele szemben. Odahajol és lágyan megcsókolt. Majd a fülemhez hajolt.

-         Nyugodtan elmehetsz – suttogta. Odafagytam ahol voltam.

-         Mi? – kérdeztem és döbbenten húzódtam hátrébb hogy lássam az arcát.

-         A legény vagy inkább farkas búcsúra – mondta vigyorogva.

-         Te hallottad?

-         Igen. – mondta határozottan.- Így legalább nem kell magyarázkodnod.

-         És komolyan nem bánod? – kérdeztem, reménykedve, hogy azt mondja igen, és azt akarja hogy maradjak.

-         Hát… nagyon fogsz hiányozni, de neked is jár egy kis kikapcsolódás, szóval nem. Nem bánom. –  olyan határozott volt. Elmosolyodtam.

-         Imádlak – öleltem meg.

-         Tudom  - kuncogta. Később segített összepakolni pár cuccot amit vigyek és minden percben megígértette velem, hogy vigyázzak magamra. Vasárnap, délután négykor megjelentek Samék.

-         Jacob! – szólított fel Alice, amikor kimentem az ajtón.

-         Tessék Alice – fordultam vissza.

-         Vasárnap nyolcra feltétlenül érj vissza! – mondta halálos komolysággal.

-         Addigra már visszajövünk, de miért? – kérdeztem kíváncsian.

-         Csak mert nem érzed a hideget, attól még tél van, és akkor lesz Szenteste. Nélküled nem teljes a család – az utolsó mondat melegséggel töltötte el a szívemet. Elmosolyodtam.

-         Persze hogy itt leszek Alice, de csak ha Gina is – tettem hozzá és szerelmem felé fordultam.

-         Az már el van intézve. Gina és a családja is nálunk tölti a karácsonyt. – felelte egyszerűen.

-         Ez most komoly? – szólalt meg az említett és csak úgy sugárzott az örömtől.

-         Halál komoly. Már beszéltem Sarahval és Nickkel és szívesen eljönnek hozzánk. – vigyorgott büszkén Alice.

-         Emberek jönnek a Cullen házba… huh… fura. Ti nem olyan sznobfélék vagytok? – jegyeztem meg poénkodva. Alice jól tarkón vágott.

-         ÁÚ!... héj, csak vicceltem – nyöszögtem a fejemet simogatva. Szó mi szó eléggé fájt.

-         Nem volt vicces – fújtatott a kis törpike, és bemasírozott. Az ajtóban visszafordult.  – Azért mulass jól! – tette hozzá szelídebben.

-         Köszi - motyogtam.

-         Hát akkor…  jó mulatást! – fordult felém Gina és megölelt. Úgy szorítottam magamhoz, mintha soha többé nem látnám.

-         Hé, Jake megfojtasz – nevetett, de belefojtottam a nevetést egy csókkal. Visszacsókolt, édesen, lágyan, utána hirtelen eltűnt. Mire észbe kaptam már az ajtóban állt és onnan integetett. Elvigyorodtam és visszaintettem, majd elindultam Samék után.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés