2006. június 29.
Forks, Cullen ház
Carlisle szemszög



- Sziasztok! – lépett be Carlisle a Cullen házba
- Szia! – köszöntek egységesen a többiek.
Carlisle büszkeséget és örömöt érzett minden egyes pillanatban, amikor ránézett családjára. Mióta ők vele vannak és teljes lett az élete. Eszébe jutott az a nap, amikor eljött Volterrából, mit mondtak neki búcsúzóul a főurak. Hiába voltak olyan műveltek, mint senki más a Földön, ők is tévedhetnek. És tévedtek vele és az életmódjával kapcsolatban.
- „Utadra engedünk barátom, de meg kell ígérned, hogy viszont látunk még téged és jövőbeli családodat – köszönt el a Volturi feje.
- Már ha lesz, hisz a jövőt senki sem látja – vágta közbe rossznyelvűen Caius.”
Tévedtek, hiszen most is itt áll Carlisle, a házban a családjával, akik úgy, mint ő kizárólag állatokkal táplálkoznak. És Caius is mellé lőtt, hiszen az egyik lánya, Alice látja a jövőt. Ő különleges vámpír, akárcsak Edward vagy Jasper, de a Cullenek közül igazából mindenki az. Ha a Volturi tudna a létezésükről, valószínűleg meg akarná kaparintani őket, de nem tennék Carlisle iránti tiszteletből. A volterraiakkal ellentétben a Cullenek nem azért vannak együtt, mert a hatalomvágy hajtja őket, vagy a kényelmesség, hanem egymás iránti szeretetből.
- Esme? – kérdezte Carlisle Edwardot.
- Az árvaházba ment ruhát vinni, de nemsokára megjön – válaszolta.
- Alice, nem tudod, mikor jön meg Esme? Beszélni szeretnék vele egy új házépítési tervéről.
- Nem tudom – mondta Alice letörten.
- Uram Isten ne! Alice Cullen nem tud valamit! – parodizálta Emmett.
- Fogd be te marha! – vágta tarkón Rosalie férjét.
- Alice, kincsem, miért vagy ilyen letört, te sem láthatsz mindent – nyugtatta Jasper.
- Két napja nem volt látomásom. Bármennyire is koncentrálok, nem látok semmit sem. Azt hittem, elmúlik, de nem. Egyik napról a másikra, mintha csak elvágták volna – hadarta el egy szuszra Alice.
- Akarod, hogy megvizsgáljalak? –bújt elő a család fejéből az orvos.
- Nem hiszem, hogy ezzel van a baj. Szerintem valaki blokkolja őt – ötletelt Edward.
- Paranoiás vagy Edward, Alice egyszerűen csak elfáradt – tromfolta le Rosalie.
- Sziasztok! – jött meg Esme – Mi ez a nagy csend?
- Alicenek két napja nem volt látomása – válaszolta férje, miközben megölelte.
- Ne aggódj kicsim, biztos a farkasok miatt van – mosolygott rá szeretetteljesen Esme.
Aztán egyszer csak megcsörrent a dolgozóban a telefon. Mindenki lefagyott egy pillanatra, hiszen az ottani telefon számát mindössze a Denali klán ismeri és ők is csak akkor hívják rajta őket, ha nagy baj van.
- Igen, bizonyára ők azok – válaszolta Edward egy kimondatlan kérdésre.
- Azt hiszem, fel kellene vennem – mondta Carlisle és felszaladt.
Felemelte a kagylót, de a másik végéről nem hallott semmit. Se egy levegővételt, se más hangot.
- Itt Carlisle Cullen, kivel beszélek? – kérdezte udvariasan.
- Szervusz kedves barátom! Lehetséges, hogy ez egy titkos beszélgetés legyen? – üdvözölte a Cullen család apukáját Aro hangja.
- Természetesen – válaszolta és erősen egy tengerparti képre kezdett gondolni, hogy Edward ne lássa az igazi gondolatait, majd lehalkította a hangját is.
- Nem kertelek, hiszen sosem szoktam, tudod jól. Azért hívlak, mert szeretném, ha meglátogatnál engem Volterrában a családoddal. Ma van alapításunk ezredik évfordulója és minden valaha élt Volturi tag idejön. A találkozó július elsejére esedékes. El tudsz jönni? – kérdezte, de inkább utasításnak hangzott.
- Az az igazság, hogy ezt meg kellene beszélnem velük is. Vissza tudlak hívni? – ajánlott Carlisle kompromisszumot, de tudta, hogy Aro nem fogja elfogadni. Ő nem olyan típus.
- Most kell döntened Carlisle. Ó és be szeretnék neked mutatni valakit – hagyta függőben a mondatot.
- Ott leszünk Aro – mondta és letette a telefont. Feleslegesnek érezte tovább folytatni az udvariaskodást.
Lassan sétált le a nappaliba, ahol a többiek már tűkön ülve várták. Edwardnak üzent Carlisle gondolatban, hogy mindenkit hívjon a konyhába, egy megbeszélésre. A többiek aggódva sétáltak át a konyhába. Jasper és Emmett félbehagyták a sakkjátszmájukat is, ami egyáltalán nem volt jellemző rájuk. Carlisle a konyhába érve bocsánatkérő és aggódó tekintettel lépett be. Rettenetesen érezte magát, hiszen nem adta meg a döntéslehetőséget, hanem egyedül ment a saját feje után. Jasper megérezte a szobában uralkodó feszültséget, így a többiek számára hirtelen egy derűhullám söpört át a konyhán. Carlisle leült az asztalfőre és olyan halkan, hogy egy ember nem hallaná beszélni kezdett.
- Sajnálom – kezdte.
- Mit? – kíváncsiskodott Emmett.
- Az előző telefonhívást egy régi ismerősömtől kaptam, hogy el kellene utaznunk hozzá, és gyorsan kellett döntenem. Nem kérdeztelek meg titeket.
- Semmi gond, mit válaszoltál? – simogatta meg a kezét nyugtatólag Esme.
- Azt mondtam, hogy ott leszünk. A találkozó július elsejére esik – folytatta tovább Carlisle.
- De hiszen az két nap múlva lesz! – szólalt fel Rosalie.
- Igen. Alice, lennél szíves lefoglalni a repülőjegyeket?
- Természetesen – válaszolt nagy mosollyal az arcán.
- Miért vagy ilyen izgatott Carlisle? – kérdezte Jasper.
- Van ott valaki, akit régen láttam és kíváncsi vagyok rá – tért ki a válasz elől, bár még a képet sem merte levetíteni a fejében Edward miatt.
- És mondd csak Carlisle hova is utazunk tulajdonképpen? – tette fel a legfontosabb kérdést Edward.
Mielőtt azonban elmondta volna az úti célt Alice szeme elhomályosodott és mindenki rákapta a tekintetét.


Volterra
Ugyanaz a nap :D

- Igen, Eleazar és azok, akikkel most él már igent mondtak és az egyiptomiak is, bár Amun nem örült a felkérésnek, de fél tőlünk, így eljönnek – sorolta Heidi a vezetőknek.
- És Carlisle Cullen mit mondott? – kérdezte Marcus.
- Őt még nem hívtuk fel – dadogott a mindig magabiztos lány.
- Akkor, itt a lehetőség – intett Caius, de Aro közbeszólt.
- Őt én magam akarom értesíteni – állt fel trónusából és Heidivel az oldalán a Volturi „irodájába” ment.
- Gianna, Carlisle Cullen telefonszáma kellene. Most! – kiáltott neki oda Heidi.
- Itt is van – adta oda Gianna.
Aro tárcsázta a számot. Háromszor csengett ki, már úgy volt, hogy lerakja, hiszen őt nem várakoztathatják meg, de felvették a kagylót.
- Itt Carlisle Cullen, kivel beszélek? – kérdezte a vámpír a vonal túlsó végéről.
- Szervusz kedves barátom! Lehetséges, hogy ez egy titkos beszélgetés legyen? – Aro hangja behízelgő, mégis utasító volt.
- Természetesen – válaszolta Carlisle. Aro jól tudta, hogy van egy tehetséges fia, aki gondolatot olvas - ő ne tudta volna – de azt már Carlisle-ra bízta, hogyan oldja meg a feladatot.
- Nem kertelek, hiszen sosem szoktam, tudod jól. Azért hívlak, mert szeretném, ha meglátogatnál engem Volterrában a családoddal. Ma van alapításunk ezredik évfordulója és minden valaha élt Volturi tag idejön. A találkozó július elsejére esedékes. El tudsz jönni? – kérdezte a Volturi vezetője, de a hangja nem tűrt volna visszautasítást.
- Az az igazság, hogy ezt meg kellene beszélnem velük is. Vissza tudlak hívni? – ajánlott kompromisszumot az aranyszemű vámpír, de Aro nem fogadta el. Ő ajánl fel ilyesmit, de nem szorul rá. Az aranyszeműről eszébe jutott egy remek ötlet. Carlisle nagyon kíváncsi alkat volt és biztosan érdekelné a legtehetségesebb Volturi katona, akit Aro lányaként szeretett.
- Most kell döntened Carlisle. Ó és be szeretnék neked mutatni valakit – használta fel Aro az egyetlen érvet, amely elég nagy, hogy mellette szóljon.
- Ott leszünk Aro – mondta a vonal túlsó végéről a meggyötört hang, majd csak sípolás hallatszódott.
- Mester, Cullenék is jönnek? – érdeklődött Heidi.
- Itt lesznek. Kérlek, mondd el a lányomnak, hogy vendégeink jönnek. Azok, akikről meséltem neki – adta ki az utasítást Aro, majd visszament a trónterembe.
- Demetri! – hívta oda őt magához Aro, amint belépett a helyiségbe.
- Igen mester? – jött oda.
- Vigyázz a lányomra, ha kedves az életed. Senki sem érhet hozzá egy ujjal sem. Ezentúl te vagy a személyes testőre. Ha nem ő küld el, vagy nem én mellőle nem mozdulhatsz – utasította Demetrit.
- Értettem – válaszolta a csatlós, aki magában ujjongott.
Azóta, mióta megjöttek a boszorkányikrek nem mert Aro kegyeltjéhez közelíteni, így csak barátok maradtak, pedig Demetri többet akart volna. Lassan sétált ki a teremből Félixxel az oldalán.
- Itt az alkalom – súgta Dimitrinek oda Félix.
- Tudod, hogy nem. Szerintem Aro csak kínozni akar, hiszen tudja mit érzek iránta, ráadásul elég erős, hogy megvédje magát – válaszolta letörten.
Félix továbbment, viszont Demetri bekopogott a következő ajtón, ami a lány szobáját rejtette.
- Gyere be Dem – hívta be őt csilingelő hangon.
- Aro kinevezett a testőrödnek a találkozók idejére – kezdte a férfi – de elküldhetsz, ha egy kis magányra vágysz.
- Nem kell rám vigyázni. A képességem a legjobb fegyver bárki ellen, ráadásul Félix ki is képzett rendesen – mosolygott a lány.
- Sejtettem, hogy ezt mondod. Ja, jönnek Cullenék is. Tudod, az aranyszeműek.
A lány ráemelte a tekintetét Demetrire, hogy megnézze komolyan mondja-e és örült annak, hogy igen. Erre a pillanatra várt, mióta megérkezett.


Cullen ház


- Alice, Alice mit láttál? – kérdezgette Jasper kedvesét, mikor a látása kiélesedett és visszatért a jelenbe.
- Hatalmas kőfalakat láttam, fel vannak díszítve, mindenhol az ezres szám lógott. Az egyik ajtó mellett áll valaki, egy alak. Vár valamire, mert mereven nézi a nyitott aranyszínű ajtót. Itt vége szakadt – mondta Alice, de öröm csilingelt hangjában, hogy visszatért képessége.
- Ebből aztán sokat tudtunk meg. Mindössze annyit, hogy van egy kukkolónk, bár már eddig is volt Eddy személyében – nevetett Emmett.
- Emmett, ha viccesnek hiszed magad, közlöm veled, hogy nem vagy az. Sajnálom – incselkedett vele Edward.
- Hagyjátok már abba. Gyerekesek vagytok, inkább folytasd Carlisle, hova is megyünk? – kérdezte Rosalie.
Jasper megérezte a feszültséget és a pánikot, de nem tudott már rajta uralkodni, így az egész szobában érezhető volt az ijedelem. Esme aggódva nézett végig gyerekein, Rosalie Carlisle-t figyelte, még Emmett és Jasper felváltva tanulmányozták Edward és Alice arcát, de azok semmit sem árultak el. Végül a hosszúra nyúlt csendet Carlisle törte meg.
- Volterrába – válaszolta síri hangon.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés