- Felszálláshoz készülődni! Izgis út elé nézünk! – fordult hátra Emmett Edwardhoz.
- Alice, miért nem engedted meg, hogy otthon maradjak? – nézett könyörgőn a húgára Edward.
- Azért, mert láttam valamit, ami téged érint – válaszolta az energiabomba.
- Mi ez a nagy titkolózás? Csak nem egy lány? Vagy egy fiú? – hahotázott Emmett, mire Rosalie tarkón vágta.
- Ezt a szokásodat megtarthatnád Rosalie – mosolygott Jasper.
- Lassan reflexből jön már – válaszolta Rose.
- Köszi bébi – fordult vissza Emmett.
- Megmutatod Alice? – kérte Edward.
- Türelem bátyuskám, majd meglátod te is. Sőt… te leszel az első, aki meglátja – kuncogott a saját viccén Alice.
- Gyerekek, most már csöndesebben, ne zavarjátok a pilótát a repülésben – dorgálta meg őket Esme.
- Én abbahagynám, de Carlisle annyira izgatott, hogy egyszerűen nem megy – vigyorgott Jasper, ma szokatlanul sokat.
- Csak kíváncsi vagyok valamire – válaszolta a családfő szintén mosolyogva, de gondolatait elrejtette Edward elől.
- Vajon Eleazarék is ott lesznek? – kérdezte Esme.
- A felszállást megkezdjük, kérem csatolják be öveiket. A volterrai magánrepülőtérre fogunk landolni, körülbelül három óra múlva. Kellemes utazást kívánunk – recsegte a hangosbemondó.
- Milyen jó, hogy magánrepülővel jövünk, különben egy élet lenne odaérni – fanyalgott Rosalie.
- Halhatatlan vagy, nem mindegy? – vágott közbe Edward.
- Igen, szerintem a Denali klán is ott lesz, hisz Aro azt mondta az összes élő vámpír, aki Volterrában volt már – válaszolt Carlisle Esme kérdésére.
- Kíváncsi vagyok Arora – mondta Edward.
- Ő is kíváncsi már ránk. Főleg rád – vágott közbe Alice.
- Meg rád – mosolygott Esme.
- Részletkérdés – kacagta Alice.
- Én Heidi-re vagyok kíváncsi – kacagott Emmett, mire Rosalie megint tarkón ütötte.
- Te csak ne legyél kíváncsi rá Emmett Cullen, mert mind a huszonnégyszer elválok tőled! – fenyegetőzött.
- Csak vicceltem Rose – mentegetőzött Emmett.
- Én a testőrökre vagyok kíváncsi. Ők is ott voltak a háborúban, kíváncsi vagyok mik az élményeik – szólt Jasper.
- Nos, ha már mindenki kíváncsi, akkor én is bevallom, hogy a vezetők érdekelnek – mondta Esme.
- Engem az az árny érdekel, aki figyelt minket – motyogta Alice. – Carlisle?
- Van ott egy fiatal tehetség, akivel akkor találkoztam, mikor eljöttem. Az ajtóban futottunk össze. A képessége miatt változtatták át, újszülött volt, de nem támadott meg senkit, ráadásul rendkívül szókimondó volt. Hallgatóztam és Aro még aznap a kedvencévé fogadta. Még a boszorkányikreket is kiüti talán, bár nem tudom. Jane szinte Aro lánya… - gondolkodott el Carlisle.
- Volterrában milyen egy bál? – kérdezte Rosalie.
- Igazából csak annyi, hogy a nagyteremben van sok vámpír, semmi különleges sincs benne. Legfeljebb annyi, hogy kiöltöznek – válaszolt Carlisle.
- Sosem hiányzott? – nézett rá Alice.
- Nem, mert most a családommal vagyok, ott pedig egyedül voltam.
- Helyes válasz – puszilta meg Esme férjét.

A repülő a megadott időpontban le is szállt a volterrai magánrepülőgépek számára fenntartott leszállópályára. Már hajnalodott, ezért a Culleneknek sietniük kellett a várba. Nem jött ki eléjük senki, mert felesleges lett volna, hiszen Carlisle tudta az utat. Majdnem száz éven keresztül élt itt, azalatt még egy embernek is berögzült volna, nemhogy egy vámpírnak. Tíz perc múlva egy csatornába ugrottak, ahol egy kaput találtak. Carlisle belökte és feltárult előttük a nagyterem, középen a három trónszékkel. Hirtelen minden pillantás rájuk vetődött, Aroét és egy másik köntösös vámpírét kivéve, akivel Aro suttogott. Nem ők voltak az első vendégek. Látta Aaront, aki szintén elment a Volturiból, amikor végzett a tisztogatással.
- Carlisle, barátom – köszönt Marcus.
- Szervusztok. Ez itt a családom. Alice, Jasper, Esme, Emmett, Rosalie és Edward – mutatta be őket Carlisle.
- Nem gondoltam volna, hogy van még olyan, aki a te életmódodat követni fogja, bár miután elmentél ez rögtön megcáfolódott – mondta Caius mogorván.
- Ezt nem hiszem el! – mosolygott Edward. – Ki az, aki itt folytathatja az életmódunkat?
- Gondolatolvasó – szólalt meg Aro és elfordult attól, akivel beszélgetett.
- Ki? – kérdezte Caius.
- Edward, ha jól sejtem – nyomta meg Aro a sejtem szót.
- Igen, bár ha én is jól sejtem, nem én vagyok itt az egyetlen – kacagott fel, mire az Aro széke mellett álló szinte fekete köntöst viselő vámpír felemelte a fejét.
Edwardra nézett, aki azonnal lefagyott. Két aranybarna szem vizslatta őt és mikor követte a szemeit a lány mosolya, Edward úgy érezte elfolyik. Jasper hangosan krákogott, mire feleszmélt. A szempár tulajdonosa továbbvizslatta az újonnan érkezett vendégeket és tekintete megállapodott Carlisle-on. A Cullen család feje is a köpenyes Volturi tagot nézte, aki integetett neki, persze ezt csak Edward látta. Carlisle arcán hatalmas mosoly terült szét.
- Carlisle, barátom, szeretnéd, hogy valaki elkísérjen a szobáitokba? – kérdezte Aro nagyvonalúan.
- Megköszönnénk – válaszolta Carlisle kimérten.
- A bálon szívesen megismerkednék a családod tagjaival – utalt Aro arra, hogy tudja a képességeiket.
- Főleg Alice-szel és Edwarddal mi? – incselkedett Emmett, de csak halkan.
A köpenyes árny közelebb hajolt Aro-hoz és súgott valamit a fülébe. A Cullenek nem értették, miért nem érinti meg Arot, de Edward hirtelen megvilágosodott.
- Csukd be a szád Edward, a végén beleszáll valami. Mondjuk a köpenyes lány, aki bámulsz – lökdöste oldalba Emmett.
- Nem hallom a gondolatait – mondta Edward.
- Hogy mi? – kérdezte Jasper, Emmett és Rosalie egyszerre.
- Nem hallja a gondolatait, én pedig nem látom a jövőjét – válaszolt Alice.
- Társulok a klubhoz. Nem érzem őt, ha nem látnám, hogy itt van, észre se venném – csatlakozott Jazz.
- Meg kell ismernem a csajt! – vigyorgott Emmett.
- Csak Edward után – szállt be a piszkálódásba Jasper.
- Edwardnak már most teljesen elvette az eszét ez a köpenyes csaj, de lehet, hogy köpeny nélkül már nem is olyan szép, sőt lehet, hogy bűn ronda – röhögött Emmett.
- Hát, jobb, mintha fiú lenne! – rakott rá Jasper még egy lapáttal.
- Ki tudja – szállt be Rosalie.
- A lányom elkísér titeket a szállásotokra – közölte Aro velük, Carlisle pedig hatalmasat mosolygott.
- Ohh, szóval nőnemű – „állapította meg” Emmett.
A köntös hirtelen előttük termett és futva megindult. Alig jöttek bele a futásba már le is fékezett a lány és egy ajtóra mutatott.
- Edward, ez neked van fenntartva – mondta Carlisle. – Egy óra múlva találkozunk, és innen indulunk a nagyterembe.
- Rendben - válaszolta Edward.
- A fekete ingedet vedd fel – vigyorgott Alice és már tovább is suhantak.
Pár folyosóval arrébb a köpenyes lány hátranézett, majd megállt. Ledobta a köpenyét és megölelte Carlisle-t. A két fiú csak bámulta őt. Gyönyörűnek találták, sőt, még a család női tagjai is annak látták.
- Isabella? – lepődött meg a férfi.
- Carlisle! Örülök, hogy nem kellett várnom az örökkévalóságig – ugrott le a nyakából.
- Hát, az előbbi feltevésed, miszerint ronda a köpenyes csaj ökörség volt – bámulta Jazz Bellát, de Alice-t ez egyel talán nem zavarta, mert igazat adott férjének.
- Wow – nyögte Emmett – Rose bébi, nem bánod, ha maradunk mi is pár évig, aztán elmegyünk, majd megint visszajövünk? Csak mert ilyen csinos fogadtatásban én is szívesen részesülnék – kacagott Emmett, mire Rosalie szokás szerint tarkón vágta.
- Ezt vedd úgy, hogy bánná – heherészte Jasper.
- Ő az árny a látomásomból – súgta oda Alice Jaspernek, aki már csak mosolygott.
- Ti honnan ismeritek egymást? – kérdezte Rosalie.
- Meséltem a lányról, akivel akkor futottam össze, mikor itt hagytam a Volturit? – tette fel a költői kérdést Carlisle.
- Igen – válaszolta Emmett.
- Ő lenne az – intett a kezével a lány felé.
- Bella vagyok – fogott kezet Emmett-tel.
- Én Alice – táncolt oda az említett. Neki nagyon szimpatikus volt a lány.
- Hogy-hogy aranyszínű a szemed? – kérdezte Esme.
- Amikor behoztak találkoztam egy aranyszemű férfivel. Amikor megkérdeztem, hogy miért ilyen a szeme borzasztó kitérő választ adott, de gondoltam, majd úgy is megtudom. A legelső „ebédnél”, amikor behozták az embereket, nem voltam hajlandó enni. Aro két szempontból is meglepődött. Először azért, mert újszülött voltam és tudtam tartani magam, a másik, hogy nem is kívánom az embervért. Akkor mondta el, hogy van más megoldás – magyarázta a lány.
- Hű – szökött ki Emmett szájából egy csodálkozás.
- Lesz majd időnk beszélgetni a bálon, most mennem kell. Ez a három szoba a tiétek – mutatott Bella három ajtóra majd eltűnt.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés