Egészen reggelig az ágyban feküdtünk. Úgy egy órával ezelőtt meguntam a hallgatást, és kérdezgetni kezdtem. Milyen vámpírcsaládokat ismernek, milyen képességekkel találkozott eddig a vámpírok körében és ilyesmik.

- Bella, csak nem felcsaptál Volturinak? – kérdezte mosolyogva.

- Majdnem – válaszoltam, mide azonnal leolvadt az arcáról a mosoly.

- Hogy érted azt, hogy majdnem?

A múlt eszembe jutott, én pedig nagyot sóhajtottam.

- Ne hidd, hogy csak neked vannak meg a démonaid. Majdnem ötven éven keresztül menekültem a Volturi elől. És főleg Jane elől.

- Jane? – kérdezte hitetlenkedve Edward.

- Igen, Jane. Tudod, – ültem fel – nem véletlenül van meg az a képességem, hogy kínozni tudok másokat. Egyszer Jane Edmundon használta a sajátját. Én nem tudtam felhúzni a palyzsom, mert bár az én elmém védett volt, de másokat nem tudtam megvédeni, mert összezavarták az erőmet. Jane-nek az volt a feltétele, hogy ha azt akarom, békénhagyja a családomat, akkor megengedem neki, hogy megkínozzon. Bosszúból. Én pedig mindennél jobban szerettem a családomat, és hagytam.

- És Jane betartotta az ígéretét? Nem kínzott téged a végletekig?

- Óh, de hogyisnem. Akart. De Aro közbelépett. Ugyanis Demetri új feleséget szeretett volna magának.

Edward felmordult mellettem. Tudta, mire gondolok.

- Végül hogy menekültetek meg Aro-tól?

- Elég drasztikus módszer volt – rántottam meg a vállam. – Megkínoztam Jane-t.

- Megkínoztad? – nyílt tágra Edward szeme.

- Igen. Megmondtam Aronak, hogyha valaki is a családom közelébe megy, először halálra kínzom, utána megölöm. Aro nem hitte el, és pont ezért mutattam meg Jane-en, hogy képes vagyok rá.

- Azt viszont még mindig nem értem, hogy Jane miért akart megölni.

- Azért, mert nagyobb az erőm, mint neki. Pusztán féltékenységből.

- Ó, igen. És mert szebb vagy.

- Héj, Mr Adonisz, nehogy elhalmozzon itt bókokkal. Épp a véres és kínzó önmagamról mesélek – kuncogtam halkan.

Felült ős is, és megpuszilta a vállam.

- És ha azt mondom, épp a véres és kínzó önmagad tetszik? – kérdzete suttogva.

- Őrült vagy.

- Mindig is ilyen bókra vágytam – nevette el magát halkan, és belőlem is kitört a nevetés.

- És a Mr Adonisz-hoz mit szólsz?

- Egy fokkal jobban tetszik. Főleg, ha te mondod.

Edward kedvesebbik énje minden képzeletemet felülmúlta. Miért érzem azt, hogy itt és most legszívesebben leteperném?

Olyan egyszerű lenne. Odahajolnék hozzá, ajkaimat az ajkaira tapasztanám, és nincs megállás. Ugyan azt tennénk, mint este, csak nem hagynánk abba, mert önszántunkból tesszük. Ha Edward akadékoskodni kezdene a múltja miatt, akkor mondanám neki, hogy ne érdekelje, engem sem érdekel.

- Mi legyen a mai program? – rángatott vissza Edward a jelenbe, és a fejem fölé képzelt kis rózsaszín gondolatlufi kipukkadt.

- Nem tudom. Lassan kezdjünk el pakolni? – kérdeztem félrehúzott szájjal.

Tudom, hülye vagyok. De már szeretnék otthon lenni. Edward közelsége teljesen összezavarja az érzékeimet és az érzelmeimet.

- Talán előbb Alice erejét is ki kellene tapasztalnod. Meg persze Jasperét is, bár az övé nevezebb.

- Akkor előhívom Alice erejét.

- Rendben, de ne kapkodj. Nem megy az olyan könnyen, mint ahogy te azt hiszed.

- Ugyan miért?

- A látomás nem mindig akkor jön elő, amikor te akarod, és nem mindig, amiről akarod, hogy szóljon. Előtte meg kell ismerkedned a látomások lényegével.

- Oké, Cullen tanár úr, hallgatom – vigyorogtam pimaszul.

- Olyan vagy, mint Emmett – csóválta mosolyogva a fejét.

- Ó, nem. Emmett perverz is. Én annyira nem vagyok.

- Aha.

- Nem hiszel nekem? – húztam össze a szemöldököm. Ez az aha nem volt valami meggyőző.

- Egy szóval se mondtam, hogy nem hiszek neked– tartotta maga elé a kezét.

- Rendben. Ajánlom is. Na, akkor... látomások?

- Igazából csak annyit kell tudni róluk, hogy képlékenyek – kezdett bele a mondókájába. – Nem mindig válnak valóra. A jövőt a döntéseink hozzák meg. Alice csak felmutat egy alternatívát; hogy te aztán mit kezdesz vele, az már a te saját döntésed.

Bólintottam, és elkezdtem keresgélni a képességeim közt.

A testem egy szekrényhez is hasonlíthatnánk. Senki sem gondolná, hogy egy emberben ennyi képesség elfér, mint amennyi bennem van. Pedig igen.

Minden kis fiók fel van címkézve, ebben vannak a képességek. Ha egy fiókot kinyitok, akkor elő tudom hívni a képességet. A palyzsom pedig, mint egy bevonat körbeöleli ezt az egészet a testemmel együtt, így a pszichikai támadások ellen védett vagyok.

Megprübáltam előkotorászni Alice képességét ebből a fiók kavalkádból. És meg is találtam!

- Megvan! – kiáltottam fel örömtelien, és Edwardra néztem.

Nekem pedig azonnal látomásom lett.

Egy tisztáson voltunk. Vagyis inkább réten. Minden tele volt virágokkal. Veszekedtünk. Nem tudom min, de azt tudom, hogy veszekedtünk. Edward nagyon mérges volt rám, én pedig végig azt hajtogattam, hogy szeretem, és nem tettem semmi olyat, amivel árthatnék vele. És azt ordibáltam, hogy ez az ő hibája, mert manipulálta.

A látomásnak vége szakadt, én pedig nekidőltem Edwardnak.

- Mit láttál?

- Semmi jót.

- Ez mit akar jelenteni?

Nem szóltam semmit. Még önmagamnak is meg kellett emésztenem ezeket a dolgokat. Meg akarom érteni, miről lehet szó. Már amennyire mindezt érteni lehet.

- Egy réten voltunk. Veszekedtünk. Végig ordibáltál velem, én pedig azt hajtogattam, hogy nem az én hibám, hanem valaki másé, mert manipulált.

- Ismerem azt a helyet. A rétem.

- A réted? – férdultam felé. – Miért, megvetted magadnak, vagy hogy? – ráncoltam a homlokam.

- Nem. Csak oda járok ki, ha egyedül akarok lenni. Ha hazamegyünk, majd megmutatom.

- Ne. Kérlek, ne. Nem akarok oda menni. A végén még tényleg elkezdünk veszekedni.

- Megígérem, hogy nem fogunk ott veszekedni. Elhiszed nekem?

- Elhiszem, de ha mégis elkezdenénk veszekedni, akkor nem állok jót magamért.

- Oké. Most viszont jöjjön jasper képessége.

- És azt hogy gyakoroljam? Mármint oké, hogy itt vagy te, de most elkezdjek beléd furcsa érzelmeket közvetíteni?

- Esetleg megróbálhatnál csak annyit, hogy érzékelet az érzelmeimet.

Újra kinyitottam egy fiókot, és Jasper képességének segítségével megpróbáltam Edward érzéseit beazonosítani.

Hiányérzete volt, de közben mégis egésznek érdezte magát.

- Miért van ez? – kérdzetem meg percek múlva, miután teljesen kielemeztem.

- Honvágyam van, mert hiányoznak a többiek, a családom. De mégis jól is vagyok, mert veled vagyok.

Elmosolyodtam. Mindez nagyon jó érzéssel töltött el.

Edwardnak megcsörrent a mobilja. Mindketten oda kaptuk a fejünket. Ki lehet az?

Odament a mobilhoz, megnézte a képernyőt.

- Carlisle.

Vámpírgyorsasággal összekaptam a cuccom. Jó lenne egyet úszni.

Mire Edward felvette a telefont, én már messze voltam.

Épp egy szarvas volt a pataknál, de amint meglátott, elszaladt. Ösztönösen érzi a veszélyt.

Lehúztam magamról a gatyámat és a pólómat, majd beugrottam a vízbe. Nem éreztem sem hidegnek, sem melegnek, sőt, szinte semmilyennek sem éreztem. Csak jó érzés volt a tudat, hogy víz van körülöttem.

Lépteket hallottam, és Edward kilépett a bokrok mögül. Levetette ő is a pólóját és a nadrágját, és bejött a vízbe.

- Még egyet úszunk, aztán indulnunk kell.

- Történt valami?

- Igen – sóhajtott. – Tudod, meséltem a Denali klánról. Ők jöttek hozzánk látogastóba, és szívesen megismernének téged.

- Engem? – kérdeztem döbbenten.

- Igen. Van velük egy férfi, Eleazar, aki érzékeli a képességeket. És szívesen megtudná, hogy milyen képességeid is vannak.

- És ha én nem akarom?

- Ő barátságos. Ellentétben Tanya-val.

- Ő az a csaj, aki mindig rád akar mászni. – Ez természetesen nem kérdés volt.

- Igen. Remélem most békénhagy.

- Ha mégsem, segítsek? – ajánlottam fel.

- Nem muszáj. De ha nagyon akarod…

- És hogy gondoltad ezt a segítést?

- Mutatkozz be úgy, mint a barátnőm – vágta rá.

- És csak látszatból, vagy igazából is legyek az? – Kezeimmel ártatlanul játszogattam a vízzel. Komolyan, mint egy kislány. De belül nem ilyen voltam. Belül ordított belőlem az, hogy igen, akard, hogy ne csak látszat legyen, hanem próbáljuk is meg!

- Nem tudom. Minden attól függ, mi lesz akkor, ha elmondom neked ezt az egészet.

- Addig is próbálkozzunk, utána pedig ha nem megy, akkor drámai szakítás lesz. Mit szólsz? – Bár kétlem, hogy olyan dolog lenne, ami miatt haragudnék rá. Persze ezt már csak magamban tettem hozzá.

- Rendben.

- Ma is lesz esti mesém? Vagy át teszed délelőttre? – rebegtettem meg a szempilláimat.

Edward féloldalas mosolyt villantott. Az elmúlt két napban sokszor láttam őt mosolyogni. Az összes mosolya közül ez a legszebb, és egyben a legpimaszabb is.

- Szeretnéd?

- Igen. Talán amikor hazamentünk, nem lesz már rá alkalmunk.

- Rendben. – Kis szünetet tartott, majd belekezdett: - Épp vadászni voltam az erdőben, amikor meghallottam egy kislány hangját. Tudtam, hogy rajtam kívül más vámpír is van a közelben. Megéreztem a szagát. A kislány az erdő szélén állt, a vámpír pedig csalogatta befelé a sűrűbe. Hosszú, barna hajú lány volt, göndör fürtjei minden egyes fejrázásnál szanaszét libbentek az arca körül.

A férfi már azt fontolgatta, hogy nekitámad, amikor hátulról nekiestem. Nekivgátam a legközelebbi fának, és odazsóltam a kislánynak, hogy menjen innen. De nem ment. Csak ott állt, és nézet. Nem kiabált, nem sikítozott. Nem félt. Csak egyszerűen állt és nézett.

A férfi nem ment messzire. Alice-nek látomása lett, úgyhogy jöttek és megölték. Én őedig ott maradtam a kislánnyal. Az a lány te voltál Bella – suttogta. – És utána majdnem megöltelek. Közelebb akartam menni hozzád, de nem bírtam a véred illatát. Egy pillanatra elöntött a vágy, hogy igyak belőled. – Megrázta a fejét. – Még a mai napig ha feldézem, érzem azt az illatot.

- De Edward, te megmentettél. Miért mondtad azt, hogy miattad változtam át?

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés