- Ne aggódj, szerelmem. Minden jól fog menni, és amint lehet újra melletted leszek.
A szabad kezemmel végigsimítottam Edward arcán.
- Csak féltelek titeket. Téged, Alice-t és Davidet – válaszoltam.
- Tudom, és be kell, hogy valljam, hogy tetszik is nekem – húzott Edward.
Felhúzott szemöldökkel néztem rá.
- Így mutatod ki, hogy mennyire is szeretsz – Edward elővette a lélegzetelállító, féloldalas mosolyát, és én elmerültem arany szemeiben.
Miután legalább már egy kicsit kikerültem Edward hatása alól, válaszoltam:
- Azt hittem tudod, hogy mennyire is szeretlek téged.
- Tudom is. De ettől függetlenül jól esik egy kis megerősítés – Újra rámmosolygott. És akkor eszembe jutott valami.
- Mond csak, van Irinának valami különleges képessége? Valami olyan képesség, ami megnehezítheti a dolgotokat?
- Nem. Szerencsére nincs – válaszolt a vőlegényem megkönnyebbülten.
- Annál őrültebbnek tűnnek nekem ezek ketten. Csak tudják, hogy az egész család foglalkozik a fennálló helyzettel – szólt közbe Claire.
- Mindketten őrültek. Ezért is kell különös figyelemmel eljárnunk az ügyben – mondta Garrett.
Síri csend lett ezután a szobában. Mindenki a saját gondolataiba merült. Hirtelen megszólalt a telefon, mire én összerezzentem. Erre persze mindenki elkezdett nevetni, még Jasper is.
- Egy vámpírhoz képest elég ijedős vagy – nevetett Emmett.
Elnyomtam a késztetést, hogy gyerekesen kiöltsem a nyelvemet bátyókámra. De azért megjátszott mérgesen néztem rá, amitől csak még jobban elkezdett nevetni. Esme kiment a konyhába, hogy nyugodtan beszélhessen a telefonon. Én kérdőn néztem Edwardra.
- Carmen az.
Jasperre néztem. Percről percre idegesebb lett. Amit persze mi is megéreztünk… Szorosan megöleltem őt.
- Egészségesen és egy karcolás nélkül vissza fogjuk kapni Alice-t. Már csak holnap estig kell kibírnod, és utána újra a karjaidban tarthatod majd őt.
Jasper viszonozta az ölelést és azt mondta:
- Nagyon remélem, hogy igazad van. Nagyon aggódom Alice miatt, és rettentően hiányzik.
Elengedtük egymást, de az egyik kezemet még a vállán tartottam. Ez úgy tűnt, kicsit megnyugtatta, ami persze ránk is kihatott. A másik kezemmel összekulcsoltam az ujjaimat Edwardéival, és ő bátorítóan megszorította a kezemet.
Esme visszajött a nappaliba.
- AZ egész Denali-klán úton van felénk. Beszélni akarnak Irinával, és észhez téríteni őt. Már az erdőben vannak, és érzik a szagunkat is. Már nincsenek messze.
- Az érdekes lesz. Hogyan lehet valakit észhez téríteni, ha az nincs is neki? Jó terv. De a remény hal meg utoljára – válaszoltam szarkasztikusan.
William, Garrett és David vigyorogva néztek engem.
- Carmen és Eleazar olyanok mint Carlisle és Esme. Mindig a jót látják a bennünk – mondta William még mindig vigyorogva.
- És ti hogy álltok ehhez? – kérdeztem.
- Én már rég kihajítottam volna Irinát. De Kate és Tanya annyira kedvelik őt… valamilyen misztikus okból kifolyólag még mindig – válaszolt Garrett, David és William pedig egyetértően bólintott.
- Ha még többen jönnek, akkor már rögtön a Volturit is megtámadhatnánk – próbálta oldani a hangulatot Emmett. Működött is. Még Jasper is megnyugodott egy kicsit, bár az arca még mindig tele volt aggodalommal, ami érthető is volt.
- Jasper, neked mondhatunk mi akármit, úgyis csak akkor fogod jobban érezni magad, ha Alice újra köztünk lesz. De biztos lehetsz benne, hogy Alice nem az a nyápic fajta. Épp ellenkezőleg. Nem csodálkoznék róla, ha most is éppen pokollá tenné ennek a kettőnek az életét. Te ismered őt a legjobban. Elég ijesztő tud lenni – próbálta meg Rose is megnyugtatni Jaspert.
- Ez mondjuk igaz. Amilyen kicsi, annyira a kezei között tudja tartani az embereket. De már a gondolattól is rosszul vagyok, hogy ezzel a két őrült nőszeméllyel van. Ki tudja, mire képesek ezek. Ezt már megtapasztalhattuk Bellánál és Claire-nél is.
- Igen, de Claire és Bella akkoriban még emberek voltak – válaszolt Rosalie. Még egyszer megszorította Jasper kezét, majd újra visszabújt Emmetthez.
Egy ideig újra mindenki csendben ült. Senki nem tudta, hogyan tudnánk felgyorsítani az időt. Normális esetben a vámpírok életében az idő egyáltalán nem játszott szerepet. De ez most nem egy normális szituáció volt. Tehetetlennek éreztük magunkat, és minden percben rápillantottunk az órára.
- Megőrjít, hogy egyszerűen itt ülök, és semmit sem tehetek – fakadt ki Jasper.
- Megértem, hogy legszívesebben most rögtön odamennél. Ez velünk sincs másképp. De meg kell várnunk, amíg az egész Denali-klán itt lesz. Majd akkor meglátjuk, hogy milyen új hírekkel tudnak nekünk szolgálni – válaszolt Carlisle nyugodtan, bár még rajta is látszódott, hogy mennyire ideges.
- Ugye ebben a szobában senki nem gondolja komolyan, hogy Irinát majd le lehet beszélni! – Jasper még mindig nagyon ingerült volt, és ez rajtunk is meglátszott.
Ha nem nyugszik le hamarosan, újabb vita fog kialakulni, és arra most tényleg nincsen szükség. Elengedtem Edward kezét, és újra megöleltem Jaspert, és nyugtatóan a hátát simogattam.
- Megértem, hogy ez most felemészt téged. De most mindannyiunknak nyugodtnak kell maradnia. Az nem segít Alice-n, ha most még elkezdünk veszekedni is – próbáltam meg újra lenyugtatni Jaspert.
Láthatóan megnyugodott Jasper a karjaimban. Edward felé kértem egy pillantást, amiben kértem, hogy értse meg, hogy a testvérének most nagyobb szüksége van rám. Meg is értette, mert bólintott egy kis mosoly kíséretében. Eltelt jó pár óra, és még mindig nem hallottunk semmit a Denali-klán távollévő tagjairól. Egyszercsak megcsörrent a telefon, és kiderült, hogy mint ahogy számítottunk rá, nem jártak sikerrel, és úton vannak felénk. 10 percen belül itt lesznek.
Nem sokkal később kopogtak az ajtón. William és Garrett az ajtóhoz rohant, hogy üdvözöljék feleségeiket. Az egész család bejött a nappaliba. Elég nagy volt a nappali, de még több ember már biztos nem fért volna el. Először Carmen és Eleazar jöttek be, majd William és Tanya, végül pedig Garrett és Kate.
Végignéztem Tanyan. Vörösesszőke haja volt, és tényleg nagyon szép volt. Nem annyira mint Rosalie, de ettől függetlenül szép. Újra feltört bennem a régi önbizalom-hiányos énem. Edward engem részesített előnyben. A kicsi, jelentéktelen, ügyetlen Bellát. Pedig megkaphatta volna ezt a gyönyörű nőt is.
Stopp Bella! Nem vagy többé jelentéktelen. Most már te is egy gyönyörű vámpír vagy.
Mennyire szánalmas, ha valaki már a saját gondolataiban mond bókokat saját magának?
Tanya észrevette, hogy őt nézem. Ő is végignézett, majd kedvesen rámmosolygott, és odajött hozzám.
- Szóval te vagy az a híres Bella, akinek sikerült elnyernie Edward szívét – nevetett rám.
- Igen, gondolom én vagyok – próbáltam viccelni.
És akkor Tanya olyat tett, amire soha nem számítottam volna… szívből megölelt.
- Örülök, hogy megismerhetlek. Még ha azt is kívánom, hogy jobb körülmények között kerülhetett volna sor erre a találkozásra. Már itt volt az ideje, hogy a Kicsike elkötelezze magát. Már kezdtem félni, hogy reménytelen eset! – kacsintott rám.
Szimpatikus volt Tanya. Nagyon kedvesnek tűnt.
- Hallottam, Tanya – mondta Edward megjátszott sértettséggel a hangjában.
- Az is volt a célom! – vigyorgott továbbra is Tanya.
Edward megölelte Tanyát, majd a család többi tagját is bemutatták nekem. Végül mind leültünk, jobban mondva mindenki a kedvese ölébe ült, mert nem volt elég hely. Eleazar elkezdett mesélni az Irinával való beszélgetésükről.
- Olyan, mintha kicserélték volna. Rá se ismertünk. Irina mindig is nehéz eset volt, de az elmúlt években már csak a gond volt vele. Amikor az erdőben találkoztunk vele vörösek voltak a szemei, ami eléggé sokkolt minket, bár nem ért minket olyan nagy meglepetésként. Ashley nem volt vele, és sajnos nem tudtuk kideríteni, hogy hol van. Megpróbáltuk visszaállítani Irinát a mi oldalunkra. De azt mondta, hogy már elege van a mi életmódunkból. Ő csak Davidet akarja, hogy aztán új életet kezdhessen vele. Egyáltalán nem volt hajlandó meghallani, amit mondtunk neki. Amikor Alice-ről kéreztük, akkor teljesen kiakadt. Azt mondta, hogy alig várja, hogy elengedjék, mert csak a baj van vele.
Az utolsó mondat után belül elmosolyodtam. Alice-szel nem ajánlott szórakozni. Bármennyire kicsi is. Mert elég könnyen kibújik belőle az ördög.
- Csak idő kérdése volt, hogy mikor kezd el újból embervérrel táplálkozni. Eddig is csak Kate és Tanya miatt táplálkozott állatok vérével. De már őket se tekinti testvéreinek. Irina számára Ashley az új testvére, mivel mindkettőjüknek ugyanaz a célja. De még ha nehéz eset is volt Irina, fáj, hogy elveszítettem a családunk egyik tagját. Irinától nem várhatunk segítséget – fejezte be beszámolóját Eleazar.
Tanya, Kate és Carmen szomorúan néztek ránk.
- Mit terveztetek? Segíthetünk? – kérdezte Carmen.
Carlisle újra elmondta a tervüket, és a Denalik mindenképpen segíteni szerettek volna. Úgy gondolták, hogy minél többen ott vannak, hogy elzárják előlük a menekülési útvonalat, annál jobb, Mindenki azon a véleményen volt, hogy nincs szükség ennyi mindenkire, de hamar túl akartunk már lenni ezen az egészen. Teltek-múltak az órák, és hamarosan beesteledett. Hirtelen megszólalt Edward:
- Talán valakit Bellával és Claire-rel kéne hagynunk. Nem akarjuk végtére is, hogy buta ötletek jussanak az eszükbe – Közben féloldalasan rámmosolygott. Legszívesebben kitekertem volna a nyakát.
- Nem gondolod, hogy kicsit túlreagálod a dolgokat? Mégis hova mennénk? – kérdeztem sértetten.
- Édesem, tudom, hogy viselkedsz nehéz helyzetekben. És különben is, nagyon gyorsan egyetértettél a tervünkkel – válaszolt Edward még mindig vigyorogva.
Milyen szívesen letöröltem volna a vigyort a képéről ebben a pillanatban!
- Én majd itt maradok velük. Majd én gondoskodom róla, hogy ne csináljanak semmi butaságot – ajánlotta fel Rosalie.
Soha nem gondoltam volna, hogy valaha is ezt fogom mondani, de Rosalie a legjobb!
- Rendben, akkor ezt megbeszéltük. Edwardnak és Davidnek lassan el kéne indulniuk. 10 perc múlva mi is megyünk utánatok – mondta Carlisle.
Bármennyire is dühös voltam Edwardra, nem akartam elengedni egy búcsúcsók nélkül. Nagyon remélem, hogy minden a terv szerint fog menni. Miután Claire és én elengedtük a párjainkat ők rögtön el is indultak. 10 perccel később a többiek is kimentek a házból. Csak mi maradtunk, Rosalie, Claire és én.
- Szóval ti ketten. Had halljam mi a terv. Aztán akkor el is indulhatunk lassan – kacsintott ránk Rosalie.
Felvázoltuk neki a tervet, és nem sokkal később már el is hagytuk a házat, hogy akcióba lendüljünk. Végre eljött a bosszú napja, és Claire és én már alig tudtuk kivárni, hogy Ashley megfizessen mindazért, amit velünk tett.
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
remélem hamar folytatod mert nagyon jó lett