Mr Hughes csengetéskor már a kötelező olvasmányok listáját osztotta, két perccel később pedig ígéretéhez híven belevágott az anyagba. Hamar kiderült, hogy kedvenc hobbija az éberségünket ellenőrizni, a legváratlanabb pillanatokban. Bemelegítésként verseket olvasott fel és elemezte őket. Éppen egy rímképletet magyarázott, amikor hirtelen felemelte a hangját, és Jasonre bökött.
- Mr Jones, mondana nekünk egy verscímet a tavaly tanultak közül, ami ugyanezzel a rímképlettel rendelkezett? - csattant a kérdés.
Jason a megismerkedésünk - azaz a biológia óra - óta megállás nélkül engem bámult, és Mr Hughes hangjára úgy rezzent össze, mintha hideg zuhany ébresztette volna fel álmából. Bizonyos szempontból talán így is volt... A kérdésre mindenesetre nem tudott válaszolni, mire a szigorú tanerő rosszul palástolt elégedettséggel egy megtépázott notesz után nyúlt. Az osztály egy emberként szisszent fel, elborzadva figyelték, ahogy Mr Hughes halkan mormolva kikereste Jason nevét, majd egy apró jelet biggyesztett mellé.
- Bizonyára tudja, mit jelent ez, de az újak kedvéért elmondom - vetett felénk egy lesújtó pillantást -, hogy aki három rossz-pontot gyűjt, az büntetést kap, öt után a hanyagságuknak megfelelő jegyet írok a naplóba. Tíz rossz-pont után egy hónapig minden órán kiselőadást tartanak. Tizenöt fölött viszont már semmi teendőjük, magam kezeskedem a biztos bukásért.
Az elkövetkező percekből arra következtettem, hogy ezeket a szabályokat be is szokta tartani, mert az összes felszólított tanuló igyekezett helyes választ adni, és ha nem sikerült remegve várták az ítéletet. Mr Hughes mentségre annyi szolgált, hogy aki valóban megpróbálkozott a válasszal - tehát legalább valamennyi köze volt a helyes válaszhoz, nem úgy, mint Carl tippje (az első századot mondta, de a helyes megoldás a huszadik volt) -, az nem kapott rossz-pontot. 

Ezért volt nagy hiba a részemről, hogy hagytam elkalandozni a gondolataimat. De folyton León járt az eszem, és ha látszólag testvérként is viselkedtem, belül nem játszhattam meg magam - az anyja voltam és aggódtam. Persze a lelkem mélyén tudtam, hogy kissé túlzásba estem, talán inkább magamat féltettem és nem is őt... Hiszen tudtam, hogy Leo remek módon válogatja meg a barátait, mindig olyan emberekkel vette körül magát, akikre éppen szüksége volt, a sok költözés során egyszer sem voltak olyan haverjai, akikben ne bízhatott volna meg. Amikor tíz évesen egy kicsit lemaradt a növekedésben, nagyhangú, bátor fiúkkal barátkozott, akik alkalomadtán megvédték őt. Amikor tizenhárom volt és lázadozni kezdett, támogató barátokra lelt, akik elkísérték felvonulásokra, segítettek neki különféle rémes zenék beszerzésében. Szerencsére ezt a korszakát hamar kinőtte. Később, az elmúlt tanév elején kezdtek iránta érdeklődni a lányok, de az akkori barátai - akik nem mondhatták el ugyanezt magukról - egytől egyig mellette maradtak, és nem kezdtek irigykedni. 
Fogalmam sem volt, hogyan csinálta, de Leo mindig a lehető legjobb barátokat találta meg - egy sem volt köztük, akiben csalódott volna. Legfeljebb annyiról lehetett szó, hogy valamelyikük nem tartotta be az ígéreteit, de Leo az ilyesmikkel is mindig tisztában volt, és ennek megfelelően kezelte őket.
Ennek a remek tulajdonságnak azonban volt egy apró hátulütője is. Ha Leo éppen megint lázadni akart, esetleg olyasmiket kipróbálni, amit mi nem engedhettünk meg neki, akkor egészen biztosan ehhez talált magának partnereket. Tudtam, hogy nem veszi olyan könnyedén a költözést, de nem voltam biztos benne, hogy ez mit vált ki belőle. Ezért féltem a leginkább, hogy bosszúból vagy egyszerűen csak elkeseredettségből olyasmit tesz, amit egyáltalán nem kéne.

Edward finoman megbökött az asztal alatt kirángatva ezzel a kábulatomból. Mr Hughes éppen engem nézett, miközben befejezett egy kérdést.
- ... alkotó drámaírót? - Nagy kár, hogy az elejét nem hallottam, így most legfeljebb találgatni tudok, és ha Carlhoz hasonlóan mellényúlok, azzal egész biztos megalapozom a jegyemet...
- Shakespeare - súgta Edward alig mozgó szájjal, és olyan halkan, hogy még az előttünk ülő lány se halhassa. A vámpírság újabb előnye, ha éppen nem tudod alkalmazni a tökéletes memóriádat, akkor ott a szuper-hallás.
- Shakespeare - ismételtem el, a lehető legtöbb magabiztosságot csempészve a hangomba, bár persze továbbra sem volt fogalmam róla, mire is válaszolok.
Mr Hughes bólintott és folytatta a magyarázást, én pedig súgtam egy köszönömöt Edwardnak, hozzá hasonlóan halkan.
A hátralévő időbenben a biztonság kedvéért igyekeztem kizárni Leót a fejemből és odafigyelni. Nem jártam teljes sikerrel, de nem számított, mert Mr Hughes már nem szólított fel többet aznap.
Az óra végén feladta az első fejezetet elolvasásra, majd kimasírozott a teremből. Valószínűleg sikeres órát könyvelhetett el az öt kiosztott rossz-ponttal. Míg be nem csukódott mögötte az ajtó, mindenki csendben ült, aztán hirtelen egyszerre kezdtek hangosan beszélgetni. Edward közelebb hajolt és megint iszonyú halkan, ráadásul ezúttal nagyon gyorsan beszélni kezdett.
- Jason ide akar jönni hozzád, válts vele pár szót, mert a mögöttünk ülő lány gyanakodni kezdett. 
- Rendben, igyekszem - feleltem, bár semmi kedvem nem volt Jasonnal bájologni. Sietni akartam, hátha összefutok Leo valamelyik új barátjával és legalább a nevüket megtudhatom egy-két elcsípett beszélgetésből... 

Edward ezután gyorsan felkapta a táskáját, és elindult, míg én egy kicsit lassabban pakolódtam. Nem tévedett, egy pillanattal később Jason jelent meg mellettem, és rögtön beszélni kezdett. Ahhoz képest, hogy egész eddig minden közös óránkon engem bámult, most nem mert a szemembe nézni.
- De utálom ezt a buzit - panaszkodott.
- Nekem sem túl szimpatikus - vágtam rá, hogy mondjak valamit. Közben magamban azért könyörögtem, hogy Jason ne képzeljen túl sokat ebbe a beszélgetésbe. Szerencsére nem nagyon rángatott ki néma imáimból, ez az apró válasz teljesen beindította, és elég volt párszor hümmögnöm közben.
- Elég finoman fogalmaztál. Teljesen szerelmes a hülye szabályaiba, folyton ezekkel a rossz-pontokkal jön, és ha összegyűlik három, akkor érthetetlen, két oldal hosszú verseket kell tanulnod, vagy leíratja veled ötvenszer, hogy Figyelni fogok angol órán, mert ez elengedhetetlen a műveltséghez! Én mondom, meg van kattanva. Minden szarért kioszt egy ilyet, de jó-pontot szökő évente egyszer ad. Elvileg három jó-pont után jutalom jár, meg ilyenek, de senkit se ismerek, akinek egy is lenne. Tavaly is négyen buktak az osztályból, és minden évben angolból a legrosszabb a suli átlaga...
Csalódottan konstatáltam, hogy elértünk a matekteremhez, ahol a következő órám volt, és útközben Leo egyik osztálytársát sem láttam. Pedig Jasonnek még csak fel sem tűnt volna, ha még kevésbé figyelek. Újabb „örömteli” tényként észleltem, hogy velem együtt ő is besétált a terembe. Alig bírtam ki egy megkönnyebbül sóhajtást, amikor zavarodottan körbenézett.
- Oh, nekem most nem is itt lesz órám, csak úgy belefeledkeztem a beszélgetésbe - villantott rám egy széles mosolyt. - Később találkozunk! 

Sikerült összehoznom egy halovány mosolyt, intettem neki, aztán megfordultam, hogy megkeressem Edwardot. Kivételesen az utolsó előtti padsorban foglalt helyet, és élénken társalgott egy eddig ismeretlen sráccal. Odasétáltam, mire arrébb húzta az iskolatáskáját, jelezve, hogy foglalt nekem helyet maga mellett.
Épp próbáltam kikövetkeztetni, hogy miről szól a beszélgetés, amikor Helen lépett a terembe. Körülnézett, odaintett pár embernek, majd határozottan megindult felém. Először kényelmesen elhelyezkedett a mellettem lévő üres széken, csak az után kérdezte meg, hogy szabad-e. Választ sem várva, őrült magyarázásba kezdett.
- Figyi, összefutottam az előbb a Jasonnel, és teljesen rád van kattanva. Persze, nem jogtalan vagy ilyesmi, de tudnod kell, hogy mindig odavan az új csajokért - beszéd közben a kezével hadonászott. - Nem érdemes vele hosszútávra tervezni.
- Nem is akartam. Csak beszélgettünk... - kezdtem mentegetőzni. Hirtelen eszembe jutott Jessica és Mike esete, és megijedtem, hogy esetleg megint bekavartam valakinek. Helen talán épp azért mondja mindezt, mert fél, hogy hogy szemet vetettem Jasonre. Ha tudná, mekkorát téved. Ha Edward nem is lenne - ami persze hülyeség, hiszen akkor én sem lennék itt, diákot játszva - Jason még akkor sem kerülne szóba nálam. Túlságosan gyerekes volt, még a tizenhét évvel ezelőtti énemhez is. 
- Nála ez már felér egy óra smacizással. Azt mondtam, minden új csajra ráindul, de azt nem tettem hozzá, hogy keveseknek van annyi türelmük, vagy ha engem kérdezel, olyan kevés józan eszük, mint neked, hogy beszélgetni kezdjenek vele. Csak azt akarom mondani, hogy ha nem akarod, hogy rád másszon, egy-két hétig hagyd figyelmen kívül, és semmi esetre se légy vele kedves. Ha viszont bejön, akkor hajrá, csak így tovább... 
Tiszta sor, Helen odavan Jasonért. Ez jól hangzott, legalább van indokom, hogy kerüljem a srácot, azt hiszem, nem nagy veszteség. Semmi esetre sem akartam újra hasonló helyzetbe keveredni, mint Forksban... 
- Oké, kösz, hogy szóltál - mosolyogtam Helenre, és próbáltam kitalálni, hogyan folytassuk a beszélgetést. Nyilvánvaló volt, hogy ha nem akarok gyanút kelteni, keresnem kell pár barátot, és ha már muszáj, Helen egészen szimpatikus volt a maga módján. Legalábbis olyasvalaki, aki nem fog kiakadni, ha lemondok a közös moziról vagy hirtelen elviharzok.

Végül nem kellett kieszelnem semmi témát, mert belépett a matektanár. Be kell vallanom, egy kicsit féltem a matek órától, ez a tantárgy emberként sem ment túlságosan jól, de legalább a tanárnő normálisnak tűnt. Mindössze két kérdést tett fel nekem és Edwardnak, kiosztott egy gyakorló feladatlapot, de aztán azt mondta, írjuk meg otthon és a nyári szünetről kérdezgette a diákokat. Csak annak kellett mesélnie, aki jelentkezett, szóval kényelmesen hátradőlhettem. Edward egy cetlit csúsztatott a kezembe, amin egyetlen sor állt, az Ő gyönyörű kézírásával. Jól csináltad, a lány már nem gyanakszik!
Ennek igazán örültem, de tudtam, hogy egyetlen beszélgetéssel nem előztem meg a további furcsa felvetéseket kettőnkről. Túl jó testvéreknek tűntünk, túl szoros kapcsolattal, ami azt jelentette, hogy a további gyanakvás elkerülésére időnként fiúk terén is átlagosan kell majd viselkednem. És talán egy kicsit elszakadnunk egymástól Edwarddal. Kezdtem igazán kételkedni abban, hogy jó ötlet volt-e ez az egész iskola dolog... Ha Cullen családdal maradtunk volna, akkor is itt ülnénk matek órán, de csak fogadott testvérek lennénk. Mindenki tudná a pletykát a suliban, a Cullen gyerekek mind egymással járnak, és elkerülnének minket. Nyugodtan átölelhetném vagy megcsókolhatnám Edwardot, amikor csak akarom. De Leóért megéri egy kis szenvedés. Nem tudtam, hogy fog dönteni a tizenhatodik születésnapján, de addig a lehető legtöbb időt akartam vele tölteni, ezért kicsit önzőnek kellett lennem. 
Mélyeket lélegeztem, hogy megnyugtassam magam, és úgy döntöttem, jobb nem rágódni ezen. Az óra hátralevő részében némi tettetett érdeklődéssel hallgattam a többiek beszámolóit hegyvidéki túrákról, tengerparti bulikról és szörfleckékről. A tanárnőre pillantva megállapítottam, hogy őt sem köti le jobban a téma, de azért közbe szúrt egy-egy érdeklődő kérdést. 

Az óra végére egészen felélénkültem, mert eszembe jutott, hogy történelem óránk lesz, ugyanabban a teremben, ahol Leónak most van órája, ami azt jelenti, hogy van esély rá, hogy legalább egy-két barátját közelebbről szemügyre vehessem. Elgondolkoztam a lehetőségen, hogy megkérjem Edwardot, hallgasson bele a gondolataikba, de gyorsan el is vetettem az ötletet. Nem tenné meg, és igaza is lenne. Megszegné a Leóval kötött megállapodást, hiszen a fiunk azt kérte még évekkel korábban, hogy sem az ő sem a barátai gondolatai után ne kémkedjünk. Edwarddal végül abban egyeztek ki, hogy ha olyan helyzet adódik, akkor mégis megteheti, de csak indokolt esetben, cserébe Leo nem fogja ezt kihasználni és titkolózni. A ma reggeli incidens mindkettejük részéről némi szabálysértést jelentett...
Óvatosan bezártam a táskámat, és feszülten vártam a kicsengetést. Szokatlan módon szerencsém volt és a tanárnő már a csengő előtt elengedett minket. Elsőként léptem ki a teremből, persze ügyelve rá, hogy ne legyek túl feltűnő. A folyosón szembetalálkoztam Jasonnel, aki rögtön újabb beszélgetést próbált kezdeményezni, de én gyorsan hárítottam.
- Bocs, most nem érek rá - léptem máris tovább, mert láttam, hogy kinyílik a terem ajtaja, és kilép a tanár. 
Jason nem látszott túl megbántottnak, bólintott és tovább állt, aminek örültem, és remélhetőleg Helen is örülni fog. 

Közelebb indultam a teremhez, de már lassabban, nehogy Leónak feltűnő legyek a nagy sietségemmel. A diákok lassan szivárogtak kifelé, de egy ismerős arcot sem láttam. Végül felbukkant a srác, akivel korábban is találkoztam, rám mosolygott, de a tömeg tovább sodorta. Magamban hálát adtam, bele sem akartam gondolni, mi lett volna, ha Leo és Edward meglátják, hogy beszélgetünk - mindannyiunknak kínos lett volna, hiszen ha csak a mesénket nézzük, a srác akkor is az öcsém osztálytársa...
A boltos lányt nem láttam sehol, viszont nem sokára felbukkant Leo két másik fiúval. Az egyikük ellentétes irányba indult, de visszafordult egy pillanatra:
- Leo, akkor jössz suli után? 
- Nyugi, Jake, ott leszek, mondtam - vigyorgott rá Leo.
Jake. A név ennyi idő után is emlékeket ébresztett bennem, de próbáltam mielőbb túltenni magam ezen, hogy megfigyelhessem a srácot. Edward szerint a különösen jó érzékek, a remek megfigyelőkészség volt az én különleges adottságom, de ha így is volt, egyetlen rövid pillantással nem sokat tudtam meg senkiről. A srác egész átlagos volt, és nem tűnt drogosnak. Kezdetnek ez is elég volt, ezért a figyelmemet a másik fiúra irányítottam, aki Leóval együtt indult tovább. Ő már érdekesebb eset volt, egy kicsit zárkózottnak tűnt, ami általában nem volt jellemző a fiam barátaira. Az arca majdnem olyan sápadt volt, mint a mienk, sötét ruhákat viselt, és fülhallgató lógott a nyakában. A nagy tömeg miatt csak azt érzékeltem, hogy most is szól a zene, de nem hallottam tisztán mi az. A táskája egyszínűségét filccel készült feliratokkal és művészi, de kissé ijesztő rajzokkal dobta fel. Vagy éppen hangolta le, ez nézőpont kérdése. A felém eső oldalon ábrázolt akasztás például kifejezetten lehangoló volt. Túl messze volt ahhoz, hogy elkülöníthessem a ruhája illatát, de nem is voltam benne biztos, hogy mindenről tudni akarok. Első benyomásként elkönyvelhettem, hogy cseppet sem olyan típusú srác, akit szívesen látnék a fiam barátai közt. 
Leo éppen ekkor szúrt ki engem, mondott valamit a srácnak, és megindult felém.

- A töri tanár rémes. Olyan tipikus töri tanár, úgy beszél, hogy öt perc alatt elálmosodsz - kezdte mesélni, amikor közelebb ért, aztán mikor már csak centik választották el, suttogóra fogta.
- Hogyhogy nem Apával vagy? - kérdezte.
- Feltűnő volt, hogy úgy össze vagyunk nőve - feleltem, miközben minden erőmet latba vetettem, hogy meg ne kérdezzem,Ők voltak a barátaid?. Ahogy én ismertem a fiamat, úgy ő is ismert engem és a módszereimet, és egy pillanat alatt rájött volna, hogy megfigyelem őt. Azt pedig tapasztalatól tudtam, hogy ez nála a legrosszabbat eredményezi. Amikor a legutóbb lebuktatott két hétig hozzám se szólt, és még utána is folyton titkolózott. Erre most nagyon nem volt szükségem.
- Persze, igaz. Akkor majd otthon találkozunk - búcsúzott és a furcsa haverja után indult. 
Pár srác matekról, akikkel a jelek szerint törin is együtt voltunk, lassan beért engem így én is a terem felé indultam. Szótlanul magam elé bámulva ültem a padban, míg Edward mellém nem csusszant. Kivételesen senki sem figyelt ránk különösebben, úgyhogy nem kellett annyira halkan beszélnie. Láttam rajta, hogy dühös rám...
- Kielégítő volt a kis nyomozásod? - sziszegte. Próbáltam adni az ártatalant, de nem tudtam átverni, így végül be kellett ismernem, megint igaza van.
- Két haverját közelebbről is megnéztem, de ennél többet nem mondok, mert te úgyis etikátlannak tartod a megfigyelésemet. Nem mintha annyival jobb lennél... Én kukkolok, te hallgatózol - morogtam.
Edward egy amolyan na ne szórakozz velem pillantást vett rám, mire felsóhajtottam, és elmeséltem mindent.
- Az ismeretlen srác szerintem nagyon nem oké, nem örülök, ha vele lóg... Lehet, hogy drogos vagy ilyesmi - fejeztem be végül.
- Nem állítom, hogy nem ellenőrzöm őt néha, de attól még hiba volt, amit most tettél - közölte Edward. - Csak magadat hergeled és ha kiderül még össze is vesztek, amit ugye nem szeretnél. Szerinted most jobb neked? Tudsz egy nevet és van pár sejtésed, aminek hála még jobban idegeskedhetsz, de hiába, mert többet úgysem tehetsz. 

- Te nem aggódsz érte? - támadtam vissza, mert be kellett látnom, hogy némiképp igaza van. Kivéve, hogy nem tehetek többet. Egy anyának az a dolga, hogy megvédje a fiát, akkor is, ha ő nem látja be, hogy szüksége van rá. Szóval ha úgy adódik, én bizony mindent megteszek, amire csak képes vagyok. Vámpírként a lehetőségeim tárháza pedig elég nagy...
- Dehogynem. De mi neveltük fel, és azt hiszem, egészen jó munkát végeztünk. Lehet, hogy Leo egy kicsit haragszik a költözés miatt, de nem fog hülyeséget csinálni. Féltem őt akárcsak te, de bízom is benne!
Tudtam volna folytatni a vitát, de nem láttam értelmét. Sosem volt értelme - míg Edward megtanulta Leót egyre felnőttebbként kezelni, én még mindig csak a kisfiamat láttam benne. Tudtam, hogy inkább az Ő álláspontja logikus, de számomra ez egy olyan kérdés volt, amiben semmi helye a logikának, csak az anyai érzéseknek. 
- Oké, hát, majd meglátjuk - zártam le végül a beszélgetést.

Megvártam az óra kezdetét, amikor tudtam, hogy Edward figyelme a tanár és a diákok gondolataira irányul, és tervezgetni kezdtem. Persze közben végig lelkiismeret furdalásom volt, de azzal győzködtem magam, hogy Leóért teszem, és ez amolyan kellemetlen szülői kötelesség, amiről tudom, hogy Leo nem örülne neki, de meg kell tennem. Az az egyszer még megköszönöd fajta... 
Úgy terveztem, hogy valami féligazsággal elmegyek otthonról, miután Edwarddal haza mentünk, és megkeresem Leót, hogy megnézzem a barátait. Ahogy a részleteket finomítgattam, jobb ötletem támadt. Valószínűnek tartottam, hogy ma még nem kell semmitől sem tartanom, nem valószínű, hogy ma délután bármi törvénybe ütközőt tesznek... Valószínűleg csak megismerkednek egy kicsit alaposabban. Ahogy én is megismerem majd őket egy kicsit alaposabban. Csak találnom kell valamilyen indokot, amivel kimaradhatok spanyol óráról holnap. A város nem túl nagy, pár perc alatt eljuthatok a furcsa fiú házához, hogy egy kicsit átnézzem a holmiját. Ha bármi gyanúsat találok nála, nem tiltással, de megtalálom a módját, hogy Leo ne barátkozzon vele többet. 
A tervem csak azon az egy ponton nem stimmelt, hogy bár profi megfigyelő voltam - vagy kukkoló, ahogy Edward szokott nevezni -, hiszen már Leo ovis kora óta ezt csináltam, betörni még soha nem törtem be sehova. Élesben legalábbis nem, mert Emmett annak idején megtanított a zárok kulcs nélküli nyitására, miután egyszer még emberként fél órát ültem a Cullen ház előtt, míg ők vadászni voltak. De tisztán emlékeztem a trükkre, és reméltem, hogy gyakorlatban is menni fog...

A történelemórán különösebb nehézségek nélkül túl voltam, Leónak igaza volt, a tanár öt perc alatt álomba ringatta a fél osztályt, még én is - aki másfél évtizede nem alszom - laposakat pislogtam. Ez nem egyszerűen monoton beszéd volt, már-már inkább hipnózis. Úgy tűnt, hogy a tanár saját magára is hatással van, mindenesetre a névsor olvasás, és minden hasonló dolog kimaradt, elkezdte mondani az első fejezetet, mi pedig hébe-hóba lejegyeztünk valamit.
A suliból kifelé többen is odaköszöntek nekünk, amit igyekeztem a megfelelő lelkesedéssel viszonozni. Helen a távolból intett és felmutatott hüvelykujjal jelezte, hogy Jasonnél máris hatásos volt a visszautasításom. Ez némi megkönnyebbüléssel töltött el, legalább Jason miatt nem kell többet aggódnom. Mire Edwarddal a parkolóba értünk, Leo Hondája már nem volt sehol, de ezen nem lepődtem meg igazán, mert a történelemtanár kissé megfeledkezett a csengőről - ami utolsó órában a lehető legnagyobb kínzás. 
Beültünk a Volvóba, és Edward elindította a motort. Néma csendben figyeltem, ahogy kitolat, és elindul hazafelé, mialatt továbbra is valami megfelelő kifogást kerestem. Mi lehet az, aminek nem megy híre, senki sem kérdez rá, azaz nem buktat le Edward előtt, de közben elég fontos és hihető, hogy igazoltan hiányozzak egyetlen óráról... Ráadásul pont a második óra, mindenképp furcsa lesz, viszont a többi órám Edwarddal van...

- A legegyszerűbb az lenne, ha nem lógnál el - szólalt meg váratlanul Ő, és ha még dobogott volna a szívem, most biztos szívrohamot kaptam volna.
- Honnan lógnék el? - kérdeztem, hátha csak véletlenül elcsípett valamit.
- Holnap, spanyolról, hogy ellenőrizd Leo furcsának tűnő barátját - felelte Edward. Kissé bosszúsnak tűnt, de közben elégedett mosoly bujkált a szája sarkában. Azt hiszem, egész idő alatt kihallgatta min gondolkozom, csak kivárta, hogy mi lesz belőle. - Tudod, Édes, attól tartok egy kicsit összekeveredtél. Nem pont ezen a téren kellene úgy viselkedned, mint egy tizenhét éves kamaszlány. Ez pont az a helyzet, amiért ideköltöztünk, hármasban. Olyan helyzet, ahol mi lehetünk Leo szülei, érett, komoly szülők, akik nem lógnak az iskolából, hogy nyomozgassanak.
Éreztem az arcomon a jól ismert bizsergést, szégyenkezve meredtem előre. Edwardnak igaza volt, gyerekesen viselkedtem, de túlságosan is féltettem Leót. Ő sem volt sokkal jobb eset, meg kellett értenie!
- Megértelek, de szerintem van egyszerűbb módja is. Tisztább és szülőhöz illőbb. Nézd, ez a helyzet veszélyes, én is tudom, de Leo így is egy kicsit nyugtalan mostanában, ha elkövetünk egy ballépést, azt tönkreteheti a kapcsolatunkat vele. Márpedig a nyomozgatás pontosan ilyesmi, ahogy az is, ha a gondolataiban kutakodom. Szerintem először próbálkozzunk meg a laza, jó fej szülők szerepével. Ne faggatózzunk, ne kémkedjünk, csak beszélgessünk vele. Ha jól csináljuk, ő maga fog beszélni a barátairól, és ha baj van, még mindig közbeléphetünk. Én is féltem, de nagyon remélem, hogy semmi hülyeséget nem fog csinálni. Annál okosabb.

Ha szóban nem is, gondolatban beismertem, hogy Edwardnak igaza van, és elhatároztam, ahogy mostantól ennek megfelelően próbálok viselkedni. Bár a dolog beszélgetős részét Edwardra bíztam, ő jobban tudta leplezni az aggodalmát, azért igyekeztem beleszokni a laza szülő szerepe. Úgyhogy este, azt írtam Leónak SMS-ben, hogy Egy óra múlva jó lesz a vacsora?, ahelyett hogy Vacsora egy óra múlva. Talán nem jelentős a különbség, de úgy gondoltam, ez illik az eddigi viszonyunkhoz és a laza szülő szerephez is, anélkül, hogy közben kevésbé lennék gondoskodó anyuka. Gyakorlatilag ugyanazt jelenti mindegyik, de az elsőben Leo kap egy kis szabadságot, és pont ez az amire vágyik. Talán, ha megkapja, közelebb kerül hozzánk, míg ha tiltjuk egyre eltávolodna. Azt egyszerűen nem bírnám ki, ráadásul csökkentené annak az esélyét, hogy Leo a hosszú vámpír életet válassza. Hiszen az teljesen nyilvánvaló, hogy én nem már változom és kétszáz év múlva is ugyanígy fogom kezelni... Legfeljebb nem főzök neki vacsorát.
Mindenesetre a módszer működni látszott, mert pár perccel később Leo válaszolt. Ok, kösz. Mindjárt indulok haza és ez sokkal jobb válasz volt, mint amit egy egyszerű kijelentésre adott volna. Boldogan tettem félre a telefont, és elkezdtem nekilátni a vacsorának, ahogy azt megbeszéltük.

Leo húsz perccel később hazaért, pedig azt vártam, hogy éppen csak beesik majd vacsorára. Ez a korai érkezés vagy azt jelentette, hogy ez a lazaság tényleg eredményes, vagy azt, hogy nem érezte magát annyira jól. Bármelyik is volt igaz, nekem jó volt így. Vidám köszönt nekem, belenézett a sütőbe, aztán Edwardot is üdvözölte.
- Jó kedvűnek tűnsz, jól érezted magad? - kérdeztem valódi aggodalmamhoz képest meglehetősen könnyedén. 
- Igen, remekül szórakoztunk... - kezdte, és mesélni kezdett. 
Persze nem arról, hogy a sötét ruhás fiú drogos-e, de elmondta, merre jártak, és mennyire jó fejek. Megtudtam továbbá, hogy a gyanúsítottam neve Gordon, a csinos boltos lányé pedig Olivia. Míg utóbbi remekül passzolt viselőjéhez, a Gordon név eléggé meglepett. Persze, a név nem minden... Amikor Leo arról beszélt, hogy a srácok megmutattak neki egy közeli játéktermet, ahol iszonyú jó gépek vannak, egy kicsit nehezemre esett könnyednek lenni, ezért inkább a vacsorával foglalkoztam, de szerencsére Edward is bekapcsolódott a beszélgetésbe, és Ő megfelelően tudott reagálni.
Miután meggyőződtünk róla, hogy Leo alszik, Edwarddal alaposan kiveséztük a napot, és rájöttem, hogy az Ő módszere valóban célravezetőbb. 

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés