Jasper szemszöge:

Ezek után a lehető leggyengédebben bántam szerelmemmel, nem volt egyetlen olyan testrésze, sem amelyet ne csókoltam volna végig. Kényeztetni akartam Alice-t, kíváncsi voltam hol van a saját és Alice tűréshatára. Nem is lett volna ezzel baj, ha miután végig csókoltam a két csípője közti részt, lejjebb nem ereszkedtem volna. A látvány és az illat megrészegített. Akkor az a kis háromszög jelentett nekem mindent. Most, már ha akartam volna se tudtam volna finomkodni, de nem is akartam, de nem ám! A fejemet belefúrtam Alice lábai közé, valósággal bele temetkeztem. Nyelvem megkereste a legérzékenyebb pontot és nem kegyelmezett. A gyönyörtől belemarkolt a hajamba, és testét teljesen és szégyentelenül átadta az élvezetnek. Amikor a csúcsra jutott nyögései végképp megöríjtettek ezzel engem is közel sodorva az orgazmushoz. Ösztöneim követelték, hogy azonnal tegyem magamévá szerelmemet. Ráfeküdtem a lányra, teljes hosszában és a szerelem és szeretkezés minden ígérete ott volt a szememben. Alice pedig nagyon jól tudott olvasni a szememből, s már alig várta, hogy valóság legyen az ígéret.
- Nyisd kicsit, széjjelebb a lábad. –kértem. Ő szó nélkül engedelmeskedett kérésemnek. A péniszem az ölének nyomódott s kicsi, de határozott lökésekkel ostromolta a sikamlós bejáratott, mindig egy kicsit beljebb. A vad ösztönöm ellenére is vigyáztam rá, védelmeztem magam ellen.
- Félek, hogy fájdalmat okozok neked. – Ahogy lenéztem az alattam fekvő női testre, attól féltem, hogy összetörik. – Annyira kicsi vagy!
- Ne félj, nem vagyok én holmi szűzlány! Különben is nagyon akarlak! – dorombolta Alice. – Bólintottam és egy határozott mozdulattal benyomultam. Éreztem, hogy nagyon szűk és féltem, hogy mégis fájdalmat okoztam neki így óvatosan próbáltam kihúzódni, de ekkor megszólalt.
- Kérlek, ne állj le most, hisz annyira jó vagy! – ekkor lehajoltam és csókokkal borítottam be az arcát, a szemhéját, az orra hegyét majd újra a szájára hajoltam és megcsókoltam, majd lassan mozogni kezdtem.
Mámorító érzés lett rajtam úrrá, mikor teljesen kitöltöttem Alice-t. Hihetetlen csak bírjak uralkodni magamon, nehogy elragadjon a hév. Csodálatos volt sokkal jobb, mint valaha is képzeltem.
Alice váratlanul a lábait a csípőm köré fonta és addig ficánkol alattam, amíg még jobban még mélyebben benne nem voltam, és arra kért gyorsítsak az iramon. Föladtam minden finomkodást, nem tudtam többé visszafogni magam. Tokomból mély morgásszerű hang tört fel, csípőm pedig önálló életre kelt.
- Ne… nem bírom …. fékezni az … iramot ne …. Har …. haragudj. – nyögtem.
- Nem … számít,… csodálatos … vagy.
Teljesen átszellemültem szerelmem feneke alá nyúltam és felemeltem, közel magamhoz, míg a másik kezemmel, biztosan egy helyben tartottam magunkat az erőteljes lökések közepette is.
- Már nagyon ott… vagyok… a végében. gyere… gyere velem… te is…- nyögte Alice. –Most –sikította és összerázkódott a gyönyörtől. De nekem se kellet több felordítottam és közben hallottam, hogy valaki az én nevemet sikoltja, de már nem maradt erőm hogy komolyan foglalkozzak vele. Szerelmem az égig repített, hogy szinte láttam a megy országot.

Alice szemszöge:

Egymás karjaiban feküdtünk hosszú percekig. Egyikünk sem szólt egy szót sem, de ez így volt jó kivételesen élveztem a csendet. De ideje volt megtörni. Valamit mindenkép szerelmem tudtára akartam adni, ha esetleg nem tudná.
- Szeretlek! Ugye tudod, hogy nagyon Szeretlek. Mindennél jobban és sajnálom, hogy nem mondtam el már az elején. De esküszöm, hogy többet ilyet nem teszek és nincs semmi más, amit eltitkolnék előled! – vallottam hát színt.
- Reméltem, hogy szeretsz. És nincs semmi baj, ami megtörtént, megtörtént változtatni rajta nem lehet. De nem baj hisz végül is itt vagyunk! – mosolygott. – És csak hogy tud, Szeretlek mindennél és mindenkinél jobban.
Ezután még sokáig feküdtünk ott gondtalanul, miközben én kikérdeztem, hogy milyen kepeségei vannak, hogy mikor változott át és hogyan meg minden ilyen vámpíros dolgot, amit eddig nem tehetem meg. Ő is megkérdezte, hogy nekem van e képességem, de mondtam, hogy nincs, hacsak azt nem vesszük annak, hogy megérzek bizonyos dolgokat. Végül egész éjjel ott maradtunk a szőnyegen feküdve egymás ölelő karjai között. Együtt néztük meg a napfelkeltét. Végül aztán úgy döntöttünk jobb, ha indulunk, nehogy a többiek aggódjanak értünk. Viszont felfedeztünk egy apró technikai problémát.
- Jass tudod nekem nincs ruhám, mivel amibe jöttem enyhén szólva és cafatokban van.
- Bocsika! Szándékos volt. – mosolygott elégedetten. Majd oda adta az ingét és így én azt vettem fel.
Kézen fogva futottunk vissza a Cullen - villába ahová nem sokkal ezelőtt költöztem be. Így már messziről hallottuk Orion izgatott csaholását.
- Na, jó reggelt fiatalak! Oh, milyen csinos a ruhája kegyednek. Csak nem történt valami azzal a szép estélyivel. – vigyorgott ránk Emmett.
- Mondták, már hogy javíthatatlan vagy? – kérdeztem.
- Nem drága hölgyem ilyen még soha nem mondtak.
- Ahan szóval már el is felejteted a tegnap estét? – vágta nyakon őt Rose.
- Jaj, hát dehogy hogyan is merném. Csak hát mivel te állandóan nyakon vágsz néha, néha elfelejtek pár apróságot.
- Igen akkor ezt kapd ki! – sózott oda neki még egyet.
- Jaj, drágáim jól vagytok? Minden rendben? – jött oda és ölelt meg minket Esme.
- Jól vagyunk, minden rendben. De ha nem probléma most egy kicsit visszavonulnánk. – húzott fel az emeletre szerelmem.
- Persze hogy nem baj! Csak aztán okosan fiatalok, nehogy odalegyen ez az adag ruha is!
- Ne aggódj Em ha ez is hősi halált hal majd megyünk vásárolni és persze te is jössz majd velünk! – vigyorogtam.
- Asszt inkább ne! Légysziiii! Kegyelem!
- Na azért!
Ezzel felmentünk és nem is nagyon akaródzott kijönni onnan úgy egy két hétig! …

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés