"Most aztán mihez kezdjek? Lefagyva álltam a bejáratnál, majd hirtelen megéreztem valamit, ami a jobb farmer zsebemet nyomja. Kíváncsian nyúltam érte, hogy vajon mi lehet benne, mert abban biztos vagyok, hogy az előbb, még üres volt."


   Ez egyszerűen hihetetlen! Ez a világ, ahol vagyok, nem valóság, ebben már száz százalékig biztos vagyok. A zsebemben egy pénztárca volt, teli pénzzel és bankkártyával… Az ember (jelen esetben vámpír) zsebében nem lesz csak úgy egy tárca teli pénzzel, mikor épp szüksége lenne rá.
   Gyorsan megtaláltam azt amit kerestem, és elindultam a pénztár felé. Nem volt nagy sor, ilyenkor már nem rohangálnak az emberek elektronikai boltba. Ámbár, maga a hipermarketben, több ember volt, mint azt gondoltam volna.
   A nap már lemenőben volt. Sietnem kell nagyon. Hosszú út áll előttem még.

***

Leültem egy téren a fűbe, és kezembe vettem az újonnan vásárolt laptopomat. Megvan hozzá minden ami kell, és szerencse, hogy a közelben van Wifi hálózat, mert így gond nélkül tudom intézni a dolgaimat.
   Most már nagyon is örülök neki, hogy nem egy számítástechnikai tanfolyamot elvégeztem. Még egy profi hacker is megirigyelne, ha tudná, mi mindent tudok.
   Emlékeztem, hogy hol laktunk ilyenkor. Angliában. Csak arra kennék kíváncsi, ha én itt vagyok Kaliforniában, akkor az ebben a korban lévő én, ugyanúgy ott van Angliában?
   Az egyetlen esély, hogy esetleg találkozhassak a családommal, az, ha elmegyek oda.
   Nem tudom, mivel lenne az jobb. Hiszen mennyi esély van arra, hogy az én koromból jött családtagjaim is ugyanebbe a "világba" kerültek? hát nagyon nem sok. De mégis, nincs más esély.
   Arra mindenképp figyelnem kell, hogy ne találkozzak a múltbéli családommal, már ha egyáltalán ebben az akármiben, ahol most mi vagyunk, léteztünk. De erre könnyen rájöhetek. Ezért kellett a laptop.
   Feltörni a minisztérium hálózatát, hogy megtudjam léteztünk-e, ha igen hol lakunk és még jó pár dolog, nem lenne könnyű dolog, ha nem értenék ennyire a gépekhez. Szerintem még becsukott szemmel is sikerülne.
   Gyorsan megvoltam vele. Az eredmény meglepett. Ezen a helyen, ahová kerültem, nem léteztünk. Se én se a családom bármely tagja. Még Jacob se. Rákerestem pár rezervátumi ismerősömre, és azok, akiknek a vérükben volt a farkas gén, ebben a világban nem léteztek. Ennek nagyon nem ürültem.
   Mindenesetre, irány Anglia, az utolsó esélyem.
   Azt hiszem, ha a többiek is ezen a fura helyen vannak, akkor biztos, hogy ők is oda mennének.
   Eldöntöttem, hogy repülővel elmegyek Dél-Karolináig és onnan úszva megyek Angliába. Szerencsére ahol laktunk nem volt messze a tengerparttól.
   Foglaltattam jegyet a legközelebbi járatra, és el is indultam.

***

Reménykedve szálltam fel a repülőre, hogy legalább valaki ott lesz... De nem karom magam beleélni, mert nagyot csalódnék, ha nem lenne semmi. Amire valljuk be, sok esély van. De nem adom fel, ez az egyetlen lehetőség, hogy találkozhassak valamelyikükkel.

***

   A repülő út, meglehetősen lassan telt, én meg már lassan széttéptem a szék karfáját.
   Olyan lassú ez a rohadt repülő! Lassan becsavarodok. Pedig nekem még "küldetésem" van. És ha az nem sikerül, hát akkor tényleg búcsút mondhatok mindenkinek.
   Majd végre megszólalt egy hang a hangszórókból.
   – Nemsokára megkezdjük a leszállást. Kérem kapcsolják be a biztonsági öveiket.
   Na végre!
   Bekapcsoltam az övem, – na nem mintha szüksége lett volna rá. – miközben még elmondta három nyelven ugyan ezt.

  ***

Emberi tempóban futni kezdtem, miután kiértem a reptérről, és egy kihalt utcára értem, majd vámpírsebességre kapcsolva irány a tenger part.

***

   Az óceánban úszva, azon gondolkoztam, mihez kezdjek a tárgyalással. Kíváncsi vagyok a rendőrök eredményére. Sokat változtatott a véleményemen az, amit a pincér srác mesélt.
   Minden esetre, egy órával hamarabb oda kell érnem majd, hogy mindent rendesen el tudjak végezni. Úgyhogy csak gyorsan Bella.
   Londontól nem messze, egy Benfleed nevű városban laktunk ilyenkor. Simán odatalálok majd, ebben biztos vagyok.

   Utam további részében, egyre több kétség támadt bennem. Talán Forksba kellett volna mennem. Hisz ott kezdődött a közös életünk. Oda köt a legtöbb emlék. Miért nem oda mentem? És az még nem is lett volna messze Kaliforniától.
   De most már mindegy. Ha eddig eljöttem, hát akkor elmegyek Benfleedbe.

***

   Már az erdőben futottam, és minden reményem elszállt, hogy találkozzak itt valakivel. Hogy nem jutott hamarabb eszembe Forks? Olyan hülye vagyok...
   Aztán hirtelen megéreztem egy ismerős illatot. Nem Edwardé volt, és nem is a lányomé,de legalább családtag.
   Boldogabban futottam tovább és odaérve arra a helyre, ahol a házunk volt, Jaspert pillantottam meg a földön lehajtott fejjel ülni. Ahogy megérezte az illatomat, felkapta a fejét,és felém futott.
   Szorosan öleltem magamhoz. Így álltunk pár percig, majd megtörte a csendet.
   – Hát te? Mit keresel pont te itt? Na nem mintha nem örülnék nagyon, egy ismerős arcnak. – mondta, de még mindig nem engedtük el egymást.
   – Amerikában voltam. És aztán eljöttem ide. Mivel ilyenkor itt laktunk. Lenyomoztam, hogy akárhol is vagyunk, ebben a világban mi nem létezünk. Már szinte itt voltam, mikor eszembe jutott, hogy Forksba kellett volna mennem,hisz ott kezdődött minden... de már nem fordultam vissza.
   – Hát igen, nekem is ez jutott az eszembe. Hogy ide jöjjek, és én nem is voltam túl messze innen.Aztán rájöttem hogy nem is ide kellett volna jönnöm, de már késő volt.Igazán meglep, hogy pont te jöttél ide. Amúgy abban sem reménykedtem, hogy van valaki ezen a helyen. Mikor ideértem, nagyon megdöbbentem, hogy nincs itt a ház. És akkor eszembe jutott, hogy talán az újságok félre vezetnek? Megnéztem máshol, de nem. És akkor nem tudtam, mi lehet.
   – Mikor rájöttem, hogy mi nem létezünk, és nem is léteztünk ezen a helyen, kicsit kiakadtam.
   – Szerinted a régi ember ismerőseink léteznek? – kérdezte Jazz.
   – Nem tudom, de ezt könnyen kideríthetjük. Gyere mennyünk, nézzük meg az itteni ismerőseinket. És közben beszélgethetnénk. Mi van veled? Mit kell csinálnod? Tényleg meghaltunk? Neked is bizonyítanod kell? És mi van veled? A szemed korom fekete. Mintha hetek óta nem vadásztál volna.
   – Igen meghaltunk. Azt mondta nekem egy nő, Clarienek hívták, akivel egy réten beszélgettem, miután volt az a fura fény és minden elsötétült, hogy mi mások vagyunk, és mivel mi megpróbáltuk a legjobbat kihozni abból,amik vagyunk,kapunk egy lehetőséget, hogy bizonyítsunk,megérdemeljük a "mennyországot" – az utolsó szót kimondva,kis idézőjeleket mutatott az ujjával.
   Elindultunk ki az erdőből, de csak emberi tempóban sétáltunk, miközben egymást kezét karoltuk.
   – Tudom, velem is ez volt – mondtam, és elkeseredtem, hogy akkor ez tényleg így van,és nem csak egy vicc, vagy akármi. – Az első dolgom egy tárgyalás. Az igazat megvallva, fogalmam sincs, mit lehet ezzel bizonyítanom, de majd meglátjuk. Veled mi a helyzet? – érdekelt nagyon, neki mit kell csinálnia.
   – Hát én nekem semmi ilyen. Clarie azt mondta, bizonyítanom kell. Mivel én az életem első részében öltem, nem is lenne kérdés, hogy hova kerüljek. De azt mondta, hogy azért van esélyem a Mennybe, mert ahogy megtudtam, hogy lehet másképp is élni, én úgy éltem. A feladom az, hogy legyek olyan amilyen vagyok. Azt mondták,minden lépésem, cselekedetemet figyelik, és döntenek. Nem értem, akkor nem lenne elég, ha megnézik milyen voltam a múltban? De ha így gondolják, hát tessék. És azért nem vadásztam mióta itt vagyok,mert kaptam egy levelet,amiben az volt, hogy ma délután, legyek a városközpontban, nagyon fontos. Ezért vagyok itt, és nem Forksban.
   – Valószínűleg egy próba lesz. Istenem Jasper, én úgy örülök, hogy legalább téged látlak. – megálltam és szorosan megölelgettem. Néma sírásba kezdtem, és ismét szomorúan tapasztaltam, hogy nem tudok könnyeket kiadni. – Úgy hiányoznak a többiek. Én ezt nem bírom. Mindig együtt voltunk, egész életem során, és most? Ezt nem bírom.
   – Tudom milyen érzés, szerinted nekem jobb? Nincs aki tartaná bennem az életet. Azért is jöttem el ide.
   – Igen én is azért jöttem. Pocsék egyedül. Olyan szívesen maradnék veled, de négyre ott kell lennem Kaliforniában. Úgyhogy siessünk, hogy odaérjünk. Melissaék háza van a legközelebb. Szerintem odamenjünk.
   Míg elértünk oda, elmeséltem neki mindent, ami velem történt.
   – Figyi Jazz. Valami az eszembe jutott. Ha te azért kaptál lehetőséget,mert úgy öltél, hogy nem tudtad, lehet máshogy is élned,akkor Edwraddal mi van? Hisz ő úgy élt, hogy tudta jól, van más lehetősége is. És tudom, hogy nem élt sok ideig azon az életmódon, de mi van, ha nem kapott még egy lehetőséget? És Rose? Aki bosszúból ölt? És a többiek? szinte mindenki megingott egypárszor. Mi van, ha ők nem jöhetnek velünk? HA nem kaptak esélyt a bizonyításra?
   Kétségbeesésem átragadt Jasperre is,és mikor az arcára tekintettem rémületet véltem felfedezni a vonásaiban.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés