- Elizabeth Amber Evens – felálltam, és megigazítottam magamon az ízléstelen sárga talárt, majd megindultam a dobogó felé, ahol Mr Lewis várta, hogy átvegyem az érettségi bizonyítványomat.

Erre vártam, mióta csak elkezdtem a forksi gímit, és most tessék, itt vagyok. Remegő lábakkal, az arcomon a levakarhatatlan vigyorral lépkedek fel a lépcsőkön. A dobogó mellett már ott állt az én szerelmem, aki mosolyogva nézett rám vissza. Megálltam az igazgató előtt, ő pedig a kezembe nyomta a papírt, majd mondott pár dicsérő szót, és már szólította is a következő diákot, én pedig lesiettem, egyenesen a plüssmacim karjaiba.

- Gratulálok – suttogta a fülembe Emmett, és lágyan megcsókolt.
- Lizzy – hajolt oda hozzánk Alice. Hogy ez honnan somfordált elő? – Ugye nem gondoltad meg magad? – Kérdezte egy ellenállhatatlan vigyor kíséretében, én csak megadóan a fejemet ráztam.

Alice fejébe vette, hogy muszáj megünnepelni az érettségimet. Jó, én arra gondoltam, hogy lesz egy kis eszem-iszom az egyik vendéglőben, aztán kalap, de Alice nem erre gondolt. Hogy is hittem, hogy a túlpörgött vámpírlány, egy egyszerű estét szervezne nekem - vagyis nem egyedül nekem, hiszen Emmetté is, bár már ki tudja, hogy hányszor érettségizett már. Szeretem a bulikat, és tudom, hogy amibe ő belekezd, annak csak jó vége lehet, már ha nem túlozna majdnem mindenben, akkor még élvezetes is lenne. Már a lelki szemeim előtt láttam a habos-babos dekorációt, meg a lampionokat, és ki tudja, képes kibérelni egy külön repülőgépet, hogy a meghívottakat eljuttassa a buliba. A gondolataimon nevetnem kellett, és odapillantottam Edwardra, aki a kezeit a szája elé téve, próbálja visszatartani a nevetését. Nyelvet öltöttem rá, és felnéztem az én hatalmas plüssmacimra, aki engem nézett. A szemeiben pedig olyan érzéseket véltem felfedezni, amitől összeszorult a gyomrom, és a szívem dupla iramban kezdett el dobogni. Ő ezt persze meghallotta, és csibészes vigyor mellett rám kacsintott, amitől én elpirultam.

Miután mindenki megkapta a bizonyítványt, és egymás karjaiba borulva gratuláltak a másiknak, elindultunk haza. Apa és anya a kocsinál vártak rám, és azonnal a megölelgettek. Anya sírt, apa pedig büszke fejjel vigyorgott, mint a tejbe tök.

- Olyan büszkék vagyunk rád – szipogta anya, és szorosabban ölelt.
- A mi lányunk Miranda – sóhajtotta apa, és meg mertem volna esküdni, hogy egy könnycsepp csillog az arcán.
- Induljunk – engedett el végül anya, és betuszkolt a kocsiba.

Én a szememmel Emmettet kerestem. Ő a kocsijának támaszkodva nézte amint anya betoloncol a kocsiba. Mosolyából ítélve ő direkt nem jött oda, mert a végén még őt is szétszorongatták volna – kétlem ugyan -, de ki tudja, anyám mire nem képes. Apa először hazafuvarozott minket, majd miután átöltöztem egy Alice által összeválogatott ruhakompozícióba, megindultunk a Cullen házhoz. Magamban megint csak mosolyognom kellett, mivel Esme vacsorával várt minket. Vajon ők mennyit tudnak magukba kényszeríteni az ételből?
A ház előtt Esme és Emmett várt minket, szerelmem pedig azonnal a karjaiba zárt, mire apa morgolódni kezdett.

- Édes fiam, hát nem elég, hogy ősztől egész nap veled lesz? – kérdezte mosolyogva, mivel nemrég jött meg a levél, hogy mindkettőnket felvettek az Alaszkai főiskolára.
- Harold, belőle sosem elég – nevetett Emmett, és még szorosabban ölelt.

Esme azonnal elrabolta anyát, és eltűntek a konyhában, apám pedig Carlisle társaságában vonult el egy csendes sarokba. Én még mindit Emmett ölelő karjaiban voltam, és ez nagyon jó volt így. Alice táncolt mellénk, és már a szeme villanásából láttam, hogy valami turpisságon töri a fejét. Edward nevetésére emeltem fel a fejem, és megadóan felsóhajtottam.

- Mit tervezel Alice? – kérdeztem bizalmatlanul. – Ja, és Edward, nem csak az én elmém van, amiben kutakodhatsz – morrantam rá, a még mindig vigyorgó vámpírfiúra. Persze csak halkan, de ő így is meghallotta.
- De a tied a legérdekesebb – felelte mellénk sétálva. Felpislogtam Emmettre, aki oda sem nézve rásózott egy hatalmasat a kedvenc öccse torzonborz fejére. – Au – mormolta, és a fejét fogva elsomfordált.
- Vadállat – suttogtam neki, a szemeiben gyönyörködve.
- Ha ez neked vadállatias, akkor ne várd meg az éjszakát– felelte incselkedve, mire én pajzán mosolyra húztam a szám.
- Hmm… - doromboltam átkarolva a nyakát. – Végre…
- Lizzy, beszélhetnénk egy pillanatra? – kopogtatta meg Alice a vállam, mire én kelletlenül felé fordultam. Ő az emelet felé bökött a fejével, a lépcsőn a mosolygó Bella intett felém.
- Mit akartok? – kérdeztem még mindig bizalmatlanul.
- Majd meglátod – kacsintott rám Alice, és kézen ragadott.




(Emmett szemszöge)



Végre eljött az érettségi napja, és már nagyon vártam. Főleg azért, mert végre az enyém lehet, az annyira áhított nő. Elég volt már a cölibátusból, mert ha egy vámpír becsavarodhat, akkor én már hatszorosan megbolondultam. Ez, és e fajta gondolatok cikáztak a fejemben, mikor egyszer csak Edward hangos nevetésére lettem figyelmes. A nappaliban ültünk, és mikor meglátta, hogy a fivérem rajtam nevet, felkaptam egyet az Esme állttal annyira kedvelt díszpárnák közül, és nekivágtam, mire ő még hangosabban kezdett nevetni.
Lennél szíves, legalább egy pici magánszférát hagyni nekem? – kérdeztem gondolatban, mire csak bosszantóan a fejét rázta. Ránéztem az órámra, ami még csak fél ötöt mutatott. Mint már sokszor, most is idegesített, hogy nekünk nem kell aludnunk. Annyira lassan telik az idő, ha várok valamire. Most arra vártam, hogy megint megpillanthassam Lizzy angyalarcát.

- Mire vársz még? – kérdezte Edward mosolyogva. – Menj el hozzá – mordult rám Edward, ismét a gondolataimra reagálva.
- Nem is vagy olyan hülye, öcskös – pattantam fel vigyorogva, és miután összekócoltam a mindig rendetlen séróját, eltűntem a hátsó ajtón keresztül.

Alig öt perc elteltével, mát az Evans ház hátsó udvarában voltam, majd egy jól irányzott ugrással bevetődtem Lizzy mindig nyitott ablakán. Ő az ágyában feküdt, és olyan édesen aludt, hogy szinte láttam a cukorfelhőt körülötte. Odasettenkedtem az ágya mellé, és leültem a földre, csakhogy egy szintbe kerüljön az arcunk. Nem volt szívem felébreszteni, hisz ő álmodhatott, és ki tudja, lehet, hogy rólam. Én a nap minden percében csak róla álmodozom, ezt persze meg is kapom, a két különleges képességgel rendelkező testvéremtől, de nem érdekel. Már nem, az a délután utam, amikor Lizzy szavakba öntötte, hogy miért szeret engem. Azután már semmi sem érdekel. Vége a macsó Emmettnek, csak Ő számit, és senki más. Még akkor is, ha rosszul esett az, hogy láttam annak a bájgúnárnak a karjaiban. Persze Lizzy nem csókolta vissza, de akkor is más ölelte. Megígértem neki, és magamnak is, hogy nem leszek féltékeny, mert alaptalan. Lizzy soha nem csalna meg, mert tudja, hogy én abba belehalnék, vagy belebolondulnék. Ő az enyém, hozzám tartozik, és hamarosan már az örökkévalóságot fogjuk együtt élvezni.

- Emmett? – hallottam meg Lizzy édes hangját.
- Szia! – köszöntem mosolyogva, és gyengéden végigsimítottam a selymes arcán, ami mint mindig, most is tűzforrón hatott az én hidegségemnek.
- Itt vagy? – kérdezte. Még mindig pislogva nyitotta ki a szemét, majd hirtelen felült, így én is mozdultam, de az ő szemének túl gyorsan. – Ohh – suttogta, mikor mellette termettem.
- Megijesztettelek? – kérdeztem incselkedve, mire ő elmosolyodott, és kitapogatta az arcom.
- Szörnyen, remeg minden porcikám – suttogta vigyorogva, majd adott egy a méznél édesebb csókot.
- Megnyugtatlak – dőltem le mellé, és a takarót köré csavarva, szorosan átkaroltam.

Jó volt így, hogy csak feküdtünk, s hagytuk, hogy a csend, és az egymás iránt érzett szeretet behálózzon minket. Apró csókokkal halmoztam el a haját, mire Lizzy visszaszenderedett. Halk szuszogását, és a számomra annyira gyönyörű szívdobogását hallgattam. Most bezzeg rohant az idő, hisz hamarosan hallottam, hogy Miranda és Harold felébredtek, és gondoltam, hogy hamarosan ide is benéznek, tehát olyan óvatosan, ahogy csak tudtam, felálltam, majd az íróasztalhoz léptem, hogy keressek valami papírt, amire hagyhatok egy üzenetet. Kihúztam a fiókot, és megakadt a szemem egy levélen, amin idegen kézírás volt. Alex kézírását is ismertem, de ez nem az volt. Kíváncsian vettem ki a levelet, és olvasni kezdtem. Kis híján széttéptem, de időben észbe kaptam, elvvégre Lizzy mérges lenne, hogy a megkérdezése nélkül kutatok a dolgai közt. De miért nem mutatta meg nekem a levelet? Talán nem akarta, hogy megint úgy reagáljak, mit a múltkor?
Miranda csendesen kinyitotta az ajtót, én pedig a másodperc töredéke alatt ugrottam ki az ablakon, és futni kezdtem. A gondolataim elkalandoztak, és nem figyeltem semmire. A mobilom vészesen csipogni kezdett a zsebemben és a kijelzőre pillantva Lizzy neve villogott. Ezt muszáj felvennem, így hát lelassítottam, és megnyomtam a zöld gombot, majd a fülemhez emeltem.

- Eltűntél, megint – hallottam meg szerelmem számon kérő hangját.
- A szüleid felébredtek, és… – kezdtem volna a magyarázatot, de ő a szavamba vágott.
- A vőlegényem vagy, és hidd el, nem hiszik, hogy még mindig szűz vagyok – morogta dühösen. – Mostanában mindig egyedül ébredek. És ez rossz – mormolta végül szomorkásan, mire én azonnal irányt váltottam, és a szélnél is sebesebben futottam vissza a házig.
- Érted megyek – mondtam, és már a házban voltam, mikor Alice a lépcső alján állt, és tartotta az ízléstelen sárga talárt.
- Akkor én is öltözöm – mondta végül Lizzy. – Szeretlek.
- És én is nagyon szeretlek – feleltem mosolyogva, majd kinyomtam.

Alice sötét arccal méregetett, amit én nem tudtam mire véljek.

- Mi az hugi, csak nem kiment a divatból az új csukád? – kérdeztem vigyorogva, mire egy grimaszt kaptam válaszul.
- Én nem hordok csukát – húzta fel az orrát. – Ez – mutatott le a cipőjére -, balerinacipő és igenis divatos. – Világosított fel mindentudóan.
- Akkor meg miért néztél úgy rám, mintha legalább Jasper-t kínoznám? – kérdeztem felvont szemöldökkel.
- Nem Jasper-t kínzod, hanem engem – mormolta halkan, mire én elé léptem.
- Tessék? – kérdeztem értetlenül, mire Alice elfordította a fejét.
- Öö… remélem, nem ilyen divatjamúlt felsőben akarsz megjelenni a saját érettségiden? – kérdezte végül, és éreztem, hogy kitér az egyenes válaszadás elől.
- Ha nem mondod el, akkor felveszem azt a pólót, amit a múlt héten vettél – fenyegettem meg mosolyogva. Tudtam, hogy az én divatörült húgom nem hajlandó ugyanazt kétszer felvenni, és nekünk sem hagyja.
- Nem teszed meg – nézett fel rám összeszűkült szemekkel.
- De bizony, megteszem – vigyorodtam el, és megindultam a szobám felé, de Edward elém lépett. Először Alice arcát tanulmányozta, majd ha lehetséges még sápadtabb lett. Mi folyik itt? – Na, jó, hajlandó felvilágosítani valaki? –Kérdeztem most már mérgesen.
- A buli után, jó? – kérdezte Alice békítő hangon, mire én megráztam a fejem. – Emmett, mindjárt indulnod kell, Lizzy nem venné jó néven, ha nem mennél érte.
- Ezzel még nem fejeztük be – morogtam, és bevonultam a szobámba.

Miközben öltöztem, azon a levélen rágódtam, mikor kopogtak, én pedig tudtam, hogy ez csak Edward lehet. Nem szóltam hangosan, csak gondolatban mormoltam, egy „gyere be” féleséget, mire az ajtó kinyílt, az öcsém pedig belépet. Nem szólt semmit, csak némán, mint egy hal, leült az ágyam szélére, miközben én öltöztem. Lassabb voltam, mint egy csiga, mert a gondolataim lefoglaltak.

- Milyen levél? – kérdezte hirtelen Edward, én pedig felé fordultam.
- Evan adott Lizzynek egy levelet – feleltem halkan. – Bocsánatot kért, amiért megcsókolta – láttam, hogy az öcsém keze is ökölbe szorul, már akkor nem tetszett neki Evan, amikor először meglátta. – Oké, én feleltem a kérdésedre, most te jössz. – Mit látott Alice? – Kérdeztem végül, és leültem mellé. Edward sóhajtott, majd elnézve mellettem, kinézett az ablakon.
- Alice össze van zavarodva – kezdte halkan. – Az a helyzet, hogy semmit sem lát, olyan mintha a képessége felmondta volna a szolgálatot.
- Miért?
- Nem tudja, és idegesíti, hogy nem látja Lizzy jövőjét olyan tisztán, mint eddig – Edward felállt, és az ablakhoz lépett. – Csak néha lát egy-két pillanatképet, ami jóformán semmi.
- Nem értem – ráztam meg a fejem. – Miért fontos Alice-nek, hogy bele lásson Lizzy jövőjébe? – kérdeztem, és én is felálltam.
- Nem tudom – fordult el Edward. Hazudik.
- Jó, tudjátok mit? – mordultam fel hitelen. –Titkolózatok, nem érdekel. Én most megyek, és a szerelmemmel leszek, ha tetszik, ha nem.

Kitöröltem minden hülye gondolatot a fejemből, és kocsiba ültem. Lizzy a ház előtt várt, és mosolygott, amikor a karjaimba zártam.

- Menjünk, mert anyáék már elindultak – mondta, miután megcsókolt. – Szép is lenne, ha ők előbb ott lennének, mint mi.
- Nem lesznek ott előbb – vigyorodtam el, és a karjaimban vittem a kocsimig, majd becsatoltam. – Rázós út lesz – mondtam, és magam is beültem. Persze, én nem bajlódtam a biztonsági övvel.

Az amúgy tíz perces utat, alig két perc alatt tettük meg, természetesen árkon-bokron át. Lizzy élvezte, sikongatva kapaszkodott, hol a műszerfalba, hol pedig az övébe. Alig volt pár kocsi, és Mirandáék sem voltak még ott, amikor leparkoltam.

- Juj, en nagyon jó volt – szállt ki Lizzy vigyorogva.
- Örülök, hogy tetszett – zártam megint a karjaimba, ekkor befutottak a szülők is, nem csak Lizzy, hanem az enyémek is. Mivel mindenki ott volt, mi pedig bementünk.

Unalmas volt végighallgatni a diri beszédét, a nagybetűs életről, meg hasonló bölcsességekről. Amikor meghallottam a nevem, automatikusan mentem fel a pódiumra, és vettem át az oklevelet, már vagy harmincadszorra. Egész szép kis gyűjteményem van. Az unalmas rész akkor ért véget, amikor megláttam Lizzy csillogó szemét, ahogy átveszi a sajátját. Élmény volt látni, hogy mennyire boldog, így ettől én is felvidultam. A karjaimba zártam, és öleltem, hiszen tudtam, hogy most már csak az enyém, hozzám tartozik mindörökké. Alice odasietett, és megint azzal az ostoba ötlettel traktált minket, hogy bulit szervez nekünk, amibe én csak Lizzy kedvéért mentem bele. Oké szeretem a bulikat, de a húgom mindig a szélsőségekig húz mindent. Hirtelen megéreztem Lizzy csodás illatát, ami csak akkor erősödik fel ennyire, ha elpirul. Lenéztem rá, és láttam, hogy valóban két pici piros folt van az arcán. Edward halk kuncogását hallva tudtam, hogy mire gondol.
A legnagyobb megkönnyebbülésemre, vége lett a „ceremóniának”, és mindannyian kimentünk a parkolóba. Lizzy-t a szülei vették körül, én pedig megálltam a Jeep mellett. Figyeltem, ahogy a szülei ajnározzák, és azt is láttam, hogy a szemeivel engem keres. Küldtem felé egy mosolyt, majd elindultam haza. Alice valóban kitett magáért, a ház pompázott. Virágokkal, színes lampionokkal volt tele, de azért még a tűrhető kategóriába tartozott, habár még bőven volt mit csinálni este nyolcig. Miután felvettem valami kényelmesebb szerelést, a nappaliba siettem, hogy ott várjam a kedvesemet. Még túl kell esnünk, egy kényszer vacsit, majd Carlisle, Esme, Miranda és Harold eltűnnek, mi pedig kirúgunk a hámból. Alice majdnem mindenkit meghívott a suliból,és kétlem, hogy bárki is kihagyná a lehetőséget, hogy megnézzék a titokzatos Cullen villát.

- Ma jó éjszakánk lesz – vetődött le mellém Edward.
- Az ám – kontrázott Jasper is.
- Miért is? – kérdeztem mosolyogva.
- Mert a csajok terveznek valamit – kezdte Levy. Nem igaz, hogy engem mindenből ki kell hagyni.
- Nem hagyunk ki semmiből – válaszolt Edward a ki nem mondott méltatlankodásomra. – Alice reggel óta az amerikai himnuszt dúdolja, Pam pedig Shakespeare összes művét fordítja törökre. – Magyarázta öcsém vigyorogva.
- Értem, akkor biztos valami nagy lesz – mondtam szintén vigyorogva, de ekkor meghallottam, hogy Harold kocsija megáll a ház előtt.

Kimentem a ház elé, ahol Esme is kint volt már, és amint megláttam Lizzy-t, azonnal a karjaimba akartam zárni, de türtőztettem magam egészen addig, míg be nem értünk a házba. Harold meg is jegyezte, de nem érdekelt, most már csak a mai estét kell átvészelnem…

- Mit tervezel Alice? – kérdezte Lizzy a mellén sétáló húgomat. – Ja, és Edward, nem csak az én elmém van, amiben kutakodhatsz – nézett a vigyorgó öcsémre.
- De a tied a legérdekesebb – felelte Ed mellénk sétálva. Lizzy rám pislogott, én pedig egy laza mozdulattal fejbe vágtam a még mindig szemtelenül vigyorgó Edwardot. Ezzel még tartoztam, sugalltam felé mosolyogva – Au – mormolta a sértett, és a fejét fogva elsomfordált.
- Vadállat – suttogta szerelmem incselkedve.
- Ha ez neked vadállatias, akkor ne várd meg az éjszakát – feleltem vigyorogva, és elvesztem a mély, és tiszta szemeiben
- Hmm… - dorombolta átkarolva a nyakam. – Végre…
- Lizzy, beszélhetnénk egy pillanatra? – kopogtatta meg Alice a vállát. Bella a lépcső tetején állt, és rájuk várt.
- Mit akartok? – Kérdezte szerelmem bizonytalanul
- Majd meglátod – kacsintott Alice, és kézen fogva felráncigálta őt az emeletre.

Én visszaültem a kanapéra, és céltalanul kapcsolgatni kezdtem az adókat, közben Edwardot figyeltem, aki mosolyogva ült, és bambult maga elé. Szemlátomás nem hallott semmi olyat, ami érdekelne, ezért megpróbáltam az adásra koncentrálni, de nem nagyon jött össze. Folyton Lizzy, és az előttünk álló csodálatos napok kúsztak be az elmémbe. A csajok hamarosan lejöttek az emeletről, Lizzy pedig mellém ült, és szorosan hozzám bújt. Az arcából nem tudtam leolvasni semmit, segélykérően a bátyámra néztem, aki csak a fejét rázta. Lizzy a fülemhez hajolt.

- Ne strapáljátok magatokat – suttogta mézédes hangon. – Majd este megtudod – forró lehelete megcsapta a nyakam, és éreztem, hogy elvesztem. Szinte önkívületi állapotban vontam magamhoz, és olyan szenvedélyesen csókoltam meg, hogy ha jól hallottam, a szíve is kihagyott egy dobbanást.
- Most sem mondod el? – kérdeztem, miután elszakadtam az ajkaitól. Lizzy csak megrázta a fejét, és újra csókra kínálta csábító ajkait.

A vacsora valami förtelem volt, még soha nem ettem ennyi sarat, és végignézve a családomon, ők is efféle gondolatokkal küszködtek. Bár mosolyogva faltuk be az egyik falatot, a másik után, hat maci sem veszi el ennek az utóízét. Lizzy megpróbálta ugyan elfojtani a mosolyát, de nem sikerült neki. Szerencsére gyorsan lerendeztük ezt az evés dolgot, és a szülők elhagyták a fedélzetet. Lizzy megállt a nappali közepén, és csípőre tette a kezét.

- Na, akkor én miben tudok segíteni? – kérdezte mosolyogva.
- Te bent leszel a konyhában, és megkóstolod azt, amit Levy főz – utasította Alice, és már állt volna is neki.
- Hát jó – rántotta meg szerelmem a vállát, majd miután adott egy puszit az arcomra, besietett a konyhába, ahol Levy és Pam szorgoskodott.

Alig két óra múlva már minden teljes pompában volt. A nappali átalakult egy igazi diszkóvá, még discogömb is volt. Utoljára Bella érettségiét ünnepeltük meg ennyire – elmélkedtem magamban, mire Edward megszólalt.

- Emlékeztet ez valamire, édes? – kérdezte átölelve feleségét.
- Életem legzavarbaejtőbb estéje volt – felelte Bella mosolyogva.
- De mekkora buli volt – kuncogott Alice, mire én is felnevettem. Bementem a konyhába, ahol Lizzy éppen egy tányérért nyújtózkodott, aminek hatására a látvány valami csodás volt.
- Ohh – nyögtem fel sóvárogva, és hátulról átkaroltam a derekát.
- Szia, neked is! – kuncogott szerelmem. - Ezt figyeld – mondta végül mosolyogva, majd hátrált egy lépést, és felemelte a kezeit, a tányér pedig leröppent a polcról. – Eszméletlen – lelkendezett Lizzy.
- Nagyon ügyes vagy – dicsértem meg mosolyogva, majd magam felé fordítottam. – Mond el, mit terveztek estére – néztem rá boci szemekkel.
- Nem – rázta meg a fejét, majd átkarolta a nyakam. – Megígértem Alice-nek, hogy meglepi lesz, és tartom a szavam. Higgy nekem, nem olyan könnyű egész nap szavalni, meg dudorászni, hogy még véletlenül se gondoljak rá. – Mondta nevetgélve, és a nappali felé bökött a fejével.

Próbálkoztam még, de láttam, hogy lehetetlen küldetés, ezért fel is adtam. Nem a türelmemről vagyok híres. Nyolc óra felé, a vendégek kezdtek beszállingózni, és alig egy óra múlva teltház volt, mindenki gratulált nekem és Lizzynek, majd elvegyültek, szórakoztak, táncoltak, és jól érezték magukat. Lizzy folyamatosan beszélgetett valakivel, vagy épp táncolt. Nem volt soha egy kettesben töltött percünk, mígnem meguntam, és odamentem a zenepulthoz, majd kiválasztottam egy lassú számot, és megkerestem a szerelmemet. A karjaimba zártam, és lágyan ringatni kezdtem az andalító zenére. Lizzy felnézett rám, és a szemeiben olyan fény csillogott, amilyen még soha, ha nem lett volna annyi önuralmam, akkor azonnal felvittem volna a szobámba. De helyette, csak a hajába túrtam az arcom, és halkan duruzsolva énekeltem neki a szám refrénjét:

Bébi, te vagy minden, amit akarok,
Amikor a karjaimban fekszel
Az olyan, mintha a mennyországban találnám magam
És a szerelem mindaz, amire vágyom
És ezt megtaláltam a szívedben
Nem nehéz észrevenni, hogy a mennyekben vagyunk…

Szerelmem szorosan hozzám bújt és hallottam, hogy halkan pityereg, mire azonnal eltoltam magamtól, és megláttam, hogy ezek bizony a boldogság könnyei. Mosolyogva ráztam meg a fejem, és megint a karjaimba zártam.


- Vége van – csukta be Alice a bejárati ajtót, miután az utolsó vendég is elbúcsúzott.
- Akkor mi nyugovóra térünk – kaptam a karjaimba Lizzy-t.
- Még egy percet várj – mondta Lizzy, és leügyeskedte magát a kezemből, majd kézen ragadta Bellát, és felfutott az emeletre.
- És eltűntek – mordult fel Edward. Nem szerette, ha Bella ezt csinálja. Már indultam volna én is utánuk, mikor Lizzy lekiabált.
- Csak egy perc szerelmem – mondta nevetős hangon, majd valóban egy perc elteltével Bella visszajött, és mosolyogva tárta szét a karjait, jelezve, hogy szabad az út, én pedig olyan sebességgel futottam el mellette, hogy majdnem elsodortam.
Beérve a szobámba, nem találtam senkit. Már épp szólni akartam, amikor megláttam, hogy a szobámból nyíló fürdőszobaajtó kinyílik, épp csak résnyire, majd Lizzy keze, amint a távkapcsolón megnyom egy gombot, és a hifimtől felcsendült a zene. Vigyorogva ültem le az ágy szélére, és vártam a műsort. Lizzy kilépett, mire a szám tátva maradt, mert egy olyan szerelés volt rajta, hogy a nyálam is kicsordult, majd mozogni kezdett a zene ritmusára, s közben ledobálta az amúgy is hiányos öltözéket.
Megállt előttem, én pedig majd’ százötven év után először nem jutottam szóhoz, csak néztem őt, és a csodaszép testét. Megragadta a kezem, és a kulcscsontjára helyezte a tenyerem, majd őrjítő lassúsággal elkezdte lefelé vezetni azt. A teste perzselt, és úgy éreztem, hogy megég a tenyerem. Halkan zihálva vetem a levegőt. Ha képes lettem volna rá, teljesen leizzadtam volna.

Lizzy egy laza mozdulattal hanyatt döntött, majd a combjaimra ülve, kínzó lassúsággal elkezdte lefejteni rólam a pólót. Ahol a csupasz testemhez ért a forró keze, felperzselődött a bőröm.

- Erre már nem lesz szükséged – suttogta rekedtes hangon, majd áthúzta a fejemen a ruhadarabot, és messzire elhajította, majd a nadrágom csatjához csúsztatta az apró kezeit.

Amikor kicsatolta az övet, hangosan felnyögtem. Leírhatatlanul vágytam már erre a pillanatra, és biztos voltam abban, hogy Lizzy is így érez, mivel a keze meg-megremegett, ahogy a nadrág szélébe kapaszkodva lehúzta azt. Mikor már csak egy alsó volt rajtam - ami vészesen szűkössé vált -, nem bírtam tovább.
Megragadtam szerelmem derekát, és magam mellé húztam, én pedig az oldalamra gurulva megtámaszkodtam a könyökömön. A másik kezemmel gyengéden végigsimítottam a remegő, csodálatos testén. Ráhajoltam gömbölyded melleire, majd az ajkaim közé vettem a kőkeményen meredező, rózsaszín bimbókat. Lizzy tüdejéből, egy hangos nyögés szakadt fel, mire én felbátorodva tovább simogattam. A kezem elért a legforróbb, és leglüktetőbb ponthoz szerelmem testén, mire már én is zihálva vettem a levegőt. A torkomat kaparta a vérszomj. Lizzy illata még soha nem volt ennyire intenzív. A vanília, és a kókusz keveredett vágyának negédes illatával, a végsőkig korbácsolva ezzel bennem a vágyat.

- Emmett – sóhajtotta kedvesem, a kéjtől elfúló hangon.

Ajkaimmal lefelé haladva, ezernyi csókot hintettem a selymes bőrére, mígnem elértem a lázasan lüktető ágyékához. Az illata felerősödött, és megéreztem a selymesen nedves, forró vágyát. Halk sikolyokat csaltam ki Lizzy-ből, az érzéki kényeztetésemmel. Hangja elcsuklott, és a teste ívben megfeszült. Ahogy nyelvemmel megérintettem legbecsesebb kincsét, a csípője érzéki táncba kezdett, ösztönözve engem a folytatásra. A nyögések, és a sóhajok egyre hangosabbak lettek. Élveztem, hogy ekkora örömet szerezhetek neki.

- Akarlak – hangja halkabb volt egy sóhajnál, de meghallottam, és engedelmesen felaraszoltam a csodálatos ajkaihoz, majd, mint egy éhes vad lecsaptam rájuk.
Szenvedélyes csókunk közben a csípőmet a combjai közé fúrtam, s férfiasságom majd’ szétszakította az alsónadrág vékony anyagát.


Az én türelmetlen Lizzy-m pedig kétoldalt belekapaszkodott, és egy vad rántással megszabadított a fölöslegessé vált ruhaanyagtól. Mikor a testünk eggyé vált, elvesztettem az irányítást, az agyam felmondta a szolgálatot, és színtiszta ösztön vette át az uralmat. Halk nyögések jelezték, hogy az élvezet nem csak egyoldalú. Nem bírtam gyöngéd lenni. Vad voltam, és fékezhetetlen. Egy szörnyeteg, egy az ösztönei állttal irányított vámpír.


Felrobbantam, és éreztem, hogy a lökéshullám Lizzy-t is magával ragadja. Csodálatos perceket töltöttünk a mennyország felhőjén. A köd apránként eloszlott és megint rendesen tudtam gondolkodni. Azonnal legurultam az önkívületben pihegő szerelmemrő, és zihálva simítottam el a szerelmem csapzott haját, ami édesen tapadt az izzadt homlokára.

- Ugye, nem bántottalak? – kérdeztem, rettegve a választól.
- Szeretlek – suttogta ő, majd lecsukódtak a szemei, és elnyelte őt az álmok csodálatos világa.

Felültem, és kinéztem az ablakon, a nap aranylóan világította meg a hajnali horizontot. Nem csodálom, hogy Lizzy azonnal álomba szenderült, hiszen végigszeretkeztük az éjszakát. Mosolyogva bújtam hozzá, és vigyáztam az álmait…

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés